Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Arany János bárdjai
    Karády Katalin
    Kozma István
    Kozma István emlékezete
    Stróbl Alajos, 1913-tól liptóújvári

    Arany János és Petőfi szelleme

    Táncoló asztalok

    Tarjányi Eszter emlékének 

     

    Asztal-írás ötvenhatban

    Vala itt-ott még divatban;

    Kisded asztal egyik lába

    Iró-eszközt rejt magába:

    A körűl sereglenek

    Azzal írnak másvilági

    Láthatatlan szellemek.                                                                           

    (Arany János: A kép-mutogató, 1877)

     

    1.

     

    1853-ban, a Washington nevű gőzhajó megérkezett Amerikából Brémába, és egy különös járványt hozott magával a fedélzetén, amely rövid idő alatt megfertőzte egész Európát. Ez a különös járvány az asztaltáncoltatás (table-moving vagy table-turning) volt, amely német közvetítéssel nemsokára Magyarországra is átterjedt. A legkorábbi tudósítás a Budapesti Hírlapban jelent meg erről az új divatról (Önmozgó asztal címmel, 1853. április 13-án). A hírt az Allgemeine Zeitungból vette át a szerkesztő, s az egyik első európai, brémai, sikeres „asztaljárásról” tudósított. Rögtön másnap, a Hölgyfutár közölte az első – sikertelen – hazai kezdeményezést is, amely után a hat-hét résztvevő a kudarcos „experimentum” után fölugrálva nagyot nevetett „a nem sikerülésen”. Nemsokára azonban megtörtént az első sikeres asztaltáncoltatási eset is, a közelebbről nem ismert Vastuskó nevű étteremben, s ezután tényleg valóságos „asztalmozgatási epidémia” tört ki a fővárosban: céltalanul fel-alá járkáló, kávéházakban sátorozó aranyifjak darab időre ráuntak a dominóra, a biliárdra és más egyéb vigasságra, az asztalláz mindent vitt a delejes jelenségekre igen fogékony arszlánok között. A korabeli lapokból azonban az is kiderült, hogy az első asztaljáratók még csak maguk szórakoztatására mozgattak, hamarosan azonban az is világossá vált, hogy az asztaltáncoltatás szellemidézésre is alkalmas. A Divatcsarnok és a Szépirodalmi Lapok számoltak be először arról, hogy az amerikai Fox nővérek „a holtak szellemeivel közlekedésben” állnak. Ezekben az írásokban szerepelt először az asztalkopogtató kifejezés is (így nevezték magukat a spiritiszták, azaz akkori nevén a „spiritualisták”). A jelenségre a Magyar Tudós Társaság (azaz a Magyar Tudományos Akadémia) is felfigyelt, s egy vizsgálóbizottságot állított fel a világhírű fizikus, Jedlik Ányos vezetésével. A bizottság megállapította, hogy „a négyszögű asztalok egy oldalról a másikra ingadoznak… a nélkül, hogy az illetők részéről mozgató szándékot föltennünk lehetett volna.” Jedlik „önkéntelen rángatózási tüneménynek”, a láncolatot alkotók finom rángásának összehangolódásával értelmezte az asztalok meglódulását, az író Jókai Mór azonban kétségbe vonta azt, hogy mechanikai erő ilyen jelenséget létre tudna hozni. Az asztalláz néhány hónap alatt megváltozott: korábban az életunt ifjak kávéházi bolondozása kimerült az asztalok „terelgetésében,” újabban az asztaltánc titokban, szűkebb családi körök intimebb szórakozásává, holtak szellemidézésévé vált. 1853-ban, négy évvel egy elbukott szabadságharc után, az általánossá vált nagy kiábrándulás és csalódottság után a holtak megszólítása különös reményt nyújtott a reménytelenségben.

     

    „1853 volt az idő! Értitek, mi az? Nem volt haza. Nem volt mennyország. Nem volt Európa. Nem volt magyarok istene. Hit remény, szeretet? Mind holt szavak. Kaptunk rajta, hogy valamiben hihetünk…”

    (Jókai Mór: Astral-szellemek, 1897)

     

    2.

     

    1853-ban, Arany János volt az első költő, akire bizonyítottan hatott az asztaltáncoltatás szellemidéző formája. Négy fennmaradt levelében foglalkozott ezzel a különleges „jelenéssel”, írt egy kisebb dolgozatot is Az asztaltánczoltatásról (1853) címmel, megemlítette ezt A kép-mutogató (1877) című balladájában, és évekkel később is néha visszatért erre, kisebb publicisztikai írásaiban. Vélekedése szerint, maga a kételkedők közé tartozott, nem tudta megfejteni ezt a különös rejtélyt, de – akárcsak Jókai – mechanikai erőnél többet hitt ebben a dologban; ugyanakkor értelmes és becsületes embereknek tartotta a titkos összejövetelek résztvevőit, csalással nem vádolta meg őket. Úgy gondolta, hogy az egész „asztalírási processus” a működő (azaz a közvetítő, későbbi szóval médium) agyában képződik, öntudatlanul. Képek és eszmék állnak elő, s egészíttetnek ki, mint az álomban: valós és vélt vonások, amelyek a működő agyában állnak össze. Amit a legkevésbé hitt az az, hogy a testtől megvált szellem képes egy asztalt vagy más bútordarabot úgy működtetni, hogy megszólaljon. Az egész oly’ bolond história, amelyet könnyebb kinevetni, mint megfejteni: ezért korunk tudósai az előbbi utat választották…

     

    1853-ban, Egressy Gábor, a kor ünnepelt színésze volt az első, aki valószínűleg haláláig hitt az asztaltáncoltatás szellemidéző formájában, és hallgatott a szellemek tanácsára. 1844-ben, Egressy, a Macbeth előadását követően ismerkedett meg Petőfi Sándorral, s nemsokára életre szóló barátságot kötöttek, jóllehet a színész tizenöt évvel idősebb volt a költőnél, szenvedélyük, érdeklődésük és „vérlejtésük” azonban rokon. 1849-ben Egressy is csatlakozott Bem József csapatához, útközben, Mezőberényben, találkozott Petőfivel, aki feleségével és Zoltán fiával készült Aradra menni. Találkozásuk alkalmával Petőfi megváltoztatta eredeti szándékát, úgy döntött, hogy Egressyvel tart tovább Bem seregéhez, Nagyváradra: az ojtozi szorosban találkoztak Bemmel. Bem aztán Marosvásárhelyről Lüders ellen indult Segesvárra, hiába próbálta meg lebeszélni őt erről színész barátja, Egressy. Ekkor és itt, Marosvásárhelyen látták egymást utoljára. Segesvárnál 6000 honvéd ütközött meg 16 000 orosz katonával; Bem súlyos vereséget szenvedett, 1200 honvéd elesett, Petőfi is eltűnt. Bem egyik szárnysegédje látta a költőt az országúton keresztülfutni, talán a kukoricaföldek felé tartott; mások szerint vagy a muszka döfte le vagy az oláh verte agyon. Petőfiről nem jött hír soha többé, s Egressy élete végéig nem tudta kiverni agyából a vádaskodó gondolatokat: ha Mezőberényben nem találkoznak, a költő talán még élne. De élhetne-e? Élhetett volna? Egressy mind gyakrabban hibáztatta magát a nemzet költőjének haláláért…

     

    1853-ban, Egressy Gábor, a kor ünnepelt színésze volt az első, aki valószínűleg haláláig hitt az asztaltáncoltatás szellemidéző formájában, és hallgatott a szellemek tanácsára. 1838-ban, a nagy pesti árvíz idején, Egressy már Pesten lakott, a Kerepesi út és az akkori Síp utca sarkán lévő, Wranits Ignác-féle Salvator Patika feletti lakásban; ugyanitt egy másik lakásban élt Déryné is. Egressy, akár csak Wesselényi Miklós, csónakjával mentette azokat, akiket lehetett: ő volt Déryné megmentője. 1849-ben, a világosi fegyverletétel után, Orsován keresztül elhagyta az országot, Törökországba menekült, Vidin városában élt, akárcsak Kossuth Lajos, Perczel Mór és Bem József. Nemsokára azonban amnesztiát kapott, hazatért, de sem a fővárosban, sem vidéken nem játszhatott; megélhetésből kiadta törökországi naplóját és leveleit, ám néhány, Kossuthot bíráló megjegyzése miatt támadások sorozata indult meg személye ellen. 1853-ban, Egressy ismét a Kerepesi úton lakott, de már csak Petőfi emléke maradt meg számára. 1838-ban mentette, akiket lehetett, 1849-ben nem tehette meg ugyanezt! De talán mégis él Petőfi? De élhetne-e még? Egressy mind gyakrabban hibáztatta magát a nemzet költőjének haláláért…  

     

    1853-ban Arany János volt az első költő, akire bizonyítottan hatott az asztaltáncoltatás szellemidéző formája. Egyik levelében arról írt, hogy Petőfi Sándor szelleme szinte naponta megjelent Egressy Gáboréknál. 1854-ben, az egyik ilyen szeánszra Aranyt is meghívták, a költő barát nem tudott elmenni. Az eseményről azonban Egressy Gábor tudósította Arany Jánost, s ebből az is kiderült, hogy Egressy otthonában Petőfi részletesen „beszámolt” halála körülményeiről. Arany a szellemekkel való „correspondentiában” továbbra is szkeptikusnak bizonyult, mindazonáltal Sándor halálának oly’ körülményes leírása a költőt nagyon meghatotta, különösen az, hogy erről a „magasztos” pillanatról részletes leírást is küldtek neki. Nemsokára azonban maga Arany János is Pestre utazott, és részt vett egy Petőfi-szellemidézésen. Arany újabb levelében ismét megállapította, hogy Egressy barátja naponta „correspondeál” Petőfivel, aki – mint legutóbb Arany is megtapasztalta – igen jól emlékszik rá (furcsa is volna, ha nem tenné azt…)

     

    „A nyomás, a zaklatottság, a meghasonlás, mely politikai rázkódásink után európaszerte erőt vett a kedélyeken, midőn nem vala hit, nem remény, nem bizalom – midőn besüppedt lábunk alatt a föld, s biztos irány helyett az asztaltánc szédelgéseiben kerestünk enyhületet… Midőn a külső élet megszűnt, elfojtatott: a lélek ön belsejébe fordítá szemeit…”

    (Arany János: Irányok, 1861)

     

    Arany János valójában nem hitt az asztaltáncoltatás képességében, s ha szédelgéseknek is nevezte később ezeket a kísérleteket, egy elbukott szabadságharc után, az ország tragikus helyzetében, 1853-ban, nem vonta kétségbe azon magyar hazafiak tisztességét, akik őszintén hitték, hogy Petőfi Sándor szellemével beszélgetnek.

     

    Arany János számára ezek a szeánszok a lélektani hitelesség lehetőségét kínálták, kiváló érzéke volt a meg nem magyarázható jelenségek iránt, vonzotta a rejtély, balladáiban a titokzatos jelenségekre nem ritkán kettős magyarázatot is adott egy anyagit, azaz valószerűt és egy sejthetőt, azaz misztikusat.

     

     

    A Névpont – www.nevpont.hu – történetében először a legújabb bejegyzést nem a szerkesztő jegyezte, csak összeállította Tarjányi Eszter korábbi írásaiból. A fiatalon elhunyt irodalomtörténész a 19. századi magyar irodalom és Arany János munkásságának kiváló kutatója, a Petőfi Irodalmi Múzeum idei Arany János bicentenáriumi kiállításának szakértője volt.

     

    Legutóbb Marosvásárhelyen, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, az Arany János-konferencián tartott előadást, 2017. május 27-én.

    Akkor és ott, Marosvásárhelyen láthatták őt utoljára…

     

     

    Testem étherré vált. Repülni akarok,

    Lebbenő szárnyaim e két könnyű karok,

    S mint füttyös pacsirta, vígan, örömégve

    Fúrom fel magamat a kékellő égbe;

    Arcomat a tiszta szellő mosogatja,

    Kitárva előttem a menny boltozatja.

    (Arany János: Álom-való, 1848)

     

     

     

    A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása az Arany-évfordulón Tarjányi Eszterre is emlékezett.

     

    Kék virág emlékének.

     

    Arany Jánosról az alábbi linkeken olvashatnak:

     

    http://nevpont.hu/view/2608

    http://nevpont.hu/view/11532

    http://nevpont.hu/view/11824

    http://nevpont.hu/view/11830

    http://nevpont.hu/view/11853

     

    Tarjányi Eszter életrajza itt olvasható:

     

    http://nevpont.hu/view/11854

     

    A kép egy 1850 körüli amerikai szeánszot ábrázol, a kép forrása:

     

    http://c8.alamy.com/comp/A3Y4MH/superstition-necromancy-seance-with-table-turning-colour-woodcut-france-A3Y4MH.jpg

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2017

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (69), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (30), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (178), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (26), edző (67), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (65), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (18), festő (120), festőművész (117), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (108), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (98), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (52), geológus (68), gépészmérnök (150), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (38), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (58), honvédtiszt (21), iparművész (16), író (898), irodalomtörténész (264), jezsuita szerzetes (11), jogász (298), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (168), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (172), könyvtáros (63), közgazdász (168), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (93), mérnök (668), meteorológus (14), mezőgazda (117), mezőgazdasági mérnök (97), mikológus (12), mikrobiológus (22), miniszterelnök (15), műfordító (196), műgyűjtő (17), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (80), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (41), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29), numizmatikus (10),


    © Névpont, 2017. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu