Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Fejes Endre
    Fejes Endre: Mocorgó
    Karinthy Frigyes
    Karinthy és Micimackó
    Uborkafa

    Komjáthy Jenő, nagyczabai, bágyoni és komjáthi

    költő

    Komjáti Jenő 


    Született: 1858. február 2. Szécsény, Nógrád vármegye
    Meghalt: 1895. január 26. Budapest
    Temetés: 1895. január 29. Budapest
    Temetési hely: Kerepesi út

    Család

    Sz: Komjáthy Anzelm (1818–1900) királyi tanfelügyelő, Nógrád vármegye főjegyzője, baloghi Baloghy Berta (1831–1887). Tizenegyen voltak testvérek, öten élték meg a felnőttkort. Testvére: farádi Veres Ernőné Komjáthy Erzsébet, Komjáthy Celeszta, Komjáthy Gyula (1868–1909) jogász, bíró és Zubovics Ferencné Komjáthy Margit. F: 1882-től Márkus Gizella (1855–1933) pedagógus, Komárom város állami polgári leányiskolájának utolsó magyar igazgatója. Fia: Komjáthy Győző (1883–1966) költő, Komjáthy Vidor Arthur (1885–1913) szigorló jogász, MÁV-alkalmazott; leánya: Komjáthy Zelma, Komjáthy Berta és Komjáthy Gizella. 

    Iskola

    Középiskoláit Selmecbányán, Vácott, Besztercebányán és Pozsonyban végezte, magánúton éretts. (Esztergomban, 1876). A budapesti tudományegyetemen tanult (1876–1880), tanulmányait többször megszakította, utóbb tanári képesítő vizsgát tett (1880). 

    Életút

    A Belügyminisztérium (BM) díjnoka (1877). Tanulmányai befejezése után Szécsényben élt (1880–1882), a balassagyarmati polgári iskola r. tanára (1882–1885), az iskolaszék elbocsátotta, Budapestre költözött, ahol azonban évekig nem tudott elhelyezkedni. A szenicei polgári iskolában a német nyelv r. tanára (1887–1894). 



    Mindössze egyetlen kötete (A homályból. Költemények, 1876–1894. Bp., 1895) jelent meg. Munkássága, amelyet csak évekkel később fedeztek fel, mégis alapvető jelentőségű a magyar irodalom történetében. A szimbolizmus hazai előfutára, a magyar líra egyik megújítója, akinek munkássága szorosan kötődik Vajda János (1827–1897) költészetéhez. Határozottan elutasította a kor népszerű nemzeti romantikus epigonlíráját, magányos elszigeteltségében, az irodalmi élettől elzárkózva alakította ki egészen különleges, lázadó líráját, amely Ady Endre (1877–1919) és a Nyugat első nemzedéke számára fontos tájékozódási ponttá vált. Lírájára hatott Arthur Schopenhauer (1788–1860) esztétikája, Friedrich Nietzsche (1844–1900) heroizmusa, valamint az anarchista Schmitt Jenő Henrik (1851–1916) gnosztikus elmélete is közel állt hozzá. Művészi világképének minden mást meghatározó és átértelmező alapja éppen a gnoszticizmus volt: ezen ősi, mitikus-vallási hagyomány, mely az ember isteni mivoltát, a transzcendens tudás általi megváltását hirdette. Kötetében megfigyelhető a szerkesztési elv, mely az istenülés fokozataira épül, eksztatikus ujjongással, az üdvözülés élményével zárván a kompozíciót. 



    Szerelmes verseit későbbi feleségéhez, Márkus Gizella tanítónőhöz írta. Az Éloa-ciklus is (amelyet halála után külön is megjelent), a szerelem és a mézeshetek boldog extázisát, himnikus elragadtatását énekli meg. Szerelem-érzésének egyik vonása a végsőkig fokozott, szinte már elbírhatatlan gyönyör, a másik pedig a mennyei áhítat. Az Éloa-ciklus címét Alfred de Vigny (1797–1863) hasonló című poémájából (Éloa, ou la Soeur des Anges, 1824), kölcsönözte. Vigny művében a Jézus könnyéből született angyalt hívják Éloának, aki odaadja magát a sátánnak, hogy megváltsa szerelmével. Komjáthy a maga élete jelképének érezhette a szép legendát, s misztériumot szándékozott írni belőle. Tervét azonban nem valósította meg, de ciklusának néhány darabja a tervezett misztérium részének látszik. Csakhogy az ő szerelme másként folytatódik, mint Vigny sátánjáé. Míg ez a kárhozatba rántja Éloát s utána szomorúbb, mint valaha; Komjáthy töredékében a tisztaszívű nő szerelme megváltja a démoni férfit. Gyönyöre sem puszta érzékiség vagy idill. Inkább boldogság – mi több üdvözülés. 

     

    Abderosz görög mitológiai alak volt, aki Héraklész (= Hercules) nyolcadik próbájában segített a hősnek elfogni Diomédész négy szilaj kancáját. Héraklész aztán megbízta a lovak felügyeletével Abderoszt, ám azok felfalták a hős barátját. Abdera ókori trákiai város volt, a legenda szerint Héraklész alapította barátja, Abderosz emlékére. Az abderaiak a szülőföldjére hazalátogató Démokritoszt kinevették, és bolondnak tartották; a szintén odalátogató Euripidészt pedig meg akarták verni. Abdera ezért később a maradiság, a provincializmus jelképe lett ­– elsőként a magyar irodalomban Komjáthy Jenő munkásságában. Kényszerű távozása után Balassagyarmatról írta Búcsú Abderától c. versét (1887). Az abderitizmus (= kisvárosi provincializmus) pedig gyakori témája a legtöbb századfordulón alkotó írónak (Justh Zsigmondtól Mikszáth Kálmánig). 

    Emlékezet

    Balassagyarmaton, majd Szenicén (Nyitra vm.) élt, az 1887-es évet Alsósztregován töltötte. Ez utóbbi helyen elmélyült barátsága Madách Aladárral (1848–1908), Madách Imre fiával és Palágyi Menyhért (1859–1924) filozófussal, akiknek hatására megismerkedett a korszak népszerű spiritiszta tanaival. Súlyos, ám ismeretlen idegrendszeri bántalmai miatt kórházi kezelésre szorult, a Vöröskereszt Egylet budapesti kórházában váratlanul meghalt. Halála máig tisztázatlan. Egyetlen kötete, halála napján jelent meg.

     

    A Kerepesi úti (= Fiumei út) temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). Összegyűjtött műveit fia, Komjáthy Vidor rendezte sajtó alá (1910). Halála után tíz évvel, Mohácsi Jenő és ifj. Hegedűs Gyula szerkesztésében megjelent a Tűz c. antológia (1905). A Tűz tagjaiból alakult meg a Komjáthy Jenő Társaság, amely a költő munkásságát és a megújuló magyar líra népszerűsítését vallotta legfőbb feladatául. Lírájáról itt írt elsőként Juhász Gyula negyedéves bölcsészhallgató, majd néhány évvel később, a szintén ebben a kötetben debütáló Babits Mihály írt elismerően Komjáthy Jenőről (Az irodalom halottjai, Nyugat, 1910). Munkásságáról az első jelentősebb értékelést Alszeghy Zsolt közölte (1921). A II. világháború után Komlós Aladár jelölte ki a helyét az irodalmi kánonban, mint az Ady forradalmi líráját előkészítő nemzedék egyik legtehetségesebb képviselőjét. Az utóbbi években a fiatalon elhunyt költő, irodalomtörténész Nagy Atilla Kristóf és Eisemann György foglalkozott munkásságával. 

    Szerkesztés

    A Röpke Ívek c. balassagyarmati lap szerkesztője (1877). 

    Főbb művei

    F. m.: A homályból. Költemények. 1876–1894. (Bp., 1895)
    A homályból. Költemények. 1876–1894. Sajtó alá rend. Komjáthy Vidor. (2. kiad. Bp., 1910)
    Éloa. Költeményciklus A homályból c. kötetből. Sajtó alá rend. Komjáthy Vidor. (Bp., 1910)
    Kiss József, Reviczky Gyula és K. J. válogatott versei. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta Komlós Aladár. (Magyar Klasszikusok. Bp., 1955)
    Homályból. Vál. versek. Vál., szerk., a bevezető tanulmányt írta Komlós Aladár. (Bp., 1968)
    K. J. válogatott versei. Vál., a bevezető tanulmányt írta Praznovszky Mihály. (Nógrádi irodalmi ritkaságok. Szécsény, 1984)
    Vers és próza. K. J. összegyűjtött versei. Vál., sajtó alá rend. és a bevezető tanulmányt írta Rába György. Nagy Sándor rajzaival. (Bp., 1989)
    Meg tudnék halni. Kiss József, Reviczky Gyula és K. J. válogatott versei. (Populart Füzetek. Szentendre, 1994)
    K. J. összes költeményei. Szerk., az utószót írta S. Varga Pál. (A magyar költészet kincsestára. Bp., 1995)

     

    kisebb írásai: Valami a fordításról. (A Petőfi Társaság Lapja, 1878)
    A legújabb magyar politikai líra. (Pesti Napló, 1878. 229.)
    Nő vagy asszony? (Magyar Nyelvőr, 1887). 

    Irodalom

    Irod.: Sikabonyi Antal: K. J. Irodalmi tanulmány. (Bp., 1909)
    Horváth János: K. J. (Irodalomtörténet, 1912)
    Császár Elemér: K. J. (Budapesti Szemle, 1912)
    Alszeghy Zsolt: K. J. (Magyar lírikusok. Bp., 1921)
    Patonay Sándor: Adatok K. J. életéhez. (Irodalomtörténet, 1934)
    Kozocsa Sándor: K. J. kiadatlan költeménye. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1937)
    Németh G. Béla: K. J. kiadatlan versei. (Irodalomtörténet, 1950)
    Németh G. Béla: Egy kiadatlan vers K. J. kéziratos hagyatékából. (Irodalomtörténet, 1952)
    Komlós Aladár: K. J. (MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Közleményei, 1954; és külön: Bp., 1955)
    Németh G. Béla: A magyar szimbolizmus kezdetének kérdéseihez. (Irodalomtörténet, 1956)
    Benedek Istvánné Felszeghy Katalin: Adalékok K. J. életrajzához. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1970)
    Hann Ferenc: Adalékok K. J. pályaképéhez. (Palócföld, 1977)
    Kerényi Ferenc: K. J. születésének 120. évfordulójára. (Palócföld, 1978)
    Szabó Károly: Egy századvégi Don Quijote: K. J. (Palócföld, 1984)
    Varga Sándor Márton: Még és már. K. J. verseléséről. (Irodalomtörténet, 1984)
    Varga Pál: K. J. költői világképének alakulása. (Irodalomtörténet, 1989)
    Nagy Atilla Kristóf: K. J. panteizmusa. (Liget, 1991)
    Eisemann György: A létformák ritmusa. Misztika és gnózis K. J. lírájában. (E. Gy.: Végidő és katarzis. Bp., 1991)
    Nagy Atilla Kristóf: Szellemi bonctan. K. J. költészetének motívumtörténeti elemzése. Monográfia. (Bp., 1992)
    Szophia mítosza K. J. lírájában. (E. Gy.: Ősformák jelenidőben. Bp., 1995)
    Benő Attila: K. J. emigrációja. (Látó, 1997)
    Eisemann György: Szimbólum és metafizikum K. J. költészetében. Monográfia. (Bp., 1997)
    Eisemann György: 1895. Líra és bölcselet. K. J.: A homályból. (Literatura, 2003)
    Kosztolányi Dezső: K. J. (Osiris Klasszikusok. K. D. Tükörfolyosó. Magyar írókról. Bp., 2004). 


    Irod.: Halálhír. (Vasárnapi Ujság, 1895. febr. 3.)
    Nógrád vármegye. Szerk. Borovszky Samu. (Magyarország vármegyéi. Bp., 1911)
    Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
    Praznovszky Mihály: Nógrádi Mikszáth-lexikon. (Salgótarján, 1991)
    Csáky Károly: Jeles elődeink. 130 kisportré az egykor Hontban tevékenykedő neves személyekről. (Dunaszerdahely, 2002)
    Kovalcsik András: Arcok Balassagyarmat múltjából. (Balassagyarmat, 2004). 

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu, 2015

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (30), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (179), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (69), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (21), festő (121), festőművész (118), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (109), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (99), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (153), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (60), honvédtiszt (21), iparművész (16), író (905), irodalomtörténész (266), jezsuita szerzetes (11), jogász (301), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (169), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (173), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (94), mérnök (674), meteorológus (14), mezőgazda (118), mezőgazdasági mérnök (98), mikológus (12), mikrobiológus (22), miniszterelnök (15), műfordító (196), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (81), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (41), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29), numizmatikus (10),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu