Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Czuczor Gergely István
    Petőfi nősül
    Szendrey Júlia emlékezete
    Szendrey Júlia
    Vörösmarty Mihály emlékezete

    Fülep Lajos emlékezete

    A látó ember

    Előhang: „Fülep Lajos nem volt művészettörténész, hisz sohasem járt egyetlen levéltárban sem. … Fülep Lajos mégis a legnagyobb művészettudós volt, a nagy összefüggések olyan ismerője, amely minden művészettörténet alapja.“

    (Zádor Anna – Fülep Lajosról).

     

     

    Fülep Lajos családja 1886-ban Nagybecskerekre költözött, gyermekkorát is itt töltötte, iskoláit is itt végezte; 1902-ben, a helyi piarista gimnáziumban érettségizett. Írásai már tizenhárom éves korában megjelentek (a Torontál című lapban, 1898-ban; később is rendszeresen közölte dolgozatait az újság, akárcsak a Nagybecskereki Hírlap, 1900–1902-ben). Érettségi „vizsgálatai“ után a fővárosba költözött, beiratkozott a jogi karra (1902-ben), majd egy év múlva megkezdte bölcsészeti tanulmányait. Ekkor már rendszeresen jelentek meg művészeti cikkei a Hazánkban (1904), Lyka Károly Művészet c. lapjában és Lázár Béla Modern Művészetében (1905–1906).

     

     

    Fülep Lajos húszéves korában Párizsban járt, s onnan hazatérve, még mindig a nagy párizsi színházi élmények és képzőművészeti tárlatok hatására, egy sorozat feltűnést kiváltó cikk megírása után, 1906-ban, Magyar Szemle címmel, lapot szerkesztett, amely rövid időre összefogta a progresszív szándékú magyarokat; mindenekelőtt Hevesi Sándort, Pethes Imrét vagy az éppen hazatérő Rippl-Rónai Józsefet. Az ifjú műkritikus számára a nagybányaiak akkor már lezárt történeti periódust jelentettek. Általában az impresszionisták helyett a „primitív“ Gauguint és az „eszményi“ Cézanne-t dicsérte, megpróbálta magyarázni az „aix-i remetét“, stílusa különlegességét, különös volt e magyarázatok filozófiai műveltsége.

     

     

    Közbevetőleg. 1906-ban, az Ország című lapban jelent meg híres cikke Ady Endre korszakos kötetéről, az Új versekről (1906. március 7-én), amely elsőként hívta fel a figyelmet a költő munkásságára. Adyt „születésekor“ fedezte fel. 1906-ban, Párizsban, a Salon d’Autumn tárlatán látta először Cézanne képeit. A Szerda című lap párizsi levelezőjeként, előbb lelkes beszámolót írt a művészettörténeti jelentőségű kiállításról, nem sokkal később már írhatta is a nekrológot. Cézanne, felfedezése percében halt meg…

     

     

    Fülep Lajos 1907-től hét éven át – megszakításokkal – Olaszországban élt, a firenzei Biblioteca Filosofica állandó vendégeként. Ez a hosszú időszak kivételesen rövid; Európa határai e rövid időben végig nyitottak voltak, a boldog békeidők, a polgári jólét utolsó éveiként. Az ifjú tudós maga is gyakran megfordult Londonban, Párizsban, Itália több más városában, bátran támadta Croce esztétikáját, vitatta Nietzsche embereszményét, általában mindent bírált vagy legalábbis igyekezett kritikusan szemlélni. Nem volt tanítványa senkinek, nem tartozott sehová, nem követett senkit, nem alapított sem tudományos, sem művészeti iskolát. Fölényes, független és radikális gondolkodó volt, aki néhány hónap alatt kiváló szaktekintéllyé, a kortárs filozófia, esztétika és művészetelmélet legelismertebb magyarországi szerzőjévé vált, aki igen jelentős szerepet játszott a modern művészet magyarországi elismertetéséért indított szellemi küzdelemben.

     

     

    Fülep Lajos huszonöt éves, amikor 1910-ben, a Filozófiai Írók Tára huszonharmadik köteteként megjelent terjedelmes Nietzsche-tanulmánya, az általa lefordított A tragédia eredete vagy a görögség és pesszimizmus című mű bevezetőjeként. Egy évvel később filozófiai folyóiratot indított, A Szellemet, amely korszakos jelentőségű, jóllehet mindössze két számot élt meg. A lap munkatársa volt – többek között – Lukács György, Mannheim Károly és Zalai Béla (itt jelent meg magyar nyelven először Croce-tanulmánya). A lap köré gyűlt „szellemek“ közötti levelezés és személyes kapcsolatfelvétel készítette elő a Vasárnapi Kör megjelenését, az itt kialakult „szellemi“ atmoszféra pedig egész pályafutását, művészetfilozófiai életművét befolyásolta.

     

     

    Közbevetőleg. 1911-ben, A Szellem első számában jelent meg Fülep Lajos egyik legismertebb tanulmánya, Az emlékezés a művészi alkotásban. Ugyanitt, ugyanekkor látott napvilágot Hevesi Sándor Az emberi boldogságról és Lukács György A tragédia metafizikája című dolgozata. Fülep eredetileg Idő és örökkévaló címmel dolgozott egy nagyobb terjedelmű munkán, amely végül bölcsészdoktori értekezése lett (és akárcsak Croce-tanulmánya, először olasz nyelven, a Circolo de Filosofico kiadványai között jelent meg).

     

     

    Fülep Lajos talán végleg Itáliában marad, és onnan irányítja a hazai szellemi mozgalmakat, ha nem tör ki a nagy háború. Az 1914 nyarán fellobogózott és virágdíszbe öltöztetett katonavonatok voltak egy elköszönő békés, jóléti világ utolsó látványos szertartásai. Fülep az elsők között írt arról, hogy a háború következményei felrobbantanak minden korábbi értéket. Csak az a kérdés, hogy mennyire erős lesz a megrázkódtatás, illetve az, hogy ebből a világtragédiából milyen új világnézet tör magának utat, s ebben az új káoszban szükségképpen kialakuló új művészetnek milyen szerep juthat? Az 1915 őszén megalakult Vasárnapi Kör tudatosan vállalt előzménye A Szellem című folyóirat (alapító tagok Fülep Lajos mellett Balázs Béla, Lesznai Anna, Lukács György, Mannheim Károly stb.). Fülep másokkal, 1917 elején kezdte el szervezni a Szellemi Tudományok Szabad Iskoláját, ahol barátai azt javasolták neki, hogy a magyar művészetről tartson előadássorozatot.

     

     

    Fülep Lajos talán különös módon, a felbomlás előtt álló Monarchia utolsó előtti évében, a nemzeti művészet új értelmezéséről tartott előadásokat. Az egyetemes művészet már nem a nemzetiekből integrálódik, hanem a művészet immanens problémáinak sokféleségéből: iskolák, irányzatok (azaz izmusok), végül a képek változataiból. A kapcsolat, amely az embert egy művön át kötötte valamely világképhez megszűnik, helyét felváltja az a dinamikus és statisztikus viszony, amelyet több mű: iskolák, irányzatok (azaz izmusok), végül képek változatai alakítanak ki. Nemzetek mozaikja helyett – vagy azon belül – a művészet immanenciájának mozaikja alakul ki. Az 1920-as években az egyetemességhez emelkedő nemzeti tartalmakat kifejező műveket „nemzetietlennek“ tartották. Fülep ezzel szemben azt vallotta, hogy nemzetivé valamely művészetet nem a témák és nem a motívumok tesznek, a nemzeti karakter az egyetemes művészeten belül manifesztálódik. A művészet elsősorban autonóm és csak másodsorban (azaz az autonomitáson belül) nemzeti. A művészeti alkotás befejezett és abszolút, a művészetek nagy közösségébe tartozik, s csak azon belül válik érthetővé és értelmezhetővé. A művészetek közösségén belül lehet csak megérteni a különösséget: e közösségen belül az egyetemes és a nemzeti kölcsönös összefüggésben áll.

     

     

    Közbevetőleg. Fülep Lajost a Károlyi-kormány kormánybiztossá nevezte ki a fiumei magyar tisztviselők és alkalmazottak ügyeinek intézésére, valamint megbízást is kapott diplomáciai küldetésre, Rómába. A Tanácsköztársaság idején, a budapesti tudományegyetem professzorává nevezték ki, a bukást követően évtizedekig a belső emigrációt választotta: Medinán, Dombóvárott működött, mint segédlelkész, utóbb a bajai és a zengővárkonyi gyülekezet lelkipásztoraként tevékenykedett. Belső emigrációjában jelent meg évekkel később előadásainak kötetté szerkesztett változata (Magyar művészet című könyvében, 1923-ban).

     

     

    Fülep Lajos Zengővárkonyból nagyszabású levelezést folytatott kora szellemi életének kiváló képviselőivel (többek között Füst Milánnal, Illyés Gyulával, Vas Istvánnal, Weöres Sándorral). A két világháború között, irodalmi és művészeti kérdéseken kívül elsősorban a magyarság sorskérdéseivel, a magyarságnak az egyetemes kultúrában betöltött szerepével foglalkozott. Cikkek sorával ismertette a magyarság dunántúli pusztulását, döntő szerepet játszott abban, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre, Illyés Gyula és Kodolányi János rádöbbentek az egykézés veszélyeire, s az ország közvéleménye elé tárták a helyzetet. A II. világháború után, a pécsi egyetemen, művészetfilozófiát, művészettörténetet és olasz irodalmat előadó professzor, utóbb a budapesti ELTE Művészettörténeti Tanszékét vezette, nyugdíjba vonulásáig (1961-ig).

     

     

    Fülep Lajos igen korán kezdett el publikálni és késő öregkoráig megőrzött szellemi frissességgel dolgozott, jóllehet életében csak egy könyvet, a Magyar művészetet jelenthette meg. Tanulmányai, esszéi – óvatos becslések szerint is – jóval több, mint háromezer oldalt tesznek ki, a töredékben maradt, a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában őrzött hatezer kéziratoldalas Művészetfilozófián kívül. Fülep Lajos munkássága páratlanul értékes és érdekes: a modern magyar művészet megszületésével egy időben, Fülep Lajos írásaival, megszületett a műértés és a művészi látás tudománya, a pozitivista művészettörténetet kiegészítő, részben felváltó művészetfilozófia, azaz a modern művészettudomány is.

     

     

    Utóhang: Ha valaki újra megírná a magyarországi művészettörténet-írás történetét, abban Fülep Lajos munkásságának külön fejezetet kell szentelni. Mert ami Fülep Lajos előtt volt, és ami utána maradt az historiográfia csupán, nem história.

    (Lőrincz Ernő – Fülep Lajosról).

     

     

    A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása az 1970. október 7-én elhunyt művészettudósra, a zengővárkonyi prédikátorra, a „látó emberre”, Fülep Lajosra emlékezett.

     

     

    Kék virág Fülep Lajos emlékének.

     

    A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Fülep Lajosról:

     

     

    http://www.nevpont.hu/view/4676

    http://www.nevpont.hu/view/11996

     

    A képen a fiatal művészettudós látható. Pierre Audry-Farcy francia festőművész (1904) képének forrása Dizseri Eszter kiváló könyve: Fülep Lajos élete (megjelent a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója gondozásában, 2003-ban).

     

     

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Esszé

    Megjelenés: nevpont.hu 2018

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (31), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (181), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (70), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (23), festő (121), festőművész (118), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (109), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (100), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (154), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (61), honvédtiszt (21), ifjúsági író (10), iparművész (16), író (911), irodalomtörténész (267), jezsuita szerzetes (11), jogász (303), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (170), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (175), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (94), mérnök (676), meteorológus (14), mezőgazda (119), mezőgazdasági mérnök (99), mikológus (12), mikrobiológus (23), miniszterelnök (15), műfordító (198), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (82), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (42), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu