Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Kádár János
    Mikita István
    Nagy Imre
    Péter Rózsa
    Rákosi Mátyás

    Horn Gyula

    politikus, közgazdász, miniszterelnök


    Született: 1932. július 5. Budapest
    Meghalt: 2013. június 19. Budapest
    Temetés: 2013. július 8. Budapest
    Temetési hely: Fiumei út

    Család

    Evangélikus hitre áttért zsidó családból származott. Dédszülei: Horn Józsua, Weiss Hanna. Nagyszülei: Horn Salamon Károly (1855–) vasúti mozdonytisztító, Blau Róza (1869–). Sz: Horn Géza (1899. dec. 20. Újpest–1944) kőművessegéd, bútorszállító munkás, Csörnyei Anna (1904–1984) gyári munkás. Édesapja – a családi hagyomány szerint – a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcolt, zászlóaljparancsnok volt. A bukás után internálták, majd bebörtönözték (1924-ben szabadult). Az ország német megszállása idején apját a Gestapo elhurcolta, útban Németország felé agyonlőtték. Nyolc fiútestvére volt, ő volt a harmadik legidősebb.

    Legidősebb bátyja, Horn Géza (1925. Bp.–1956. dec. 15. Budapest) dokumentumfilm-rendező. Bátyja mindössze tizenhároméves volt, amikor a rendőrök brutálisan bántalmazták, fél szemét kiverték. 1945 után pártfunkcionárius lett, 1956. dec.-ben az új pártot, az MSZMP-t szervezte Angyalföldön. Tisztázatlan körülmények között, 1956. dec.-ben életét vesztette (valószínűleg baleset áldozata lett). Horn Géza leánya: Havas Szófia (1955–) egészségpolitikus, az MSZP tagja.

    Horn Gyula felesége 1956–2013: Király Anna, szövőnő, a Hazai Szövőgyár munkásnője. Leánya: Horn Anna (1956–); fia: Horn Gyula (1969–).

    Iskola

    Elemi iskoláit Sashalmon végezte (1938–1943), az ötödik osztály elvégzése után kimaradt az iskolából, kifutófiúként dolgozott (1943–1945), majd a Siemens-művek műszerésztanonca (1945–1948). Egy év alatt elvégezte az általános iskola utolsó három osztályát (1948–1949), az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában tanult (1949–1950), szakérettségi vizsgát tett (1950). A Don menti Rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi Főiskolán közgazdász okl. szerzett (1954), három hónapos tartalékos tiszti iskolát (alhadnagyként, 1954) és az MSZMP KB Politikai Főiskoláján végzett (1970), a közgazdaság-tudományok kandidátusa (1977).

    Életút

    Az MDP (1954–1956), az MSZMP tagja (1956–1989). A szovjet csapatok bevonulása után a Budapesti Rendőr-főkapitányság Karhatalmi Ezrede III. Hunyadi János Zászlóalja tagja, ahol az őrszolgálatnál volt állományban (1956. dec. 15.–1957. jún.). A Pénzügyminisztérium (PM) Forgalmiadó Főosztályának előadója (1954–1959), a Külügyminisztérium Szovjet Osztályának előadója (1959–1961). A Magyar Népköztársaság szófiai nagykövetségénrk attaséja (1961–1963), belgrádi nagykövetségének attaséja (1963–1965), nagykövetségi titkára (1965–1968), nagykövetségi tanácsosa (1969).

    Az MSZMP KB Külügyi Osztályának politikai munkatársa (1969–1974), osztályvezető-helyettese (1974. máj. 7.–1983. júl. 6.), osztályvezetője (1983. júl. 6.–1985. márc. 28.), a Külügyminisztérium államtitkára (1985. márc. 29.–1989. máj. 10.). Németh Miklós kormányának külügyminisztere (1989. máj. 10.–1990. máj. 23.). Az MSZMP KB tagja (1985. márc. 28.–1989. okt. 7.). A PB feloszlatását követően az MSZMP Politikai Intéző Bizottsága tagja (1989. jún. 24.–1989. okt. 7.).

     

    Az MSZP alapító tagja (1989. okt.-től). Az MSZP Országos Elnöksége tagja (1989. okt. 9.–1990. máj. 26.), az MSZP elnöke (1990. máj. 26.–1998. szept. 5.). A Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994. júl. 15.–1998. júl. 7.). – Az MSZP országgyűlési képviselője (Somogy megyei területi lista, 1990. máj. 2.–1994. jún. 28.; Budapesti területi lista, 1994. jún. 28.–1998. jún. 18.; Országos lista, 1998. jún. 18.–2002. máj. 15.; 2002. máj. 15.–2006. máj. 15.; 2006. máj. 15.–2010. máj. 14.). Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke (1990. máj. 2.–1993. jan. 25.). Az MSZP frakcióvezető-helyettese (1998. dec.–2000. dec.). Medgyessy Péter miniszterelnök Európai Uniós különmegbízottja (2002).



    Az 1980-as évek egyik jelentős, nemzetközileg is elismert baloldali politikusa, aki meghatározó szerepet játszott a pártállam lebontásában, az új magyar polgári demokrácia kialakításában. Horn Gyula az 1980-as években vált országosan ismert politikussá, amikor az MSZMP XIII. kongresszusán bekerült a Központi Bizottság tagjai közé (1985. márc. 28.). A Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának munkájába 1987–1988-tól kapcsolódott be, majd 1988. jún.-tól tagja lett a Pozsgay Imre vezette történelmi tényfeltáró munkabizottságnak. Németh Miklós kormányában, Horn Gyula külügyminisztersége alatt, a magyar külpolitika mozgástere – a Mihail Gorbacsov (1931–) szovjet pártfőtitkár által elindított külpolitikai nyitás és reformfolyamatok következtében – a korábbi évtizedekhez képest jelentős mértékben kitágult. Osztrák kollégájával, Alois Mockkal (1934–2017), látványosan átvágta az Ausztria és Magyarország közötti, felszámolás alatt lévő műszaki határzár – vagyis a kelet–nyugati szembenállást, a hidegháborút szimbolizáló vasfüggöny ‒ egy még meghagyott darabját (1989. jún. 27.). Nevéhez fűződik a magyar kormánynak az a döntése, amely az 1969-es kormányközi egyezményt felfüggesztve több ezer NDK-beli állampolgárt engedett át Ausztriába (a döntést valójában Németh Miklós hozta meg, ám a külügyminiszter jelentette be 1989. szept. 10-én, ezért a magyar kormány döntését Nyugat-Európában Horn Gyula személyéhez kötötték). Ez a szimbolikus bejelentés az első lépés volt Németország újraegyesítése felé, és felgyorsította a kelet-európai kommunista rendszerek látványos összeomlásának folyamatát. Eduard Sevardnadze (1928–2014) szovjet külügyminiszterrel együtt ő írta alá a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról szóló államközi egyezményt (Moszkva, 1990. márc. 10.).

     

    A rendszerváltás után kezdeményezte, hogy az utódpárt MSZP egy modern szociáldemokrata párttá váljon, jelentős szerepet játszott abban, hogy a pártot felvették a Szocialista Internacionáléba (1992). Pártelnökként sikerült újjászerveznie a meggyengült szocialista pártot, személyes népszerűségét kihasználva kivezette az MSZP-t a rendszerváltás utáni politikai karanténból, és néhány év alatt a baloldali ellenzék meghatározó erejévé szervezte. Vezetésével pártja abszolút többséget szerzett az 1994. évi országgyűlési választásokon, ám az MSZP egymaga nem vállalta a kormányzás felelősségét. Legitimációjának megerősítésére koalíciót kötött a második legerősebb ellenzéki erővel, a szabaddemokratákkal. A megállapodás után, egy MSZP–SZDSZ-koalíció élén Magyarország miniszterelnöke (1994. júl. 15.–1998. júl. 6.). Kormányzása idején gyakorlatilag befejeződött a privatizációs folyamat, eldöntötté vált az ország felvétele a NATO tagállamai közé, és tovább folytatódtak a tárgyalások az Európai Unióhoz (EU) való magyar csatlakozásról. Az MSZP választási veresége után lemondott pártelnöki tisztéről (1998), de közel tíz évig még aktív politikus maradt. 2007. aug.-tól súlyos betegsége miatt haláláig rendszeres a Honvéd Kórházban rendszeres kezelés alatt állt.

    Emlékezet

     

    Horn Gyula nagyszülei Újpesten éltek (első ismert címük: Árpád út 124.), édesapja is Újpesten született. Apja 1924-ben nősült és húsz év alatt kilenc fiúgyermeke született. A harmadik gyermek, Horn Gyula már Budapesten, a Ferencvárosban (= IX. kerület), a Szent István Kórházban született, tizenkét napos korában az evangélikus egyház szertartásai szerint keresztelték meg (Cinkotán). A család Angyalföldön (= XIII. kerület) és Kőbányán (X. kerület), majd átköltöztek a sashalmi új állami lakótelepre. Elemi iskoláit Sashalmon végezte, az ötödik osztály után azonban otthagyta az iskolát: dobozgyári kifutófiú lett. A világháború után műszerészipari tanulónak szegődött a Gyömrői úti Siemens Művekhez, majd 1948–1949-ben egy év alatt elvégezte az általános iskola három felső osztályát, 1949–1950-ben pedig az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában szakérettségi vizsgát tett. A Rosztov melletti Donban (= Rosztov na Donu) közgazdász oklevelet szerzett, hazatérése után tartalékos tiszti kiképzésen vett részt, utána a Pénzügyminisztériumban (PM) helyezkedett el.

     

    A PM-ben szolgáló alhadnagyot 1956. dec.-ben a pártközpontban felszólították, hogy „a közbiztonság helyreállítása érdekében” vállaljon karhatalmi szolgálatot. Horn Gyula 1956. dec. 15-én vonult be, különös módon ugyanazon a napon érte halálos baleset legidősebb bátyját, Horn Gézát. Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában szolgált, elmondása szerint a Szabadság hidat őrizte „az ellenforradalmároktól”. A megtorlásban játszott szerepe máig nem tisztázott. Karhatalmista múltja miatt a rendszerváltás után állandó jobboldali és szélsőjobboldali támadások érték, Sólyom László köztársasági elnök visszautasította kitüntetése aláírását!

     

    Horn Gyula 1959-től a Külügyminisztérium, 1969-től az MSZMP KB Külügyi Osztálya munkatársa lett. Kiválóan tudott oroszul, nemsokára megtanult szerb-horvátul is, idővel a Balkán és mindenekelőtt Jugoszlávia és Bulgária szakértőjévé vált. Gazdaság- és biztonságpolitikai tanulmányokat írt, amelyek közül több nyilvánosan is megjelenhetett (Várady Gyula néven). Elemzéseiből állította össze kandidátusi értekezését, ill. adta ki népszerű politikai könyveit Jugoszláviáról. Az 1980-as évekig, az MSZMP reformszárnya megjelenéséig, az volt az általános vélemény, hogy a Magyar Népköztársaság a viszonylagos gazdasági önállóság, valamint az új mechanimus sikere érdekében feladta az önálló külpolitikát. Moszkva erőteljes nyomására és a „keményvonalasok” fellépése miatt az 1970-es évek közepére-végére a gazdasági reformok gyakorlatilag kimerültek. A külpolitikában azonban talán újabb lehetőségek adódtak.

     

    Horn Gyula az 1980-as évek közepétől elsősorban a kelet–nyugati integrációval foglalkozott. Az idősödő Kádárt a sokasodó gazdasági problémák kötötték le, miként a hatalmi harc is inkább gazdasági (és ideológiai) síkra terelődött, a külpolitikában könnyebb volt látványos eredményeket elérni. Az Európai Kulturális Fórumot 1985 őszén először tartották meg egy kelet-európai, a Varsói Szerződés államaihoz tartozó országban. Külügyi államtitkárként Horn Gyula ezen az eseményen debütált. Nemokára sorra jelentek meg interjúi a mérvadó nyugat-európai lapokban, amelyben részletesen kifejthette álláspontját az új magyar külpolitika alapjairól. Az új politika lényege a nyitás volt a fejlett polgári demokratikus államok és azon fejlődő országok irányában, amelyek nem feltétlenül a gazdasági fejlődés szocialista modelljeit követték. A Magyar Népköztársaság gazdasági képviseletet nyitott Bangkokban és Kuala Lumpurban, elkezdte a diplomáciai kapcsolatok rendezését – többek között – a Koreai Köztársasággal és Izrael Állammal. (Magyarország a szocialista országok közül elsőként jelentette be részvételét a szöuli olimpián, az izraeli normalizálást az ott élő, akkor még mindig igen nagy számú magyarajkú holokauszttúlélő sürgette.) Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) történetében először Magyarország először csatlakozott egy, a nemzeti kisebbségek jogaival foglalkozó kezdeményezéshez. Horn Gyula nagy visszhangot kiváltó interjút adott A Hét c. műsorban Sugár Andrásnak. A nyilatkozatban leszögezte, hogy fel kell hívni a szomszédos államok figyelmét arra, hogy a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód nem belügy, és elfogadhatatlan a nemzeti kisebbségek beolvasztására tett mindenféle kísérlet, amelyet határozottan el kell ítélni. Kádár egyre gyorsabb szellemi leépülése miatt 1987 nyarán Grósz Károly lett a miniszterelnök. Az egyre tragikusabb gazdasági helyzetbe kerülő ország – paradox módon – egyre kedvezőbb nyugat-európai megítélést vívott ki. Horn Gyula kezdeményezte a Varsói Szerződés országai demokratizálásának megerősítését, a KGST korszerűsítését és az ország nehéz helyzete miatt javasolta az Európán kívüli szocialista országok – mindenekelőtt a Koreai NDK, Kuba, Laosz és Mongólia – segélyezésének felfüggesztését, valamint határozottan támogatta a világútlevél bevezetését (1988. jan. 1-jétől).

    A KB ülésein Németh Miklós javaslatait támogatta, aki gazdasági és politikai reformokat sürgetett. Kádár János végleges megbuktatása után az Országgyűlés 1988. nov. 24-én – a pártfőtitkári poszt megtartása mellett döntő Grósz Károly utódaként – a Minisztertanács elnökének Németh Miklóst választotta meg. Németh Miklós kormánya megalakításakor, annak személyi összetételében, a szakértelmet hangsúlyozta, ezért kormányát a politikai és a gazdasági rendszer átalakításának szolgálatába állította. A kormánynak sikerült kihasználnia azt a megnövekedett mozgásteret, amit az MSZMP szétzilálódása, az Országgyűlés legitimációjának az ellenzéki mozgalmak által történt megkérdőjelezésével kapott. Horn Gyula külügyminiszterként Németh Miklós és Pozsgay Imre mellett a rendszerváltás legismertebb, nemzetközileg is tisztelt politikusa lett. 

     

    Horn Gyula a fővárosban hunyt el, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik. A gyásszszertartáson részt vett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, aki a magyar nép és az európai közösség „nagy fiának” nevezte őt méltatva a néhai kormányfő tetteit a német és az európai újraegyesítés kapcsán. Horn Gyulától Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter is búcsúzott, aki Horn Gyulát nagy európaikáént jellemezte. A volt kormányfőtől Katona Béla volt házelnök, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke búcsúzott. A búcsúzók után a volt kormányfők – Boross Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon – személyes főhajtása következett, végül Orbán Viktor miniszterelnök tisztelgett röviden a ravatal előtt.

     

    Horn Gyula Angyalföldön élt és tevékenykedett, egykori lakóhelyén (Budapest XIII. kerület Újpesti rakpart 11.) domborműves emléktáblát helyeztek el (Buda István alkotása, bronz és mészkő; felavatták: 2013. szept. 11.). Marcaliban (Somogy megye) a miniszterelnök volt párttársa, a Horn-kormány privatizációs minisztere, Suchman Tamás kezdeményezte portrészobra felállítását (Kocsis András Sándor alkotása, bronz és márvány, felavatták: 2013. okt. 5.). Horn Gyula egészalakos mellszobra Budapesten, a XIII. kerületben, a Gyermek téren látható (Kutas László alkotása, bronz, márvány és mészkő, felavatták: 2014. júl. 4.). Horn Gyuláról már életében utcát neveztek el a németországi Wertheim városában (2001-ben). Az Európai Parlamentben nevét vette fe a Horn Gyula Terem (Brüsszel, 2014).

    Elismertség

    A Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) igazgatótanácsának tagja (1990–1999). Az Európai Tiszteleti Szenátus tagja (1991-től).

    A Szocialista Internacionálé alelnöke (1996–2003).

    Elismerés

    Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957), Munka Érdemrend (ezüst, 1973; arany, 1979), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (a 75. születésnapján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felterjesztette, de Sólyom László köztársasági elnök megtagadta, 2004). 

     

    Nemzetközi Károly-díj (Aachen, 1990), a Nemzetközi Stresemann Társaság Aranyérme (német, 1990), Éles Penge Díj (Solingen, 1991), a német szabadkőművesek Humanitárius Nagydíja (Bonn, 1992), az ARD német televíziós társaság Arany Európa-díj (1994), Prisma Polgári Díj (Kassel, 1995), Ludwig Wünsche-díj (német, 1998), Béke Inter-Lyra díj (2002), A Népek Közötti Megértés Díja (német, 2003), Szabadság-díj (Memmingen, 2005), Bátorság Díj (Bad Iburg, 2005), Nagy Arany Érdemrend a Szalaggal (az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért, 2005), a nemzetközi Solidar-hálózat Ezüst Rózsa-díja (európai, 2006).

    Főbb művei

    F. m.: Déli szomszédunk, Jugoszlávia. Várady Gyula néven. 1 táblával. (Bp., Kossuth, 1971)
    A szocialista országok külpolitikájának helye és szerepe a mai világban. Szűrös Mátyással. (Társadalmi Szemle, 1972. 5.)
    Az imperializmus válsága korunkban. (Nemzetközi kérdésekről. 8. Bp., ILV, 1974)
    Húszéves a Varsói Szerződés. (Társadalmi Szemle, 1975. 5.)
    A jugoszláv gazdasági rendszer elemzése. Kand. értek. (Bp., 1977)
    Megvédeni és továbbfejleszteni a forradalmi vívmányokat. A Portugál Kommunista Párt VIII. kongresszusáról. (Társadalmi Szemle, 1977. 1.)
    Mit kell tudni Jugoszláviáról? Várady Gyula néven. Román Istvánnal [Őszi Istvánnal]. (Mit kell tudni. Bp., Kossuth, 1978)
    Nyugat-európai változások. (Társadalmi Szemle, 1978. 6.)
    A békés egymás mellett élés a nyolcvanas években. (Külpolitika, 1981. 4.)
    Social and Political Tendencies in Europe and Their Effect on International Relations. [A Külpolitika c. folyóirat angol nyelvű különkiadása.] (Europe and the International Relations in 1984. Külpolitika, 1984. 3.)
    Társadalmi-politikai tendenciák Európában és hatásuk a nemzetközi kapcsolatokban. (Külpolitika, 1984. 3.)
    Enyhülés és konfrontáció a kelet-nyugati kapcsolatokban. (Külpolitika, 1986. 1.)
    Détente and Confrontation in East–West Relations. A Külpolitika c. folyóirat önállóan megjelent angol nyelvű különkiadása. (Bp., ILV, 1986)
    New Dimensions of Peaceful Coexistence. A Külpolitika c. folyóirat önállóan megjelent angol nyelvű különkiadása. (Bp., ILV, 1987)
    A békés együttélés új dimenziói. (Külpolitika, 1987. 1.)
    Magyarország a nemzetközi kapcsolatrendszerben. Tanulságok és perspektívák. (Külpolitika, 1987. 5. és Magyarország és a világ. 40 év. Bp., 1987)
    Hungary and European Cooperation. (The New Hungarian Quarterly, 1988)
    A világpolitikai biztonság új koncepciójához. (A nemzetközi biztonság átfogó koncepciója. Bp., 1988)
    A világpolitikai biztonság új koncepciójához. (Külpolitika, 1988. 2.)
    A hagyományos leszerelés kérdései és Magyarország. (Külpolitika, 1988. 5.)
    Protection of Minority Rights and the International Community. (The New Hungarian Quarterly, 1989)
    Magyarország és az európai együttműködés. (Külpolitika, 1989. 1.)
    Változó világ, változó Európa, változó magyar külpolitika. (Külpolitika, 1989. 4.)
    Helyünk a térségben. (Európai Szemle, 1990. 1.)
    Cölöpök. Visszaemlékezések. (Zenit Könyvek. Bp., Kossuth, 1991; 2. kiad. 1992; 3. kiad. 1994; 4. kiad. 1998; 5. kiadás. 2013; németül: Freiheit, die ich meine. Hamburg, 1991)
    Egy különleges viszony. (Európai Szemle, 1996. 2.)
    Az együttműködés időszerű feladatairól. (Gazdaság és Gazdálkodás, 1997. 1.)
    Az együttműködés pillérei és jövője. (Piac & Profit, 1997. 6.)
    Azok a kilencvenes évek… Visszaemlékezések. (Bp., Kossuth, 1999; 2. kiad. 2012).

    Irodalom

    Irod.: Lindner András–Horváth Zoltán: H. Gy. külügyminiszter. (Heti VG, 1989. 51–52.)
    Pogány Sára: Itt vagyunk, Európa! Portré H. Gy.-ról. Szerk. Erdősi Gyula, Henczi Lajos, Pogány Sára. (Sikeres magyarok. Bp., 1990)
    Pogonyi Lajos: Beszélgetés H. Gy.-val. (Mozgó Világ, 1992)
    Miklós Gábor: 1994-ben sem jön megváltó kormány. Interjú H. Gy.-val, az MSZP elnökével. (Népszabadság, 1993. febr. 26.)
    Dobos Tamás: A társadalmi béke mindenek felett áll. Interjú H. Gy.-val, az MSZP elnökével. (Magyar Nemzet, 1993. júl. 10.)
    Pogonyi Lajos: A. J.-nek tényleg nem kell félnie tőlünk. H. Gy. nyilatkozata a Népszabadságnak. (Népszabadság, 1993. okt. 6.)
    Seres László: „Vállalnám a miniszterelnöki felelősséget.” Interjú H. Gy.-val, az MSZP elnökével. (Magyar Narancs, 1994. 14.)
    Babus Endre: Interjú a pártklipstavezetővel. H. Gy. (Heti VG, 1994. 16.)
    Moldoványi Tibor: A történelem újraírása elfogadhatatlan. H. Gy. az MSZP és az MSZOSZ viszonyáról, a válság kezeléséről és a keleti piacokról. (Magyar Nemzet, 1994. febr. 12.)
    Varga Károly: A Horn-jelenség. (Magyar Nemzet, 1994. ápr. 29.)
    Szendrei Lőrinc: Rendkívül szűk a következő kormány mozgástere. H. Gy. a valódi szociális értékekről, a koalíció feltételeiről és a politikai stílusváltásról. (Magyar Nemzet, 1994. máj. 27.)
    Vajda Péter–Zalai István: Van válság, de nem kivédhetetlen. Beszélgetés H. Gy. kormányfőjelölttel a koalícióról, az MSZP jövőjéről, 1956-ról. (Népszabadság, 1994. júl. 2.)
    Reichert János: Kinőtte mások bűnét, s a magáét? 1–3. (Új Magyarország, 1994. júl. 7–9.)
    Vajda Péter: Az MSZP nem vált koalíciós partnert. H. Gy. az érdekegyeztetésről, a szocialista párt belső helyzetéről. (Népszabadság, 1994. nov. 11.)
    Szendrei Lőrinc: Európa kapui felé, félúton. Karácsonyi beszélgetés H. Gy. kormányfővel. (Magyar Nemzet, 1994. dec. 24.)
    Kubinyi Ferenc: Vaskorona. (Bécs, 1995)
    Eötvös Pál: A válságkezeléshez előbb diagnózis szükséges. H. Gy. nyilatkozata a gazdasági stratégiáról, a koalíció állapotáról. (Népszabadság, 1995. jan. 31.)
    Haraszti Miklós: H. Gy. koalíciós csodái. (Népszabadság, 1995. szept. 4.)
    Szendrei Lőrinc–Tóth Gábor: Kongresszus – válságok szorításában. H. Gy. a szocialisták belső feszültségeiről, a kormányzás kötöttségeiről és a boldogulás esélyeiről. (Magyar Nemzet, 1995. nov. 24.)
    Vajda Péter: Tanultunk a szertefoszlott illúziókból. H. Gy. miniszterelnök a társadalmi feszültségekről. (Népszabadság, 1995. dec. 23.)
    Vajda Péter: Nekünk az ország érdekeire kell figyelnünk. H. Gy. miniszterelnök, az MSZP elnöke válaszol lapunk kérdéseire. (Népszabadság, 1996. márc. 29.)
    Vajda Péter–Zalai István: Ígéreteink gazdaságilag megalapozottak. Interjú H. Gy. miniszterelnökkel. (Népszabadság, 1996. dec. 24.)
    Végh Antal: Miért nem szeretem H. Gy.-t? (Bp., 1997)
    Csík Rita–H. Bíró László: Mérlegelni kell minden koalíciós változatot! Interjú H. Gy. miniszterelnökkel. (Népszava, 1997. ápr. 30.)
    Szendrei Lőrinc: Új fejezet kezdetén. A Magyar Nemzet Páholy vendége: H. Gy. (Magyar Nemzet, 1997. szept. 11.)
    Avar János: Képernyős kegyelemdöfés. A Horn–Orbán-vita. (Mozgó Világ, 1998. 9.)
    Babus Endre: „Elfuserált négy év után vettük át a kormányzást.” Válaszol H. Gy. kormányfő. (Heti VG, 1998. 18.)
    Horváth Gábor–Vajda Péter: A jobboldal máris sokakat fenyeget – mondta a Népszabadságnak adott interjújában H. Gy., miniszterelnök. (Magyar Nemzet, 1998. máj. 7.)
    Gál J. Zoltán–Oláh Zoltán: Ártalmas a kormány kioktató stílusa. Interjú H. Gy. exminiszterelnökkel. (Népszava, 1998. dec. 5.)
    Pásztor Zoltán: „Nem durvulhat tovább a közélet hangneme.” Interjú H. Gy.-val. (Napi Magyarország, 1999. dec. 6.)
    Sunley, Jonathan: Két év a kormányrúdnál. Mérlegen a Horn- és az Orbán-kabinet első félideje. (Szentendre, 2000)
    László Boglár: „Akkor vagyok elememben, ha provokálnak. ” Szombati randevú H. Gy. volt miniszterelnökkel. (Népszava, 2001. dec. 22.)
    Szerdahelyi Szabolcs: Hiányzó cölöpök. Ami H. Gy. életrajzából kimaradt. (Bp., Kairosz, 2002)
    Nyusztay Máté–Pór Vilmos. Nem egy naphoz köthető a rendszerváltás. Szombati randevú H. Gy. volt miniszterelnökkel. (Népszava, 2002. júl. 27.)
    Czirják Imre–Villányi Károly: Nemzeti egységre van szükség. Az exkormányfő nem emlékszik az MSZP közeli cégek lenyúlásaira, és még mindig tart a román munkavállalók megjelenésétől. (Magyar Nemzet, 2002. aug. 31.)
    Hárs Gábor: A nagykövet naplója. (Bp., Egy Emberibb Világért Közhasznú Alapítvány, 2009)
    Baranyi Mária: Egy előszoba titkai. H. Gy. közelről. 1994–1998. (Bp., Atheneaum Kiadó, 2010)
    Pünkösti Árpád: Az ingyenláb meg a vándorliba. Sorok a 80 éves H. Gy. pályakezdéséről. (Kritika, 2012. 9.)
    Pünkösi Árpád: A Horn. Angyalföldtől a pártelnökségig. 1932–1990. (Bp., Kossuth, 2013)
    Babus Endre: H. Gy. kanyargós életútja. A legenda legendái. (Heti VG, 2013. 26.)
    Elhunyt H. Gy. (Népszava, 2013. jún. 20.)
    Friss Róbert: Elhunyt H. Gy. (Népszabadság, 2013. jún. 20.)
    H. Gy. temetése. (Népszabadság–Népszava, 2013. júl. 9.)
    Kopátsy Sándor: H. Gy. halálára. (Új Egyenlítő, 2013. 4.)
    Megyeri Dávid–Szerető Szabolcs: H. Gy., a reálpolitikus. (Magyar Nemzet, 2013. jún. 20.).


    Irod.: Magyar ki kicsoda? 1990. (Bp., 1990)
    Magyar és nemzetközi ki kicsoda? 1992–1998. (Bp., 1991–1997)
    Az 1990-ben megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Kiss József. (Bp., 1992)
    Privát ki kicsoda? Szerk. Szigeti Sándor. (Bp., 1992)
    Kubinyi Ferenc: Fekete lexikon. (Thousand Oak, 1994)
    Az 1994-ben megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Kiss József. (Bp., 1996)
    Magyar és nemzetközi ki kicsoda? 2000. (Bp., 1999)
    Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon. (Bp., 2000; 2. bőv. és jav. kiad. 2006)
    Az 1998-ban megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József. (Bp., 2001)
    Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848–2004. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
    Hübners Who is Who. (2. kiad. Zug, 2004)
    A 2002-ben megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József. (Bp., 2005)
    Müller György: Kormányról kormányra a rendszerváltás utáni Magyarországon. Antalltól Gyurcsányig. (Bp., Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008)
    A 2006-ban megválasztott Országgyűlés almanachja. Főszerk. Marelyn Kiss József. (Bp., 2009)
    Sárközy Tamás: Magyarország kormányzása. 1978–2012. (Bp., Park Kiadó, 2012)
    Lengyel László: Új magyar bestiárium. (Bp., Helikon, 2015)
    Szekeres Imre: Azok a koalíciós évek. A Horn-kormány. 1994–1998. (Bp., Noran Libro, 2019).

     

     

    neten:

     

     

    https://horngyula.com/

     

    https://neb.hu/asset/phpvh9Whq.pdf

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2020

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (21), állatorvos (72), állattenyésztő (17), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (15), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (23), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (185), bíró (15), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (34), edző (71), egyházi író (21), egyháztörténész (10), emlékiratíró (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (48), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (57), filozófus (75), fizikus (112), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (24), gazdasági mérnök (104), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (35), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (55), geológus (71), gépészmérnök (157), grafikus (69), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (68), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (953), irodalomtörténész (273), jezsuita szerzetes (11), jogász (314), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (174), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (181), könyvtáros (66), közgazdász (183), kritikus (52), kultúrpolitikus (21), labdarúgó (33), levéltáros (89), matematikus (96), mérnök (690), meteorológus (14), mezőgazda (125), mezőgazdasági mérnök (103), mikológus (12), mikrobiológus (25), miniszterelnök (22), műfordító (212), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (35), művészeti író (14), művészettörténész (91), muzeológus (87), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (46),


    © Névpont, 2020. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu