Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Csontváry Kosztka Tivadar
    Csontváry
    Csontváry 2.
    Hugonnai Vilma, az első orvosnő
    Süsü, a híres egyfejű

    Gábor Áron, lemhényi

    honvédtiszt, feltaláló

    Gábor Áron András 


    Született: 1814. november 27. Bereck, Háromszék vármegye
    Meghalt: 1849. július 2. Uzon, Háromszék vármegye
    Temetés: 1849. július 3. Eresztevény, Háromszék vármegye
    Temetési hely: Református temető

    Család

    Régi székely, katolikus kisnemesi családból származott, a hagyományok szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelem emelte a székely nemesek közé a család egyik ősét, Gábor Jánost. Családja a székely határőrség gyalogkatona rendjéhez tartozott, lényegében szabadparaszti sorban élt. Nagyapja: Gábor József, Bereck község szenátora. Sz: Gábor István (†1843. aug. 13.) Bereck község szenátora és jegyzője, Hosszú Julianna. Keresztszülők: Egyed Antal és Balog Katalin, keresztelőpapja Bogdán István plébános volt. Testvére: Gábor Imre (1816–1887) politikus, Bereck település polgármestere, radikális republikánus programmal országgyűlési képviselő, Gábor Dénes (1820–), Mikó Izráné Gábor Julianna (1824–) és Kovács Mózesné Gábor Anna (1832–). F: Keresztes Velcsuj Jusztina. Fia: Gábor Áron (1849. ápr. 13.) csecsemőkorában elhunyt. 

    Iskola

    Elemi iskoláit Berecken (1820–1827) és a kantai ferences nevelőintézetben végezte (1827–1828), a csíksomlyói gimnáziumban tanult tovább (1828–1831), tanulmányait nem fejezhette be, katonai szolgálatra hívták a 2. székely gyalogezredhez (1831). 

    Életút

    A 15. (2. székely) határőr gyalogezrednél szolgált (Kézdivásárhelyen és Gyulafehérvárott, 1831–1840); közben „pattantyús” ágyúkezelői kiképzést is kapott. Kérését, hogy átkerüljön a pesti tüzértiszti tanfolyamra, elutasították, utóbb mégis a pesti székhelyű 5. (Bervaldo) tüzérezredhez került, onnan vezényelték át a bécsi ágyúgyárba. Bécsben megtanult németül, műszaki előadásokat hallgatott, valamint egy hadmérnök mellett, az ágyúgyárban mintarajzokat készített, kitanulta az ércelegyítést és az ágyúöntést. Első ágyúterveit is Bécsben készítette: könnyű, lábbal hajtható, kis ágyúkat tervezett. A legenda szerint „eszelősség” miatt leszerelték, nemsokára Imre öccse helyett ismét jelentkezett, három évet újra szolgált a tüzéreknél (1842–1845), majd végleg leszerelt (1845). Katonai szolgálatai között – miután tüzértiszti tanulmányai nem valósulhattak meg, asztalosmesterként dolgozott Bereckben (1837-től), kezdetben koporsókat és keresztfákat készített, első nagyobb feladata, a városi istálló tervezése volt. Később rendkívül sokféle asztalosmunkát elvállalt, szárazmalmot tervezett, aratógépeket szerkesztett, díszes bútorokat (fiókos szekrényeket, ládákat) készített. Miután végképp felhagyott a katonasággal, már mint messze földön ismert székely ezermester, Erdélyben és Moldovában vállalt alkalmi megbízásokat, de megfordult – többek között – Prágában, Bécsben és Pozsonyban is. 



    A magyar forradalom híre Moldvában érte, hazatérése után részt vett Háromszék nemzetőrségének a megszervezésében. Az ágyúöntés lehetőségét már az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen (1848. okt. 16–17.) felvetette, komolyabban azonban csak a Honvédelmi Bizottmány sepsiszentgyörgyi népgyűlésen került szóba, hogy ágyúk szükségesek Háromszék önvédelmének megszervezésére. Itt hangzott el Gábor Áron sokat idézett mondata („Lészen ágyú!” – 1848. nov. 16-án). Gábor Áron vállalta, hogy a magyarhermányi vashámorban, Zalányi Károly öntőmesterrel és Kiss János harangöntővel elkészíti az első ágyúkat; új technológiát is kidolgozott az ágyúcsövek öntésére és kifúrására (az első két ágyúból, az első próbalövésekre, 1848. nov. 27-én került sor, Sepsiszentgyörgyön). Az ágyúöntés Sepsiszentgyörgyön folytatódott (1848. nov.–dec.), majd a „gyárat” átköltöztették Kézdivásárhelyre (1848. dec.), Turóczi Mózes rézműves műhelyébe, ahol Gábor Áron kezdeményezésére „tüzériskolát” is felállítottak. A kézdivásárhelyi ágyúöntő- és lőporgyár nyolc részlegből állt: ágyúöntő, esztergályos, lakatos, kovács, asztalos, kerekes, nyerges és hámkészítő műhelyből, mindegyiket egy felelős művezető irányította. A gyár továbbá számottevő mennyiségben gyártott salétromot, lőport, gyutacsot, töltényt és ágyúgolyókat is. A gyár felállítása után Gábor Áront egyéb fontos feladatokkal is megbízták, jóllehet egy újabb, kolozsvári ágyúgyár megalapítása nem sikerült; Háromszék védelmének megszervezésében döntő szerepet vállalt: ő lett a székely tüzérség t. parancsnoka és a tüzériskola vezetője (Bem József 1848. dec. 16-án, főhadnaggyá; 1849. márc. 15-én őrnaggyá léptette elő). A tüzériskola beindításával pedig egy-egy ágyúüteget a begyakorolt tüzérekkel együtt szinte azonnal képes volt Bem szorongatott seregéhez küldeni, tehermentesítve ezzel a fő sereget. Az ágyúkat először az első hídvégi ütközetben használták (az első ágyú neve Jancsi volt, 1848. nov. 30-án); a magyar sereg, elsősorban Gábor Áron ágyúinak köszönhetően megnyerte az ütközetet. Ezek után még több kisebb ütközetben értek el sikereket a magyar csapatok, a második hídvégi ütközetben (1848. dec. 24-én) azonban vereséget szenvedtek. A békeszerződés kötelezte az ágyúk megsemmisítését, a honvédek elbocsátását és felszereléseik átadását. A feldúlt Gábor Áron azzal fenyegetőzött, hogy ágyúival szétlövi a tanácskozásnak otthont adó székházat. Az árapataki szerződést mégis aláírták, ám végrehajtani nem lehetett, mert sem a honvédek nem szereltek le, sem a fegyvereket és az ágyúkat nem lehetett begyűjteni. Nemsokára Bem visszavonta a Honvédelmi Bizottmány megbízását, és kinevezte Gábor Áront a székely tüzérség parancsnokává. Utolsó hónapjai megoszlottak a kézdivásárhelyi ágyúgyártás és a székely tüzérség irányítása között. Az egyesült osztrák–orosz haderő 1849 nyarán Háromszék ellen fordult: a székely hadsereg Gábor Áron tüzérségével megerősítve Kökösnél egy rövid ideig feltartóztatta őket, ám mégis meghátrálásra kényszerültek (1849. jún. 24-én elfoglalták Sepsiszentgyörgyöt, jún. 25-én Kézdivásárhelyt). A megszállt Vásárhelyen a bevonuló császári és cári csapatoknak első dolguk volt, hogy feldúlják a híres ágyúöntőműhelyt. Bem újjászervezte a székely haderőt, és újra megütközött az ellenséggel (Uzon és Kökös között, 1849. júl. 2-án). A székely sereg sikerrel vette fel a harcot a közel ötszörös túlerővel szemben, a császári és cári egyesített seregtesteket sikerült a Feketeügy folyón túlra szorítaniuk. Az ütközetben azonban Gábor Áron is elesett, ágyúgolyó érte, azonnal meghalt. 

    Emlékezet

    Berecken született (Háromszék vármegye, Kézdi járás, ill., Kovászna vármegye), születési anyakönyvét először Kovássy Zoltán közölte (Adalékok Gábor Áron életrajzához, Hadtörténelmi Közlemények, 1981). Szülőhelyén ma Gábor Áron Múzeum látható, a szülőháza helyén álló házat emléktábla jelöli. A helyi római katolikus templom közelében, a főtéren, egészalakos szobrát is felállították (Vargha Mihály alkotása, felavatva: 1992. júl. 4.). A községben Gábor Áron Kulturális Alapítvány is működik. Elemi iskoláit szülőhelyén és Kantán (= 1849-től Kézdivásárhely része), középiskoláit Csíksomlyón végezte (1828–1831). A csíksomlyói iskola anyakönyvi adatait Pataki József közölte (Adatok Gábor Áron tanulóéveihez, Erdélyi Múzeum, 1944). Máig sem lehet tudni, hogy miért szakította meg tanulmányait, valószínűleg numerus alá vetették (azaz besorozták), más adatok szerint asztalosmesterséget tanult Csere Mihály kézdivásárhelyi mesternél. Regényes életrajzai úgy tudják, hogy már kisdiák korában ügyes keze volt, kisebb szerszámokat (pl. egy tűzoltószivattyút) tervezett, ezt azonban források nem támasztják alá. Az biztos, hogy eminens tanuló volt, s tanulmányai idején belépett a ferences Mária Társulatba (1828-ban).

     

    A Gábor család hagyományai szerint határőr gyalogezredben szolgált Kézdivásárhelyen és Gyulafehérvárott. Gyulafehérvárott ágyúkezelői kiképzést is kapott, ám mégsem került fel a pesti tüzértiszti tanfolyamra. A katonaságtól többször leszerelt, és újra jelentkezett, a pesti tüzérezredtől vezényelték a bécsi ágyúgyárba, ahol kitanulta az ágyúöntő mesterséget. Végleges leszerelése után Berecken asztalosműhelyt nyitott, valamint vándor-asztalosmesterként egy-egy nagyobb feladatra szerződött erdélyi és moldvai nagyvárosokba. A legendák szerint különleges gépeket (pl. aratógép) tervezett, s nemsokára nagy híre lett, mint székely ezermesternek. Moldvában ismerte meg feleségét, Velcsúj Jusztinát, aki Jókai Mór szerint moldvai román – újabb kutatások szerint azonban csángó magyar – nő volt. Egyes vélemények szerint Jusztina csak jegyese lett Gábor Áronnak, minden szépirodalmi műben azonban Gábor Áron hű társaként szerepelt, aki az ágyúk tervezésében, sőt az újabb, kísérleti ágyúk és egyéb fegyverek kipróbálásában is részt vett.

     

    Gábor Áron összesen 93 ágyút öntött; első ágyúit a magyarhermányi bodvaji hámorban tervezte, első ágyúöntőműhelyét pedig Kézdivásárhelyen állította fel. Az általa tervezett ágyúk közül egyetlen maradt fenn: a kézdivásárhelyi Rudolf Kórház udvarán, csatornázási munkák során találták meg (1906-ban). Az ágyút először Kézdivásárhelyen, a városházán mutatták be, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba került (1923-ban), utóbb a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban volt látható (1970–1980; 2011-től ismét a Székely Nemzeti Múzeumban tekinthető meg; 2015-ben új talapzatot kapott). Kézdivásárhely főterén, a Gábor Áron Hadapródiskola egészalakos szobrát állíttatta fel (nagyvarjai Oláh Sándor alkotása, 1943. jún. 27.). A kézdivásárhelyi 2. sz. Ipari Líceum 1990-ben vette fel Gábor Áron nevét (ma: kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ) és hozzá tartozik a Gábor Áron Líceum is (új épületét 2016. máj. 10-én adták át). Róla nevezték el Kézdivásárhelyen a Gábor Áron teret is, amely a nemzeti szinten védett történeti városközpont magja, s a helyi forradalmi emlékezések állandó színtere. A mai Gábor Áron tér 9. sz. házban működött Turóczi Mózes rézműves mester műhelye, ahol a legtöbb Gábor Áron-ágyút öntötték.

     

    A legendák szerint Sepsiszentgyörgy piacán történt meg az első legendás ágyúlövés (1848. nov. 27-én vagy 28-án; valószínűleg azonban nem a piactéren, hanem a várost körülvevő Őrkő hegyen, egy régi kőbányában). Sepsiszentgyörgyön is több közterület őrzi Gábor Áron emlékét, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Tanács pedig tiszteletére Gábor Áron-díjat alapított (a Székelyföld területi autonómiájáért kifejtett munkássága elismeréseként, 2008-ban). A város központjában, a Vasút utcában bronz mellszobrát állították fel (Gergely István szobrászművész alkotása, felavatva: 1973. szept. 22-én). A közeli Gödri Ferenc Általános Iskola diákja minden évben, március 15-én megkoszorúzzák a szobrot (1990-től). Háromszék vármegye egykori székházában (ma: Bod Péter Megyei Könyvtár), a megyei Honvédelmi Bizottmány ülésén mondta ki Gábor Áron a legendás mondatot: „Lészen ágyú!“. Ennek az eseménynek állít emléket a könyvtár falán látható emléktábla (Puskás István kőfaragó munkája, 1959). A városban az emléktáblát minden évben megkoszorúzzák (1990. márc. 15-étől).

     

    Gábor Áron az uzoni-kökösi csatában esett el. A csatára 1849. júl. 2-án Uzon, Kökös felőli részén, az utolsó házak közelében került sor. A csatáról Szabó Sámuel tüzér hadnagy és Nagy Sándor  tüzér segédtiszt feljegyzései maradtak fenn. A visszaemlékezések szerint Gábor Áron a csatában, mint a székely tüzérség főparancsnoka vett részt. Amikor Gábor Áront halálos lövés érte, hadsegédje, Nagy Sándor eltitkolta halálát, azt közölte a honvédekkel, hogy a sebesülése nem súlyos, a kötözés után visszatér közéjük. A tüzérség parancsnokságát a rangidős tiszt, Semsey Tamás százados vette át, aki elrendelte – Gábor Áron nevében – hogy az ütegek felváltva tüzelve, folyamatosan nyomuljanak előre (a halálhír közlése demoralizálta volna a sereget). A legendák szerint a kökösi hídon érte Gábor Áront a halálos lövés – a hidat a népnyelv még most is Gábor Áron hídjának nevezi. Valójában Gábor Áron Uzon település utolsó házaitól kb. 800–900 méterre esett el (a mai vasút felett átívelő felüljáró közelében), egy háromfontos ágyúgolyó leszakította bal karját. A holttestet egy ütegkocsin Maksára vitték, az ideiglenesen elhantolt tetemet 1849. júl. 3-án, az Eresztevényben (Háromszék vármegye, Sepsi járás; 1964-től Maksa község része), a református templom előtti temetőben temették el. Síremléke ma is ott látható (az emlékművet, Gyárfás Győző építész tervei alapján, 1892. júl. 31-én avatták fel), a síremlék a kisebbségi magyarság egyik kultikus emlékhelyévé vált. Születésének 200. évfordulóján, 2014-ben Gábor Áron-emlékévet rendeztek, s az emlékmű közelében kopjafák százait helyezték el. Gábor Áron halála és temetése körülményeit Kádár Gyula történész tisztázta.

     

    Gábor Áronról elnevezett további, fontosabb intézmények: Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikum (1949-től; 1954-ben vette fel Gábor Áron nevét); az iskola udvarán bronz mellszobra látható (Dabóczy Mihály alkotása, 1956). Gábor Áron Líceum (Szentegyháza, Hargita megye, 1990. jún. 1-jétől); a líceum udvarán Gábor Áron bronz mellszobra is látható (1992-től). Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (Karcag); Gábor Áron Szakképző Iskola (Ózd); Gábor Áron Általános Iskola (Zalaapáti). Emlékét ápolja még a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület.

     

    További jelentősebb szobrai: Budapesten: Gábor Áron-mellszobor (Öntödei Múzeum, II. kerület Bem József utca 20., bronz, Balás Eszter, 1984); Gábor Áron-emlékmű (II. kerület Szilágyi Erzsébet fasor–Gábor Áron utca, bronz és kő térplasztika, Kiss Sándor és Vadász György, 1980; a szobor talapzata az első ágyú öntésének színhelyét, Bódvajt idézi);

     

    vidéken és Erdélyben: Balatonkenese (Honvéd Üdülő, fa egészalakos, Berek Lajos, 2011); Kiskunhalas, a Gábor Áron Páncéltörő Tüzérezred emlékműve (a Felsővárosi Általános Iskolában, Babud László, Duffek Tivadar és Szikszai Gyula, 1957); acél és márvány mellszobor, Maksa (Erdély, az eresztevényi emlékhely közelében, a Benke-kúria udvarán, bronz mellszobor, Vetró András, 2013); Nagykanizsa (Ipari Park, mészkő mellszobor, Szabó László, 1965). Legismertebb képzőművészeti alkotás róla Gyárfás Jenő festőművész alkotása (Gábor Áron halála, olaj, 1897). Kortárs portréja nem maradt fenn, legismertebb arcképe jóval halála után keletkezett (Pollak Zsigmond metszete, 1881). A Gábor Áron rézágyúja c. ismert népdal valószínűleg nem a forradalom és szabadságharcban keletkezett, legújabb kutatások (Jagamas János és Tari Lujza) a 20. század elejét jelölik meg a dal legkorábbi születési évének. Legelőször Mathia Károly jegyezte le (Csíkszentdomonkoson, 1941-ben), idővel a dal katonadallá alakult, s gyakran szerepelt az 1848-as megemlékezéseken. 

    Irodalom

    Szépirodalom: Jancsó Benedek: G. Á., az ágyúöntő székely. (Magyar Mesemondó. 23. Bp., 1888)
    Tábori Róbert: G. Á. Történeti elbeszélés. (Filléres Könyvtár. 33. Bp., 1897; 2. kiad. 1903; 3. kiad. 1911)
    Deréki Antal: G. Á., a székely ágyúhős. Elbeszélő költemény. (Székely-Udvarhely, 1898)
    Erőss József: Ágyúöntő Gábor Áron. Ifjúsági színjáték. (Székely Ujság, 1914 és külön: Kézdivásárhely, 1914)
    G. Á., az ágyúöntő székely. (Erdélyi Magyarok Könyvesháza. 10. A Bocskay Szövetség kiadványa. Bp., 1921)
    Földi István: G. Á. Történelmi regény. (Sepsiszentgyörgy, 1930?; 2. kiad. 1942)
    Vályi Nagy Géza: G. Á., a legendás székely. Elbeszélés. A szövegrajzok Szalmás Béla munkái. (Nemzeti Könyvtár. 37. Bp., 1941)
    Kovács László: G. Á. Egy hős arcvonásai. (Az Erdélyi Szépmíves Céh Könyvei. 14. sorozat. 1. Kolozsvár, 1943)
    Földi István: G. Á. Színmű. (Sepsiszentgyörgy, 1943)
    Sombori Sándor: G. Á. Egyfelvonásos történeti jelenet a 48-as háromszéki felkelésről. (A Magyar Népi Szövetség Háromszék Megyei Népművelési Bizottsága kiadványa. Sepsiszentgyörgy, 1948)
    Czibor János: G. Á. Filmregény. (Révai Könyvek. Haladó Irodalom. Bp., 1950)
    Sombori Sándor: G. Á. Regényes krónika. Ill. Plugor Sándor. (Bukarest, 1957; 2. kiad. 1968; 3. kiad. 1979)
    Sombori Sándor: G. Á. Színpadi krónika. (Bukarest, 1970)
    Ligeti Róbert: G. Á. rézágyúja. A rajzokat Mácsik Attila készítette. (Olvass magadnak! Bp., 1984; 2. kiad. 2000)
    Illés György: Legendás székely hősök. G. Á. és Gábor Imre története. Történeti regény. (Bp., 2014). 


    Irod.: Demeter Sándor: G. Á. Rákosnál. 1848. dec. 13. (Vasárnapi Ujság, 1868)
    Bodola Lajos: G. Á., az ágyúhős. (Vasárnapi Ujság, 1893)
    Nagy Sándor: Háromszék önvédelmi harca 1848–1849-ben. (Kolozsvár, 1896)
    G. Á. Aranyalbum. G. Á. hősi kultuszának hazafias szolgálatában. G. Á. emlékére. Szerk. Szűcs Gusztáv Ágoston. (Bp., 1942)
    Pataki József: Adatok G. Á. tanulóéveihez. (Erdélyi Múzeum, 1944)
    Imreh István: Adatok G. Á. életrajzához. (Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 1957)
    G. Á. levele Turóczi Mózes kézdivásárhelyi fegyvergyártóhoz. (Hadtörténeti Közlemények, 1961)
    Magyar művészeti lexikon. I–IV. köt. Felelős szerk. Lajta Edit. (Bp., 1965–1968)
    Bözödi György: G. Á. 1849-ben. (1848. Arcok, eszmék, tettek. Kolozsvár, 1974)
    Komán János: A csíki G. Á. (Korunk, 1974)
    Kovássy Zoltán: Adalékok G. Á. életrajzához. (Hadtörténeti Közlemények, 1981)
    Papp Kálmán: A kökösi hős. (Hadtörténeti Közlemények, 1984)
    Szénássy Zoltán: G. Á. emléke Háromszéken. – Mikor született G. Á.? (Honismeret, 1984)
    Gábor László: G. Á. (Bányászati és Kohászati Lapok. Öntöde, 1985)
    Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. (2. jav. és bőv. kiad. Bp., 1987; 3. átd. kiad. 2000)
    Pap János: G. Á. „rézágyúja”. (Élet és Tudomány, 1989. 10.)
    Kerekes Árpád: G. Á. rézágyúi az 1848–1849-es szabadságharcban. (Bányászati és Kohászati Lapok. Bányászat, 1991)
    Berényi Zsuzsanna Ágnes: G. Á. síremlékének felállítása. (Magyar Múzeum, 1991)
    Papp Márió: Harangból öntött ágyú. G. Á. székelyföldje a sakktáblán. (Rubicon, 1992)
    Egyed Ákos: Erdély 1848–1849. I–II. köt. (Csíkszereda, 1998–1999)
    Egyed Ákos: Egy székely szabadságharcos ágyúöntő. (Rubicon, 1999)
    Mikus Károlyné: Megemlékezés G. Á. halálának 150. évfordulójáról. (Öntödei múzeumi füzetek. 4. Bp., 1999)
    Incze Dénes: Erdély katolikus nagyjai. (Tusnádfürdő, 2003)
    Egyed Ákos: 1848 erdélyi magyar vezéralakjai. (Marosvásárhely, 2004)
    Csikány Tamás: G. Á. ágyúi. (A bodvaji kohó. Sepsiszentgyörgy, 2006)
    Demeter Lajos: G. Á., a székely ágyúöntő. (Háromszéki olvasókönyv. Sepsiszentgyörgy, 2006)
    G. Á. emlékezete. Összeáll. Szőcs Géza. (Kézdivásárhely, 2007)
    Négyesi Lajos: A Görgényi-havasokban. G. Á. ágyúinak nyomában. (Élet és Tudomány, 2011)
    Demeter Lajos–Váry O. Péter: A székely nemzet hőse. G. Á. élete és emlékezete Háromszéken. (Sepsiszentgyörgy, 2014)
    Ágyúba öntött harangok. Tanulmányok G. Á. születésének 200. évfordulójára. Szerk. Benkő Levente és Hermann Róbert. (Barót–Sepsiszentgyörgy, 2014)
    Források G. Á. életének, működésének és kultuszának történetéhez. Összeáll. Süli Attila. (Barót–Sepsiszentgyörgy, 2014)
    G. Á. utolsó ágyúja. Szerk. Váry O. Péter. (Sepsiszentgyörgy, 2014)
    Kőbe vésve, bronzba öntve. A háromszéki G. Á. emlékjelek históriája. Összeáll. Váry O. Péter. (Sepsiszentgyörgy, 2014)
    Süli Attila: G. Á. Kétszáz éve született G. Á. őrnagy, a székely tüzérség létrehozója. (Magyar Tudomány, 2014)
    C. Némethi Enikő: G. Á., a kutatások fényében, avagy ki is volt az igazi székely ágyúöntő? (Kapu, 2014)
    Süli Attila: Kétszáz éve született G. Á., az önálló, székely tüzérség megteremtője. Emlékkonferencia. Hadtörténeti Intézet és Múzeum. 2014. máj. 22. (Hadtörténelmi Közlemények, 2015). 

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2016

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (30), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (178), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (69), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (20), festő (120), festőművész (117), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (108), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (99), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (152), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (38), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (59), honvédtiszt (21), iparművész (16), író (903), irodalomtörténész (265), jezsuita szerzetes (11), jogász (300), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (169), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (173), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (93), mérnök (672), meteorológus (14), mezőgazda (118), mezőgazdasági mérnök (98), mikológus (12), mikrobiológus (22), miniszterelnök (15), műfordító (196), műgyűjtő (17), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (81), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (41), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29), numizmatikus (10),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu