Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Czuczor Gergely István
    Petőfi nősül
    Szendrey Júlia emlékezete
    Szendrey Júlia
    Vörösmarty Mihály emlékezete

    Az első távolkorcsolya-versenyek

    Pesten és Kolozsvárt

    1.

     

     

    Gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Emánuel (azaz Andrássy Manó) a forradalom és szabadságharc idején részt vett a pákozdi csatában. A bukás után, a megtorlás elől külföldre menekült: beutazta Indiát, Kínát, Indonéziát és Ceylont (1849–1853), s miután hazatérhetett, már nem vállalt közéleti szerepet, viszont híres vadászatokat tartott birtokain. A minden ember- és lósport iránt szenvedélyesen érdeklődő gróf 1857-ben adta ki a Hazai vadászatok és sport című „representative“ albumot, amely rövid idő alatt rendkívül népszerűvé vált. Az 1857-es év amúgy jelentős éve volt a magyar sport- és művelődéstörténetnek. Bérczy Károly – Széchenyi István egykori titkára, az Anyegin első magyar fordítója – szerkesztésében megjelent az első hazai sportlap a Lapok a lovászat és vadászat köréből (1858-tól Vadász- és Versenylap), amelyhez báró vásárosnaményi Eötvös József írt köszöntő előszót (A hazai sportról címmel, 1857. január 15-én). Az 1850-es években a sport még szinte kizárólag a lósportot jelentette, ám Andrássy Manó és Eötvös József munkássága a fogalmat lassan kiterjesztette az „embersportokra“ is. Nem véletlen, hogy tizenöt évvel később, az ifjú Kresz Géza, Andrássy Manót kérte fel egy új egyesület elnökének.

     

    Kresz Géza, az utóbb szemlőhegyi előnévvel nemes címet nyert medikus, Bécsben látott először korcsolyázókat. A „mulatság” annyira megtetszett neki, hogy a fővárosba hazatérve megkezdte egy hazai korcsolyaegylet szervezését. Munkája eredményeként, 1869. november 12-én, a Váci utcai Magyar Korona Kávéház különtermében elhatározták az új egyesület megalapítását (amely 1869. december 2-án egy másik kávéházban, a Dorottya utcai Steingasser Kávéházban jött létre). A Pesti Korcsolyázó Egyletnek tizenöt alapító tagja volt, természetesen valamennyien férfiak. Az első sportlap egykori köszöntőjét író, ekkor már miniszter Eötvös József két kisebbik, hajadon leánya, Eötvös Jolán és Eötvös Mária voltak az új egyesület első hölgytagjai, s a leányok nemsokára az egyesület szervezésében is jelentős részt vállaltak. Az új egyesületnek csakhamar sikerült megszereznie a fővárostól a Városligeti tó egy részének díjtalan használatát: a tó partján létesült az első korcsolyacsarnok is, amely mindössze két szobából állt. A nagyobbik melegedőként, ebédlőként, korcsolyakötő-helyiségként, ruhatárként továbbá irodaként, a kisebbik pedig korcsolyaraktárként működött. Sajnálatos módon, az első télen, azaz 1869/70-ben rendkívüli enyheség volt, a hőmérőkön a higanyoszlop sehogy sem akart a „nullus fok” alá süllyedni. Végül is egy váratlan hideghullám elérte a fővárost is, így a korcsolyapályát 1870. január 29-én mégis megnyithatták. A korcsolyázásnak további lendületet adott, hogy egy év múlva, Andrássy Manó javaslatára, Kresz Géza a belvárosi Kristóf téren, a Kristófhoz címzett gyógyszertár feletti emeleten, megrendezhette az első magyarországi korcsolyakiállítást, ahol a nagyközönség először láthatott eredeti, fém Halifax korcsolyákat. Kresz Géza hosszas rábeszélésére Andrássy Manó végül is 1872-ben elvállalta az ekkor már Budapesti Korcsolyázó Egyesület néven szereplő egyesület elnökségét is.

     

    A Pesti Korcsolyázó Egylet 1871. december 17-én, jégünnepélye kapcsán rendezte meg első korcsolyaversenyét. A program hat „versenyfutásból” állt. A férfiak versenyét Uhl Ottó úr nyerte meg Stein Gyula és Kellner Ármin urak előtt, a hölgyek versenyében Polenszky Jenny győzött. Volt még ugrató verseny, ifjúsági verseny, visszafelé korcsolyázó verseny és különleges „bohós verseny” is. Ez a – részleteiben nem ismert – verseny tekinthető az első magyarországi „távolkorcsolyázó” (azaz gyorskorcsolyázó) versenynek. A Városligetben azonban ezt, illetve az ehhez hasonló versenyeket különböző „jégmulatságok” keretein belül tartották meg, jóllehet a résztvevők versenyre keltek egymással, ezek nem sportesemények voltak, nem ismerjük a lebonyolítás részleteit, sokszor az eredményeket sem, azaz ezek a versenyek megmaradtak a szórakozás és a „mulatás” kereti között.

     

     

    2.

     

     

    Gróf hídvégi Mikó Imre, a forradalom és szabadságharc idején az „erdélyországi főkormányszéki elnöki tisztet” töltötte be. A bukás után visszavonult a politikai élettől, kizárólag irodalmi és gazdasági téren munkálkodott. A magyar kultúra erdélyi mecénásaként sokat tett a nagyenyedi, a szászvárosi és a sepsiszentgyörgyi református kollégium fejlesztéséért (ez utóbbira, végrendeletében hatvanezer forintot hagyott, ezért az később felvette a Székely Mikó Kollégium nevet). Már a kortársak által is csak „Erdély Széchenyijeként” emlegetett humanista nevéhez fűződik – többek között – az Erdély kulturális életét hosszú ideig döntően meghatározó Erdélyi Gazdasági Egyesület (1854) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszervezése (1859). Mikó Imre elképzelései szerint az Erdélyi Múzeum-Egyesület egy helyi tudós társaság szerepét töltötte volna be, ezért a tulajdonában levő Alsó Szén utcai kertet az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek ajándékozta, itt rendezték be az első kolozsvári füvészkertet. A később Múzeum Kertnek elnevezett kert bejáratától balra, sűrű lombos fák árnyékában volt egy négyszögletes kis tó. A tó telenként természetesen befagyott, s a kis jégfelületen már az 1860-as évek végén feltűnt egy-egy lelkes korcsolyázó úr és hölgy; nemsokára, 1871 decemberében, már az első „korcsolyászati rendezvénynek” is helyszínt adott az egyre népszerűbbé váló Múzeum Kert.

     

    Paget János, a magyarrá lett angol filantróp 1840-ben Kolozsvárott házat, Aranyosgyéresen birtokot vásárolt: ezt követően a nyarakat a birtokon, a teleket Kolozsvárott töltötte. Birtokán mintaszerű gazdálkodásba kezdett, lecsapoltatta a mocsaras réteket, a földművelésben új eljárásokat vezetett be, az állatállomány feljavítása érdekében Angliából fajtiszta lovakat, szarvasmarhákat, sertéseket hozott, valamint szőlőt és gyümölcsfát telepített. Angol mintára próbálkozott a falkavadászat erdélyi meghonosításával is, nevéhez fűződik a Kolozsvári Falkavadász Társaság megalapítása, sőt egyes feljegyzések szerint ő volt az első, aki Erdélyben korcsolyázott. A forradalom és szabadságharc idején Bem tábornok, majd Czetz János seregében harcolt, a bukás után Angliába menekült, s csak 1855-ben, brit diplomáciai közbenjárásra térhetett vissza választott hazájába, Erdélybe. Hazatérése után jelentős szerepet játszott az Erdélyi Gazdasági Egyesület fejlesztésében, megalapította az Erdélyi Lovar Egyesületet, amellyel újjászervezte a helyi lóversenyeket. A néha „Erdély másik Széchenyijeként” is emlegetett humanista tevékenysége nyomán jelentős fejlődésnek indult az erdélyi lótenyésztés, gyümölcstermesztés, szőlészet és borászat (tramini boraival az 1867-es párizsi és az 1869-es boroszlói kiállításon világsikert ért el). A Múzeum Kertben „megindult” kolozsvári korcsolyázók 1872. november 24-én megalakították a Kolozsvári Korcsolyázó Egyletet, amelynek elnökévé Paget Jánost, az első korcsolyázót kérték fel.

     

    A Kolozsvári Korcsolyázó Egylet 1874. február 15-én rendezte meg első korcsolyaversenyét – négy versenyszámban. A hölgyek díjáért, egy 50 forint értékű melltűért a férfi korcsolyázók versenyeztek, a győzelmet gróf Teleki Géza szerezte meg. Az urak díjáért, egy 45 forint értékű medálért, a hölgyek küzdöttek meg, szintén „távolkorcsolyában”, itt Huszár Ádámné Bornemisza Anna (valójában Bornemisza Zsuzsanna) győzött, a harmadik versenyszám szintén gyorsasági szám volt, s itt Sikó Árpád nyert, az akadályversenyen, három gáton kellett átugrania a jelölteknek, ez a verseny Kaoncz Hermán győzelmével zárult. Ez utóbbi minden bizonnyal álnév, valószínűleg az igen kiterjedt Ákoncz család egyik tagjáról lehet szó: az ismert örmény eredetű kolozsvári család jelentős szerepet játszott a helyi közéletben, Ákoncz Rezső több korcsolyaversenyen is győzni tudott!

     

    A korabeli fővárosi sportlap, a Herkules részletesen beszámolt arról, hogy hogyan is zajlott le egy 19. századi kolozsvári „távolkorcsolya-verseny”? Az 1885-ös versenyen bárki részt vehetett, nemcsak egyleti tag. Ez önmagában is egyedülálló, hisz a legelső hazai versenyek szinte kizárólag csak klubkeretek között zajlottak. A korcsolyapályát az intézők zászlókkal jelölték ki, „aki azokon belül kerülés által a pályatért megrövidíti, az a futását érvénytelenné teszi.” A versenyt már három jelentkezővel is megtartották, a felállítás „betűsor” szerint történt. A versenyzőknek tilos volt egymást futásban akadályozni. Feltűnő a mai selejtezőkhöz hasonlatos lebonyolítás: „sok pályázó esetén a versenyzők csoportokra osztatnak, s az azokban elsőknek beérkezők között új verseny rendeztetik.” A rendezők „repülő versenyt (azaz gyors futás előre)” bonyolítottak le. A tudósításból az is kitűnt, hogy mennyire nem voltak még egységes szabályok. Pálffy Samu ugyanis végig vezetett, ám a fordulónál Velits Zoltán „kisebb kört csinálva a nevezettnek elibe vágott,” így ő nyerte el a dohányzó készletet; jóllehet a közönség egy része a verseny újrafutását kérte. A programban szerepelt még hölgyverseny, gyermekek versenye 14 éves korig, fiatalok versenye, akadályverseny, ahol a futóknak a pályán elhelyezett ismeretlen hóakadályokon kellett átugrani, továbbá művészi verseny is volt, ahol a jelentkezők különböző „mutatványokat produkáltak”. A hölgyverseny első díját, egy névjegytartó asztalt (!) Merza Gizella kisasszony nyerte, aki módfelett „ügyesen és kellemmel korcsolyázott.” A verseny programját elemezve kideríthető, hogy Kolozsvárott, a korcsolyaversenyeket elsősorban az atlétikai versenyek mintájára képzelték el, voltak gyorsasági és ügyességi, valamint korosztályos versenyek a hölgyverseny és a művészi verseny mellett.

     

     

    3.

     

     

    A korcsolyázás, az 1870-es–1880-as években, a fővárosban, inkább társadalmi érintkezési forma, mint sport volt; olyan „téli salon”, ahol a felső- és a középosztály szórakozott. A Budapesten népszerű műkorcsolyázás még nem volt versenysport, a műkorcsolyázók elsősorban a jégünnepélyek szereplői voltak (jóllehet egy-egy „távolkorcsolya-versenyt” itt is rendezhettek). A kibontakozó korcsolyaélet mindenekelőtt jégünnepélyekből, a jégünnepélyek pedig műkorcsolya-bemutatókból, tűzijátékból, táncmulatságokból álltak, valamint a korcsolyázás a fiatalok első számú találkozóhelyének bizonyult. A ‘műkorcsolya’ elnevezés is inkább a produkció művészi jellegére, mint a versenyzésre, a sportra utalt. A műkorcsolyázás elsősorban esztétikai élményt és kellemes szórakozást, vidám koedukált időtöltést jelentett, a mulatságba általában nem tartozott bele a sport ‘versenyzés’ jellege. A műkorcsolyázással ellentétben, Kolozsvárott, a távolkorcsolyázás lényegesen népszerűbb volt; a „távolkorcsolyázás” viszont mindenekelőtt sportot, versenyt jelentett. A ‘távolkorcsolyázás’ kifejezésben ugyanis az is benne volt, hogy a sportolóknak (az atlétikai versenyek mintájára) meghatározott idő alatt bizonyos távolságokat kellett megtenniük, s a győztes az lett, aki a távot a leghamarabb „bevégezte”.

     

     

    A Névpont legújabb, rendhagyó írásával az első magyar gyorskorcsolyázókról emlékezett meg.

     

    A Névpont legújabb, rendhagyó írása az első magyar téli olimpiai bajnokokat, a 2018. február 22-én győztes magyar rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjait: Burján Csabát, Knoch Viktort, Liu Shaoangot és Liu Shaolin Sándort köszönti.

     

    Kék virág a győztesek tiszteletére és kék virág az első gyorskorcsolyázók emlékének!

     

    A cikk egy nagyobb tanulmány részlete. A Névponton, az alábbi linkeken olvashatnak a budapesti és a kolozsvári korcsolyázókról:

     

    http://www.nevpont.hu/view/11193

    http://www.nevpont.hu/view/11947

     

     

    A kép Goró Lajos rajza, a kép forrása:

     

     

    http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=69281

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Tanulmány

    Megjelenés: nevpont.hu 2018

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (31), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (181), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (70), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (23), festő (121), festőművész (118), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (109), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (100), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (154), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (61), honvédtiszt (21), ifjúsági író (10), iparművész (16), író (911), irodalomtörténész (267), jezsuita szerzetes (11), jogász (303), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (170), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (175), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (94), mérnök (676), meteorológus (14), mezőgazda (119), mezőgazdasági mérnök (99), mikológus (12), mikrobiológus (23), miniszterelnök (15), műfordító (198), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (82), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (42), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu