Bárdossy György
Bárdossy György

2024. március 28. Csütörtök

Bárdossy György

filozófus, matematikus, szociológus

Születési adatok

1956. február 10.

Celldömölk, Vas megye

Halálozási adatok

1998. június 3.

Budapest

Temetési adatok

1998. június 16.

Budapest

Farkasrét


Család

Sz: Varga Gizella. 

Iskola

Az ELTE TTK-n matematikus okl. (1980), az ELTE BTK-n szociológus okl. szerzett (1986). 

Életút

Az MKM Számítóközpont Rendszertervezési Főosztályának alkalmazott matematikusa (1980–1982), a System Szervezési Menedzser Intézet rendszertervező üzemszociológusa, informatikusa (1982–1986). A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem (BKE) Szociológia Tanszékének tud. munkatársa (1986-tól).

A BKE és az Evangélikus Hittudományi Akadémia tanára. 

A pesthidegkúti gyülekezet tagja. A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke. 

Szociológiatörténettel, Bibó István (1911–1979) munkásságával, ill. szervezet-, kisebbség-, vallás- és értékszociológiával foglalkozott. A Hungária M. V. egyik üzemében, a svéd Volvo-gyárban végzett kísérletek mintájára, munkatársaival kialakította az első magyarországi ún. autonóm munkacsoportokat (= növelték a munkások döntési jogkörét, ill. a konfliktusok rendezésének új, tárgyalásos technikáit dolgozták ki, 1983–1986). További kutatási területei: a középfokú oktatás pedagógusainak életkörülményei, generációs kapcsolatok és segítségnyújtás a családban, magyarországi életkörülmények és -minőségek az 1990-es években, a fogyatékosok Magyarországon, a rendszerváltás után.

Elismertség

A TIT Demográfia-szociológiai Szakosztályának vezetőségi tagja (1989-től). 

Szerkesztés

A Credo – evangélikus folyóirat szerkesztője (1995–1998).

Főbb művei

F. m.: Autonóm munkacsoportok szervezése. Jávor Istvánnal. (Munkaügyi Szemle, 1984)
Autonóm munkacsoportok kialakítása érdekegyeztetéssel. (Piac, kockázat, verseny. II. köt. Bp., 1986)
Ki a szegény ma Magyarországon? (Diakónia, 1989)
A szociológiai gondolkodásmód kialakulása. (Lelkipásztor, 1990)
Magyarországon élni 1992-ben. (Protestáns Szemle, 1993)
Etikum és szabadság. Bibó István munkásságának sajátossága, a moralitás. Benyújtott kand. és PhD-értek. (Bp., 1994)
A nyugati társadalmak eszmei háttere. (Credo – evangélikus folyóirat, 1995)
Eötvös József, a polgári átalakulás iskolapolitikusa. (Credo – evangélikus folyóirat, 1996). 

Irodalom

Irod.: Fodor Viktor: Búcsúzunk B. Gy.-től. (Credo – evangélikus folyóirat, 1996). 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2017

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője