Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Gozsdu Elek
    Gozsdu Elek emlékezete 1.
    Krúdy Gyula emlékének
    Krúdy Gyula, széchénykovácsi
    Várkonyi Zoltán emlékezete

    Kosztolányi Dezső: Édes Anna

    Patikárius Angéla, Vizy Kornél hitvese, régi egri polgári családból származott, de már évtizedek óta a Krisztinavárosban, az Attila utcában lakott. Püspök rokona, Patikárius Camillo elegáns színes olajképe (lila és sárga övvel) kegyesen mosolygott a tárgyakkal telezsúfolt, szalonnak hívott helyiségben, ebben a bizarr bazárban, a szivarvágógép fölött, ott ahol az ibrikek és kancsók között halkan tiktakolt egy-egy elbújtatott óraszerkezet, az asszony egy nagynénje, Patikárius Terézia hattyútollas, rég nem világított, báli legyezője társaságában. Egyetlen kisleánya, Vizy Piroska, már első elemibe járt, amikor egy áprilisi délelőtt hazajött az iskolából. Fejfájásra panaszkodott, ágyba kellett fektetni, s mire bealkonyodott, kisleánya már nem volt többé. A fertőző vörheny pusztította el, mindössze hat óra alatt. Vizyné szerdánként krizantémcsokrot vitt a Farkasréti Temetőbe, majd egy spiritiszta társaságba látogatott, mely egy rózsadombi villában tartotta ülését, az Áldás utcában. Minden héten egyszer, Piroska a Jupiter-csillagból jelentkezett, s a médiumon, a közvetítőn keresztül ákombákom üzeneteket küldött Vizynének „anya, anya“ „édes anya“ szövegekkel.

     

     

    Vizyné egyetlen gyermekét korán elvesztette, s ez a fájdalmas élmény megakadályozta őt abban, hogy bármiféle emberi kapcsolatot kialakítson környezetével. Idővel holt gyermeke alakja elhomályosult emlékezetében, üres élete mindennapjait a cselédkérdés töltötte ki, ez megszerezte számára az állandó harc veszélytelen izgalmát, hisz az „ellenfél“ alacsonyrendű és megvetendő, neki kiszolgáltatott perszóna volt. Vizynét mégis rémképek gyötörték, hogy egyszer, a szeánszról hazatérve, egy kirabolt lakást talál betört ajtókkal, fölszaggatott üres szekrényekkel. Otthonából ezért ritkán mozdult ki, szobáiban általában hátratett kézzel járkált, mintha rabbilincsbe volna verve, hisz állandóan azon töprengett, vajon mit is forgathat fejében az a szégyentelen cseléd? – Talán ez az új lány másmilyen lesz! – gondolta Vizyné. Ezt a puha, kedves női nevet rokonszenvesnek találta, mert még sohasem volt Anna nevű ismerőse. Mindennap többször, a médiumon, a közvetítő Ficsor nevű házmesteren keresztül eljuttatott üzenetet – „Anna“ – ismételgette; az ismeretlen név jótékonyan hullott rá, mint valami fehér manna.

     

     

    Édes Anna Balatonfőkajáron (Veszprém megye, Enyingi járás) született, édesanyja már nem élt, béres cseléd apja nem törődött vele, mindössze tizenhat éves volt, amikor Budapestre került rokonaihoz, Ficsorékhoz. Másfél évig szolgált Wild raktárnoknál, ugyanennyi időt töltött Bartos főszemlész tiszt családjánál, mint dajka. Most cselédként főzött, mosott, vasalt, takarított, padlót vikszelt. A kenyér szabad volt, annyit ehetett, amennyit akart, a régi helyén csak rántott levest kapott, itt kávét is. Első nap Vizyné gondosan átnézte kis batyuját: néhány rongyos pamutzsebkendő, melyen nincs monogram (valószínűleg nem lopta), egy erősen viselt kék kartonruha, pár fejkendő, egy uraságtól levetett férficipő, egy cégjelzéses fésű Anna gubancos hajával és egy horpadt sárga játéktrombita, amelyről egy kis piros bojt lógott. Vizyné el nem tudta képzelni, hogy honnan lehet ennek a lánynak ilyen játékszere? Minden második vasárnapja szabad volt (délután 3-tól 7-ig), egy ilyen alkalommal, Anna, a közvetítő Ficsor nevű házmester-rokonon keresztül megüzente Bartoséknak, hogy meglátogatja őket. Anna átnyújtotta Bandikának a krumplicukrot, akitől emlékül a horpadt játéktrombitát kapta. A kisfiú már nem emlékezett rá, pedig még fél éve sincs, hogy nem „Annának“, hanem „Anyának“ nevezte…

     

     

    Anna reggeltől estig a por és szemét glóriájában állott. Feketét köpött, szürkét tüszkölt. Verte a matracokat, mintha haragudnék rájuk. Loholt föl a lakásba, le az udvarba, százszor is. Csorogtak az ablaküvegek, csobbant a rocskákban a szennylé, loccsant a rongy. Keresztfákhoz kötözködve törölte az ablakokat. Már sikálta a padlót, már beeresztette halovány viasszal, már táncolt a lábára szíjazott keféken, már fényezte a parkettet, csúszkálva, görnyedezve, térdepelve, mint egy templomban, valami hosszantartó örökimádás közben. Lehozni a padlásról az eldugott szőnyegeket, kibontani naftalinos bugyrából, kiporolni az állványon. Hamar ezt a széket oda, hamar azt az asztalt amoda, a zongorát még kissé előbbre. Még csak a csillárokat fölakasztani, de vigyázva, hogy el ne törjük, egy-két új körtét becsavarni, még csak a krémszín függönyöket az aranyfüstös lécekre, rávarrni a rézkarikákra, és készen vagyunk. Minden egyes nap Vizyné el volt ragadtatva: még a zsúfolt szalonban is csillogott a szivarvágógép, s fölötte elégedetten mosolygott Patikárius Camillo képe, az ibrikek, kancsók ragyogtak, sőt Patikárius Terézia hattyútollas báli legyezője is világított a sötétben. – Ez a lány egy kincs! – kiáltotta elégedetten az Urának, s nem kellett hozzá semmilyen közvetítő médiumi üzenet, hogy suttogva meséljék az együgyű cseléd kötelességtudását és áldozatkészségét. Az ‘Anna’ név a Krisztinavárosban a példátlanul igénytelen és jóságos cselédet jelentette.

     

     

    Patikárius János, Vizyné Patikárius Angéla testvérének, Patikárius Ferencnek, huszonegy éves fia volt. Jancsi tizennégy éves koráig az ausztriai sankt-pölteni katonai alreáliskolában tanult. Amikor bátyja, Sándor, a kárpáti harcokban elesett, apja egyetlen megmaradt fiát kivette az ausztriai iskolából, és beíratta az egri gimnáziumba. Jancsit a „nagy háború“ utolsó évében mégis besorozták, ám „szerencséjére“ kitört a forradalom és erre már nem kerülhetett sor. Jancsi nagy nehézségek árán letette a hadiérettségit, továbbtanulni viszont nem akart. Mindennap egy új, ismeretlen kor szabadosságával tengett-lengett: végigtáncolta a házi bálokat, udvarolt az egri lányoknak, mígnem apja megelégelte tétlenségét, s egy közvetítővel megüzente sógorának, hogy faragjon embert ebből a mihaszna, de számára oly édes „anyagból“.

     

     

    Jancsi úrfi fehér volt, tetőtől talpig fehér, mint egy ellentengernagy. Fehér porcelánnadrágot viselt, fehér kabátot, fehér sportcipőt. Úgy kiöltözködött, mintha a sötét idők nyomot se hagytak volna rajta. Rövidre nyírt, érdes bronzhaj tapadt szabályos, de meglepően kicsiny koponyájához, melyen peremtelen fülek lebegtek, oly lazán, mintha papírból vágták volna ki, és csak odafércelték volna. Vékony ajka szívósnak, kegyetlennek mutatta. Arca pedig, mintha fából lett volna, élettelen volt és szabálytalan, csupa szeszélyes sík, egymásra borítva, csupa furcsa ötszög, mint egy kubista faszobor. Jancsi, Vizy közvetítésével, fizetéses gyakornok lett egy nagy bank pénztártermében, s átmenetileg otthonra lelt a Vizy házaspárnál. Vizyék szüretre indultak Patikárius Ferenc családjához. Anna azt már hallotta, hogy az urak kijárnak a cselédekhez, meg hogy a cseléd szeretője is az úrfinak, és egyiknek-másiknak gyereke is született tőle. Kajáron volt egy ilyen lány, az szégyenbe esett egy pesti ügyvédtől. Tudta ezt és sok mást is, amit a lányok beszéltek. Ellenben hogy az ilyesmi csak így esik meg, mint most, az valami együgyű csodálkozással töltötte el. Mindenféle módszert kipróbáltak, mígnem Jancsinak egy közvetítő drogista megüzente, hogy a lány négy darab, egygrammos port vegyen be, azokat, ha este feloldja vízben, és akkor issza meg, segít. Jancsi azért kellemesen gondolt vissza a lányra: Anna „édes“ kis szotyka volt, jóféle parasztszajha…

     

     

    Vizy Kornél miniszteri tanácsost a politikán kívül más nemigen érdekelte, egyetlen gyermeke halála után feleségétől is végleg elhidegült (bár néha, négyszemközt Angyalnak hívta). Vizyné a tragédia után szanatóriumba került, évekig ott élt, ura azóta csalta őt: udvariasan és folyamatosan. Vizy a kommün alatt elrejtőzött és kivárt, ám már alig várta, hogy ismét méltóságos úrnak szólítsák (a kénytelenül elfogadott „elvtárs“ helyett). Vizy Kornél miniszteri tanácsos államtitkárságáról egyre határozottabb formában beszéltek. A jelölt a kormány teljes bizalmát bírta. Sokszor már úgy volt, hogy a kinevezés másnap megtörténik, de az ügy megakadt. Vizy a kommün bukása után újra méltóságos úr lett, az előléptetést ismét piszkálgatni kezdték, és újra föllobbant. Minden egyes nap szóba került a régen várt jutalom, mígnem, a feltámadási körmeneten, a család egy régi barátja megüzente a jó hírt, gratulált a kinevezéshez, amelyet a másnapi lapok meg is írtak. Vizy legnagyobb álma végül is beteljesedett: államtitkár lett, igaz, nem „igazi“ csak helyettes, de olyan széles ügykörrel, hogy „édes álma“, régi becsvágya kielégült.

     

     

    Vizyné Patikárius Angéla az ágyban feküdt hanyatt, egyetlen vérfolt nélkül. Úgy tetszett, hogy csak alszik. Szája csukva volt, s körötte kis, hideg mosoly lebegett. A kés egyenesen szíve közepébe hatolt, csak egyetlen, nagy sebe volt, nyilván azonnal meghalt, belső elvérzés következtében, szenvedés nélkül. Arca valami átszellemült nyugalmat sugárzott, olyan nyugalmat, amely örökké tart és nincs többé.

    Vizy Kornél a dívány előtt hevert a földön, egy már megalvadt, fekete vértócsában, kilenc sebbel. Nyakán egy köröm nyoma volt, szeme alatt egy hosszú karcolás. Látszott, hogy utolsó leheletéig viaskodott. Nehezen halt meg, s csak jóval később, mint a felesége, hosszú haláltusa után. Állkapcáit összeharapta, sasorra szigorúan, haragosan emelkedett ki viaszhalvány arcából, mind a két keze ökölbe szorult. Majdnem hősi volt ebben a halálon túli erejében: valami szép és régies, ami nincs többé.

    Édes Anna sem értette, hogy miért tette, de ő elkövette, amit tett, és minthogy már elkövette, ott belül, mélyen, nagyon mélyen bizonyára lehetett valami, amiért föltétlenül, szükségszerűen meg kellett tennie. A rendőrök felszólítására ügyetlenül nyújtotta föl két, munkában elgyötört karját, könyökben kissé behajlítva. Újabb felszólításra most már egyenesebben tartotta mindkét karját, s a gyilkos lány tettét a legszörnyűbb bűnnel tetézte: az ottlévőknek egy pillanatig valami régi, félszeg oszlopszentet idézett az emlékezetükbe, aki égnek tárt karokkal áll, és aki nincs többé.

     

     

    A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával a nyolcvan éve, 1936. november 3-án elhunyt Kosztolányi Dezsőre és kilencven éve, 1926-ban megjelent kisregényére, az Édes Annára emlékezett.

     

    Kék virág Kosztolányi Dezső emlékének.

     

    Az alábbi linkeken olvashatnak Kosztolányiról:

     

    http://www.nevpont.hu/view/11542

    http://www.nevpont.hu/view/11543

    http://www.nevpont.hu/view/11775

     

    A kép forrása:

     

    http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=32842

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2016

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (14), állatorvos (72), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (32), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (183), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (27), edző (70), egészségpolitikus (10), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (46), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (111), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (101), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (27), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (70), gépészmérnök (156), grafikus (68), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (62), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (929), irodalomtörténész (271), jezsuita szerzetes (11), jogász (308), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (173), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (180), könyvtáros (65), közgazdász (178), kritikus (52), kultúrpolitikus (20), labdarúgó (32), levéltáros (89), matematikus (95), mérnök (684), meteorológus (14), mezőgazda (122), mezőgazdasági mérnök (100), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (15), műfordító (206), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (83), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (44), neveléstörténész (12),


    © Névpont, 2019. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu