Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Czuczor Gergely István
    Petőfi nősül
    Szendrey Júlia emlékezete
    Szendrey Júlia
    Vörösmarty Mihály emlékezete

    Arany János népdalgyűjteménye

    Az eltűnő idő hangjegyei

    Az öreg úrnak van egy tamburája

    S mikor az ihlet s unalom megszállja,

    Veszi a rozzant, kopogó eszközt

    S múlatja magát vele négy fala közt.

     

    Nem figyel arra deli hallgatóság,

    Nem olyan szerszám, divata is óság:

    Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak),

    Maga számára és lopva zenél csak.

    (Arany János: Tamburás öreg úr)

     

     

    Arany János nem írt önéletrajzot: életművéből épp élete leírását tartotta a legkevésbé fontosnak. Gyulai Pál többszörös sürgetésére összeállított egy rendkívül szűkszavú önéletrajzot, amelyből még a pontos születési adat is hiányzott. (Arany pontos születésnapja kiderítésével sokáig Szinnyei József is sikertelenül próbálkozott – más kérdés, hogy ez a reménytelennek tűnő küzdelem arra sarkallta a 19. század legnagyobb magyar könyvtárosát, hogy elindítsa a Magyar írók élete és munkái című gigantikus, eposzi méretű lexikonfolyamot…)

     

    Arany János nem önéletrajznak szánt rövid életfoglalatából tudjuk, hogy magasabb zenei műveltség megszerzésére nem volt alkalma. Fiatal korában, míg vidéken élt, nem járhatott operába, koncertekre; így később, a fővárosban sem mutatott különösebb érdeklődést a hangversenyélet iránt. Önművelő szorgalma és nem mindennapos zenei talentuma révén mégis meglepő zenei jártasságra tett szert. Kottaismeretét debreceni diáksága alatt szerezte, rövid színészi pályája során gitározni, kisújszállási segédtanítóskodása idején zongorázni tanult, színésztársait énekszerepekre tanítgatta. Az általa ismert dallamokat, egyszerű akkordokkal, barátai körében maga adta elő, s ezek közül a dalok közül nem egyet maga gyűjtött, kottába is maga rögzített.

     

    Arany János nem írt önéletrajzot: dalgyűjteménye viszont valójában egy zenei életrajz. Nem ismeri Aranyt, aki nem ismeri népdalgyűjteményét, a benne élő és utóbb lejegyzett dallamok, dallamtöredékek behatolnak lelke legrejtettebb zugaiba. Az emlékezetében élő, lejegyzett, kottában rögzített dalok minden más lélekelemzésnél pontosabban jelzik a költő lelki állapotát, betegségeit, kedélyét; költeményei hangulatának valós létet e dalok ismerete ad.

     

     

    Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,

    S mit összelopott mai zene-költő

    Öreg úrnak egyről sincs tudomása

    Neki új nem kell: amit ő ver, más a’

     

    Mind régi dalok, csuda hangmenettel:

    Váltva kemény, lágy, – s magyar a némettel;

    Hegyes éles jajja úti betyárnak,

    Ki hallja szavát törvényfa-madárnak

     

    Nyers, vad riadás… mire a leglágyabb

    Hangnembe a húr lebukik, lebágyad

    Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel…

    Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.

    (Arany János: Tamburás öreg úr)

     

     

    A Kisfaludy Társaság Erdélyi Jánosnak 1843 decemberében elhangzott Népdalköltészetünkről című székfoglalója, s ezzel kapcsolatos indítványa alkalmából, már 1844 januárjában közzétett felhívásával országos mozgalmat indított a magyar népköltészet emlékeinek összegyűjtésére. Az akkor huszonegy éves Petőfi Sándor néhány népdal beküldésével felelt a felhívásra. Arany nem reagált, de nem is nagyon válaszolhatott: a Petőfinél hat évvel idősebb Arany még nem ismert költő, a nagyszalontai aljegyző Az elveszett alkotmány című vígeposzával csak 1845-ben jelentkezik a magyar literatúrában. (A műve a Kisfaludy Társaság pályázatára készült el, jellemző, hogy a jeligés pályázat borítékbontásánál Vörösmarty Mihály, a bizottság tagja azt hitte, hogy az „Arany János“ egy álnév…)

     

    A Kisfaludy Társaság 1860-ban Arany Jánost választotta meg igazgatójának, s még ugyanebben az évben, novemberben elindította a társaság Szépirodalmi Figyelő című folyóiratát. Arany 1860-tól már a fővárosban élt, szerkesztői tevékenysége révén ismerkedett meg Bartalus István zeneesztétával, aki nemsokára rávette, hogy népköltészeti gyűjtéssel is foglalkozzon. Arany János Bartalus István révén vált népdalok szorgos lejegyzőjévé: e munkájának eredménye kéziratos dalgyűjteménye. Bartalus révén maradt fenn ez a felbecsülhetetlen értékű kéziratköteg, amely az országszerte Paedagogiumnak nevezett budai tanárképző főiskola könyvtárába, Bartalus Istvánnak, az intézet volt zenetanárának hagyatékából került.

     

    A Kisfaludy Társaság felolvasó ülésein Bartalus István rendszeresen beszámolt népdalgyűjtő körútjairól. Arany János barátja 1871-ben ugyanis nagy elhatározásra jutott: tényleges népdalgyűjtő körútra indul az országban, hogy egyenesen „a nép ajakáról“ gyűjtse össze a dalokat, s újdonságként (!) a dalokhoz feljegyezze a dallamokat is. Bartalus végigjárta Erdély, Kelet- és Nyugat-Magyarország megannyi kicsiny települését, gyűjtésének eredménye két vaskos kötet lett, amelyben összesen 919 dalt és dalváltozatot jegyzett fel (az első dátum 1871, az utolsó 1882; különös véletlen, hogy 1882 Arany János halálának éve is!).

     

    Az öreg úr így, dalai közt élve,

    Emlékszik időre, helyre, személyre:

    Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta

    Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.

     

    Néha egy új dalt terem önként húrja,

    S felejti legott, már ő le nem írja;

    Később, ha megint eszébe ütődik:

    Álmodta-e, vagy hallotta? – tűnődik.

     

    Sokra bizony már alig viszi dolgát:

    Ő is „minden nap feled egy-egy nótát”;

    Nem is a művész babérja hevíti,

    Csak gémberedő ujját melegíti.

    (Arany János: Tamburás öreg úr)

     

     

    Arany János valószínűleg Bartalus István ösztönzésére – talán összefüggésben Bartalus 1871-ben meginduló gyűjtésével – kezdte leírni, kottába rögzíteni gyermek- és ifjúkora dalait, amelyeket ismert és tudott, s amelyekre szívesen emlékezett. Bartalus maga is feljegyezte mindazokat a dalokat, amelyeket Aranytól hallott, utóbb aztán Arany is, maga gyönyörűségére, népdaloskönyvet nyitott, amelyben már Bartalustól függetlenül rendezgette dalos emlékeit. (Amennyire kedvetlenül írt Gyulai Pálnak „enmaga élettapasztalatáról“, annyira lelkesen rótta „kótába“ a lelkében gyermekkorából továbbrezgő dallamtöredékeket, amelyeket később saját dalaival is kiegészített).

     

     

    Arany János azonban nem volt gyűjtő, nem mások tudását vetette papírra, a magyar irodalomban talán elsőként, önmagába tekintett, csak azt jegyezte fel, ami mélyen benne élt. Abban a korban – élete végén – fogott hozzá „zenei visszaemlékezéseihez“, amikor gyermekkori emlékei élesen felújultak, visszatekintett élete sorára, gondolatait, emlékeit hangjegyekbe és dallamokba fonta. Minden egyes dal, amire még olyannyira élénken emlékezett, hogy rögzíteni tudta, beépült lelkébe, s nyomai a legtöbb kései versében, az Őszikék ciklusban (mindenek előtt az 1877-ben írt Tamburás öreg úrban) felbukkant.

     

     

    Arany János csak élete végén, az 1870-es években árulta el barátainak, köztük Bartalus Istvánnak, hogy gitáron „pönögni”, sőt Kisújszálláson, „önkedvére“, zongorázni is megtanult. Nemsokára a költőt, egyik névnapján, gitárral (azaz, Arany szava járása szerint „tamburával“) lepték meg Bartalusék. Arany olyannyira megörült az ajándéknak, hogy néhány év múlva új hangszerről kellett gondoskodni, alighanem gitárja „túlhasználata“ miatt. Az öreg poéta elzörgette lelke legtitkosabb dalait, hatalmába kerítette saját múltja, az eltűnő idő hangjegyei, s „kótás papírszeletkékre“ jegyezgette hangos emlékeit.

     

     

    Olykor egy-egy ének nyújt neki vigaszt;

    A hitújítás kora szülte még azt:

    Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,

    Vagy erős hittel Istenhez emelve.

    (Arany János: Tamburás öreg úr)

     

     

    Arany János dalait Bartalus István, a Kisfaludy Társaság 1883. január 31-iki ülésén, három hónappal a galambősz hajú tamburás öreg úr halála után mutatta be. Az 1884-ben megjelent kötet azonban a költő népdalgyűjtéseit nem közölte.

     

    Arany János népdalgyűjteményét Kodály Zoltán és Gyulai Ágost (nem tévesztendő össze a már korábban említett Gyulai Pállal) adta ki, hetven évvel a költő halála után, 1952-ben. A felbecsülhetetlen értékű kötet néhány éve, 2011-ben, hasonmás kiadásban, Kodály széljegyzeteivel újra megjelent.

     

    Legújabb „crossover“ írásával a Névpont – www.nevpont.hu – a 200 éve született Arany Jánosra és az 50 évvel ezelőtt elhunyt Kodály Zoltánra is emlékezett.

     

    Kék virág Arany János és Kodály Zoltán emlékének. A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Arany Jánosról és Kodály Zoltánról:

     

    http://www.nevpont.hu/view/2608

    http://www.nevpont.hu/view/11532

    http://www.nevpont.hu/view/11824

    http://www.nevpont.hu/view/11830

     

    A kép forrása:

     

    http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=35258

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2017

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (31), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (181), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (70), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (23), festő (121), festőművész (118), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (109), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (100), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (154), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (61), honvédtiszt (21), ifjúsági író (10), iparművész (16), író (911), irodalomtörténész (267), jezsuita szerzetes (11), jogász (303), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (170), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (175), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (94), mérnök (676), meteorológus (14), mezőgazda (119), mezőgazdasági mérnök (99), mikológus (12), mikrobiológus (23), miniszterelnök (15), műfordító (198), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (82), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (42), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu