Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Barla Szabó Ödön
    Háy László
    Pap János
    Trencsényi-Waldapfel Imre
    Waldapfel Eszter

    Münnich Ferenc

    politikus, diplomata, miniszterelnök, emlékiratíró


    Született: 1886. november 18. Seregélyes, Fejér vármegye
    Meghalt: 1967. november 29. Budapest
    Temetés: 1967. december 2. Budapest
    Temetési hely: Kerepesi út

    Család

    Sz: Münnich Ede gyógyszerész, állatorvos, Szajbéli Ilona. F: 1. Csippek Gabriella, Csippek Ferenc és Brunner Sarolta leánya. 2. Berényi Etelka.

    Iskola

    Elemi iskoláit Szinyéren (Zemplén vm.) végezte, a szatmárnémeti, az iglói és a nyíregyházi gimnáziumban tanult, Munkácson magánúton éretts. (1905). Az eperjesi evangélikus jogakadémián tanult, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen jogtudományi doktori okl. szerzett (1910), sorkatonai szolgálata idején tiszti vizsgát tett (zászlósként szerelt le, 1911).

    Életút

    Budapesten, különböző ügyvédi irodákban gyakornok (1911–1914), az I. világháború kirobbanása után behívták katonának, hadnagyi rangban szolgált (1914–1915), az orosz fronton hadifogságba esett (1915. nov.), a tomszki hadifogolytáborban tartották fogva, ahol Kun Béla hatására bekapcsolódott a kommunista szervezkedésbe (1916-tól). Az Orosz Kommunisa (bolsevik) Párt tomszki szervezének tagja (1917–1918), a Vörös Hadsereg hadifoglyokból szervezett internacionalista hadosztályában zászlóalj-, majd ezredparancsnokként részt vett a polgárháborúban (1918). Magyarországra visszatérve (1918. okt.) a fegyveres testületeknél történő agitációjával jelentős szerepet játszott a kommunista párt szervezőmunkájában, a KMP alapító tagja (1918. nov. 24.). A párt több vezetőjével együtt a Berinkey-kormány utasítására a rendőrség letartóztatta (1919. febr. 21.), a Gyűjtőfogházból a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásakor szabadult (1919. márc. 21.). A proletárdiktatúra idején a Hadügyi Népbiztosság Szervezési Osztályának vezetője (1919. márc.–1919. ápr.), majd a román fronton a budapesti Vörös Őrség (1919. ápr.–júl.) és a Vörös Hadsereg VI. hadosztályának politikai biztosa (1919. máj.–1919. júl.). A Vörös Hadsereg északi hadjárata következtében visszafoglalt felvidéki területeken kikiáltott Szlovák Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa (1919. jún. 16.–1919. jún. 30.). Miután a Clemenceau-jegyzékek hatására a magyar erők kiürítették a Felvidéket, a Vörös Hadsereg főparancsnokságának politikai biztosa (1919. júl. 1.–1919. aug. 1.).

     

    A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált (1919. aug.), az emigrációban, a pártbeli frakcióharcok során Kun Béla hívének számított. A lengyel–szovjet-orosz háború idején Kárpátalján sztrájkok és szabotázsok szervezésével a lengyel csapatoknak okozott utánpótlási nehézségeket (1920–1921). A Komintern megbízásából Kun Bélával együtt egy közép-németországi fegyveres felkelés előkészítése céljából Németországba utazott (1921. febr.) de letartóztatták és kitoloncolták a Szovjetunióba. Moszkvában telepedett le, a Népgazdasági Tanács Fűtőanyag Főigazgatóságán az Országos Olajszindikátus Revíziós Bizottságának elnöke (1922. dec.–1930). Vezető szerepet játszott a magyar kommunista emigráció életében, a helybeli magyarok Sarló és Kalapács c. politikai és szépirodalmi lapja szerkesztőbizottságának tagja (1930–1933) és felelős szerkesztője (1931–1933).

     

    A spanyol polgárháború idején a 12. brigádban Zalka Máté helyettese, a 15. spanyol hadosztály vezérkari főnökeként, majd a 11. nemzetközi brigád parancsnokaként a köztársaságiak oldalán harcolt (Otto Flatter néven, 1936–1939). Franco tábornok csapatainak győzelme, a népfrontkormány összeomlása után Franciaországba menekült (1939. febr.), ahol előbb az Argelès-sur-Mer-i internálótáborba zárták (1939. febr.–1939. máj.), majd kommunista szervezkedés miatt Collioure várában tartották fogva (1939. máj.–1940. nov.). Szovjet állampolgárként, a Szovjetunió vichyi főkunzulja közbenjárására térhetett vissza Moszkvába (1940. nov.). A fasiszta Németország támadása (1941. jún. 22.) után partizánkiképző tiszt (Moszkvában, 1941. aug.–1942. febr.), majd a Moszkvai Rádió magyar nyelvű osztályának főszerkesztője (Nyikolaj Fjorodov néven, 1942. okt.-től), ekkor ismerkedett meg a KMP első számú emigráns vezetőivel, Rákosi Mátyással, Gerő Ernővel, Révai Józseffel, Vas Zoltánnal.



    A II. világháború után visszatért Magyarországra (1945. szept.), Pécs törvényhatósági jogú városának főispánja (1945. nov.–1946. júl. 4.), majd altábornagyi rangban Budapest székesfőváros rendőrfőkapitánya (1946. máj.–1949. szept.). Jelentős szerepet játszott a közbiztonság helyreállításában, de a rendőrség kommunista célra való felhasználásában is. Tisztségéből a volt „spanyolosok” iránt megnyilvánuló bizalmatlanság hatására váltották le (1949. szept.), és külügyi pályára száműzték. A Magyar Népköztársaság helsinki követe (1949. szept. 29.–1950. dec. 13.) szófiai követe és meghatalmazott minisztere (1950. dec. 13.–1954. ápr.), ill. nagykövete (1954. ápr.–1954. aug. 31.), moszkvai nagykövete (1954. szept. 1.–1956. aug. 4.), belgrádi nagykövete (1956. aug. 4.–1956. okt. 25.).

     

    Országgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Fejér megye, 1958. nov. 16.–1963. febr. 24.; 1963. febr. 24.–1967. nov. 9.). Az MDP KV tagja (1956. okt. 23/24.–1956. okt. 31.), az MDP KV Katonai Bizottsága (1956. okt. 25.–1956. okt. 27.) és az MDP KV Rendkívüli Bizottsága tagja (1956. okt. 26.–1956. okt. 28.), az MDP Elnöksége tagja (1956. okt. 28.–1956. okt. 31.). A Nagy Imre-kormány belügyminisztere (1956. okt. 27.–1956. nov. 3.). A Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány elnökhelyettese (1956. nov. 4.–1957. febr. 28.), megbízva a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek vezetésével (1956. nov. 12.–1957. márc. 1.), első elnökhelyettese (1957. febr. 28.–1958. jan. 28.). Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága tagja (1956. nov. 7.–1957. jún. 29.). Az MSZMP KB tagja (1956. nov. 11.–1967. nov. 9.). Az MSZMP PB tagja (1957. jún. 29.–1966. dec. 3.). A Minisztertanács elnöke (= miniszterelnök, 1958. jan. 28.–1961. szept. 13.), államminiszter (1961. szept. 13.–1965. jún. 30.).



    Politikai pályafutása kezdetén, a magyar kommunista mozgalom frakcióharcaiban Kun Béla (1886–1938) hívének számított, majd Zalka Máté (1896–1937) helyetteseként részt vett a spanyol polgárháborúban. Tanácsköztársasági tapasztalatai és „spanyol” múltja miatt jelentős hadászati tapasztalatokra tett szert, utóbb a nagy honvédő háború idején partizánkiképző tisztként szolgált. Nem tartozott a moszkvai magyar kommunisták vezetői közé, a Rákosi-korszak idején külügyi feladatokkal bízták meg. Diplomáciai szolgálata révén így áldozatként és tettestársként egyaránt kimaradt a párttagok ellen lefolytatott koncepciós perekből, ezért Rajk László és társai újratemetésén ő mondhatta el az egyik gyászbeszédet (1956. okt. 6.). Részt vett a Gerő Ernő által vezetett magyar párt- és állami küldöttség jugoszláviai tárgyalásain, a delegációval együtt a forradalom és szabadságharc kitörése napján tért vissza Budapestre (1956. okt. 23.). Nagy Imre kormányának belügyminisztereként – bár előzőleg határozottan ellenezte – ő írta alá az ÁVH-t feloszlató rendeletet. Mivel bizalmas kapcsolatban volt Jurij Andropovval (1914–1984), a Szovjetunió akkori budapesti nagykövetével, már tudhatott a szovjet vezetés okt. 31.-i döntéséről a katonai beavatkozásról, és másnap ő hívta Kádár Jánost a szovjet nagykövetségre (1956. nov. 1.), akivel együtt Moszkvába repültek. Nyikita Hruscsov eredetileg Münnich Ferencet kívánta az ellenkormány élére állítani, de Tito tanácsára végül Kádár János mellett döntött. Ennek ellenére magyar részről ő vezette az 1956. nov. 4-én megindított szovjet intervenciót, ill. ő jelentette be a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány megalakítását, s érkezett a szovjet csapatokkal együtt Budapestre (1956. nov. 4.).

     

    Az új kormány miniszterelnök-helyetteseként megbízták a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek vezetésével: felügyelete alá tartoztak a fegyveres testületek. Nevéhez fűződik a kegyetlenkedéseiről elhíresült Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom („pufajkások”) megszervezése, ill. a Munkásőrség felállítása és felfegyverzése. Kádár János után a hatalom második emberének számított, aki Kádárnál is erőteljesebb (ideológiai és ha kell fegyveres) fellépést sürgetett a hatalom megtartása érdekében. Részt vett a „revizionizmusellenes”, utóbb szélsőséges nézetei miatt feloszlatott Táncsics Kör alakuló ülésén (1958. jan.). Miniszterelnökként, hivatali ideje alatt folytatódott a forradalom résztvevőivel szembeni tömeges megtorlás, a bebörtönzések és kivégzések sorozata. Ekkor kezdődött meg Nagy Imre és társainak pere (1958. jan.), majd ekkor következett többük kivégzése (1958. jún.). Kezdeményezte az új rendszer legitimitását elismertető „országgyűlési választások” megrendezését (1958. nov.) A gazdaság fellendítésére beindították a második hároméves tervet, s ekkor indult meg a parasztság erőszakos tsz-ekbe kényszerítése. Kezdeményezte a beszolgáltatások eltörlését, és engedélyezte bizonyos földek háztáji tulajdonban maradását, s jelentős mezőgazdasági beruházások megindítását. Felmentését követően nyugdíjba vonulásáig a súlytalan államminiszteri posztot töltötte be (1961–1965).

    Emlékezet

    Seregélyesen született, 1945-től Budapesten élt és tevékenykedett, a közélettől való visszavonulása után elsősorban önéletírásával foglalkozott, amelynek csak első része készült el (Viharos út, 1966). Utolsó éveiben Hajdúszoboszlón gyógykezelték (betegsége miatt már személyesen nem tudta átvenni Moszkvában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére, másodszor, életművéért neki ítélt Lenin-rendet). Budapesten hunyt el a Kerepesi úti (később Mező Imre úti) Temető Munkásmozgalmi Panteonjába temették. A hamvasztást megelőző gyászszertartáson a ravatalánál díszőrséget állt – többek között – Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő a forradalmi munkás–paraszt kormány elnöke és Dobi István, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke. A ravatalon volt a vörös szemfedéllel borított koporsó, s azon a harcosra, a katonára emlékeztető katonasapka és díszkard, valamint öt bordó selyempárnán az elhunyt kitüntetései. A gyászszertartáson a forradalmi munkás–paraszt kormány, az MSZMP KB és az Elnöki Tanács nevében Fehér Lajos, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese; az internacionalisták, a partizánok és az egykori spanyol harcosok nevében Tömpe István, az MSZMP KB tagja, a Magyar Rádió és Televízió elnöke búcsúztatta. A hamvait tartalmazó urnát 1967. dec. 8-án helyezték el a munkásmozgalmi panteonban.

     

    Halála után, 1968-ban nevét vette fel a budapesti lipótvárosi (V. kerület) Nádor utca, és nevét vette fel a székesfehérvári Münnich Ferenc Lakótelep. A rendszerváltás az utcanévtáblákon a Nádor utca „rehabilitásával” kezdődött (1990-ben). Szobra (bronz, egészalakos, Kiss István alkotása; felavatták századik születésnapja előtt: 1986. nov. 14.) szintén az V. kerületben, a Néphadsereg téren (ma: Honvéd tér) állt. 1990-ben a Krassó György vezette Magyar Október Párt a szobrot a lábánál levágta a kockakő talapzatról, és leöntötte vörös festékkel. Az alkotás ezután a Szoborpark Múzeumba (= Memento Park) szállították, és ott sérülten újra felállították.

    Munkásmozgalmi álnevei: Flatter, Otto és Fjodorov, Nyikolaj.

    Elismerés

    Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), Kossuth Érdemrend (1948), Közbiztonsági Szolgálati Jel (arany, 1948), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1949), a Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozata (1950); a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1954), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1958 és 1961), Tanácsköztársasági Emlékérem (1959), a Szocialista Munka Hőse (1966), Szocialista Hazáért Érdemrend (1967).

     

    Kimagasló Szolgálatért Csillag (indonéz, 1960), Lenin-rend (1965 és 1967).

    Főbb művei

    F. m.: A proletár osztályhadsereg. (A Németországi Egyesült Kommunista Párt Magyar Csoportja kiadványa. Bp., 1921)
    A szocialista építés ötéves terve. 1 térképpel. (Sarló és Kalapács Könyvtára 2. Moszkva, 1930)
    A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege. (A Magyar Tanácsköztársaság hősi küzdelmeiről. Bp., Szikra, 1954)
    A magyar nép a Nagy Októberi Szocialista Forradalom útján. (Az MSZMP KB Politikai Akadémiája. Bp., 1957)
    Kun Béla: A Magyar Tanácsköztársaságról. Összeáll. Pintér Marianne. A bevezetést írta M. F. (Bp., Kossuth, 1958)
    Az MSZMP tapasztalatai a revizionizmus elleni harcban. (Társadalmi Szemle, 1958)
    Moszkvától Budapestig. (Kortárs, 1958)
    Egységben a békéért, a szocializmusért. Vál. beszédek, írások. (Bp., Kossuth, 1959)
    Az Októberi Forradalom és a Magyar Vörös Hadsereg. (Hadtörténelmi Közlemények, 1959 és külön: Bp., Zrínyi Kiadó, 1959; bolgárul: Szófia, 1959)
    A kormányzati és gazdasági vezetés időszerű kérdései. (Állam és Igazgatás, 1959)
    Háború, hadifogság, forradalom. 1–2. Részletek M. F. visszaemlékezéseiből. (Élet és Irodalom, 1959. 12–13.)
    Állami életünk 15 éves fejlődése. (Állam és Igazgatás, 1960)
    Budapesttől Bécsig. (Kortárs, 1960)
    Az Erdős-Kárpátokban. – A spanyol szabadságharc nemzetközi dandárai. (Kortárs, 1961)
    Harcunk évfordulója. A spanyol polgárháború. (Élet és Irodalom, 1961. 41.)
    Két háború között. (Kortárs, 1962)
    A moszkvai rádió hírmagyarázója Magyarország húsz évvel ezelőtti politikai és katonai helyzetéről. (Hadtörténelmi Közlemények, 1964)
    Kun Béla: Vál. írások és beszédek. I–II. köt. Vál., sajtó alá rend. Vass Henrik, Friss Istvánné. A bevezetést írta M. F. (Bp., Kossuth, 1966)
    Viharos út. Visszaemlékezés. (Bp., Szépirodalmi, 1966; 2. kiad. 1986; bolgárul: Szófia, 1968; oroszul: Moszkva, 1968)
    Uitz. Művészi album. Szerk. Körner Éva, a bevezetést írta M. F. (Bp., Corvina, 1967)
    Falanszter Szibériában. Részlet M. F. emlékezéseiből. (Új Írás, 1967)
    A magyar forradalomban. Részlet Viharos út c. önéletírásából. (Népszabadság, 1967. dec. 1.)
    A Magyar Tanácsköztársaságról. Sajtó alá rend. Liptai Ervin. (Bp., Kossuth, 1969)
    A budapesti rendőr-főkapitányság 1947. évi működéséről. (Belügyi Szemle, 1975)
    Három forradalom hőse. M. F. válogatott beszédei és írásai. Sajtó alá rend. Hetés Tibor. 16 táblával. (Bp., Zrínyi, 1986).

    Irodalom

    Irod.: Kocsis Tamás: Emlékek a forradalomról. Beszélgetés M. F.-cel. (Magyar Nemzet, 1961. nov. 7.)
    Nemzeti történelmünk lelkesítő hagyománya. M. F. a Tanácsköztársaságról. (Élet és Irodalom, 1964. 12.)
    Kékesdi Gyula: Öt szabadságharc katonája. M. F. (Népszabadság, 1965. nov. 9.)
    Hámos György: Egy békés természetű ember. M. F. (Élet és Irodalom, 1966. 30.)
    Jász Dezső: Az első lépések… M. F. 80. születésnapjára. (Élet és Irodalom, 1966. 46.)
    Ruffy Péter: Viharos út. M. F. nyolcvan éve. (Magyar Nemzet, 1966. nov. 13.)
    Hámos György: Köszöntjük a nyolcvanéves M. F. elvtársat! (Népszabadság, 1966. nov. 16.)
    Pamlényi Ervin: Viharos út. M. F. visszaemlékezései. (Magyar Nemzet, 1966. dec. 11.)
    Várnai Ferenc: A kommunizmus törhetetlen. Beszélgetés M. F.-cel régi harcokról és új gondokról. (Népszabadság, 1966. dec. 25.)
    Nagy Sándor: M. F.: Viharos út. (Alföld, 1967)
    Szabolcsi Gábor: Nógrádi Sándor és M. F. emlékirata. (Kritika, 1967. 5–6.)
    Csillag István: Az emberek szeretetét kapta cserébe. Látogatás a Lenin-renddel kétszer kitüntetett M. F.-nél. (Magyar Nemzet, 1967. nov. 6.)
    Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1967. nov. 30.)
    Gazsi József: M. F. hírmagyarázatai a moszkvai rádióban. 1944. aug. 23.–1945. ápr. 4. 1–2. (Hadtörténelmi Közlemények, 1974–1975)
    Tankok ellen száz halálon át… M. F. a spanyol polgárháborúban. Szerk. Münnichné Berényi Etelka és Györkei Jenő, a kísérő tanulmányt írta Györkei Jenő. 10 táblával. (Bp., Gondolat, 1976)
    A történelem sodrában. Fotóalbum. Összeáll. Münnichné Berényi Etelka, a bevezetőt tanulmányt írta Árokay Lajos. (Bp., Reflektor Kiadó, 1986)
    Botos János: M. F. (Párttörténeti Közlemények, 1986)
    Emődi Gyula: M. F. születésének 100. évfordulójára. (Borsodi Szemle, 1986)
    Konczer István: M. F. A Magyar Tudományos Akadémián 1986. nov. 20-án tartott emlékülésen elhangzott előadás rövidített változata. (Belügyi Szemle, 1986)
    Katona Márta: Száz éve született M. F. (Párttörténeti Közlemények, 1987)
    Kende János: Egy gazdag élet állomásai. Száz éve született M. F. (Társadalmi Szemle, 1987)
    Emődi Gyula: Emlékezés egy forradalmárra. M. F. kötődései Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez. (A Münnich Ferenc Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezet kiadványa. Miskolc, 1989)
    László Ferenc: M. F. regényes élete. Törhetetln fajta. (Magyar Narancs, 2009. 17.).


    Irod.: Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972)
    Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. (Bp., 1989)
    Sortüzek. 1956. Szerk. Kahler Frigyes. (Lakitelek, 1993)
    Ács Tibor–Balogh Gyula–Bencze László: Honvédelmi miniszterek. 1848–1994. (Bp., 1994)
    Kubinyi Ferenc: Fekete lexikon. (Thousand Oak, 1994)
    Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon. (Bp., 2000; 2. bőv. és jav. kiad. 2006)
    Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
    Óvári József: Kaposvár, 1956. A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács – 1956. október 30. – emlékére. (Bp., 2005)
    Pécs lexikon. I–II. köt. Főszerk. Romváry Ferenc. (Pécs, 2010)
    Főkonzulok, követek és nagykövetek. 1945–1990. Szerk. Baráth Magdolna és Gecsényi Lajos. (Bp., 2015).

     

     

    neten:

     

     

    https://magyarnarancs.hu/belpol/munnich_ferenc_regenyes_elete_-_torhetetlen_fajta-71207

    https://www.kozterkep.hu/23266/Munnich_Ferenc_Budapest_1986.html

    https://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/03/21/1990_marcius_21_ledontottek_a_munnich_ferenc_szobrot/

     

    https://neb.hu/asset/phpb3iYlo.pdf

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2019

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (23), állatorvos (72), állattenyésztő (17), antropológus (12), atléta (19), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (185), bíró (15), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (40), edző (71), egészségpolitikus (10), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (48), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (27), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (57), filozófus (76), fizikus (112), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (34), fül-orr-gégész (24), gazdasági mérnök (105), gazdasági vezető (13), gazdaságpolitikus (38), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (159), grafikus (69), gyermekgyógyász (37), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (71), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (17), író (955), irodalomtörténész (275), jezsuita szerzetes (11), jogász (318), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (174), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (181), könyvtáros (68), közgazdász (184), kritikus (52), kultúrpolitikus (21), labdarúgó (34), levéltáros (89), matematikus (96), mérnök (695), meteorológus (14), mezőgazda (126), mezőgazdasági mérnök (104), mikológus (12), mikrobiológus (25), miniszterelnök (24), műfordító (213), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (35), művészeti író (14), művészettörténész (91), muzeológus (87), nagybirtokos (63), neonatológus (14),


    © Névpont, 2020. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu