Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Horn Gyula
    Mészöly Gyula
    Meznerics Iván
    Nagy Imre
    Rajk László

    Vas Zoltán

    politikus, író, emlékiratíró, műfordító

    Weinberger Zoltán 


    Született: 1903. március 30. Budapest
    Meghalt: 1983. augusztus 13. Budapest
    Temetés: 1983. augusztus 22. Budapest
    Temetési hely: Farkasrét

    Család

    Sz: Weinberger Zoltán, Rosenberg Karolina. F: 1. Vadas Sári (1903. nov. 30. Torda–1975. nov. 17. Budapest. Temetés: 1975. nov. 28. Mező Imre úti Temető) orvos, a Balassa János Kórház igazgató főorvosa; a Népjóléti Minisztérium osztályvezetője, az MNDSZ országos vezetőségi tagja. Fia: Vas Márton; leánya: Vas Éva. Elvált. 2. Pintér Edit.

    Iskola

    A budapesti VII. kerületi Barcsay utcai gimnáziumban (1914–1920) és a moszkvai egyetemen tanult (1922–1925).

    Életút

    A KMP tagja (1918), a Tanácsköztársaság bukása után is részt vett az ifjúkommunista mozgalomban, ezért kizárták a gimnáziumból (1920). Budapesten alkalmi munkákból élt, majd Csehszlovákiába távozott, rövid ideig Kassán és Prágában telepedett el, utóbb Berlinbe költözött (1920–1921). Pártmegbízatást teljesítve, illegálisan visszatért Magyarországra, letartóztatták (1921. ápr.); a rögtönítélő bíróság lázadás vádjával első fokon tizenöt év fegyházra ítélte, amit a másodfokon eljáró Kúria tíz évre mérsékelt (1921. nov.). A hadifogolycsere-egyezmény révén Szovjet-Oroszországba távozhatott (1922. júl.).

     

    A KMP KB tagja és a KIMSZ központi titkára (1925). A Komintern illegális pártszervezésre ismét Magyarországra küldte, de egy Rákosi Mátyással szervezett találkozón újra lebukott (1925. szept. 22.) Az első Rákosi-perben elsőfokon nyolc (1926. aug.), másodfokon hat év fegyházra ítélték, amit a váci börtönben szervezett éhségsztrájkban való részvétele miatt tizenhárom és fél évre emeltek (1929. aug.). A cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt honvédzászlókért cserébe Rákosi Mátyással együtt szabadon bocsátották (1940. okt. 30.), és ismét a Szovjetunióba távozhatott (1940. nov. 6.). Második emigrációja idején a Komintern és a moszkvai Kossuth Rádió munkatársa, majd antifasiszta propagandát végzett a magyar hadifoglyok körében (1940–1944).

     

    A Vörös Hadsereg tisztjeként a moszkvai emigráció tagjai közül elsőként tért vissza Magyarországra (1944. okt. 10.), s a Tiszántúlon pártszervező munkát végzett. Az MKP politikai munkatársaként a katonai, a karhatalmi és a pártgazdasági ügyek intézője (1944. dec. 23.–1945. jan. 19.), az MKP Központi Titkárság osztályvezetője (1945. jan. 19.–1945. febr. 15.). Budapest székesfőváros közellátási kormánybiztosa (1945. febr. 15.–1945. máj. 15.), Budapest polgármestere (1945. máj. 16.–1945. nov. 28.). A Gazdasági Főtanács titkára (1945. dec. 5.–1949. jún. 3.), az Országos Tervhivatal elnöke (1949. jún. 3.–1953. febr. 28.), egyúttal miniszterelnökségi c. államtitkár (1945. dec. 20.–1947. szept. 26.), ill. politikai államtitkár (1947. szept. 27.–1949. jún. 3.). A Komlói Szénbányászati Tröszt igazgatója (1953. márc. 1.–1954. febr. 22.), a Minisztertanács Titkárságán az Anyag- és Termékgazdálkodási Titkárság vezetője (1954. feb. 22.–1954. ápr. 27.), a Minisztertanács Titkársága vezetője (1954. ápr. 27.–1955. jan. 23.), külkereskedelmi miniszterhelyettes (1955. jan. 23.–1956. jún.), a Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ) elnöke (1956. jún.–1956. okt.). A forradalom és szabadságharc idején közellátási kormánybiztos (1956. okt. 27.–1956. nov. 4.).



    Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (Pécs, 1944. dec. 17.–1945. nov. 4.), nemzetgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1945. nov. 4.–1947. aug. 31.). Országgyűlési képviselő (Nagy-Budapest, 1947. aug. 31.–1949. máj. 15.; Magyar Függetlenségi Népfront budapesti lista, 1949. máj. 15.–1953. máj. 17.; Baranya megye, 1953. máj. 17.–1957. máj. 9.).

    Az MKP KB, ill. az MDP KV tagja (1945. jan. 19.–1956. okt. 31.), az MDP PB póttagja (1948. jún. 15.–1951. márc. 2.), az MDP PB tagja (1951. márc. 2.–1953. febr. 26.).

    A Magyar Írók Szövetsége tagja (1971-től).



    Jómódú, vallásos zsidó családból származott, a forradalmak és a Tanácsköztársaság hatására, mindössze tizenhat évesen csatlakozott az ifjúkommunistákhoz. A proletárdiktatúra bukása után kizárták a gimnáziumból. Eleinte alkalmi munkákból élt, majd a vasas szakszervezeten keresztül kapcsolatba került a hazai kommunista mozgalom újjászervezésén dolgozó Demény Pállal és Komor Imrével. Bekapcsolódott a kommunista emigráció ifjúsági mozgalmaiba: Kassán, Prágában, Berlinben, Bécsben pártmegbízatásokat teljesített. Miután illegálisan hazatért, letartóztatták: 1921-ben tíz év börtönre ítélték (a fogolycsere értelmében a Szovjetunióba távozhatott.) Moszkvában Kun Béla hívének számított, de a párttal kapcsolatos ideológiai vitákban nem nyilvánított véleményt. A Komintern megbízásából 1925-ben ismét Magyarországra utazott, ám újra elfogták, ezúttal Rákosi Mátyás (1892–1971) perében tizenhárom és fél évi börtönre ítélték. A börtönből Rákosi Mátyással együtt szabadult (az 1848/49-es honvédzászlók visszaadása fejében, 1940. okt.-ben). Hosszú börtönbüntetése alatt ismerte meg Rákosit, a közel húsz évvel idősebb kommunista vezetőt sokáig tanítómesterének vallotta. Felnézett rá, mert Rákosi a börtönben bátran viselkedett, szabadulásuk után sokáig Vas Zoltán a legközvetlenebb és a legbizalmasabb munkatársa volt. Második szovjet emigrációja idején – mivel jó szervezőképességekkel rendelkezett és kiváló szerkesztő volt – Rákosi közbenjárására a Kossuth Rádió munkatársa lett, utóbb a Vörös Hadsereg tisztjeként a hadifogolytáborokban fontos agitációs tevékenységet fejtett ki.

     

    A moszkvai emigráns kommunista vezetők közül elsőként tért haza, Rákosi megbízásával fontos országos pártszervezői feladatokat hajtott végre – valójában a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken folytatta azt az agitációs tevékenységet, amelyet korábban a fogolytáborokban végzett. Bekapcsolódott továbbá az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítő munkálataiba, majd az MKP debrecenben működő Központi Vezetősége felkérte a katonai, a karhatalmi és a pártgazdasági ügyek intézésével. A „felszabadult” ország egyik legfontosabb kommunista vezetője lett: 1945. febr. 15-én a főváros közellátási kormánybiztosává nevezték ki, 1945. máj. és nov. között Budapest főpolgármestere volt, utóbb a Gazdasági Főtanács főtitkára lett. Visszaemlékezései szerint gazdasági funkcióiban gyakran csatázott a szovjet vezetőkkel, mindenekelőtt Kliment Vorosilov marsallal (1881–1969), a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökével. Többször eredménytelenül tiltakozott a szovjet katonák erőszakoskodásai, rablásai és egyéb bűncselekményei miatt – végül Rákosi állította le Vas Zoltánt. Az MDP megalakulásakor beválasztották az új párt Politikai Bizottságába, ill. az Országos Tervhivatal (OT) elnökévé nevezték ki. Karrierje végül a Gerő Ernő (1898–1980) és közötte kialakult gazdaságpolitikai koncepciók különbözősége miatt tört meg. Vas Zoltán mint az OT elnöke irreálisnak tartotta a párt nehézipari fejlesztési terveit. Más vélemények és Vas Zoltán emlékiratai szerint Rákosi közölte vele a sztálini megtorló politika legújabb elképzeléseit. A kommunista diktátor tudott egy, a Szovjetunióhoz hasonló zsidó származású pártfunkcionáriusok elleni perről, amelyben Vas Zoltán lett volna az első számú vádlott. Végül is 1952 végén 1953 elején mind Gerő Ernővel, mind egykori tanítómesterével, Rákosi Mátyással is szembekerült, PB tisztségét is elvesztette, az OT éléről való menesztése után a Komlói Szénbányászati Tröszt igazgatója lett.

     

    Vas Zoltán további életútja ezután sokban Nagy Imre (1896–1958) mártír miniszterelnök hatalmi pozíciójához igazodott. Úgy vélte, hogy Sztálin halálával Magyarországon is lehetséges egy hatalmi elitváltás. A Minisztertanács Titkárságán belül életre hívott anyag- és termékgazdálkodási titkárság szervezője, majd vezetője volt (1954. febr. 22-től). Ápr. 27-én Nagy Imre kinevezte saját közvetlen munkatársává, a Minisztertanács Titkárságának vezetőjévé. A Nagy Imre bukását előidéző 1955. jan.-i PB-ülést követően a külkereskedelmi tárca miniszterhelyettesi posztját bízták rá, majd 1956 jún.-ban leváltották, és a Szövetkezetek Országos Szövetsége elnökévé tették meg. Vas Zoltán 1956 nyarán felszólalt a Petőfi Kör sajtó- és gazdaságpolitikai vitáján. A forradalom kirobbanásakor súlyosan összetűzött Gerő Ernővel. Elhibázottnak, katasztrofális hatásúnak ítélte meg okt. 23-i beszédét, és követelte azonnali lemondását. A forradalom idején (hasonlóan 1945-höz) a közellátási kormánybizottság elnöke (1956. okt. 27.–nov. 4.), a szovjet invázió hírére ő is a jugoszláv követségre menekült (1956. nov. 4.), Lukács Györggyel és Szántó Zoltánnal elhagyta az épületet (1956. nov. 18.), a szovjetek letartóztatták, és a Nagy Imre-csoport később távozott és őrizetbe vett tagjaival együtt Romániába internálták (1956. nov. 23.).

     

    Vas Zoltán úgy vélte, hogy Kádár János (1912–1989) kezdetben a forradalom őszinte híve volt, később azonban megváltozott a véleménye. Vas Zoltán szerint Kádár úgy vélte, hogy Nagy Imre a forradalom bizonyos követeléseinek teljesítésével (pl. többpártrendszer, semlegesség és kilépés a Varsói Szerződésből stb.) elárulta a szocializmus ügyét. Ezek a követelések a Szovjetunió akkori vezetői számára teljesen elfogadhatatlanok voltak, Kádár személye viszont a szovjetek számára vállalhatónak tűnt (beleértve azt a kádári feltételt, hogy Rákosi Mátyás sohasem térhet haza, és a kompromittálódott vezetők, elsősorban Gerő Ernő sem kaphat semmilyen politikai szerepet – ennek az ára azonban Nagy Imre halála volt…) Vas Zoltán eljárási kegyelemben részesülve térhetett haza (1958 ősze). Nyugdíjazták, az MSZMP-be nem vették át, haláláig közéleti szerepet nem vállalt: íróként és műfordítóként tevékenykedett.

    Emlékezet

    Vas Zoltán már moszkvai emigrációja során elkezdte írni memoárjait. Első jelentősebb műve, a Tizenhat év fegyházban (1944) a kommunista emlékirodalom egyik klasszikus alkotása: Magyarországon kilenc kiadást élt meg és tíz nyelvre fordították le. Az 1950-es években kezdte el összegyűjteni a kommunista vezetők – mindenekelőtt Karl Marx, Friedrich Engels és Ernst Thälmann – életére vonatkozó adatok és dokumentumok gyűjtését. Marx és Engels életét többször is feldolgozta (Két igaz férfi, 1956; Cserébe a világot, 1961). Snagovból történő hazatérése után Kossuth Lajos és Horthy Miklós dokumentumregényén dolgozott (mindkét művét többször átdolgozta és újraírta) majd ismét hozzáfogott saját visszaemlékezései megörökítésének. A memoársorozat első kötetét (Nem a tejes csenget) azonban betiltották, a Legfelsőbb Ügyészség utasítására izgatás címén eljárást indítottak ellene (1973). A trilógia újabb kötetei (Viszontagságos életem, 1980; Akkori önmagunkról, 1982) a késői Kádár-korszak visszaemlékezés-irodalmának egyik jelentős teljesítménye. (A memoár ki nem adható kötete Betiltott könyvem címmel, posztumusz 1990-ben jelent meg.)

     

    Vas Zoltán Budapesten élt és tevékenykedett, a fővárosban hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. A gyászszertartáson a Fővárosi Tanács és a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) nevében Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, a Magyar Írók Szövetsége nevében Garai Gábor búcsúztatta.

    Elismerés

    Magyar Szabadság Érdemrend (ezüst, 1946), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal és nagykeresztje (mindkettő 1947), Kossuth Érdemrend (1948), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1949), Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950), a Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1954), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1970), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1978).

    Főbb művei

    F. m.: Halhatatlan ifjúság. Weinberger Zoltán néven. (Moszkva, Idegennyelvű Kiadó, 1944 és 2. kiad. Vas Zoltán néven. Bp., Szikra, 1945; 3. bőv. kiad. 1948)
    Tizenhat év fegyházban. Visszaemlékezések. Weinberger Zoltán néven. (Moszkva, Idegennyelvű Kiadó, 1944 és 2. kiad. Vas Zoltán néven. Bp., Szikra, 1945; 3. kiad. 1946; 4. kiad. 1947; 5. kiad. 1948; 6. kiad. 1949; 7. kiad. 1950; 8. kiad. 1952; Érdekes Könyvek. I–II. köt. 9. kiad. 1956; bolgárul: Szófia, 1950; oroszul: Moszkva, 1950; 2. orosz kiad. 1951; cseh nyelven: Praha, 1951; kínai nyelven: Peking, 1951; lengyelül: Lódz, 1951; románul: Bucuresti, 1951; észt nyelven: Tallinn, 1953; németül: Berlin, 1954; litvánul: Vilnius, 1954; mongol nyelven: Ulanbátor, 1954)
    A dolgozók egységével Nagy-Budapestért. (Bp., Szikra, 1945)
    Nemzetgazdaságunk helyzete és kilátásai. V. Z. beszéde a Szaszervezetek Országos Tanácsa II. teljes ülésén. (Bp., SZOT, 1948)
    Tervszerű gazdálkodást! (Bp., SZOT, 1949)
    V. Z. felszólalása az ötéves terv törvényjavaslat-vitájában, 1949. dec. 9-én. (Bp., 1949)
    A hároméves terv befejezése: népünk győzelme. (Társadalmi Szemle, 1950 és külön: Bp., Szikra, 1950)
    Rákosit elfogják. (A Rákosi-per. Bp., 1950)
    Műszaki értelmiségünk feladatai. (Magyar Technika, 1950 és Magyar Kémikusok Lapja, 1950)
    A megyei tanácsok gazdasági feladatai. (Állam és Közigazgatás, 1950)
    Az ötéves terv második évének feladatai. (Bp., Szikra, 1951)
    Ötéves tervünk – béketerv. Ismertető tervünk célkitűzéseiről és megvalósításairól. A bevezetést írta V. Z. (A Népművelési Minisztérium kiadványa. Bp., 1951)
    Tervmunkánk fejlődése és hiányosságai. (Társadalmi Szemle, 1951)
    A budapesti tanácsok tervmunkájáról. (Állam és Közigazgatás, 1951)
    A Szovjetunió új ötéves terve hatalmas lépés a kommunizmus építésének útján. (Társadalmi Szemle, 1952 és külön: Bp., Szikra, 1952)
    A fény felé. Visszaemlékezések. (Bp., Szikra, 1955)
    Két igaz férfi. Karl Marx és Friedrich Engels életregénye. (Bp., Szikra, 1956)
    Cserébe a világot… Karl Marx és Friedrich Engels életregénye. (Bp., Gondolat, 1961; 2. kiad. 1966; 3. kiad. 1972; 4. kiad. 1983; cseh nyelven: Praha, 1972)
    Esik eső karikára. Kossuth Lajos élete a világosi fegyverletételig. (Bp., Szépirodalmi, 1965)
    Teleki László öngyilkossága. 1–2. – Kossuth és a dunai konföderáció. (Kortárs, 1966)
    Hamburg fia. Ernst Thälmann élete. Ifjúsági regény. 8 táblával. (Nagy emberek élete. Bp., 1967)
    Ha még egyszer azt üzeni. Kossuth Lajos élete az emigrációban. 1849–1861. (Bp., Szépirodalmi, 1967)
    Annyi áldás szálljon rája… Kossuth Lajos élete 1861-től haláláig. (Bp., Szépirodalmi, 1968)
    Horthy Miklós. 1–3. (Kortárs, 1968)
    Őfelsége szárnysegéde. Horthy Miklós életrajza. (Bp., Szépirodalmi, 1969)
    Hazatérés, 1944. Visszaemlékezések. (Bp., Szépirodalmi, 1970)
    „Én” és Illés Béla. 1–3. (Kortárs, 1970)
    1945. Az első napok Budapesten. (Élet és Irodalom, 1970. 12.)
    Horthy, vagy a király? (Bp., Szépirodalmi, 1971)
    Kossuth Lajos élete. I–II. köt. A Kossuth-trilógia új kiadása. (2. átd. és bőv. kiad. Bp., Magvető, 1973; 3. kiad. 1976–1977; 4. kiad. 1985)
    Horthy. A kétkötetes Horthy-életrajz új kiadása. (2. átd. és bőv. kiad. Bp., Szépirodalmi, 1975; 3. kiad. 1977; 4. kiad. 1981)
    A pártalapításról. (Kortárs, 1977)
    Prága–Berlin–Bécs–Budapest. (Kortárs, 1978)
    Viszontagságos életem. Visszaemlékezések. (Tények és tanúk. Bp., 1980)
    Az MKP és az 1947-es választások. (História, 1980. 3.)
    Akkori önmagunkról. Önéletírás. II. (Tények és tanúk. Bp., 1982)
    A kelet-európai „baráti” kapcsolatok. Részlet a szerző önéletírásából. 1–2. (Alföld, 1989)
    Betiltott könyvem. Életem. III. Szerk., az előszót írta Veliky János. (Huszadik század. Bp., Szabad Tér, 1990).


    F. m.: ford.: Harvey, James: A brit állam. (Bp., Kossuth, 1960)
    Ignatyev, Alekszej Alekszejevics: A cárné apródja voltam. (Bp., Gondolat, 1962)
    Frejlihman, Joszif: A polip csápjai. Regény. (Bp., Európa, 1962)
    Svarc, Jevgenyij Lvovics: Mindennapi csoda. Mesejáték. (Világszínház. Bp., 1963)
    Kanyivec, Vlagyimir Vasziljevics: Az erőd foglya. Ifjúsági regény Leninről. Ill. Kondor Lajos. (Bp., Móra, 1964)
    Mdivani, Georgij: Tereza születésnapja. Dráma. (Világszínház. Bp., 1964)
    Szuharevics, Vaszilij: Reggeli közben. Vígjáték. (Világszínház. Bp., 1964)
    Vitte, Szergej Juljevics: Egy kegyvesztett visszaemlékezései. (Bp., Gondolat, 1964)
    Arbuzov, Alekszej: Az én szegény Maratom. Párbeszédek három részben. (Világszínház. Bp., 1965; 2. kiad. Mai szovjet drámák. Bp., 1980)
    Frid, Emilija Lazarevna: Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij életének és művészetének rövid története. (Bp., Zeneműkiadó, 1966)
    Morozov, Nyikolaj Alekszandrovics: Cári börtönökben és erődökben. – Életem regénye. (Bp., Gondolat, 1966)
    Majszkij, Ivan Mihajlovics: Utazás a múltva. – Háborús emlékeim. Egy szovjet követ visszaemlékezései. I–II. köt. (Bp., Gondolat, 1967–1968; 2. kiad. 1975).

    Irodalom

    Irod.: Kovács Imre: Horthy deheroizálása. V. Z.: Őfelsége szárnysegéde. (Új Látóhatár, 1970)
    Szentkirályi Frigyes: Jegyzetek V. Z. visszaemlékezéseihez. (Kortárs, 1970)
    Fekete Sándor: V. Z. tanúvallomása. (Kritika, 1971. 6.)
    Tasi József: A puccstól a trónfosztásig. V. Z.: Horthy, vagy a király? (Élet és Irodalom, 1971. 39.)
    Glatz Ferenc: Visszaemlékezés és történelem. Megjegyzések V. Z. memoárja kapcsán. (Történelmi Szemle, 1973)
    Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1983. aug. 16.)
    V. Z. levelei 1944, 1974. (História, 1988. 5.)
    Varga László: New York-i beszélgetés V. Z.-nal. Részletek egy eddig Magyarországon nem publikált életútinterjúból. (Magyar Nemzet, 1992. okt. 31.)
    Levelek a frontról. Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és V. Z. levelezése. Közli: Baráth Magdolna. (Századok, 1998).


    Irod.: Magyar irodalmi lexikon. I–III. köt. Főszerk. Benedek Marcell. (Bp., 1963–1965)
    Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné és Kis Tamás. (Bp., 1969; 3. átd. kiad. 1975)
    Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerk. Vass Henrik. (Bp., 1972)
    Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. (Bp., 1989)
    Botka Ferenc: Távlatok és zsákutcák. Emigráció és irodalom. Moszkva, 1921–1932/34. Doktori értek. (Bp., 1991)
    Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. 1944. dec. 21.–1945. nov. 29. Főszerk. Vida István. (Bp., 1994)
    Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
    Kortárs magyar írók. 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. I–II. köt. Szerk. F. Almási Éva. (Bp., 1997–2000)
    Az 1945. nov. 29-re összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Vida István. (Bp., 1998)
    Az 1947. év szept. 16-ára összehívott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József és Vida István. (Bp., 2005)
    A főváros élén. Budapest főpolgármesterei és polgármesterei. 1873–1950. Szerk. Feitl István. (Bp., 2008)
    Pécs lexikon. I–II. köt. Főszerk. Romváry Ferenc. (Pécs, 2010).

     

     

    neten:

     

     

    https://neb.hu/asset/phpIzNxXw.pdf

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2020

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (20), állatorvos (72), állattenyésztő (17), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (184), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (34), edző (71), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (48), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (57), filozófus (75), fizikus (112), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (23), gazdasági mérnök (103), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (35), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (54), geológus (71), gépészmérnök (156), grafikus (69), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (68), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (948), irodalomtörténész (273), jezsuita szerzetes (11), jogász (311), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (174), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (181), könyvtáros (66), közgazdász (183), kritikus (52), kultúrpolitikus (21), labdarúgó (33), levéltáros (89), matematikus (96), mérnök (688), meteorológus (14), mezőgazda (124), mezőgazdasági mérnök (102), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (21), műfordító (211), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (91), muzeológus (87), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (45),


    © Névpont, 2020. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu