Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Abody Béla
    Abody Béla. Egy groteszk zseni
    Bajor Gizi
    Lészen ágyú!
    Wartha Vince

    Arany János

    költő, író, műfordító


    Született: 1817. március 2. Nagyszalonta, Bihar vármegye
    Meghalt: 1882. október 22. Budapest

    Család

    A család nemesi jogokat kapott I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől, de ezt Arany János születésekor már nem ismerték el, s ezt később is hiába próbálta perrel visszaszerezni. Sz: Arany György (1757–1844), Megyeri Sára (1772–1836). Nemzedékkel idősebb nővérén, Arany Sárán (1792–1853) kívül csak a majdani költő érte meg a felnőttkort: hét fiú- és egy leánygyermekük halt meg. Felesége: Ercsey Julianna, egy helyi ügyvéd, házasságon kívül született leánya (1840. nov. 19-én kötöttek házasságot). Fia: Arany László (1844–1898) költő, műfordító, folklorista. Leánya: Arany Juliska (1841–1865).

    Iskola

    A debreceni református kollégiumban tanult (1833–1834 és 1835–1836), autodidaktaként képezte magát, festészettel, szobrászattal, zeneszerzéssel kísérletezett (1840-es évek); közben egy rövid időre színésznek szegődött (1835–1836).

     

    Az MTA tagja (l.: 1858. dec. 15.; r.: 1858. dec. 15.; t.: 1879. máj. 22.). Az MTA „titoknoka” (= főtitkára, 1865. jan. 26.–1879. máj. 22.), t. főtitkára (1879. máj. 22.–1882. okt. 22.).

    Életút

    A nagyszalontai gimnázium segédtanítója (1836–1839), Nagyszalonta község segédjegyzője (1839–1840), aljegyzője (1840–1848), egyúttal a nagyszalontai gimnázium ún. rektora (1842–1848). A forradalom és szabadságharc idején a Nép Barátja c. néplap szerkesztője (Vas Gerebennel, 1848. jún.–dec.), ill. Aradon önkéntes nemzetőr (1848. nov.), a Belügyminisztérium (BM) fogalmazója (Debrecenben és Pesten, 1849), az orosz csapatok bevonulása után bújkálni kényszerült: pénzét, állását, jegyzői lakását is elvesztette.

     

    Geszten, gr. Tisza Domokos (1837–1856) nevelője (1851. máj.–okt.; a fiatalon elhunyt költő műveit később Arany rendezte sajtó alá), a nagykőrösi református gimnáziumban (1853-tól főgimnázium) a magyar és a latin nyelv r. tanára (1851–1860).

     

    Nemsokkal azután, hogy addig páratlan módon egy napon az MTA l. és r. tagjává is megválasztotta (Jedlik Ányossal együtt, 1858. dec. 15.), Pestre költözött (1860), ahol az irodalmi élet elsőszámú szervezőjeként a Szépirodalmi Figyelő (1860. nov.–1862. okt.), majd a Koszorú c. folyóiratok szerkesztője (1863. jan.–1865. jún.). A Kisfaludy Társaság r. tagja (1848-tól), igazgatója (1860–1865). Az MTA „titoknoka” (= főtitkára, 1865. jan. 26.–1879. máj. 22.), t. főtitkára (1879. máj. 22.–1882. okt. 22.). Elhatalmasodó és szaporodó betegségei miatt Karlsbadban gyógyíttatta magát (1869–1877), majd családjával együtt nyaranta a Margitszigetre költözött (1877-től). 1882. okt. 10-én, Petőfi szobrának leleplezésekor meghűlt, s betegségéből már nem épült fel. 



    Első írása a jegyzői hivatásról szóló hírlapi cikke a Társalkodóban jelent meg (Népnevelésügyben címmel, 1841). A Bihar vármegyei tisztújítás erőszakos cselekményei hatására írta meg első jelentősebb művét Az elveszett alkotmány c. vígeposzt (1845), ill. az Életképek c. folyóiratban romantikus novellákat közölt (1846-tól). A Kisfaludy Társaság pályázatára küldte be Toldi c. elbeszélő költeményét (1846), amellyel nemcsak az emelt pályadíjat, hanem Petőfi Sándor (1823–1849) költői barátságát is elnyerte. A mindössze két és fél évet megélt barátságuk a világirodalom nagy barátságai közé tartozik: Petőfi a magyar irodalmi élet legfontosabb kérdéseinek közepébe emelte Arany munkásságát; műhelyproblémák együttes végiggondolására, elképzeléseinek pontos megfogalmazására késztette és munkára serkentette az önnön tehetségében állandóan kételkedő költőt. A Tízek Társasága felbomlása után Petőfi meghirdette az Arany Jánossal, Tompa Mihállyal együtt megalapított ún. népies triászt, amely közösen lépett fel a konzervatív irodalom ellen.

     

    A forradalom és szabadságharc idején több forradalmi hangvételű verset írt (a szinte azonnal megzenésített Nemzetőr-dal ponyván is megjelent). A szabadságharc bukása után elégikus verseket (Letészem a lantot, 1850) és ironikus hangvételű műveket (A nagyidai cigányok, 1851) írt, ill. esztétikai és irodalomelméleti kérdésekkel foglalkozott (A magyar nemzeti versidomról, 1854; Naiv eposzunk, 1858; Zrínyi és Tasso, 1859). Az 1850-es–1860-as évek jelentik művészetének felívelését, lírája virágkorát. Elégia és irónia kettőssége jellemzi verseit (Családi kör, 1851; Kertben, 1851; Visszatekintés, 1852; A lejtőn, 1857) a vívódás és a bűnhődés lélekállapota került tragikus környezetbe balladáiban is (V. László, 1853; Ágnes asszony, 1853; Szondi két apródja, 1856), Az örök zsidó (1860) pedig az elégikus líra és a tragikus ballada ötvözete. Egyik legismertebb műve, A walesi bárdok. Ballada angol modorban (1857) a császári pár magyarországi látogatására készült történelmi allegória. A Toldi estéjét 1854-ben jelentette meg (jóllehet a forradalom napjaiban fejezte be: 1848. márc. 20.); a Toldi folytatásának szánt elbeszélő költemény azonban már tudatosan továbblép a Toldi naiv népiességétől. 



    Pestre költözése után, irodalomszervezőként elsősorban az egyensúly megteremtésére törekedett: védte a népiesség programját, de harcolt a Petőfi-epigonok, Petőfi gyenge utánérzői ellen. A Kisfaludy Társaság igazgatójaként szervezte a társaság felolvasói üléseit, gondozta kiadványait. Ő fedezte fel Madách Imre (1823–1864) költői művét, Az ember tragédiáját (1860), Madách remekét nyelvileg ő javította, s a mű kiadását is megszervezte. Vezető szerepet játszott abban, hogy a költő születésének 300. évfordulójára teljessé vált a magyar Shakespeare-fordítás (maga fordította le – többek között a Hamletet, amelynek szállóigéi Arany tolmácsolásában terjedtek el). Kezdeményezte továbbá a teljes Molière-fordítást, ill. életének utolsó korszakában elkészült a teljes Arisztophanész-fordítással is (1870–1874).

     

    Kísérletet tett egy magyar nemzeti műeposz megteremtésére (ennek részeként készült el 1863-ban a Buda halála). A „hún rege” egy tervezett hun trilógia első része volt, ám akadémiai elfoglaltsága és Juliska leányának váratlan halála (1865) évekre megakasztotta költészetét. A hivatali kötelességektől fokozatosan megszabaduló Arany költészete az 1870-es évek végétől ismét fellendült. Még 1873-ban megírta a Bolond Istók 2. énekét, majd befejezte Toldi-trilógiáját: a Toldi szerelme (1879) a világirodalom nagy eposzaihoz mérhető enciklopédikus mű, amely az Iliász és az Odüsszeia szemléletét egyesíti.

     

    Utolsó műveit a Gyulai Páltól még 1856-ban kapott, kulccsal zárható Kapcsos könyv új folyam c. részébe jegyezte (Őszikék címmel, 1877-től). A költeményciklus lírai költemények, életképek és balladák csodálatos gyűjteménye. A legismertebbek a goethei értelemben vett alkalmi líra remeklései (A lepke, Vásárban, Plevna), ill. az élete mérlegét megvonó, a halálra felkészült ember melankolikus költeményei (Epilógus, A tölgyek alatt). Az ugyanitt található késői balladái elsősorban népi tárgyú lélektani alkotások (Vörös Rébék, Tengerihántás, Tetemre hívás). Zeneszerőként is működött: dalokat komponált saját, valamint Amadé László, Bajza József, Kölcsey Ferenc és Petőfi Sándor verseire. Népdalgyűjteménye kora népdalismeretének fontos dokumentuma. 

    Emlékezet

    Budapesten hunyt el, az MTA márványos csarnokában ravatalozták fel, a Kerepesi úti (= Fiumei út) temetőben nyugszik. Ravatalánál Gyulai Pál, Szász Károly és Török Pál református püspök mondott gyászbeszédet. Néhány évvel később, a Margitszigetről áttelepített tölgyeket ültettek sírja fölé. Síremléke Stróbl Alajos szobrászművész és Kallina Mór építész alkotása, a sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben). Végrendeletében 2000 koronát hagyott az MTA-ra. Első emlékversét Ábrányi Emil írta (Vasárnapi Ujság, 1883. jan. 2.).

     

    Halála után fia, Arany László a Nagyszalontán 1886-ban létrejött Arany Emlékbizottságnak adta át apja bútorait, ruhaneműit és könyveinek egy részét. Arany László kezdeményezte az első Arany-szoba felállítását (Nagyszalontán, a református egyház által felajánlott egyik tanítói lakásban, 1885. jún. 6-án). Nagyszalonta városa 1885-ben Arany János Emlékmúzeumot alapított. A gyűjtemény 1899-ben foglalta el mai helyét a Csonkatoronyban, a múzeum gondozását az Arany Emlékegyesület vette át. Emlékét őrzi a nagykőrösi Arany János Múzeum (1928), amely a költő nagykőrösi működésének dokumentumait is gyűjti. A nagykőrösi Arany János Gimnázium eredetileg a 16. században alapított református kollégium volt (miután a református egyház visszakapta az intézet elnevezése 1993/94-től Arany János Református Gimnázium). A gimnáziumban is működött egy Arany János Emlékmúzeum, itt őrizték a költőnek a tanítványai által összegyűjtött dolgozatjavításait, óravázlatait: az országban egyedülálló iskolamúzeum anyaga 1977-ben került a városi Arany János Múzeumba.

     

    Stróbl Alajosnak a költőről készített mellszobra („a vén gulyás alakjával”, 1911) a református templom kertjében, a gimnázium régi épülete előtt áll. Varga Imre Nagy Tanárikar (1996) c. emlékműve Arany és hat tanártársa szobrával a Nemzeti Emlékhelyen, az Arany János Múzeum épülete előtt látható. Arany János emlékének ápolására Arany János Társaság Temesvárott (1903–1948) és Nagykőrösön is működött (1925–1944). A Budapesti Gyermekszínház nevét 1985-ben változtatták meg Arany János Színházra. A Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa 1995-től Arany János-díjat és Arany János-jutalmat is kiad, de az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága 2004-ben szintén Arany János-díjat alapított. 

    Elismertség

    A Kisfaludy Társaság r. tagja (1848-tól), igazgatója (1860–1865).

    Elismerés

    Az MTA Nagyjutalma (egyedül: 1860, 1879; Hunfalvi Pállal megosztva: 1872; posztumusz, 1893).

     

    Szent István-rend keresztje (az ezzel járó bárói címet viszont elutasította, 1867).

    Szerkesztés

    A forradalom és szabadságharc idején a Nép Barátja c. néplap szerkesztője (Vas Gerebennel, 1848. jún.–dec.) A Szépirodalmi Figyelő (1860. nov.–1862. okt.), majd a Koszorú c. folyóiratok szerkesztője (1863. jan.–1865. jún.).

    Főbb művei

    F. m.: Zrínyi és Tasso. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1859. okt. 31.; megjelent: Budapesti Szemle, 1859)
    A. J. összes költeményei. I–VI. köt. (Pest, 1867; 2. kiad. 1872)
    A. J. prózai dolgozatai. (Pest, 1879)
    A. J. összes munkái. I–VIII. köt. (Bp., 1884–1885)
    A. J. hátrahagyott írásai és levelezése. I–IV. köt. Sajtó alá rend. Arany László. (Bp., 1887–1889)
    A. J. összes művei. Szerk., sajtó alá rend. Voinovich Géza. (Bp., 1925)
    A. J. összes művei. I–II. köt. (Bp., 1937–1938)
    A. J. összes művei. Kritikai kiad. I–XVII. köt. Főszerk. Keresztury Dezső. (Bp., 1951–2014)
    A. J. népdalgyűjteménye. Sajtó alá rend. Gyulai Ágost, Kodály Zoltán. (Bp., 1952)
    A. J. válogatott művei. I–IV. köt. (Bp., 1952–1953)
    A. J. összes költeményei. I–III. köt. Sajtó alá rend. Keresztury Dezső és Keresztury Márta. (Bp., 1962)
    Kapcsos könyv. Költemények. Szerk., a kísérő tanulmányt írta Sőtér István. Hasonmás kiad. (Bp., 1962; 3. kiad. 1982). 

    Irodalom

    Irod.: Riedl Frigyes: A. J. (Bp., 1887; új kiad. 1982)
    Gyulai Pál: A. J. (Bp., 1891)
    Szinnyei Ferenc: A. J. (Bp., 1909)
    Szinnyei Ferenc: A. J. tudományos munkássága. (Budapesti Szemle, 1910)
    Császár Elemér: A. J., mint irodalomtörténetíró. (Irodalomtörténet, 1917)
    Gulyás Pál: Egy negyedszázad. A. J. irodalma. (Irodalomtörténet, 1917)
    Heinrich Gusztáv: A. J. és az Akadémia. (Akadémiai Értesítő, 1917)
    Tolnai Vilmos: Arany nyelvművészetéről. (Akadémiai Értesítő, 1917)
    Négyesy László: A. J. (Bp., 1917)
    Négyesy László: Arany és a magyar nyelv. (Magyar Nyelv, 1917)
    Riedl Frigyes: Arany, mint nyelvész. (Magyar Nyelv, 1917)
    Riedl Frigyes: Arany lelki élete. (Budapesti Szemle, 1917)
    Schöpflin Aladár: A fiatal Arany. (Magyar írók. Bp., 1919)
    Voinovich Géza: A. J. életrajza. I–III. (Bp., 1929–1938)
    Balogh Jenő: A. J., mint az MTA főtitkára. (Akadémiai Értesítő, 1932)
    Barta János: A. J. (Bp., 1953)
    Hermann István: A. J. esztétikája. (Bp., 1956)
    Gergely Pál: A. J. és az Akadémia. (Bp., 1957)
    Sőtér István: Nemzet és haladás. (Bp., 1965)
    Sáfrán Györgyi: A. J. hagyatéka az Akadémiai Könyvtárban. (Magyar Tudomány, 1967)
    Pál Endre: A. J. betegségei. (Irodalomtörténet, 1986)
    J. Soltész Katalin: A. J. verselése. (Bp., 1987)
    Keresztury Dezső: Mindvégig. A. J. (Bp., 1990)
    Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk, A. J. kritikusi öröksége. (Bp., 1992; 2 kiad. 1994)
    Tóth Tibor: Hogyan élt A. J. Nagykőrösön? (Forrás, 1995)
    Szili József: Arany hogy istenül: az Arany-líra posztmodernsége. (Bp., 1996)
    Nyilasy Balázs: A. J. (Bp., 1998).

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu, 2013

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (70), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (30), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (178), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (27), edző (69), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (20), festő (120), festőművész (117), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (108), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (99), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (69), gépészmérnök (152), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (38), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (59), honvédtiszt (21), iparművész (16), író (903), irodalomtörténész (265), jezsuita szerzetes (11), jogász (300), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (169), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (173), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (93), mérnök (672), meteorológus (14), mezőgazda (118), mezőgazdasági mérnök (98), mikológus (12), mikrobiológus (22), miniszterelnök (15), műfordító (196), műgyűjtő (17), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (81), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (41), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29), numizmatikus (10),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu