Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Fülep Lajos emlékezete
    Széchenyi István, sárvári és felső-vidéki gr.
    Széchenyi István emlékezete 1.
    Széchenyi István emlékezete 3.
    Széchenyi István emlékezete 4.

    Széchenyi István emlékezete 4.

    Széchenyi Döblingben

    1.

     

     

    „A tébolyda menedék.”

    (Németh László: Széchenyi és a magyarság, 1941)

     

     

    Széchenyi István gróf – köztudomás szerint – döblingi szobáit soha el nem hagyta, működésének egyedüli terét így csakis a sajtó képezte. Miután mind a magyar, mind az osztrák lapok a legszigorúbb censura alatt állottak, a rendőrség pedig a nevetségességgel határos félelemmel őrködött minden nyomtatott szó fölött, a nemes gróf figyelme természetszerűen a külföldi sajtó felé irányult. Legfőbb törekvése az volt, hogy utat keressen a legtekintélyesebb külföldi lapokhoz, s azokat rávegye, hogy Magyarország jogaival foglalkozó czikkeket közöljenek. A legfontosabb a londoni Times volt, amelynek megnyerése végett Széchenyi Béla gróf – a legnagyobb magyar legidősebb fia – személyesen utazott a brit fővárosba, ahol ott, egy időre, le is telepedett. A czikkek nagyobb része magánlevelek alakjában küldetett el az ifjú grófhoz, mások diplomácziai kurir (azaz futár) révén jutottak el Jósika Miklós báróhoz Brüsszelbe, vagy a döblingi „titkos műhelyből”, derék honpolgárok vitték a Kölnische Zeitunghoz és a Hamburger Nachrichtenhez. Ezen lapok közül egyetlen egy sem járt Döblingbe, nehogy a rendőrség figyelmét felkeltsék, az intézetet látogató, s Széchenyi legszűkebb köréhez tartozó, „minden gyanú fölött álló” barátai azonban eljuttatták a bécsi lapokat, amelyek időnként dühödten feleltek egy-egy „obskurus” támadásra. A nemes gróf, akinek elméje ekkor már teljesen kitisztult, ilyenkor örömmel láthatta, milyen jól működik az a kicsiny gépezet, amelynek irányrúdját maga tartá kezében.

     

     

    Széchenyi István gróf – köztudomás szerint – döblingi szobáit soha el nem hagyta, működésének terét azonban mégsem csak a sajtó képezte. Miután a külföldi lapok, saját olvasóközönségükre való tekintettel nem szentelhettek a magyar ügynek olyan nagy teret, amennyi kívánatosnak tartatott, úgy vélte, hogy egy-egy nagyobb röpirattal, brochure-ral is fel kell kelteni a közönség érdekét. Terjedelmesebb írásai közül kétségtelen, hogy az ő ún. sárga könyve aratta a legnagyobb sikert, ami azonban nem röpirat, nem is brochure, hanem egy egészen vaskos kötet volt, valóságos pamphlet, amely fundamentumában rendíté meg a korabeli Bachról elnevezett rendszert. Ezen sárga könyv, a híres Blick (Ein Blick auf den anonymen Rückblick), felelet volt egy röpívre, a Meyer Bernát (azaz Bernhard Ritter von Meyer) udvari tanácsos Rückblick-jére. Ezen Rückblick pedig nem volt más, mint a Bach-féle kormányrendszernek és azon eredményeknek határtalan dicsőítése, amelyeket ezen rendszer állítása szerint Magyarországon elért. Ennél nagyobb paródia nyomtatásban talán még soha sem jelent meg, ám a nemes gróf nem nevetett… Egyedül a már teljesen kitisztult elméjű grófnak – micsoda paradoxon: a döblingi tébolyda csendes falai között! – volt bátorsága lerántani az álarczot erről a gyilkos regime-ről, hogy aztán a humor és a satyra e félelmetes vegyületében rettentő ítéletet mondjon a kormányról, s mindazokról, akik bármilyen szinten összeműködtek ebben a gyilkos államgépezetben.

     

     

    2.

     

     

    A Blick, Széchenyi István gróf utolsó nevezetes műve, a londoni Williams and Norgate kiadásában jelent meg 1859-ben; az első nyolcz példányt az ifjú Béla gróf csempészte haza atyjának, majd angol diplomácziai kurir hozott még több százat Magyarországra, diplomácziai csomagban. A sárga könyvet Pesten, a Geibel kereskedőházban lehetett megvásárolni – idegen borítóval; nemsokára a nemes gróf utasította londoni hívét, Rónay Jáczintot, hogy a könyvből kétezer példányt ingyen küldjön szét mindenfelé. Az ifjú Béla gróf vitte azon hosszú lajstromot, amelyen Európa minden fejedelme, minisztere, s valamennyi befolyásos politikai „nevezetessége” szerepelt. Mily különös is a sors? A kormányt dicsőítő hivatalos röpív kis példányú maradt, a szintén név nélküli czáfolat jóval szélesebb körben terjedt, mert az elkeseredettség nem ismert határokat. Széchenyi igyekezett leplezni szerzőségét; a könyvben valótlanul azt állította, hogy minden irányban beutazta Oroszországot, másutt azt hangsúlyozta, hogy hazájától távol él, olyan helyen, ahol angol törvények védelmezik. A nemes gróf Döblingben ugyanakkor szívesen élczelődött azon, hogy vajon ki írhatta a Blicket? Még naplójában is azt állította, hogy nem ő írta ezen sárga könyvet, alighanem Teleki László gróf képes csak arra, hogy egy ilyen „gyenge” művet összeírjon…

     

     

    A Blickről, a londoni Williams and Norgate kiadásában 1859-ben megjelent műről, azonban csakhamar mégis kiderült, hogy Széchenyi István gróf utolsó nevezetes műve volt. Akik sűrűn megfordultak a nemes grófnál, könnyen felismerhették Széchenyi szófüzéreit, satyrikus stílusát, iróniáját. Miután felfedetett, hogy ki rejtezik az anonimitás alatt, a gróf már nem érezhette magát biztonságban. A rendőrség 1860. márczius 3-án házi motozást tartott Széchenyinél és még féltuczat ismerősénél, akik gyakran érintkeztek vele. Rudolf Köpp von Felsenthal rendőrtanácsos reggel 7 órára érkezett, s kora délután 3 órakor távozott; s ahol a rendőrség oly elánnal kutat, s találni is akar valamit, ott talál is, mert különben „blamírozza” magát. A lefoglalt iratokból nemcsak az derült ki, hogy valóban Széchenyi szerzé a Blicket, de még más, súlyosan kompromittáló kéziratok is felfedettek. Ekkor kezdődött a nemes gróf döblingi tartózkodásának legutolsó stádiuma, a visszaesés, ama beteges állapot lassankénti visszatérése, amely őt először odavitte. Szerencsétlenségére, márczius idusa után, Pesten, az önkényuralom történetében először, új népmozgalmak bontakoztak ki: a katonaság lőtt, egy Forinyák Géza nevű joghallgató súlyosan megsérült (napokkal később meghalt) a kegyetlenség csak növelte az elkeseredettséget. Széchenyin újra erőt vett a „borzadás”, valami olyantól félt, ami sokkal rosszabb lehet, mint ami tizenkét éve volt. Nemsokára a nemes grófhoz vendégségbe érkezett Jósika Samu báró, régi jó barátja. Szarvasgombát tálaltak fel, amelyet a gróf korábban úgy szeretett, ám most gyenge emésztő tehetsége miatt ez élvezetről le kellett mondania. Széchenyi nem nyúlt az ételhez, Jósika azonban derekasan hozzálátott. Alig ért haza Jósika, égető fájdalomra panaszkodott, s pár nap múlva, márczius 28-án meghalt. Széchenyi vigasztalhatatlan volt a hű barát elvesztése felett, megzavarodott lelke a legkomorabb combinatiókat szőtte…

     

     

    3.

     

     

    „A tébolyda megszűnt menedék lenni!”

    (Adolf Thierry báró, rendőrminiszter levele Széchenyinek, 1860. április)

     

     

    Széchenyi István gróf, aki döblingi szobáit soha el nem hagyta, április elején visszakapta elkobzott kézi iratai egy részét, azzal a kísérettel, hogy az intézet már nem asylum (azaz menhely) a nemes gróf számára. Széchenyi nem dühöngött, nem jajongott, mint Döblingbe érkeztekor: csak némán merengett maga előtt, s ez még aggasztóbbá tevé állapotát. Nagycsütörtökön ismét felolvasta Thierry miniszter sorait, s feltűnő szeretettel köszöntötte barátait: –– Adieu kedveseim! – ezek voltak talán búcsú szavai mindannyiukhoz. Másnap szinte semmit sem evett, nagyszombaton is alig hangzott el egy szó is ajkairól, este még sakkozott egy partie-t titkárával, a szintén kiváló sakkjátszó Kiss Mártonnal, ő volt az utolsó, aki még élve látta a nemes grófot. Következő reggel, húsvét vasárnap, a házanépe már hiába zörgette hálószobáját. Miután kinyitották az ajtót, irtózatos látvány fogadta az odasereglő rémült embereket: Széchenyi gróf karszékében ült, kezében pisztolyát szorítá, mellyel e borzasztó tettét végrehajtotta! A lövéseket azonban – különös módon – senki sem hallotta, csak egy beteg emlékezett később úgy, hogy éjféltájt mintha tompa hangot hallott volna, mintha földre zuhant volna valaki vagy valami…

     

     

    Széchenyi István gróf döblingi szobáit soha el nem hagyta, a nemes gróf ott halt meg 1860. április 8-án, húsvét vasárnapra virradóra. A közvélemény azonban úgy vélte, hogy a legnagyobb magyart a bécsi rendőrség gyilkolta meg. Természetesen nem úgy ölte meg, hogy valamelyik bérencze homlokához szorítá a pisztolyt, de igenis úgy gyilkolta meg, hogy egy sokat betegeskedő, öreg embert bosszú hadjárata tárgyává tett, a melancholiára hajlamos Széchenyiben félelmet keltett, elhitetvén vele, hogy biztonságos menhelyéből nemsokára elhurczolják, mert a tébolyda már nem menti meg őt többé!

     

     

    A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása korabeli tudósítók – mindenekelőtt Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél beszámolói alapján – gróf Széchenyi István utolsó napjaira és a 160 éve, 1858-ban befejezett utolsó nagy művére, a Blickre emlékezett.

     

     

    Kék virág a legnagyobb magyar emlékének.

     

     

    Gróf Széchenyi Istvánról az alábbi linkeken olvashatnak:

     

    http://www.nevpont.hu/view/7290

    http://www.nevpont.hu/view/11758

    http://www.nevpont.hu/view/11759

    http://www.nevpont.hu/view/11870

    http://www.nevpont.hu/view/11994

     

    A képen gróf Széchenyi István látható, Döblingben. Löschinger Zsigmond litográfiájának forrása Csorba László könyve: Széchenyi halála (megjelent a Magyar történelem rejtélyei sorozatban, a Kossuth Kiadó gondozásában, 2016-ban).

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2018

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (30), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (180), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (69), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (23), festő (121), festőművész (118), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (109), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (99), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (154), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (60), honvédtiszt (21), ifjúsági író (10), iparművész (16), író (907), irodalomtörténész (266), jezsuita szerzetes (11), jogász (302), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (170), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (173), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (94), mérnök (675), meteorológus (14), mezőgazda (118), mezőgazdasági mérnök (98), mikológus (12), mikrobiológus (22), miniszterelnök (15), műfordító (196), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (81), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (42), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu