Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Horn Gyula
    Mészöly Gyula
    Meznerics Iván
    Nagy Imre
    Rajk László

    Dohnányi Ernő

    zeneszerző, zongoraművész, karmester

    Dohnányi, Ernst von 


    Született: 1877. július 27. Pozsony
    Meghalt: 1960. február 9. New York

    Család

    Nagyszülei: Dohnányi István (1813. okt. 31. Ószombat, Nyitra vm.) Nyitra vm. közjegyzője, Haessl Leopoldina (1820–1895); Szlabey Mátyás, Lepényi Ottília. Szülei: Dohnányi Frigyes (1843. jún. 13. Ószombat–1909. nov. 10. Pozsony; a pozsonyi Szent Antal-temetőben nyugszik) a pozsonyi főgimnázium matematika–fizika–ének-zene szakos középiskolai tanára, gyorsíró, Szlabey Ottília (1853. jún. 11. Besztercebánya–1932. dec. 4. Budapest). Szlabey Ottília testvérei: Szlabey Ernő (1852–1924), a Magyar Állam Vasutak (MÁV) főmérnöke, Szlabey Aurél. Szlabey Ernő felesége Feszl Auguszta, Feszl Frigyes (1821–1884) unokatestvére. Fiuk: Szlabey Ernő, ifj. (1896–1956. máj. 23. Budapest. Temetés: 1956. máj. 28. Farkasrét) orvos, szülész-nőgyógyász főorvos. Szlabey Ernő, ifj. leánya: Szlabey Erzsébet (1925–), Dohnányi Frigyes második házasságából született fiának, Dohnányi Mátyásnak a felesége. Dohnányi Frigyes testvérei: Dohnányi Berta (1847–), Dohnányi Jenő (1857. nov. 13. Ószombat–1908), a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) Zólyom vármegyei Osztályának választmányi tagja, Dohnányi Gusztáv. Dohnányi Jenő és Platzer Margit gyermekei: Dohnányi Hugó (†1915. máj. 28. Nienovicze, Galícia), dr. Dohnányi Dezső; Bothár Sándorné Dohnányi Margit, Trummer Árpádné Dohnányi Mária és Dohnányi Ilona. Dohnányi Ernő testvére: Dohnányi Mária (= Mici, 1879–1966). Dohnányi Mária első férje 1903–1905: Rencz János, a pozsonyi főgimnázium r. tanára. Elvált. Második férje 1908–1956: Kováts Ferenc (1873–1956) gazdaságtörténész, egyetemi tanár.

    Dohnányi Ernő feleségei: 1. 1900–1919: Kunwald Elza (1877–1946) zongoraművész, Kunwald Antal (1839. jún. 9. Pest–1903. okt. 9. Budapest) téglagyáros és Frederika Sington leánya. Kunwald Elza testvére: Kunwald Cézár (1870. júl. 25. Graz–1946. nov. 26. Koppenhága) festőművész és Kunwald Margit. Kunwald Margit férje: Deutsch Sándor (1872–1949) hegedűművész. Fiuk: Doráti (Deutsch) Antal (1906. ápr. 9. Budapest––1988. nov. 13. Bern, Svájc) karmester. Dohnányi Ernő és Kunwald Elza fia: Hans von Dohnányi (1902. jan. 1. Bécs–1945. ápr. 8. Sachsenhausen), leánya: Grete von Dohnányi (1903. márc. 7. Bp.–1971 Berlin). Válásuk után Kunwald Elza gyermekeivel Németországban telepedett le. Hans és Grete a német Bonhöffer testvérpár két tagjával házasodott össze. Grete férje: Karl Friedrich Bonhöffer (1899. jan. 13. Breslau–1957. máj. 15. Göttingen) a Max Planck Egyetem biokémia–fizika professzora. Hans felesége: Christine-Christel Bonhöffer (1903. márc. 7. Budapest–1965. febr. 2. Berlin). Hans von Dohnányi részt vett egy Hitler-ellenes merényletben, a sikertelen akció után a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcolták, majd, a náci összeomlás előtt, bírói ítélet nélkül kivégezték. Hans von Dohnányi fia: Klaus von Dohnányi (1928. jún. 23. Hamburg) politikus, a Brandt-kormány művészeti és tudományos minisztere és Christoph von Dohnányi (1929. szept. 8. Berlin) karmester. 2. 1919–1948: Galafrès Elza (1879. máj. 23. Berlin–1977. Vancouver, Kanada) színésznő, Bronislaw Huberman (1882. dec. 19. Czestochowa–1947. jún. 16. Corsier-sur-Vevey, Svájc) lengyel hegedűművész volt felesége. Fiuk: Dohnányi Mátyás (1917–1945. ápr. 23. Székesfehérvár) rádiótechnikus. A II. világháborúban tüzértisztként harcolt, szovjet hadifogságba esett, a székesfehérvári hadifogolytáborban halt meg. F: 1. Dömötör Mária, Dömötör Lajos fuvolaművész leánya. 2. Szlabey Erzsébet (1925–). Galafrès Elza első házasságából született fia: Huberman, Johannes (= János, 1911. febr. 27. Bécs). Huberman Jánost Dohnányi Ernő örökbe fogadta. 3. 1949–1960: S. Zachár Ilona (1909–1988) író, újságíró, szerkesztő, Zachár Gyula (1875–1964) jogász, egyetemi tanár leánya, Salacz Gyula földbirtokos volt felesége. Leánya: Salacz Ilona; fia: Salacz Gyula. 

    Iskola

    Elemi iskoláit Pozsonyban, magánúton végezte, a pozsonyi királyi katolikus főgimnáziumban éretts. (1894), a budapesti Zeneakadémián Thomán István (zongora) és Koessler János (zeneszerzés) növendéke (1894–1897; a négy évet három év alatt végezte el); közben a budapesti tudományegyetemen, magyar–német szakon is tanult (1894–1895). Zongoratudását Eugène d’Albert-nél tökéletesítette (1897). 

    Életút

    Tanulmányai befejezése után zongoraművészként Budapesten, Bécsben és London szerepel (Londonban, Beethoven G-dúr zongoraversenyének tolmácsolásával világszerte ismertté vált, 1898. okt. 24-én), majd a kor népszerű műfajában, „párbajozott” a világhírű lengyel zongoraművésszel, Ignacy Jan Paderewskivel (győzelmeként elnyerte a Ludwig Bösendorfer bécsi zongoragyáros által kiírt Bösendorfer-nagydíjat, Bécsben, 1899. márc.-ban). Európai sikerei után Amerikában is sikerrel mutatkozott be (1900), hazatérése Bécsben és Budapesten élt (1901–1905). Budapesten nem tudott elhelyezkedni, a Berlini Zeneakadémia Zongora Tanszakának oktatója (1905–1908), r. tanára (1908–1915. nov. 27.). A budapesti Országos Magyar Kir. Zeneakadémia szerződéses oktatója (1916–1919), a polgári forradalom idején igazgatója (1919. febr. 17.–1919. szept. 1.); közben, a Tanácsköztársaság alatt Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal a Reinitz Béla vezette Zenei Direktórium tagja (1919. márc.–aug.). A bukás után zeneakadémiai tanári kinevezését felfüggesztették, majd elbocsátották az intézményből.

     

    A Budapesti Filharmóniai Társaság elnök-karnagya (1919–1944. máj. 11.) elsősorban előadóművészként, zeneszerzőként és koncertszervezőként működött; egyúttal évente, évadonként kb. 120 hangversenyt adott. Zongoraművészként, Beethoven születésének 150. évfordulóján előadta valamennyi zongoraművét (1920), majd évente híres hangversenykörutat tett az Egyesült Államokban (1921–1927); közben a New York State Symphony Orchestra elnök-karnagya is (1925-től). A budapesti Országos Magyar Kir. Zeneakadémia r. tanára és a Zongora és Zeneszerzés Művészképző vezetője (1928–1934), főigazgatója (1934–1941), mivel nem hajlandó létrehozni a magyar nemzeti Zeneakadémiát, lemond hivataláról (1941, az adminisztratív teendőket még két évig vezette, 1943-ban azonban végleg távozott). A Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatója (1931–1941), a rádióban rögzítik összes Mozart-zongoraversenyét (1941). Máig tisztázatlan okokból részt vett Szálasi Ferenc „nemzetvezető” ún. kulturális értekezletén (1944. nov. 18-án). A protokolláris jelenlétről a korabeli Filmhíradó is beszámolt, ez volt 1945-ig az utolsó mozgóképes beszámoló, így a filmhíradók története Szálasi és Dohnányi „duettjével” zárult, s ez a filmkocka döntően befolyásolta Dohnányi megítélését. Bécsben telepedett le (1944. nov. 24-én), ahol nagysikerű Beethoven-ciklust tartott (1946), utóbb hosszú hangversenykörutat tartott Angliában (1947). Argentínában telepedett le, a Tucumáni Zeneakadémia főigazgatója (1947–1949). Utolsó éveiben az Egyesült Államokban, Tallahassee városban telepedett le, a helyi Florida State University r. tanára és a mesteriskola vezetője (1949–1960; utolsó koncertjét 1959. okt. 22-én adta).

     

    Az Országgyűlés felsőházának tagja (1937–1941). 



    A 20. század egyik legjelentősebb magyar előadóművésze, aki karmesterként, zongoraművészként, kamarazenészként és zenepedagógusként is jelentőset alkotott. Elsősorban Dohnányi Ernőnek, majd Bartók Bélának köszönhető, hogy a budapesti Zeneakadémia a 20. százas első éveiben felnőtt Berlin és Bécs mellé: Dohnányi és Bartók voltak az első világhírű tanítványok. Zeneszerzői munkássága Bartók Béla (1881–1945) és Kodály Zoltán (1882–1967) mögött háttérbe szorult, a klasszikus német örökségből táplálkozó, utóromantikus-szecessziós, olykor klasszicizáló zenei nyelvezetű művei azonban rangos mesterré avatják; darabjain Brahms, kissé Richard Strauss és némiképp egyes francia komponisták (Bizet, Debussy) hatása érződik. Zenéjének vonzó tulajdonsága a szelíd humor, az irónia, a játékosság (pl. a népszerű Variációk egy gyermekdalra c. kompozíciójában). Jelentős érdemeket szerzett pedagógiai tevékenységével, valamint a kortárs zene, elsősorban a gyermekkori jóbarát Bartók és Kodály műveinek népszerűsítésével. Tanítványai közé tartozott – többek között – Anda Géza, Faragó György, Ferenczy György, Fischer Annie, Hernádi Lajos, Petri Endre, Solymos Péter, Szegedi Ernő, Wehner Tibor és Zempléni Kornél. 



    Dohnányi Pozsonyban született, édesapja, Dohnányi Frigyes, a helyi főgimnázium zeneértő tudós tanára tanította meg zongorázni. A legendák szerint még nincs hét éves, amikor első zeneművét megalkotta (Gebet, azaz Imádság címmel, Bach koráljai mintájára, 1884-ben). A fiatal művész utóbb zongoraművekkel, vokális zenével és operával is kísérletezett, első nagyszabású művét, Miséjét, a pozsonyi királyi katolikus főgimnáziumban mutatták be (1892. jún. 29-én). A karmester Dohnányi Frigyes volt, az orgonaszólót maga a szerző, Dohnányi Ernő játszotta. Dohnányi Ernő még nem töltötte be 15. életévét, de ez már 42. műve volt. Jeles érettségije után, zeneművészeti tanulmányait nem Bécsben, hanem Budapesten, az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián kezdte meg, ahol zongorát Thomán Istvánnál (1862–1940), Liszt egykori tanítványánál; zeneszerzést Koessler Jánosnál (1853–1926), Johannes Brahms barátjánál tanult (néhány évvel később Dohnányi rábeszélésére Bartók is Budapestet választott – Bécs helyett!). Az első év sikeres elvégzése után, tanárai elismerésének köszönhetően rögtön a harmadik évfolyamon folytathatta tanulmányait, közben megalkotta c-moll zongoraötösét, amely az Opus 1. lett hivatalos életművében. Művét Koessler János Brahmsnak is megmutatta, aki Dohnányit lakásán fogadta Bécsben, s aki így minősítette az ifjú első hivatalos opuszát: – Magam sem tudtam volna jobban megírni.

     

    Dohnányi Ernő a zeneakadémiai négy évfolyamot így három év alatt végezte el, I. szimfóniája elnyerte a millennium alkalmából kiírt jeligés 1000 forintos Király-díjat, sőt a nyitányok közül szintén az ő Zrínyi darabját találták egyhangúan a legjobbnak. Vizsgahangversenye valóságos diadalmenet volt, a korabeli lapok „a virtuozitás modern titánjának” nevezték a húsz éves fiatalembert, a közönség tombolva, állva éljenezte, s addig tapsolt, míg Dohnányi újra zongorához nem ült és tovább nem játszott, majd ez még többször megismétlődött. Soha ilyen vizsgaelőadás még nem történt Budapesten (1897. június 6-án). A bécsi és a berlini publikum is hasonlóképpen lelkesedett az ifjú zseniális teljesítményéért, s nem maradt el a siker Londonban sem (1898. október 24-én, a Queen’s Hallban, ahol Beethoven G-dúr zongoraversenyét játszotta). A kor népszerű műfaja volt a zongora-párbaj, amelyben Dohnányi verhetetlennek bizonyult. Leghíresebb „hang-versenyét” 1899-ben nyerte meg Bécsben, a világhírű lengyel zongoraművésszel, Ignacy Jan Paderewskivel (1960–1941) szemben, a Ludwig Bösendorfer bécsi zongoragyáros által kiírt Bösendorfer-nagydíjért. Tanulmányai befejezése és rendkívül sikeres zongora-előadóművészi sikerei után sem sikerült elhelyezkednie a budapesti Zeneakadémián: 1905-ben nyerte el a r. tanári kinevezést Berlinben (az I. világháború idején, 1915. nov. 27-én hagyta ott a berlini főiskolát, dec. 1-jén telepedett le Budapesten, ám ott még mindig csak szerződéses oktatói státuszt kapott.) – A polgári forradalom idején kinevezték a budapesti Zeneakadémia főigazgatójává (1919. febr. 17-én), a Tanácsköztársaság alatt Bartókkal és Kodállyal dolgozott együtt a Zenei Direktóriumban, a bukás után felmentették minden akadémiai tisztsége alól – hosszú évekig a szerveződő szélsőjobboldal, majd a Turul Mozgalom állandó célkeresztjébe került (részben zsidó származású első felesége Kunwald Elza, részben a későbbi második feleségével, a német színésznő Galafrès Elzával való „botrányos” kapcsolata miatt.) Tíz évig nem taníthatott a Zeneakadémián, a Filharmóniai Társaság vezetőjeként azonban Budapest első számú zenei irányítójává, koncertszervezőjévé vált, egyúttal évadonként 120 hangversenyt is adott.

     

    Az 1920-as évek végére már tarthatatlanná vált, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb zongoraművésze nem taníthatott a Zeneakadémián (1928-ban kinevezték a Zongora és Zeneszerzés Művészképző vezetőjévé, 1934-ben főigazgatóként tevékenykedhetett). Nevéhez fűződik az I. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny megszervezése (az első díjat, nagy szenzációt keltve, Dohnányi tanítványa, Fischer Annie szerezte meg, 1933-ban). Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1941-ben magához rendelte Dohnányi Ernőt, az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia főigazgatóját. Hóman szemrehányást tett Dohnányinak, hogy „elszabotálta” az első számú zenei intézmény „zsidótlanítását”, a miniszter maga tett javaslatokat az első elbocsátásokra. Miután Dohnányi a régebben működő, kinevezett professzorok ügyét még vizsgálat alá venni sem volt hajlandó, a türelmét vesztő miniszter két óradíjas tanár azonnali elbocsátását követelte: Major Ervin (1901–1967) zenetudósét és Faragó György (1913–1944) zongoraművészét. Időközben azonban Dohnányi is elvesztette a türelmét: mindkét tanár a magyar nemzeti kultúra értéke, továbbra is ragaszkodott működésükhöz. Hóman Bálint azonban szintén kitartott döntése mellett; Dohnányi Ernő ezért azonnali hatállyal lemondott főigazgatói állásáról (jóllehet az intézmény hivatalát az új főigazgató kinevezéséig még két évig vezette: 1943-ban végleg távoznia kellett). Szálasi Ferenc „nemzetvezető” 1944. november 18-án „kulturális értekezletet” tartott a budai várban, ahol a magyar nemzeti kulturális élet képviselői közül többen megjelentek. Máig tisztázatlan okokból, de Dohnányi is részt vett ezen a megbeszélésen, egyes vélemények szerint Zathureczky Ede, a Zeneakadémia új főigazgatója kérte fel erre a protokolláris jelenlétre. A filmhíradó is beszámolt erről az eseményről, s a mindössze másfél perces tudósításban Szálasi és Dohnányi egy filmkockán, együtt szerepelt. Ez volt a háború befejezéséig az utolsó magyar filmhíradó, így hát a filmhíradók története Szálasi és Dohnányi „duettjével” zárult, s ez a filmkocka döntően befolyásolta Dohnányi megítélését: Dohnányi Ernő, Bartók Béla gyermekkori jóbarátja, egyik felfedezője, évtizedekig a magyar zenei élet „első számú közellensége” lett. – Néhány nappal az említett látogatás után, Dohnányi végleg Ausztriába költözött, azaz nov. 18-a után már nem is találkozhatott Szálasival, ennek ellenére az Ideiglenes Nemzetgyűlés által kiadott nyomtatványokon Dohnányi, mint „háborús bűnös” szerepelt – főbb vádpontok ellene: 1. kezdeményezte a magyar zenei élet „zsidótlanítását”; 2. hazájából elüldözte Bartók Bélát és ellehetetlenítette Kodály Zoltánt; 3. végsőkig kiszolgálta a nyilas rendszert, a magyarországi zenészeket Szálasihoz rendelve. A teljesen alaptalan, az ominózus híradófelvételre épülő rágalmakat többször is megcáfolta, ám élete utolsó éveiig védekezésre szorult, különböző amerikai és nyugat-európai lapok újra és újra, időről-időre előhozakodtak ezekkel a vádakkal, több koncertjét és vendégszereplését is le kellett mondania. Utolsó éveiben Floridában élt, Tallahassee városban, a helyi főiskolán tanított, de nyolcvan éves koráig rendszeresen fellépett növendékeivel. Utolsó lemezfelvételét halála előtt néhány héttel, 1960. jan.-ban készítette. New Yorkban hunyt el, Tallahassee-ban, a helyi Roselawn Temetőben nyugszik.

     

    Dohnányi négy színpadi művet szerzett, az első a Pierrette fátyola c. némajáték (Arthur Schnitzler librettójára, a drezdai bemutatón Galafrès Elza táncolta a címszerepet, 1910-ben). Első operája a Simona néni (Tante Simona, 1911–1912) egy egyfelvonásos vígopera, egy olasz opera német környezetben. A főszereplő, Simona szerelmi csalódásában férfigyűlölővé vált, és igyekezett minden udvarlót unokahúgától, Beatrixtől elzárni. Természetesen Beatrix titkos imádóját nem lehet elkergetni, s a vígoperák cselekménye szerint végül a szerelmesek egymásra találnak. A vajda tornya (1915–1922) c. magyar romantikus opera lényegesen jelentősebb alkotás volt, ám ennek sem sikerült repertoár darabbá válnia. Az opera története a Kőmíves Kelemen c. klasszikus népballada feldolgozása – székely környezetben. A székelyek a besenyők betörései ellen egy torony építésébe fogtak, de akárhogy is próbálták egymásra rakni a köveket, a falak mindig összeomlottak. Nemere, a bérc szellem emberáldozatot követel: ha egy nőt feláldoznak neki, többé nem fog ledőlni a torony. Az építők megfogadják, hogy az az asszony vagy leánya lesz az áldozat, aki először megy át az épülő torony közelében lévő hídon. Az építők azt is megfogadják, hogy döntésüket titokban tartják, ám az egyik székely, Kund elárulja a titkot feleségének, Emelkának. Emelka, miután megtudta a szörnyűséges titkot, csellel rávette Ivát, Tarján feleségét, hogy ő legyen az első, aki átmegy aznap a hídon. Emelka ugyanis Tarjánt szerette, ám ő Ivát választotta – helyette. A torony ugyan felépült, ám a székelyeket újabb és újabb csapások sújtják, sorra szenvednek vereséget a besenyőktől, az egyik csatában Kund, Emelka férje is elesett. Az újabb tragédia után Tarján lett a székelyek vezetője, aki feleségül kérte régi szerelmét, Emelkát. A besenyők elleni csatát azonban túlélte egy súlyosan megsebesült székely vitéz, aki halálos ágyán bevallotta az igazságot: Kund, annak idején kifecsegte a torony titkát, így Emelka csellel rávette az erről mit sem sejtő Ivát, hogy azon a végzetes napon ő menjen elsőként a hídhoz. Tarján megöli a csaló asszonyt, aki a halálba küldte Ivát. A döntő csatában végül is a székelyek megsemmisítő győzelmet arattak a besenyőkön. Harmadik operája A tenor (1929) c. háromfelvonásos, szintén német környezetben játszódó vígopera. További művei közül kiemelkedik még a szegedi Fogadalmi templom (= Magyarok Nagyasszonya székesegyház, Szegedi Dóm) felszentelésére írt Szegedi Miséje (Miss in dedicatione Ecclesiae, 1930) és a Madách Imre Az ember tragédiája c. műve egyes szövegrészeire írt Cantus Vitae c. kantátája (1939–1941). 

    Emlékezet

    Pozsonyban született, gyermekkorát is ott töltötte (szülőháza a Klarissza utca 12., nevét az ott működött egykori kolostorról kapta). Az épület Pozsony egyik legjelentősebb zenei hagyományokkal rendelkező épületei közé tartozott: a 19. század elején itt élt Klein Henrik (1756–1832) zeneszerző, a pozsonyi bencés gimnázium tanára, akinek Erkel Ferenc, a magyar opera megteremtője is tanítványa volt, s itt látogatta meg őt Constanze Mozart (1762–1842), amikor 1809-ben Pozsonyban, másodszor is férjhez ment. Constanze második férje Georg Nikolaus von Nissen (1761–1826) dán diplomata, Mozart egyik első életrajzírója volt: házasságukat a pozsonyi Szent Márton-dómban tartották meg. A Dohnányi család a 19. század végén költözött ebbe a házba, amellyel szemben volt a pozsonyi kir. katolikus főgimnázium – itt tanított Dohnányi Frigyes, a tudós édesapa. A Dohnányi család otthona idővel a város nevezetessége lett, vasárnaponként híres házi muzsikálást rendeztek, ahol időnként már a kisgyermek Dohnányi Ernő is fel-fellépett. Első kisebb műveit is Pozsonyban komponálta, a legenda szerint első „opusz előtti” műveit összegyűjtötte, majd később, amikor már Budapesten lakott, a Széher úti villájában, egyik szekrényében őrizte. Amikor 1944. nov.-ben el kellett hagynia Magyarországot, ezeket a műveket külön, nagy gonddal csomagolta össze. Még kisgyermekkorában, karácsonyra, a Jézuskától kottapapírokat kért, ezekre a karácsonyra kapott lapokra írta első darabjait, amelyeket aztán, a következő karácsonykor, apjával együtt adott elő. 1944-ben, Bécsben, emigrációja első karácsonyán, ismét előadta első darabjait. Pozsonyban ismerkedett meg a nála három évvel fiatalabb Bartók Bélával, akit önzetlenül segített pályája kezdetén: elsősorban Dohnányi beszélte rá a családot, hogy a fiatal, rendkívül tehetséges Bartók Budapesten és ne Bécsben kezdje le zenei tanulmányait!

     

    Dohnányi 1894-től Budapesten élt, először nagybátyjánál lakott (Budapest VI. kerület, Andrássy út 88.), majd lakásokat bérelt (többek között a Hunyadi téren, a Király utca 93-ban, a Rudolf rakpart 8. és a Várfok utca 1. alatt); 1915-től 1928-ig a Trombitás út 21. volt az otthona). Barátja, Manninger Vilmos orvosprofesszor hívta fel a figyelmét a Széher úti üres telekre, amelyet nemsokára megvásárolt. A háromszintes villát gyöngyöshalászi Takách Béla tervezte (ő tervezte a Manninger-villát is), a családi hagyomány szerint a belső teret Dohnányi Ernő A vajda tornya c. operája hatására képzelte el (a földmunkák 1926 tavaszán kezdődtek meg, 1928-ban költöztek be). A villában gyakran megfordult Bartók Béla és Kodály Zoltán családjával, Galafrès Elza jó barátságot ápolt Bajor Gizivel, idővel híresekké váltak a két színésznőnek a budapesti művészvilág számára tartott nagy fogadásai. Megromló házassága miatt Dohnányi a Gellért Szállóba költözött, majd végleg elhagyta a villát (1940), csak néha, nagyobb családi ünnepekre tért vissza (a házról, a kertről lemondott felesége javára). A háború utolsó hónapjaiban Szlabey Ernő (Szlabey Ottília, Dohnányi édesanyja testvérének a fia) orvos, szülész-nőgyógyász főorvos szülőotthont rendezett be (1945–1950 között kb. 560 gyermek született itt; a szülőotthon egyúttal tehermentesítette a közeli Szent Ferenc Kórházat is). A szülőotthont 1951-ben államosították, a házban állami lakásokat alakítottak ki: Szlabey Ernő itt élt haláláig, a ház másik ismert lakosa Fülep Lajos esztéta, művészettörténész volt. A házon Dohnányi Ernő emléktábláját helyezték el (1975-ben).

     

    Dohnányi Ernő 1937-ben, 60 éves korában ismerte meg S. Zachár Ilona írónőt, a 27 éves, elvált kétgyermekes fiatalasszonyt, Zachár Gyula egyetemi tanár leányát, aki akkor Gödöllőn, az ún. Belmonte-házban lakott. Dohnányi akkor épp a Gellért Szállóban lakott, de az 1940-es évektől egyre gyakrabban megfordult Gödöllőn: 1940 tavaszán két rövid dalt írt Zachár Ilona Életemet Isten adta c. versére, 1943 őszén pedig zenekari kompozíciót szerzett Suite en Valse címmel, amelynek Zachár Ilona volt a múzsája. Dohnányi elsősorban Zachár Ilona ösztönzésére hagyta el az országot 1944. nov.-ben. Az új rezsim a filmhíradóban megjelent képek miatt „háborús bűnösként” tekintett Dohnányi Ernőre, élete utolsó éveiben – bár ő méltatlannak érezte – védekezni kényszerült a rágalmak ellen. Zachár Ilona kezdeményezésére összeállította működését 1938-tól 1944-ig, s igyekezett minden támadásra válaszolni. Bartók Béla 1945-ben már halálos beteg volt, de még értesült az egykori pozsonyi barát, későbbi mentor, Dohnányi Ernő elleni rágalmakról, azt azonban soha sem tudta meg, hogy személye is megjelent a Dohnányi Ernő elleni vádak sorában. Bartók Béla utolsó műve, III. E-dúr zongoraversenye rondótételének második epizódja – az újabb kutatások szerint – Dohnányi Ernő melletti kiállásként és az egykori barát iránti hálaként is értelmezhető. Bartók Béla utolsó műve ugyanis felidézte az egykori barát, Dohnányi Ernő rég elfeledett egykori művét, egy magyar népdalra és zongorára komponált variációit. Dohnányi Ernő Variációk egy magyar népdalra, zongorára című, kevéssé ismert művét éppen száz éve, 1917. december 26-án, karácsonykor mutatták be Budapesten, a Zeneakadémián…

     

    1944-től Bécsben, Londonban, majd Argentínában élt, végül Tallahassee (Florida) városban telepedett le. New Yorkban hunyt el, a helyi Roselawn Temetőben nyugszik. – Dohnányi Ernő első életrajzírója Papp Viktor (1881–1954) hegedűművész, zeneszerző volt (1927), az első nagymonográfiát Vázsonyi Bálint (1936–2003) zongoraművész, Dohnányi Ernő tanítványa írta róla (1971-ben, második kiadása 2002-ben jelent meg). Az MTA Zenetudományi Intézete (ZTI) 2002-ben hozta létre a Dohnányi Archívumot, amely a zeneszerző hagyatékát gondozta és emlékét őrizte (rövid működése alatt összesen öt évkönyvet adott ki, 2002-től 2007-ig; az Archívum 2009-ben szűnt meg). Dohnányi családi levelezését Kelemen Éva adta ki, amerikai éveit Kusz Veronika dolgozta fel; Vázsonyi Bálint művei bemutatóit, Kovács Ilona zongoraművészi fellépéseit állította össze. Nevét vette fel a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola, a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest XVIII. kerület, Gyöngyvirág utca 7–9, 1990-től). Ez utóbbi iskolában domborműves emléktábláját is leleplezték (bronz, márvány, Horváth Sándor szobrászművész és érmész alkotása, 1990). 

    Elismertség

    Az Ohio University (1954) és a Florida State University díszdoktora (1957). 

     

    Corvin-lánc (1930), Francia Becsületrend (tiszti fokozat, 1936), Kossuth-díj (posztumusz, 1990), Magyar Művészetért Díj (posztumusz, 2004). 

    Főbb művei


    F. m.: zeneművek: c-moll zongoraötös (Bem.: Bécs, 1895. nov. 25.)
    Variációk és Fúga G. E. témájára (Bem.: Berlin, 1897. okt. 1.)
    Négy zongoradarab (Bem.: Berlin, 1897. okt. 7.)
    Gavotte és Musette (Bem.: London, 1898. nov. 28.)
    I. zongoraverseny, e-moll (Bem.: Budapest, 1899. jan. 21.)
    Passacaglia zongorára (Bem.: London, 1899. márc. 4.)
    Szonáta zongorára és csellóra (Bem.: London, 1899. dec. 4.)
    I. vonósnégyes, A-dúr (Bem.: London, 1899. dec. 18.)
    I. szimfónia, d-moll (Bem.: Manchester, 1902. jan. 30.)
    Szerenád hegedűre, brácsára és csellóra (Bem.: Bécs, 1904. jan. 5.)
    Négy rapszódia zongorára (Bem.: Bécs, 1904. nov. 29.)
    Konzertstück csellóra és zenekarra, D-dúr (Bem.: Budapest, 1906. márc. 7.)
    Winterreigen, 10 bagatell zongorára (Bem.: Bécs, 1906. nov. 29.)
    II. vonósnégyes, Desz-dúr (Bem.: Berlin, 1907)
    Dalciklus Victor Heindl 6 költeményére. – Im Lebenslenz, dalciklus Wilhelm Conrad Gomoll költeményeire (Bem.: Bécs, 1907. márc. 27.)
    Humoresken, zongorára (Bem.: Bergen, 1907. okt. 10.)
    Szvit nagyzenekarra, fisz-moll (Bem.: Budapest, 1910. febr. 21.)
    Szonáta zongorára és hegedűre, cisz-moll (Bem.: Bécs, 1912. ápr. 11.)
    Három zongoradarab (Bem.: Szeged, 1912. nov. 30)
    Szvit régies stílusban, zongorára. – Három zenekari dal, Gomoll verseire. – Variációk egy gyermekdalra, zongorára és nagyzenekarra (Bem.: Berlin, 1914. febr. 17.)
    II. zongoraötös, esz-moll (Bem.: Berlin, 1914. nov. 12.)
    Hat koncertetűd, zongorára (Bem.: Szeged, 1916. dec. 12.)
    Variációk egy magyar népdalra, zongorára (Bem.: Budapest, 1917. dec. 26.)
    I. hegedűverseny (Bem.: Koppenhága, 1919. márc. 5.)
    Pastorale egy magyar karácsonyi énekre. Hitvallás, Papp-Váry Elemérné szövegére (Bem.: Budapest, 1920. dec. 27.)
    Magyar népdalok énekhangra, zongorakísérettel (Bem.: 1923)
    Ünnepi nyitány nagyzenekarra (Bem.: Budapest, 1923. nov. 19.)
    Ruralia Hungarica hét darab zongorára (Bem.: Pécs, 1924. szept. 24.; öt darab zenekarra, bem.: Budapest, 1924. nov. 16. és három darab hegedűre, zongorára, bem.: Budapest, 1927. nov. 15.)
    Franz Schubert Valses nobles koncertátirata (Bem.: London, 1925. máj. 3.)
    Léo Delibes „Coppelia“ valcerének zongoraátirata (Bem.: Newark, 1926. nov. 29.)
    III. vonósnégyes, a-moll (Bem.: Budapest, 1927. okt. 25.)
    Schatzwalzer. – Du und Du. Két Joseph Strauss-valcer zongoraátirata (Bem.: Budapest, 1929. nov. 24.)
    Missa in dedicatione. – Szegedi mise (Bem.: Szeged, 1930. okt. 25.)
    Szimfonikus percek zenekarra (Bem.: Budapest, 1933. okt. 23.)
    Sextett zongorára, hegedűre, brácsára, csellóra, klarinétra és kürtre, C-dúr (Bem.: Budapest, 1935. jún. 17.)
    Cantus Vitae. Kantáta Madách Imre Az ember tragédiája szövegrészeire (Bem.: Budapest, 1941. ápr. 18.)
    Suite en Valse zenekarra (Bem.: Budapest, 1943. nov. 10. és két zongorára, bem.: Tallahassee, 1954. jan. 8.)
    Hat zongoradarab (Bem.: Graz, 1946. júl. 15.)
    II. zongoraverseny, h-moll (Bem.: Sheffield, 1947. dec. 3.)
    II. szimfónia, E-dúr (Bem.: I. változat, London, 1948. nov. 23. és II. változat, Minneapolis, 1957. márc. 15.)
    II. hegedűverseny, c-moll (Bem.: San Antonio, Texas, 1951. jan. 26.)
    Három zongoradarab. – Three Singular Pieces (Bem.: Tallahassee, 1952. márc. 21.)
    Amerikai rapszódia, zenekarra (Bem.: Athens, Ohio, 1954. febr. 21.)
    Stabat Mater hatszólamú gyermek- vagy nőikarra és zenekarra (Bem.: Wichita Falls, Texas, 1956. jan. 16.)
    Ária fuvolára és zenekarra (Bem.: Tallahassee, 1962)
    Concertino hárfára és kamarazenekarra (Bem.: Athens, Ohio, 1963. jan. 16.). 

    F. m.: színpadi művei: Pierrette fátyola. Némajáték 3 képben, Arthur Schnitzler librettójára. (Bem.: Drezda, 1910. jan. 22.)
    Tante Simona. Vígopera 1 felvonásban, Victor Heindl szövegére. (Bem.: Drezda, 1913. jan. 22.)
    A vajda tornya. Romantikus opera 3 felvonásban, Hanns Heinz Ewers és Michel Henry nyomán átdolgozta Lányi Viktor. (Bem.: Budapest, 1922. márc. 18.)
    A tenor. Vígopera 3 felvonásban, Carl Sternheim nyomán, a szövegét írta Góth Ernő. (Bem.: Budapest, 1929. febr. 9.). 

    Irodalom

    Irod.: Papp Viktor: D. E. 4 táblával. (Bp., Stádium, 1927)
    Papp Viktor: D. E. és Szegedi miséje. (Debrecen–Bp., 1930)
    Rueth, Marion Ursula: The Tallahassee Years of Ernst von Dohnányi. (Tallahassee, 1962)
    Érdekes levelek D. E. hagyatékából. Közli Párkainé Eckhardt Mária. (Magyar Zene, 1968)
    Vázsonyi Bálint: D. E. Monográfia és egy. doktori értek. is. 12 táblával, mellékletekkel és műveinek kivonatos jegyzékével. (Bp., 1971)
    Kovács Sándor: D. E. művészete és pedagógiai nézetei. (A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 100 éve. Dokumentumok, tanulmányok, emlékezések. Szerk. Ujfalussy József. Bp., 1977)
    Elek Artur: Pierrette fátyola. D. E. zenés némajátéka. – Tóth Aladár: D. E. operája. – Tóth Aladár: D. E. és a magyar közönség. (Zenei írások a Nyugatban. Szerk. Breuer János. Bp., 1978)
    Kodály Zoltán: A vajda tornya. D. E. operája. (K. Z.: Visszatekintés. I–II. köt. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rend. Bónis Ferenc. Bp., 1982)
    Kovács Ilona: A kamaramuzsikus D. E. (Zenetudományi tanulmányok Kroó György tiszteletére. Szerk. Papp Márta. Bp., 1996)
    Legánÿ Dénes: Egy baljós kézfogás szorításában. (Napi Magyarország, 2000. 33.)
    Grymes, James A.: Ernst von Dohnányi. A Biobibliography. (Westport, 2001)
    Kiszely-Papp, Deborah: D. E. Kismonográfia. (Magyar zeneszerzők. 17. Bp., 2001; angolul: Ernő Dohnányi. Hungarian Composers. 17. Bp., 2002)
    Vázsonyi Bálint: D. E. Monográfia. (Álarcok [sorozat]. 2. átd. kiad. Bp., 2002)
    Dohnányi, Ilona von: Ernst von Dohnányi. A Song of Life. (Bloomington, 2002)
    D. E. emlékére, születésének 125. évfordulóján. Kiállítás az MTA Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában. Kat. A kiállítást rend., a katalógust írta Baranyi Anna, szerk. Sz. Farkas Márta. Bp., 2002)
    Kedves Mici! D. E. kiadatlan leveleiből. 1–3. 1944–1958. Vál., közreadta Kelemen Éva. (Muzsika, 2002)
    Bónis Ferenc: Mozaikkövek D. E. portréjához. (Zene – zene – tánc. Művészeti folyóirat, 2002)
    Breuer János: D. E. születésnapjára. (Népszabadság, 2002. 174.)
    Kovács Ilona: D. E. zeneszerzői műhelyében. Az I., A-dúr vonósnégyes I. tételének születése. (Magyar Zene, 2005)
    Józsa Csenge: D. E. élete és munkássága. Szakdolgozat. (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, 2007)
    Kovács Ilona: D. E. zeneszerzői műhelyében. A tételindítás problematikája. (Magyar Zene, 2007)
    Kovács Ilona: Vázlatok-fogalmazványok D. E. kézirataiban. (Magyar Zene, 2008)
    Bónis Ferenc: Vonások D. E. hiteles arcképéhez. (Hitel, 2008)
    Kelemen Éva: D. E. hagyatéka. (Gyűjtők és gyűjtemények. A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük. Szerk. Boka László és Ferenczyné Wendelin Lídia. A fényképeket Hapák József készítette. Az Országos Széchényi Könyvtár kiadványa. Bp., 2009)
    D. E. emlékkiállítása halálának 50. évfordulóján. Az MTA Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumának kiállítása. 2010. jún. 3.–2010. aug. 31. A kiállítást rendezte Gombos László. Kat. (Bp., 2010)
    Kelemen Éva: A magyar zene követe. D. E. fogadtatása Argentínában. (Bibliotheca scientiae & artis. Bibliotheca Nationalis Hungariae. Érték és értelmezés. Tanulmányok. Szerk. Boka László és Sirató Ildikó. Bp., 2010)
    D. E. családi levelei. Összeáll. Kelemen Éva. CD-melléklettel. (Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA Zenetudományi Intézete közös kiadványa. Bp., 2011)
    Kovács Ilona: D. E. és Seregi László változatai egy gyermekdalra. (Táncművészet és tánctudomány. 5. Kultúra – értek. Változás a táncművészetben, a táncpedagógiában és a tánckutatásban. III. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Előadások. Bp., 2013)
    Kovács Ilona: Balett vagy pantomim? Elza Galafrès szerepe D. E. Pierrette fátyola c. színpadi művének értelmezésében. (Táncművészet és tánctudomány. 7. Alkotás – befogadás – kritika a táncművészetben, a táncpedagógiában és a tánckutatásban. IV. Nemzetközi Tánctudományi Konferencia a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Előadások. Bp., 2014)
    Kusz Veronika: D. E. az utókornak. Búcsú és üzenete. Message to Posterity. (Magyar Zene, 2014)
    Kusz Veronika: Dohnányi amerikai évei. Monográfia. (Bp., Rózsavölgyi, 2015). 


    Irod.: a Dohnányi Évkönyvben megjelent tanulmányok: I. Dohnányi Évkönyv 2002: Kiszely-Papp, Deborah: A Dohnányi Ernő Archívum első éve. – Ujfalussy József: D. E. emlékére, születésének 125. évfordulóján. – Baranyi Anna: Képek a Dohnányi-kiállításról. – Gombos László: D. E. és Hubay Jenő. Egy művészbarátság története a dokumentumok tükrében. – Kovács Ilona: D. E., a Zeneakadémia tanára 1916–1919 és 1928–1944. – Breuer János: Dohnányi meghurcoltatása. – Horváth György–Gombos László: A Dohnányi-család története. Hagyomány, dokumentumok, családfák, ismert személyek. – Szlabeyné Szentes Melinda: A Dohnányi-villa története. – R. Várkonyi Ágnes: A Dohnányi-kert Budán. – Szlabey Melinda: A Széher úti Dohnányi-hagyaték. – Kelemen Éva: Az Országos Széchényi Könyvtár Dohnányi-gyűjteménye. – Kiszely-Papp, Deborah: D. E. művészi és előadói munkássága hangvételeken. II. Dohnányi Évkönyv 2003: Kiszely-Papp, Deborah: A Dohnányi Archívum második éve. – Walker, Alan: Vázsonyi Bálint emlékezete. – Korody P. István: D. E. zeneakadémiai kompozíciója. Erkel Himnusz-dallamára és ezzel kapcsolatos ellenpont-tanulmányainak történelmi háttere. – Kiszely-Papp, Deborah: „Emlékkönyvemből.“ D. E. előadása a Magyar Rádióban. Budapest, 1944. jan. 30., vasárnap, 18 óra. – Kalotaszegi-Linnemann Tünde: D. E.: A vajda tornya operájának keletkezéstörténete. 1. rész. A szövegkönyv. – Kusz Veronika: Dohnányi variációs stílusa Szimfonikus percek c. zenekari művének IV. tételében. „Tema con variazioni.“ – Szűcs László: A Magyar Rádió VI-os stúdiójának építéstörténete D. E. főigazgatósága idején. – Gombos László–Horváth György–Fejérvári Boldizsár–Mészáros Erzsébet: D. E. művészi tevékenységének sajtórecepciója. 1. rész. A pályakezdő évek. 1887–1898. – Sávoly Tamás: D. E. működése a Magyar Rádióban a rádiós hetilapok alapján. 1. rész. 1925–1931. – Gábor Ágnes–Szirányi Gábor: D. E.-iratok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem levéltárában. 1. rész. 1927–1938. – Dalos Anna: Dohnányi-művek új Hungaroton felvételeken. III. Dohnányi Évkönyv 2004: Berlász Melinda: A harmadik Dohnányi Évkönyv elé. – Grymes, James A.: A Cantus Vitae szimfonikus kantáta keletkezéstörténete, zenei felépítése és bemutatója. – Németh G. István: Az ember tragédiájától a Cantus Vitae-ig. Madách drámájának és Dohnányi szövegkönyvének konkordanciája. – Kiszely-Papp, Deborah: Zenekari és improvizációs elemek Dohnányi zongoramuzsikájában. – Kocsis Zoltán: Dohnányi Dohnányit játszik. Hangfelvételek 1929–1956. – Sz. Farkas Márta: Ki játszott Dohnányit a budapesti Rádió I-en, 1932-ben? – Gombos László: Dohnányi művészeti tevékenységének sajtórecepciója. 2. rész. A nemzetközi karrier kezdete. 1898. okt.–1901. ápr. – Sávoly Tamás: D. E. működése a Magyar Rádióban, a Rádióélet c. hetilap alapján. 2. rész. 1932. – Gábor Ágnes–Szirányi Gábor: D. E.-iratok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem levéltárában. 2. rész. 1938–1941. – Szepesi Zsuzsanna: A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Könyvtárának Dohnányi-gyűjteménye és Galafrès Elza hagyatéka. 1. rész. IV. Dohnányi Évkönyv. 2005: Berlász Melinda: A negyedik Dohnányi Évkönyv elé. – Ittzés Gergely: D. E.: Passacaglia. Op. 48. No. 2. – Pryor, William Lee: D. E. Tallahasse-ban. Személyes visszaemlékezés. – Kelemen Éva: D. E.-nek dedikált kották az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában. – Kovács Ilona: D. E. zongoraművészi pályája. 1. rész. 1897–1921. – Gombos László: D. E. művészi tevékenységének sajtórecepciója. 3. rész. A bécsi évek. 1901–1905. – Sávoly Tamás: D. E. működése a Magyar Rádióban a Rádióélet c. hetilap alapján. 3. rész. 1933. – Gábor Ágnes–Szirányi Gábor: D. E.-iratok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem levéltárában. 3. rész. 1941–1949. – Szepesi Zsuzsanna: A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete Könyvtárának Dohnányi-gyűjteménye és Galafrès Elza hagyatéka. 2. rész. V. Dohnányi Évkönyv. 2006/07: Berlász Melinda: Az ötödik Dohnányi Évkönyv elé. – Kusz Veronika: Pure music? Kísérlet Dohnányi Passacaglia c. kompozíciójának értelmezésére. – Molnár Szabolcs: Fischer Annie győzelme az 1933-as Liszt-versenyen a korabeli sajtó tükrében. – Szepesi Zsuzsanna: Variationen und Fuge über ein Thema von E. G. D. E. 4. opuszának kézirata az MTA Zenetudományi Intézete Könyvtárában. – Kiszely-Papp, Deborah: A Queens College Dohnányi-kéziratai. – Gombos László: D. E. művészi tevékenységének sajtórecepciója. 4. rész. Az 1905–1909-es berlini évek. – Kovács Ilona: D. E. zongoraművészi pályája. 2. rész. 1921–1944. – Sávoly Tamás: D. E. működése a Magyar Rádióban, a Rádióélet c. hetilap alapján. 4. rész. 1934–1936. A Dohnányi-tanulmányok 2015 dolgozatai: Kovács Ilona: Műelemzés a vázlatok segítségével. D. E. B-dúr vonós szextettjének 3. tétele. – Gombos László: Művek és művésztársak vonzásában. Dohnányi, Hubay és a Kreutzer-szonáta. – Lebon, Daniel-Frédéric: A beszéd zenei analógiája Dohnányi Der Schleier der Pierrette – Pierrette fátyola c. művében. – Kusz Veronika: Dohnányi Hárfa-concertinójának kérdései. – Belinszky Anna: Végre itthon. Az MTA Zenetudományi Intézete kiállítása Dohnányi amerikai hagyatékának dokumentumaiból. 


    Irod.: Magyar színművészeti lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. (Bp., 1929)
    A magyar legújabb kor lexikona. Szerk. Kerkápoly M. Emil. (Bp., 1930)
    A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. (Bp., 1936)
    Ki kicsoda? Kortársak lexikona. (Bp., 1937), Falk Géza: A magyar muzsika mesterei. (Bp., Dante, 1937)
    A m. kir. belügyminiszter által igazolt nemesek. 1867–1937. Szerk. Gerő József. (Bp., 1938)
    Országgyűlési almanach. 1939–1944. Szerk. Haeffler István. (Bp., 1940)
    Keresztény magyar közéleti almanach. I–II. köt. (Bp., 1940)
    Halálhír. (Népszabadság, 1960. febr. 12.)
    Zenei lexikon. I–III. köt. (Bp., 1965)
    Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. (Bp., 1994)
    Frideczky Frigyes: Magyar zeneszerzők. (Bp., 2000)
    Amerikai magyarok arcképcsarnoka. Főszerk. Tanka László. (Bp., 2003), Pécs lexikon. I–II. köt. Főszerk. Romváry Ferenc. (Pécs, 2010)
    Erdélyi Z. Ágnes: 33 világhírű magyar a XX. századból. (Bp., 2012)
    Nyerges Magda: Magyar zeneszerzők és muzsikusok. (Magyar példaképtár. Bp., 2013)
    Czeizel Endre: Zeneszerzők, gének, csodák. (Bp., 2014). 

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2017

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (20), állatorvos (72), állattenyésztő (17), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (184), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (34), edző (71), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (48), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (57), filozófus (75), fizikus (112), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (23), gazdasági mérnök (103), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (35), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (54), geológus (71), gépészmérnök (156), grafikus (69), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (68), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (948), irodalomtörténész (273), jezsuita szerzetes (11), jogász (311), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (174), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (181), könyvtáros (66), közgazdász (183), kritikus (52), kultúrpolitikus (21), labdarúgó (33), levéltáros (89), matematikus (96), mérnök (688), meteorológus (14), mezőgazda (124), mezőgazdasági mérnök (102), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (21), műfordító (211), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (91), muzeológus (87), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (45),


    © Névpont, 2020. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu