Család

Sz: Grünfeld Mór kereskedő, Grünbaum Erzsébet. Testvére: Mező Ignác (1897–) jogász. Leánya: Patzauerné Mező Zsuzsa és Pozsgai Gyuláné Mező Olimpia (†2013). 

Iskola

Középiskoláit Nagykanizsán és Zalaegerszegen végezte, Zalaegerszegen éretts. (1904). A budapesti tudományegyetemen görög–latin szakos középiskolai tanári és bölcsészdoktori szerzett (1909). 

Életút

A budapesti gyakorló főgimnázium h. tanára (1908–1911), a rákospalotai Wagner Manó-féle magángimnázium (1912–1913), a zalaszentgróti polgári fiúiskola (1913–1914), a nagykanizsai gimnázium r. tanára (1916–1918); közben 32 hónap frontszolgálatot teljesített (1914–1916; főhadnagyként szerelt le). Az összeomlás után a budapesti II. ker. Állami Mátyás Király Reálgimnázium r. tanára (1918–1935), a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium r. tanára (1935–1942), a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium r. tanára és igazgatója (1942–1945). Tanítványai között volt – többek között – Kárpáti Rudolf (1920–1999) olimpiai bajnok kardvívó. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) miniszteri tanácsosa (1945–1947), miniszteri osztályfőnöke (1947–1949), főosztályvezetője (1949–1953; közben nyugdíjazták, majd reaktiválták).

A művészeti versenyekben olimpiai bajnok (1928: irodalom, epika). A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja (1948–1961), a Testnevelési Tudományos Tanács (TTT) elnöke. 

Tizenegy éves volt, amikor Athénban megrendezték az I. újkori olimpiai játékokat, s ez az esemény döntően befolyásolta későbbi pályaválasztását. Görög–latin szakos tanárként kezdetben klasszikus auktorok magyarországi recepcióját vizsgálta, ill. első írásaiban az ókori olimpiai játékok irodalmi vonatkozásainak feldolgozásába kezdett. Az I. világháború kitörésekor behívták katonának, frontélményeit népszerű kiadványban tette közzé. Leszerelése után néhány nagykanizsai helytörténeti kiadvánnyal jelentkezett, az összeomlás után azonban végleg a fővárosban telepedett le, s elsősorban az ókori olimpiai játékok történetével és a modern magyar sport- és versenykultúra kialakulásával foglalkozott. A II. világháború után jelentős szerepet játszott a magyar sportélet és a hazai olimpiai mozgalom elindításában. Kezdeményezte az I. Olimpiai Nap megrendezését (Sárospatakon, 1947-ben), majd javasolta a Magyar Olimpiai Bizottság önálló szervezetként történő újjáalakítását (1947. febr. 10-én, ahol a MOB alelnökévé is megválasztották). Munkássága elismeréseként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is tagjai közé választotta (1948. febr. 17-én). Élete utolsó éveiben elsősorban a modern olimpiai játékok további fejlődése, az olimpiai program alakulása érdekelte. Klasszikus műve nyomán megírta a modern olimpiai játékok történetét is (1952-ben, 1956-ban és 1960-ban négyévente mindig bővített kiadásokban; a művet több nyelvre lefordították, Mező halála után két évvel, a tokiói olimpia előtt megjelent japán nyelven is!). Mező Ferenc klasszika-filológiai módszerekkel igyekezett feltárni az újkori játékok történetét is; a nemzetközi szakirodalomban elsők között igyekezett teljes eredménylistát összeállítani az 1–3. helyezettekről mind az egyéni, mind a csapatsportágakban. Kutatásai kiterjedtek az 1896-tól 1960-ig terjedő valamennyi olimpiai játékokra (beleértve az 1906. évi nem hivatalos athéni játékokat is), a versenyeken elindult magyar sportolók eredményeire, valamint a két olimpia közötti legfontosabb sporttörténeti eseményekre. Olimpiatörténeti írásain kívül több magyar sporttörténeti tanulmányt és művelődéstörténeti dolgozatot is közölt. 

Fő műve, az 1928. évi amszterdami olimpián győztes Az olympiai játékok története c. monográfiája a magyar és az egyetemes sporttörténet és klasszika-filológia egyik alapmunkája. Mező művét nyolc fejezetre osztja. A kötet első fejezete Olümpia történeti földrajzával ismertet meg, majd a mű kb. kétharmadát kitevő második fejezetben az ókori versenyszámok történetét, művelődéstörténeti hátterét közli, a harmadik fejezet a győztesek ünneplése, a negyedik fejezet a versenyek, versenyzők, nézők és oktatók, az ötödik a hanyatlás, a hatodik a befejezés címet kapta. Az utolsó két fejezet az olimpiai kronológiát, a függelék pedig a név- és tárgymutatót közli. Mező a klasszikus pozitivista történettudomány képviselőjeként művét sűrűn ellátja jegyzetekkel, lendületes, helyenként kifejezetten szórakoztató előadásmódját gyakran szakítja meg apróbb érdekességekkel, művelődéstörténeti és nyelvészeti fejtegetésekkel. A játékokon csak szabad születésű, görög származású, feddhetetlen jellemű egyének vehettek részt, a helóták, a perioikoszok, a rabszolgák és a bűnözők nem nevezhettek. A játékok alatt vallásbéke (aszebeia) és istenbéke (ekekheiria) uralkodott. A versenyekre hellénbírák felügyeltek, akik hivatalosan megállapították a győzteseket. Az eredményeket és a helyezések sorrendjét nem jegyezték fel, ez is elsősorban a játékok vallási, ill. szakrális és nem sportjellegét bizonyította! A győztesek jutalma pálmaág, koszorú és győzelmi fejszalag volt.

Valószínűleg a versenyek a stadionfutással kezdődtek, sőt sokáig csak ez az egy versenyszám volt az olimpián. A stadionfutás megnyitotta, a fegyveres futás (hopliton dromosz) lezárta az olimpiai játékokat. A sisakkal és pajzzsal versenyzők már azt jelezték, hogy ez az utolsó versenyszám, ezzel újabb négy évre vége van az istenbékének. Elsősorban Mező Ferenc kutatásai nyomán vált világossá, hogy milyen versenyszámokat rendeztek az ókori olimpián. A program része volt a rövidtávfutás (stadionfutás, 192,27 méter), a középtávfutás (diaulosz, kettős stadionfutás, 385 méter), a hosszútávfutás (dolikhosz, különböző távokon, 1300–5000 méter), a fegyveres futás, a birkózás, az ökölvívás, a pankration (a birkózásból és az ökölvívásból álló sportág), a pentatlon (futásból, ugrásból, diszkoszvetésből, gerelyhajításból és birkózásból álló összetett verseny), valamint kocsiversenyek, lóversenyek és a gyermekek különböző versenyei. Csakis az olümpiai játékok alkottak szent köteléket az egymástól földrajzilag nagyon is elválasztott görög törzsek között, s csakis az olümpiai játékokon indult el minden szabad görög polgár. Az olümpiai játékok több volt egy eseménynél, ez volt az esemény, itt mutatták be legújabb műveiket a görög írók, költők, egyéb művészek, a bajnokok szobrai díszítették az olümpiai szent ligetet, s a győztesek diadalát hirdette az epinikon a bajnokot magasztaló dal. Míg az ókori játékok a görögség „össznemzeti“ szent ügye volt, az újkori játékok egy nemzetek feletti és a nemzeteket összekötő szent üggyé vált. A világháború poklát megjárt és meggyőződéses pacifistává fejlődött Mező Ferenc talán naivan abban reménykedett, hogy az ókori sportjátékokat bemutató hatalmas monográfiája, az eredeti olimpiai eszme népszerűsítése segíthet elkerülni egy újabb világháborút. Ebben sajnos tévedett. 

Emlékezet

Pölöskefőn született, gyermekkora Zala megyéhez kötötte, tanulmányainak befejezése után Zalaszentgróton kezdett el tanítani. Az összeomlás után, Budapesten telepedett le, és életének hátralévő részét a fővárosban töltötte. A IX. amszterdami nyári olimpiai játékokon, a művészeti versenyeken olimpiai bajnoki címet szerzett Mező Ferenc volt a szellemi olimpia egyetlen magyar bajnoka, továbbá ő volt az egyetlen magyar bajnok, aki nem lehetett ott az eredményhirdetésén (1928. aug. 1-jén). Budapesten hunyt el, a Fiumei úti (= Kerepesi úti) Temetőben nyugszik, sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben). Első szobrát a Testnevelési Főiskolán, az olimpiai ligetben állították fel (bronz portrédombormű, Kiss Dániel szobrászművész alkotása, 1989). A budapesti Mező Ferenc Általános Iskolában, az iskola földszinti folyosóján is látható szobra (bronz dombormű, Oláh Mátyás László szobrászművész alkotása, 2002). Legutóbb, születésének 130. évfordulóján, Gelsén és Pölöskefőn tartottak emlékünnepséget és sporttörténeti konferenciát (2015. márc. 9-én), ekkor új fa mellszobrát is felavatták (Dienes Gyula szobrászművész alkotása).

Szülőházát, Pölöskefőn emléktábla jelzi, nevét vette fel a nagykanizsai Mező Ferenc Gimnázium (1967. márc. 22-én), valamint Nagykanizsán alakult meg a Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör. Budapesten, a Margit körút 50–52-ben lakott, ahol szintén emléktábláját helyezték el. Budapesten, Zuglóban (XIV. kerület) működik a már említett Mező Ferenc Általános Iskola (jogelődje, az Ormánsági iskola 1991-ben vette fel nevét), Mezőkövesden, a Mező Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Tiszteletére rendezik meg a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpiát (1998?-tól). A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletére Mező Ferenc-emlékérmet és Mező Ferenc-emlékgyűrűt is alapított (ez utóbbit 2014-ben). Az olimpiai bajnokok és érmesek anyagi segítésével foglalkozik a Mező Ferenc Közalapítvány. 

Mező Ferenc kéziratos hagyatékát és könyveit a Testnevelési és Sportmúzeum őrzi. Az első és egyetlen magyar szellemi olimpiai bajnok munkásságát Takács Ferenc dolgozza fel (az I. köt. 2013-ban jelent meg). Fő művét, Az olympiai játékok történetét öt nyelvre is lefordították, s hasonmás kiadásban többször is megjelent (legutóbb Szekszárdon, a Babits Kiadó gondozásában, 2004-ben). 

Elismerés

Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1947), Szocialista Munkáért Érdemérem (1958).