Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Laborfalvi Róza emlékezete 2.
    Lilla emlékezete 2.
    Lilla emlékezete 3.
    Mérei Gyula
    Regöly-Mérei Gyula

    Lilla emlékezete 1.

    Az első találkozás

    Hogy Mancával

    Jártam egyszer így:

    Mért pörölsz oly nagy csatával,

    Mért vagy oly irígy?

     

    Ő is édes

    És negédes ám.

    Ő is, mint te, egyet inte

    Rám tekinte, rám.

    (Csokonai Vitéz Mihály: Megkérlelés, 1797)

     

     

    1.

     

     

    Bédi Jánosné Fábián Julianna nevezetes komáromi asszonyszemély volt, mégis eleget szólták és szapulták városszerte. Mert ki hallott már olyat, hogy egy becsületes, istenfélő, kálomista csizmadiamester felesége versírásra vetemedjék? Bizony Julianna nemes asszonynak – akinek ura még szenátor is volt – még ócsárló cédulákat is bedobáltak gúnyolódó polgárok. Hanem aztán Julianna asszony nem sokat gondolt a rajta mulatókkal, literátori barátainak – mert azért Komáromban is akadtak ilyen derék polgárok – boldogan mutatott meg másmilyen cédulákat, mindenekelőtt gróf Gvadányi József „kvietált” lovas generális episztoláit. Ha jó Gvadányi uram megtisztelte írásaival Julianna asszonyt, bizony ő sem törődött azzal, mit tartott róla az irigy és gonosz szomszédság.

     

     

    Bédi Jánosné Fábián Julianna nevezetes komáromi asszonyszemély volt, mégsem literátusi produkcióiról vált városszerte híressé. Mert amennyire szidták a becsületes, istenfélő kálomista csizmadiamester felesége versezeteit, annyira dicsérték csipkés főkötőit. Bizony, Julianna nemes asszonynak, a múzsák barátnéjának veretes rigmusainál, jóval népszerűbbeknek bizonyultak „asszonykötői”, és ezt még az őt leghevesebben istentelenező polgárok is elismerték. Hanem aztán Julianna asszony főkötőit gyöngyökkel, csipkékkel, aranyszálas fodrokkal úgy megformázta, úgy megbodorította, hogy e női kalpagok nélkül módos komáromi leány fejét bekötni ugyan nem akarhatta. Ha Bédiné asszony főkötői megtisztelték a leggazdagabb városi mesteremberek asszonyai és eladó leányai hajékeit, bizony Julianna asszony még kevésbé törődött azzal, hogy mit tartott róla az irigy és gonosz szomszédság.

     

     

    Bédi Jánosné Fábián Julianna, nevezetes komáromi asszonyszemély, alig győzte a sok megrendelést. Így hát az jutott eszébe, maga mellé fogad néhány derék hajadont, hogy a munka egyszerűbb részét elvégeztesse velök. Mert amennyire kelendőek voltak ezek a női főkötők, idővel annyira nehézzé vált a különleges, respektábilis igények kielégítése, s míg a versíró asszonyság csak az extrátumokkal foglalódott, addig az ifjú leányok előkészítették alá a következő megrendelést. Hanem aztán Julianna asszony, egy áprilisi délutánon, különösen szokatlan módon viselkedett. Néhány öltést is elvétett, néhány fodrot is megkavart, és a mindig pedantíros jóasszony meg sem szidta a folyton susmogó Julillát, Julinát és Sárát, a három keze alá dolgozó fehérszemélyt, valamint a hegyes nyelvű mostohaleányát, Mancát, aki különösen Julillával szeretett sokat duruzsolni. Bizony Bédiné asszony szokatlan magaviseletének igencsak nyomatékos oka volt. Alig győzte kivárni, hogy főkötős nevendékei illő tisztelettel elhagyják otthonát, mert fontos beszéde volt Bédi Mariánával.

     

     

    Bédi Jánosné Fábián Julianna, nevezetes komáromi asszonyszemély mégiscsak eleget várt ahhoz, hogy végre kettesben lehessen a Bédi János csizmadiamester első házasságából született mostohaleányával, akit csak Mancának hívtak Komáromban. Mert amennyire jól megfért a derék, bogárszemű, szeleburdi teremtéssel, annyira tartott attól, hogyan fogadja azt a bejelentést, amelyet már néhány napja susmorognak a városban. Merthogy arról beszélt Zay Sámuel megyei fődoktor, Csepy Zsigmond megyei ügyvéd, de még a nevendék Jókay Józsi is, hogy Csokonai Vitéz Mihály, neves poétaember, maholnap tiszteletét teszi a Bédi-házban. Édes Istvánék még azt is hozzátették, hogy bizony Vitéz Mihály uram leánynézőbe érkezék, maga Édes Gergely, Édes István testvére fogja komedálni! Bizony, Bédiné asszony szokatlan magaviseletének ez volt az igencsak nyomatékos oka. Hanem aztán Bédi Manca ezen újdonság hatására igencsak eltátotta cseresnyeszínű ajkait:

     

     

    – Csokonai? Ki légyen az az ember? Én ily’ poétáról soha sem hallottam… Ki vagyok én, hogy engem így, egy versfaragóval felcsúfoljanak?

     

     

    Hanem e szavakra Bédi Jánosné Fábián Julianna, nevezetes komáromi asszonyszemély, igencsak megdühödött. Mert ki hallott már olyat, hogy egy becsületes, istenfélő versfaragó asszonynak épp’ saját gyermeke vágja képébe délektáns költeményeit? Bizony, Julianna nemes asszony igencsak közelállt ahhoz, hogy meglegyintse a nyelvelő fityfirittyet.

     

    Hanem aztán mégiscsak türtőztette magát, inkább elmagyarázta Mancának, hogy Vitéz Mihály uram az ország első poétája, nincs még egy olyan senki, tán még Gvadányi uram sem, aki oly’ csudálatos poémákat szerezne. Mert bizony egy poéta költeménye ér annyit, ha nem éppen többet, mint egy csizmadiamester bakancsa, egy tímármester kordovánja vagy egy kötélverő zsinórja! Amúgy meg egy leánynéző még nem lakodalom, abból ugyan semmi baja nem lehet, ha egy hírneves ember legyeskedik körülötte.

     

    Bizony, Bédi Mancát nem győzte meg a jóasszony szokatlan magaviselete, még csak az kéne, hogy a Bédi famíliában még valaki társalogjon a múzsákkal, így is miket nem hall felőle a rosszindulatú szomszédság, mindenekelőtt legjobb barátnéja, Julilla, akinek kvesztor édesapja ki nem állhatja az ágrólszakadt versírókat…

     

     

    2.

     

     

    Jövel felénk hűs szárnyadon

    Jövel, szép estve, már!

    Kecsegtető sugáradon

    Vénus szerelme jár:

    Sok lyányka a nyugvó padon Téged pihegve vár.

    Jövel felénk hűs szárnyadon,

    Jövel szép estve már!

    (Csokonai Vitéz Mihály: Az estvéhez, 1796)

     

     

    Kovács Sámuel nevezetes bicskei személyiség volt, meg is süvegelték a református iskola rektor urát a kicsiny településen. Szerették is, tisztelték is a nagy tudományú, becsületes professzor urat, hanem az sehogy sem fért a derék, istenfélő gyülekezeti tagok fejébe, hogy a szeretett tudós nevelő versírásra vetemedett. Mert bizony Kovács Sámuel uram maga is jeles poéta volt, ám ebből csak annyi látszódott, hogy nap, mint nap, legjobb barátjával, Vitéz Mihály poétával, verseket írtak és olvastak egymásnak. Júlia asszony igencsak gyakran megdühödött, hogy egy ilyen „félnederes” éhenkórász versfaragót kellett jóllakatniok. Mert bizony Csokonai Vitéz Mihály, a kollégiumi diáktársa, Kovács Sámuel vendége volt már hónapok óta. Júlia asszony igencsak megdühödött, amikor meglátta, hogy ezúttal az ura a két körtefa alatt lévő hatalmas kőasztalon még egy emberrel – és számolatlan boroskancsó és cinpoharak társaságában – kvaterkázik. Mert bizony ebből megint csak hajnalig tartó korhelykedés és dorbézolás lesz, hogy verje meg az isten az összes rímfaragó pennahordót!

     

     

    Csokonai Vitéz Mihály, versfaragó vándorpoéta épp arról beszélgetett legjobb barátjával, Kovács Sámuel bicskei rektorral, hogy nem oly’ régen még derék Péczely József mily nagyszerű izgatást fejtett ki Mindenes Gyűjteménye körül egy komáromi tudós társaság érdekében, ám amióta szegény meghalt, a társaság is elnémult. Vitéz Mihály uram arról ábrándozott, hogy ő léphet a jó Péczely helyébe, hisz legutóbb Pozsonyban már sikerült az országgyűlés idején kiadnia egy zsurnált, a Diétai Magyar Múzsát, aminek ugyan kevés abonense volt, ám most már más a helyzet. Ferenc császár azóta meghirdette az inszurrekciót, mert a gaz Bonaparte már Bécset szorongatta, s a nemesi felkelés táborhelyének Komáromot jelölte ki. Vitéz Mihály uram arra gondolt, hogy maga is Komáromba igyekezék, hogy kiadja a felkelést serkentő poémáit. Hazafias, harcra buzdító írásait, amelyeket a császárnak ajánl, bizony könnyű lesz majd kinyomatnia. Tán még az is meglehet, hogy maga a császár is felfigyel művére, de az bizonyos, hogy az inszurgensek között olyannyi exemplárt tud majd eladni, hogy bevételéből egy új zsurnálra is kitellik…

     

     

    Édes Gergely maga is versfaragó rektor, a társaság harmadik tagja, ugyancsak elmosolyodott Vitéz Mihály uram reménykedésén. Bizony, Csokonai felettébb kiváló poéta volt, aki Apolló ligetében és a múzsák egyéb találkahelyén igencsak járatos, ám a politikai státuszt illetően tájékozódása bántóan hiátusos. Ferenc császár csak azért hirdette meg az inszurrekciót, mert a gaz Bonaparte már Bécset szorongatja, s a Komáromban összegyűlő imszurgensek könnyedén lelkesednek majd a hazafias versezeten, ám a kinyomatott poémáért egy huncut garast sem adnak. Hanem aztán Édes Gergely uram mégsem akarta elvenni a „felhőjáró” vándor kedvét, csakhamar asszonyokra terelte a beszédet, mert ez a delektum még a politikánál is jobban izgatta Csokonait. Bizony, sikerült meglepnie Vitéz Mihályt a komáromi versfaragó főkötőszövő asszonyság históriájával. No meg azzal is, hogy a fiatalasszonynak van egy sudár, eladósorban lévő, igen takaros leánya, a Manca. Tán még az is meglehet, hogy maga a vándorpoéta is felfigyel Bédiné műveire, de az bizonyos, hogy az inszurgensek között olyannyi exemplárt tud majd eladni, hogy bevételéből nemcsak egy új zsurnálra hanem még lakodalomra is kitellik…

     

     

    Csokonai Vitéz Mihály, versfaragó vándorpoéta bizony nagyon megvidámodott ezen híradásokra. Olyan széles jókedve kerekedett, hogy a bicskei éjszakába kiabálta ki magasra hágó indulatát. Édes Gergely versfaragó rektor pedig rögtön elárulta, hogy mindjárt hajnalban indul is édesöccséhez, Édes Istvánhoz. Hívta is, hogy tartson vele Komáromba: előbb leányvizitába, utána a tipográfiába! Vitéz Mihály uram még boldogabb lett. Sorra ürültek ki a pintes butéliák, melyektől még hangosabban kurjongatott, merthogy reá mostantól már csak jó világok jőhetnek! Kovács Sámuel is nagyon örömködött, nem törődött többé Júlia asszony zsémbelődéseivel, vidáman rikoltozott velök, még dalra is fakadt, amit csak igen ritka órán engedett meg. Hanem ezúttal a jó bicskei rektor tévedett, ezen örömökből asszonyának is jutott egy kicsinység. Mert bizony e hajnalig tartó korhelykedés és dorbézolás alatt Júlia asszony is hallotta, hogy Vitéz Mihály tipográfiába és vizitába megy Komáromba. Tán, az is meglehet, ha sikeresen jár, még a lakodalom is kitellik, s vissza se jön többé…

     

     

    3.

     

     

    Megtöltöm torkomat trombita-hangokkal,

    Hirdetem hazámnak bajnokit azokkal;

    Hadd zengjék a Duna s a Tisza partjai,

    Ekhózzák Karpatus erdős kőszálai,

    Hadd mondják a Donnál, Rénusnál, Ararnál:

    Hogy nincs hatalmasabb vitéz a magyarnál!

    Élni fog nevetek a halál völgyén is

    S halhatatlan leszek általatok én is.

    (Csokonai Vitéz Mihály: A nemes magyarság felülésére, 1797)

     

     

    Nevezetes dolgok történtek azon az áprilisi napon a komáromi Gombai soron, Bédi János városi szenátor és csizmadiamester úr otthonában, miközben ő legjobb barátja, Vajda Pál városi kvesztor úr és Vajda uram vőjelöltje, Lévai István városi kereskedő úr társaságában, hármasban múlatta az időt, Vajda Pál uram Tó utcai házában…

     

     

    Az ebédlőben ezúttal is négy varrónevendék leány – Julilla, Julina, Sára és Bédi Manca – munkálódott éppen Csepy Zsigmond ügyvéd asszonya fejfedőjén, amikor hirtelen kocsi fordult a Bédi-ház elé. Julis, a cselédlány, három fiatalembert vezetett az ebédlőbe, akik közül Manca csak egyet nem ismert. A bemutatás hamar megtörtént, majd megjelent Bédiné Fábián Julianna asszonyság is, aki invitálta a vizitálókat a tágas belső szobába. Hanem aztán, amikor a vastag tölgyfaajtó becsapódott, a négy leány éktelen kacagásba tört ki. A fergeteges jókedvet Csokonai uram ábrázolatja és viselős megjelenése okozta. Vitéz Mihály himlőfoltos arca, nagy tülökforma orra kacagtatta meg a lánykákat, s az összhatást csak súlyozta elhanyagolt ruházata, nyitott inggallérja és foltos pantallója.

     

     

    A belső szobában ezúttal négy poéta – Bédiné asszonyság, Édes Gergely, Édes István és Vitéz Mihály – munkálódott, hisz nékik, minden gúny ellentében, a versfaragás komoly hivatás volt. Vitéz Mihály javaslatára felolvasást tartottak saját munkáikból. A házigazda, Bédiné Fábián Julianna asszonyság kezdte a sort, elővette iratait, s ülve, komótosan belekezdett a híredetes komáromi földrengést leíró soraiba. A bemutatás igen hosszan történt, s a három vendég úr nagyon fegyelmezte magát, hogy a borzanatos történetet skandáló metrumokon el ne kacagja magát. Hanem aztán, mikor Julianna asszonyság befejezte zengedelmeit, a három férfiú éktelen magasztalásban tört ki. Vitéz Mihály rózsafoltos arccal azt hangsúlyozta, hogy a versezetben az a legcsudálatosabb, hogy az asszonyság eme hosszú leíró zengeményt a főkötővarrás melletti nagy foglalatosságában vetette papirosra.

     

     

    A belső szobában ezúttal négy poéta – Bédiné asszonyság, Édes Gergely, Édes István és Vitéz Mihály – munkálódott, hisz nékik, minden gúny ellentében, a versfaragás komoly hivatás volt. A házigazda, Bédiné Fábián Julianna javaslatára ezúttal a hírneves vendégpoéta, Csokonai Vitéz Mihály következett. Vitéz Mihály elővette iratait, felállott, ő ülve nem tudott belekezdeni egyik poémájába sem. A bemutatás igen hosszan történt, ám amikor Vitéz Mihály uram belekezdett legújabb, A nemes magyarság felülésére című költeményébe, mindenki lélegzet-visszafojtva meredt a szavalóra. Bédiné arca rózsafoltos lett a szégyentől, hogy saját klapanciáival traktálta a vizitálókat. Édes István áhitattal tekintett az előadóra, Édes Gergely lenyűgözötten figyelte a produkciót, igyekezett minél több metrumot megjegyezni, mert ilyen csudálatos sorokat még senkitől sem hallott.

     

     

    Az ebédlőben négy varrónevendék leány – Julilla, Julina, Sára és Bédi Manca – munkálódott éppen Csepy Zsigmond ügyvéd asszonya fejfedőjén, amikor Julis, a cselédlány kinyitotta a tölgyfaajtót. A házigazda mostohaleánya, az éles hegyű Bédi Manca meghagyta neki, hogyha Csokonai úr szólani kezd, észrevétlen tárja ki a bejáratot, hisz erről a mulatságról le nem maradt volna egyikőjük sem. Hanem amikor Vitéz Mihály uram belekezdett legújabb költeményébe, A nemes magyarság felülésére című poémába, rózsapiros arcukat rúttá égette a szégyen. A különös megjelenésű ifjú ember szavalása azonnal hatalmába kerítette valamennyiőjük lelkét. A bemutatás mindenkit magával ragadott, légyen az délektáns poéta, nevendék varróleány avagy csak egyszerű háziszolga.

     

     

    A belső szobában a négy poéta, az ebédlőben a négy varróleány, de még a cselédlány sem vette észre, hogy korábban egy kocsi fordult a Bédi-ház elé. A cikormányos hintóból egy úr és egy asszonyság szálltak ki. Elcsudálkoztak, hogy a Bédi-ház tárva-nyitva van, de ösztönösen megérezték, hogy valami rendkívüli történhetett. Halkan beléptek az ebédlőajtón, majd szerényen meghúzódtak az eltátott szájjal hallgató varróleányok mögött. Hanem amikor Vitéz Mihály uram, befejezte utolsó, Az estvéhez című költeménye szavalását, már nem tudták megtartani lelkesedésöket.

     

     

    – Ki légyen ez az ember? Csokonai? Én ily’ poétát még soha sem hallottam… Ki vagyok én, hogy engem így, egy ily versfaragóval megdicsőültessetek?

     

     

    A főkötőért jövő Csepy Zsigmond megyei jogász és felesége, Keszey Klára asszonyság volt a két hangadó, akik egymás szavába vágva magasztalták az ágrólszakadt poétát.

     

     

    A főkötőt félbehagyó leányok rajongva vették körül Bédi Mancát, különösen Julilla dicsérte a poétát, akinek szép szeme volt és szavai oly’ gyönyörűek.

     

     

    A főkötőt félbehagyó leányok miatt ekszkuzáló Bédiné Fábián Juliannát, a házigazdát, Csepy Zsigmondné Keszey Klára asszonyság megnyugtatta, hogy másnap délebédre őt is vendégül látja Vitéz Mihály urammal együtt.

     

     

    Nevezetes dolgok történtek azon az áprilisi napon, a komáromi Gombai soron, Bédi János városi szenátor és csizmadia mester úr otthonában. Míg ő legjobb barátja, Vajda Pál városi kvesztor úr és Vajda uram vőjelöltje, Lévai István városi kereskedő úr társaságában, Vajda Pál uram Tó utcai házában, hármasban mulatta az időt, addig a vándorpoéta bemutatkozott Bédi János uram otthonában, s ennek bizony, nemsokára különös következményei lesznek…

     

     

    4.

     

     

    Másnap, jóval délidő előtt, Vitéz Mihály uram Édes Istvánnal a komáromi Tó utcán sétált, és a sors különösségéről beszélt, hisz az első komáromi napján – egy főkötő révén – megismerkedett Csepy Zsigmonddal, aki elragadtatásában talán még költeményeit is kinyomatná. A tipográfia tán meglenne. Hanem aztán a főkötő okán a vizita is eszükbe ugrott, no meg Bédi Manca, akiről megfeledkezének…

     

     

    Másnap, jóval délidő előtt, Vitéz Mihály uram Édes Istvánnal, a komáromi Tó utcán sétált, s valami nagyon különlegest látott. A Vajda-ház előtt, az utcán, két leány – az egyik egy háttal néki lévő barna, a másik egy vele szemben lévő szőke – hangosan konverzáltak, majd a szembeni szőke, akit tán még sosem látott, mintha intett volna felé. A tipográfia tán meglenne, de mi légyen a vizitával?

     

     

    – Te, István, barátom, ki volt ez a lány?

     

     

    Hanem erre Édes István hangosan elkacagta magát, hisz amint arrafelé tekintett, épp’ Bédi Manca arcát látta meg.

     

     

    – Te, Mihály, barátom, hát ő a te „menyasszonyod”!

     

     

    Hanem aztán Vitéz Mihály is hangosan elkacagta magát, hisz amint arrafelé tekintett, az ő tekintete is épp’ Bédi Manca arcát látta meg.

     

     

    – Nem az a barna, te! Hanem az a szőke, vele!

    – Vajda Julilla, te! Hisz’ ő is ott volt tegnap a Bédi-házban, mint nevendék varróleány. Komáromban nálunk, kálomistáknál, minden második asszonyt, eladó sorban lévő leányt, Juliannának hívnak. Mindjárt ott van Bédiné Fábián Julianna asszonyság, aztán neki két Júlia nevű nevendéke is van: Komáromy Julianna, ő a Julina és Vajda Julianna, ő a Julilla. Valahogy csak ordnungot kell tartani ennyi sok azonosság között. Aztán még a cselédjüket is Julisnak hívják…

     

     

    Másnap, jóval délidő előtt, Vitéz Mihály uramat már nem érdekelte az Édes István által felsorakoztatott Julianna-sereglet. Ő a sors különösségére, Julilla különös nevére és a főkötőkre gondolt. Néhány éve már, hogy meghalt Vajda Rozália és most itt van Vajda Julianna, azaz Julilla. Julilla! Mily különös név: Júlia, Julila, Julilla! Lilla! – Igen legyen ő Lilla, hisz ez oly’ gyönyörű…

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Történet

    Megjelenés: nevpont.hu 2019

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (19), állatorvos (72), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (184), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (28), edző (71), egyházi író (21), egyháztörténész (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (46), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (56), filozófus (75), fizikus (111), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (23), gazdasági mérnök (102), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (32), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (54), geológus (70), gépészmérnök (156), grafikus (69), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (66), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (940), irodalomtörténész (272), jezsuita szerzetes (11), jogász (310), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (174), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (180), könyvtáros (65), közgazdász (180), kritikus (52), kultúrpolitikus (20), labdarúgó (33), levéltáros (89), matematikus (96), mérnök (685), meteorológus (14), mezőgazda (123), mezőgazdasági mérnök (101), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (18), műfordító (208), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (85), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (45), neveléstörténész (12),


    © Névpont, 2019. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu