Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Barkóczi Ilona
    Barkóczi László
    Huszár Tibor
    Ormos Mária
    Vas Zoltán

    Laborfalvi Róza emlékezete 2.

    Jókai nősül

    1.

     

     

    – Nézze, Móric, én nem zárdában nevelkedtem, nem a grófi négyesfogat párnázott üléséről léptem a színpadra. Elszegényedett székely leány vagyok, apám koldusbotra jutott komédiás volt, aki erőszakkal kergetett a teátrumba.

     

    Róza elhallgatott, a tükör előtt állt, hosszú, éjfekete haját fésülte. Abbahagyta a monológot. Fel sem tűnt, hogy ezúttal magázta kedvesét. Eszébe jutott első szerepe, Nina, Benjámin, a „nyolcgarasos” gróf kis cselédje, akit „Pápi” belökött a pódiumra. Mily különös is a sors, önfeledten kacagott, mit tudta ő még akkor, hogy milyen is az élet, talán elhitte ő is, hogy egyszer érte jön egy rangrejtett gróf, aki csak alakoskodik, majd belészeret és feleségül kéri…

     

    – Nézd Móric, te most huszonhárom éves vagy, én már harminc elmúltam. Tíz év múlva még nem lesz közöttünk korkülönbség, mert te még harminchárom évesen is délceg legény leszel, én pedig talán negyven fölött is mutatós maradok. Ám egyszer te is elmúlsz negyven, de akkor én már ötvenen is túl leszek, elfonnyadt, idős hölgy. Féltékeny fúria, hárpia, zsémbes boszorkány.

     

    Róza elhallgatott, a tükör előtt állt, hosszú, éjfekete haját fésülte. Abbahagyta a monológot, fel sem tűnt, hogy ezúttal tegezte kedvesét. Eszébe jutott, hogy Móric író, ha tán nem is poéta, de ragyogó literátor, bizonyára még sok szót találna a vénséges vén nőre, ám ő kifogyott a rút kifejezésekből. Mily különös is a sors, eddig csak játszotta a féltékenységet, mit tudta ő korábban, hogy milyen is az élet, talán elhitte ő is, hogy Lendvay „Zampa” szereti őt, elválik Anikótól, Kisrózáért; de Lendvay csak alakoskodott, a szerelem számára nem volt több komédiánál, eszébe sem jutott feleségül kérni…

     

    Jókai Mór író, az Életképek redaktora, azonban megkérte Róza kezét, a színésznő, a Nemzeti Színház elsőszámú tragikája, még nem döntött. Laborfalvi Róza, Hatvani utcai lakásában, a hatalmas „játszótükör” előtt, különböző szerepeket próbált, elképzelni sem tudta, hogy melyik „rollét” válassza: a szende szüzet, a megcsalatott és elhagyott asszonyt, a galád intrikust vagy a vérbő komédiást?

     

    Laborfalvi Róza, a Nemzeti Színház elsőszámú tragikája, Hatvani utcai lakásában, a hatalmas „játszótükör” előtt, Kisrózára gondolt. Vajon tud róla Jókai? Nem valószínű, Móric olyan fiatal még. Amióta megismerkedtek, nem találkozhattak. Kisrózát Lilla neveli, biztonságban van, senkisem tud róla…

     

     

    2.

     

     

    „Kedves Petőfi! Futólag régen ismerjük egymást. Én Önnek elragadtatott, őszinte tisztelője vagyok. Mi több, tudom, hogy Ön, Móricznak, legjobb barátja. Szeretném házamban személyesen üdvözölni!”

    (Laborfalvi Róza levele Petőfi Sándornak, 1848. július)

     

     

    – No lám, mióta írnak levelet kisasszonykák Petőfinek?

    – Azóta, amióta az ifj’asszonykák ilyen kérdéseket tesznek fel!

     

    Petőfiné Szendrey Júlia Dohány utcai otthonukban bosszúsan faggatta urát, amint az éppen egy illatozó levelet olvasott.

    Petőfi Sándor Dohány utcai otthonukban önfeledten kacagott, amikor Júlia bosszúsan faggatózott.

     

    Petőfi mókásan mutatta asszonyának az illatos értesítőt. Március idusa óta az egész város Jókairól és Laborfalvi Rózáról sugdosott. Petőfi végre megnyugodott, legjobb barátja nem kergetett már álomképeket, végre talált egy szépasszonyt, aki mellett turbékolhat. Szendrey Júlia azonban nem nyugodott meg, a levelet nem Petőfi barátja, hanem Laborfalvi Róza írta, az a hírhedett asszonyság, akiről mindenféléket sugdosnak, különösen március idusa óta.

     

     

    „Kedves, jó Anyám!

     

    Hiszem, hogy kedves, jó Anyámnak is öröme az, ami nekem örömem, s az én boldogságomat kedves, jó Anyám is úgy érzi, mint én magam.

     

    Hiszem, hogy Isten áldása lesz lépésemen, s hogy kedves, jó Anyám sem fog elmaradni…

     

    Folyó hó 29-én esküszöm Laborfalvi Róza kisasszonnyal, az én násznagyom Nyáry Pál lesz, az övé Ráday gróf.

     

    Kedves, jó Anyámnak, szeretve tisztelő fia, Móricz.”

    (Jókai Mór levele özvegy Jókay Józsefnének, 1848. augusztus)

     

     

    Jókai Mór boldogan fogadta Szigligeti Ede és felesége, az elbűvölő Fánika gratulációját. Minden olyan csodálatos, hisz ő a világ legboldogabb embere, Magyarország leggyönyörűbb hölgye igent mondott, ők nemsokára egybekelnek. Laborfalvi Róza bérbe vett egy kis svábhegyi parasztházat, odaköltözött. Jókai a Hatvani utcában maradt, pontosabban végleg Róza otthonába hurcolkodott. Jókai Mór boldogan fogadta a gratulációkat, már csak az kell, hogy Petőfi Sándor barátja is helyeseljen, és özvegy Jókayné is áldását adja. De miért is ne tennének ők ilyet, hisz Laborfalvi Róza a világ leggyönyörűbb hölgye, s barátja és családja is azt szeretné, hogy Jókai Mór legyen a világ legboldogabb embere…

     

    Jókai Mór és Laborfalvi Róza úgy döntött, hogy Róza új otthonába, a svábhegyi kis házba hívják meg barátaikat, mindenekelőtt Petőfi Sándort és persze valamennyi teátristát. Mindkettőjük szerette a nagy színpadi jelenetet: egy ünnepi ebéd után itt Róza hajlékában Móric majd feláll, és áhítatos hangon bejelenti, hogy ők egymást eljegyezték, s nemsokára egybekelnek.

     

    Jókai Mór és Laborfalvi Róza, Róza új otthonában a svábhegyi kis házban két asztalt is összetolt a hatalmas, árnyas platánfa alatt, hogy mindkettőjük barátai kényelmesen elférjenek. Nyáry Pál érkezett elsőnek, aki egyedül beavatott volt. Schodelné szerelmese, a Táncsics börtönét megnyitó Nyáry Pál rég elfeledte már a „Rózák háborúját”, boldogan vállalta az esküvői tanúságtételt. Sorra érkeztek a vendégek, Egressy Gábor, Pákh Albert, Degré Alajos, legvégül Petőfi Sándor is megjött. A vendégek hamar elpusztították a finom ebédet, lassan politikára került a szó, ám mielőtt ez végleg megtörtént volna, Móric felállt, és hosszú szónoklatba kezdett.

     

    Petőfi Sándor kezdetben érdeklődve hallgatta a végtelen monológot, amely a különös sorsról, egy nemzet ébredéséről, lélek-összeforrasztó hitéről szólt, akkor fogott gyanút, amikor szóba került egy ifjú literátor, aki addigi életében csupán álomképeket kergetett. Aztán, amikor már azt hallhatta, hogy az ifjú poéta megvívott harca jutalmául elnyerte a világ legszebb rózsaszálát, Petőfi arca eltorzult, döbbenten tekintett Rózára és Móricra. Jókai semmit sem vett észre barátja indulatából, hangja egyre áhítatosabb lett, majd az utolsó, rózsával kapcsolatos körmondatát befejezetlenül hagyva, végül csak bejelentette: elvégeztetett, egybekelünk. Hanem ezt Petőfi már tényleg nem tűrhette, fejét leszegte, a kezében lévő kést és villát tányérjába vágta, székét kirúgta maga alól, és kirohant a kertből, magára hagyva az elképedt ünnepelni készülő kompániát…

     

     

    3.

     

     

    Petőfi Sándor nem engedhette meg, hogy legjobb barátja tönkre tegye életét, feleségül vegye azt a nála közel tíz évvel idősebb, romlott nőszemélyt, azt az erkölcstelen perszónát, azt a gonosz némbert, aki csalárd módon behálózta Móricot, eltagadta múltját, lehazudta és elrejtette gyermekét. Jókai Mór kitől is tudná, hogy mi az a szerelem, a halott kedvesétől, Asztalos Etelkától? Rajta kívül csak „Ledérfalvi őnagyságát ismeri”, a teátrista leányasszonyt, aki sohasem volt zárdaszűz…

     

     

    Petőfi Sándor már a svábhegyi eljegyzés másnapján megírta a történteket özvegy Jókay Józsefnének.

     

     

    Laborfalvi Róza nem engedhette meg, hogy Jókai legjobb barátja tönkre tegye az életét, hogy megakadályozza azt, hogy ő, az elsőszámú tragika, oly sok szenvedés után, végre boldog legyen, egy nála közel tíz évvel fiatalabb férfivel. Petőfi Sándor kitől is tudná, hogy mi az a szerelem, a halott kedvesétől, Csapó Etelkétől? Rajta kívül csak „Szenterey Juliska őnagyságát ismeri”, az intéző kisasszonyt, aki tudjuk, mindig is zárdaszűz volt…

     

     

    Jókai Mór már a svábhegyi eljegyzés másnapján bejelentette Rózának, hogy két hét múlva megesküsznek, s a történteket megírta özvegy Jókay Józsefnének.

     

     

    4.

     

     

    „Megtiltom anyám, hogy Rózát becsmérelje!

    (Jókai Mór édesanyjának, 1848. augusztus)

     

     

    Özvegy Jókay Józsefné banai Pulay Mária és leánya, Vályi Ferencné Jókay Eszter a Kerepesi úti Fehér Hattyúban szálltak meg. Petőfi elkísérte a családot a Hatvani utcába, Róza egykori otthonába, ahol már Jókai lakott.

     

    Özvegy Jókayné fekete ruhában, fekete főkötővel, haragosan támadt fiára. Az édesanya, mérhetetlen fájdalmában, becsmérlő szavakkal illette Rózát, azt a gaz cédát, rongy cemendét, aki Móricot galádul megtévesztette, gonoszul körbefonta. A jámbor, jó fiú, mérhetetlen fájdalmában, életében először, fellázadt édesanyja ellen, haragosan rázta ökleit és nem tűrte, hogy Rózát gyalázzák. Az édesanya összeomlott, lerogyott az ágyra és keservesen zokogott. A jámbor, jó fiú összeomlott, lerogyott anyja mellé az ágyra, de hajthatatlan maradt.

     

    Amíg ez a szívszaggató jelenet lezajlott anya és fia között, Petőfi titokban magához intette Esztert és súgott neki valamit.

     

    Amikor ez a szívszaggató jelenet végetért anya és fia között, Vályiné Jókay Eszter váratlanul megszólalt. – Hagyjuk abba ezt a sok vitát. Arra kérlek Móric kísérj el engem és arra kérlek téged Sándor, hogy kísérd el anyánkat.

     

    Petőfi Sándor fiákert hívott és hazakísérte Jókai Mór édesanyját, özvegy Jókaynét Pesten, a Fehér Hattyúba.

    Jókai Mór fiákert hívott és elkísérte nővérét, Vályiné Jókay Esztert Budára, Csapliczky Lilla nevelőintézetébe.

     

     

    – Kedves Lilla! Vályiné vagyok, Róza régi barátnője, ő itt az öcsém, Jókai Mór, március idusának másik hőse. Laborfalvi Róza leányát látogatnánk meg.

     

     

    „Megcsaltam őket, hazudtam nekik. Hagytam, hogy diadalmaskodjanak. Eszter ujjongott, diadallal cipelt anyámhoz. Petőfiéknél várt rám szegény. Ünnepeltek, díszvacsora volt. Sándor azt mondta, hogy végre észretért a fiú. Anyám azt mondta, hogy Móric az én régi, szófogadó kis fiam maradt. Eszter azt mondta, hogy Móricban mindig gyengéd volt a családi érzés. Júlia azt mondta, hogy táncolunk még mi az én lakodalmamom. De nem ezen, és felszabadultan örültek nekem mindannyian.”

    (Ignácz Róza: Róza leányasszony, 1942)

     

     

    – Kedves Róza! Jókai Mór vagyok, Petőfi Sándornak, a márciusi hősnek, egykor volt barátja, de már nincs senkim és semmim, apám meghalt, anyám kitagadott. Akarsz-e a feleségem lenni?

    – Akarok! És leszek!

     

     

    5.

     

     

    Jókai Mór rég tudta már, hogy Kisróza Csapliczky Lilla internátusában „nevelődik”, évekkel ezelőtt, amikor tífuszban haldokolt, hallotta már ezt a történetet. Laborfalvi Róza néhány nappal az eljegyzési „skandalum” előtt végre rászánta magát, hogy mindent bevalljon, nagyon meglepődött azon, hogy Jókai már mindent tudott…

     

    Jókai Mór megfogadta édesanyjának, nővérének és egykor volt legjobb barátjának, Petőfi Sándornak, hogy másnap együtt térnek haza Komáromba. Jókai Mórt azonban másnap hiába várták Petőfiéknél. „A szófogadó jó fiút” először Jókai otthonában, a Hatvani utcában, majd Róza munkahelyén, a Nemzeti Színházban, végül Róza otthonában, a svábhegyi villában keresték – hiába.

     

    Jókai Mór és Laborfalvi Róza a svábhegyi ház verandájáról, alig néhány perccel érkezésük előtt látta meg a küldöttséget. Hanyatt-homlok rohantak ki a hátsó kapun. Laborfalvi Róza pongyolában volt, amelyre hosszú, prémes kabátot húzott, éjfekete haja kibomlott, vállára hullott. Jókai Mór a kalapját sem tudta megkeresni, fején egy horgolt hálósapka volt, amely alól csapzottan hullott homlokába rövid, szőke haja.

     

    A sapkát még Petőfiné Szendrey Júlia kötötte…

    Szerző: Kozák Péter

    Műfaj: Történet

    Megjelenés: nevpont.hu 2019

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (20), állatorvos (72), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (184), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (33), edző (71), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (47), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (56), filozófus (75), fizikus (112), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (23), gazdasági mérnök (102), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (33), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (54), geológus (70), gépészmérnök (156), grafikus (69), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (68), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (946), irodalomtörténész (272), jezsuita szerzetes (11), jogász (310), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (174), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (180), könyvtáros (66), közgazdász (181), kritikus (52), kultúrpolitikus (21), labdarúgó (33), levéltáros (89), matematikus (96), mérnök (686), meteorológus (14), mezőgazda (123), mezőgazdasági mérnök (101), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (20), műfordító (209), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (86), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (45),


    © Névpont, 2020. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu