Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Gozsdu Elek
    Gozsdu Elek emlékezete 1.
    Krúdy Gyula emlékének
    Krúdy Gyula, széchénykovácsi
    Várkonyi Zoltán emlékezete

    Kodály Zoltán

    zeneszerző, zenetudós


    Született: 1882. december 16. Kecskemét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
    Meghalt: 1967. március 6. Budapest
    Temetés: 1967. március 11. Budapest
    Temetési hely: Farkasrét

    Család

    Nagyszülei: Kodály (= Kodál) Ferdinánd cs. és kir. katonatiszt, hadnagy (1798?–1873), Hell Magdaléna; Jalovetzky Ferenc, Arendt Paulina. Sz: Kodály Frigyes (1853. febr. 9. Pest–1926) MÁV-állomásfőnök, Jalovetzky (= Jalowiecki) Paulina (1857. ápr. 5. Fehértemplom–1935). Testvére: Kodály Emília (1880. márc. 31. Bp.–1919) és Kodály Pál (1886. jún. 29. Bp.–1948. márc. 23. Bp. Temetés: 1948. márc. 25. Rákoskeresztúr). F: 1. 1910–1958: Sándor (Schlesinger) Emma (1863. márc. 17. Baja–1958. nov. 22. Bp. Temetés: 1958. nov. 27. Farkasrét) zeneszerző, zongoraművész, műfordító; Schlesinger Manó és Deutsch Sarolta leánya. Özvegy. Sándor Emma első férje Gruber Henrik budapesti kereskedő, Kodály Gruberék zenei szalonjában ismerkedett meg a házigazda asszonnyal. Gruber Henrik 1910. júl. 16-án válik el, Kodály 1910. aug. 3-án kötött házasságot. 2. 1959–1967: Péczely Sarolta (1940. nov. 5. Dombóvár) énekművész. 

    Iskola

    A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban tanult (1892–1900), Nagyszombaton éretts. (1900). A budapesti tudományegyetemen – az Eötvös Collegium tagjaként – magyar–német szakon tanult, a Zeneakadémián Koessler János (zeneszerzés) növendéke (1900–1905: egy évet ún. önkéntes ismétlőként). A Zeneakadémián zeneszerzői okl. (1904), a budapesti tudományegyetemen magyar–német szakos középiskolai tanári (1905) és bölcsészdoktori okl. szerzett (1906). Az Eötvös Collégiumban Balázs Béla szobatársa, akivel rendszeres népdalgyűjtő utakat tett (1905-től), doktori értekezése (A magyar népdal strófaszerkezete, 1906) révén ismerkedett meg, s kötött barátságot Bartók Bélával. Zeneakadémiai vizsgahangversenyét 1906-ban tartotta. Zenetudományi és esztétikai ismereteit Berlinben (1906) és Párizsban egészítette ki (1907).

    Az MTA tagja (l.: 1943. máj. 14.; r.: 1945. máj. 30.; ig.: 1945. jún. 6.–1946. júl. 24.; t.: 1946. júl. 24.; ismét r.: 1949. okt. 31.). Az MTA elnöke (1946. júl. 24.–1949. nov. 29.). 

    Életút

    A Zeneakadémián a zeneelmélet (1907–1912) és a zeneszerzés rk. (1908–1912) r. tanára (1912–1919), a főiskolai rangot kapott Zeneakadémia igazgatójává Dohnányi Ernőt, aligazgatója Kodályt nevezik ki (1919. febr.–1920. jún.); a Tanácsköztársaság idején a zenei direktórium tagja (1919. márc.–júl.), a bukás után fegyelmi vizsgálatot indítanak ellene és eltiltották a tanítástól. A Tanácsköztársaság után, Bartók és Kodály a támadások kereszttüzébe került, elsősorban a nemzetközi nyomás hatására taníthatott ismét a főiskolán. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola r. tanára (1921. szept. 1.–1942), egyúttal a rendszeres népzeneoktatás megindítójaként – népzenét is előadott (1937–1942). Népzenekutató és rendszerező munkájának tapasztalataira támaszkodva, a folklorisztika fejlesztése és a magyar népi zenekultúra terjesztése érdekében a Pázmány Péter Tudományegyetemen zenefolklorisztikai és zeneelméleti szemináriumot vezetett (1930–1939). Hatvanadik születésnapját országszerte megünnepelték; a Magyar Dalosszövetség az 1942. évet Kodály-évnek nyilvánította. Az MTA-n a Népzenekutató Csoport alapító vezetője (1940–1967), amelynek legfontosabb feladata az összegyűlt népdalkincs rendszerezése és közreadása volt. A II. világháború után aktív szerepet játszott az újjáépítésben: nemzetgyűlési képviselő (1945–1947), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola igazgatótanácsának elnöke (1945–1946), a Magyar Művészeti Tanács és a Zeneművészek Szabad Szervezetének elnöke (1945–1949). 



    Modern zeneművek előadására Bartók Bélával megalapította az Új Magyar Zeneegyesületet (ÚMZE, 1911. nov 27-én tartották az első hangversenyt; a nagy érdektelenség miatt csak néhány kamaraestet tudtak megrendezni). A népdalok népszerűsítésére Magyar népdalok (1906) címmel Bartókkal kiadta 10–10 népdalhoz írt zongorakíséreteit, majd a Kisfaludy Társasághoz közösen nyújtották be Új egyetemes népdalgyűjtemény c. – meg nem valósult – tervezetüket (1911). Kodály a folyamatosan végzett népzenegyűjtés mellett komponált is (első önálló szerzői estjét 1910. márc. 17-én rendezték meg, Csáth Géza írta róla az első tudósítást a Nyugatban); I. vonósnégyesét a Waldbauer–Kerpely-vonósnégyes, zongoradarabjait Bartók Béla, gordonka–zongora szonátáját Kerpely Jenő és Bartók adta elő. A Nyugatban és a Pesti Naplóban a népzene jelentőségét, valamint Bartók műveit elemző cikkeket írt (1917–1919). A bécsi Universal Kiadóval kötött szerződése (1921), majd a Budapest egyesítésének 50. évfordulójára komponált Psalmus Hungaricus (az 55. zsoltár Kecskeméti Vég Mihály által átköltött szövegére; bem.: 1923. nov. 29.) sikere új lendületet adott munkásságának: a művet Zürichben (1926), Hollandiában, Angliában, Németországban és az Egyesült Államokban is bemutatták (1927). Az 1920-as évek első felében bécsi, párizsi, torinói, budapesti, New York-i folyóiratokban zenekritikákat publikált.

     

    Világhírét a Psalmus Hungaricus mellett a Paulini Béla és Harsányi Zsolt szövegére írt Háry János c. daljáték (bem.: Budapest, 1926. okt. 16.), ill. a belőle készített szvit (1927) alapozta meg. Műveit a kor leghíresebb karmesterei tűzték műsorukra, többek között Arturo Toscanini, Wilhelm Furtwängler, Willem Mengelberg és Ernest Ansermet. Ezekben az években alakult ki barátsága Arturo Toscaninivel, aki számos művét vitte sikerre az Egyesült Államokban; a karmester javaslatára dolgozta át Nyári este c. zenekari művét. 1927-től Kodály saját műveinek előadásával karmesterként is pódiumra lépett (pl. 1927-ben Cambridge-ben és Londonban). Székely fonó c. népdaljátékát (bem.: Budapest, 1932. ápr. 24.) a milánói Scalában (1933. jan.), majd Londonban, Prágában, Nápolyban, Braunschweigban is előadták. Zeneszerzői pályája különleges állomásait jelzi a Marosszéki táncok (zongorára, 1927; zenekarra, 1930), a Budapesti Filharmóniai Társaság alapításának 80. évfordulójára írt Galántai táncok (1933), a Buda török uralom alóli felszabadításának 250. évfordulójára komponált Budavári Te Deum (1936), az amszterdami Concertgebouw 50 éves jubileumára írt Fölszállott a páva c. zenekari mű (1939), valamint a Chicagói Szimfonikus Zenekar alapításának 50. évfordulójára alkotott Concerto (1940). Ausztria német megszállása után a londoni Boosey & Hawkes kiadóval kötött megállapodást művei kiadására (1938-tól).

     

    A II. világháború előestéjén, az elsők között tiltakozott a faji megkülönböztetésről benyújtott magyar törvényjavaslat ellen (1938: I. zsidótörvény), majd mentette az üldözötteket, végül zsidó feleségével együtt maga is a budapesti Operaház óvóhelyén vészelte át a háborút. Az Operaház ruhatárában adták elő Missa brevisét (1945. febr. 11-én), mint az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban (1946–1947), majd nyugat-európai országokban vezényelte műveit (1948–1949). A centenáriumi évben, az Operaház bemutatta Cinka Panna c. daljátékát (Balázs Bélával, 1948. márc. 15-én), a forradalom tiszteletére készített misztikus ballada igen nagy felháborodást váltott ki Kodály és mindenekelőtt Balázs Béla egy újabb korszak nyitányaként a dogmatikus kultúrpolitika támadásává vált. Élete utolsó éveiben már kevesebbet komponált, a Magyar Állami Népi Együttes ugyanakkor előadta Kállai kettős c. művét (1951). Az MTA Népzenekutató Csoportjában, 1951-ben, megindította a még Bartók Bélával tervezett nagy rendszerező munkát, a Magyar Népzene Tárát (Kodály haláláig öt kötet jelent meg). Az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején a Petőfi Párt az ideiglenes államfői testület élére javasolta, ill. a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé is ajánlották. A forradalmat követően, a megtorlások idején szót emelt az eseményekben résztvevők amnesztiájáért (1957). Haláláig a magyar zenei és közélet megfellebbezhetetlen tekintélyű személyiségének számított. 



    Sokrétű munkásságában a zeneszerzés, a népdalgyűjtés és -feldolgozás, a tudományos, a pedagógiai és a közéleti tevékenység szoros egységben fonódott össze. Zeneszerzőként nem a forradalmian újító zene apostola, sokkal inkább összegző, a hagyományokat magas szinten megőrző és összegző művész. A századforduló előtt írt műveire a bécsi klasszikusok és a német romantikus mesterek, elsősorban Brahms hatott. Népdalgyűjtő munkája és Debussy zenéjének megismerése döntően járult hozzá egyéni zenei nyelvének és stílusának kialakulásához, amelyet J. S. Bach, Palestrina, a gregorián ének és a magyar verbunkos zene elemeinek ötvözésével gazdagított, de műveiben a magyar népdal hangja mindvégig uralkodó maradt. Műveinek többsége vokális ihletésű; az elgépiesedő világban az énekhang, a dallam fontosságát vallotta. Mintegy félszáz gyermekkórusának, férfi, női és vegyes kari a cappella műveinek többsége népdalfeldolgozás, kisebb hányaduk eredeti mű; a két csoport stílusa, hangja azonban egységes, a kompozíciókat világos szerkesztés, szigorú formai fegyelem, a szólamok egyenrangúsága és énekelhetősége jellemzi. Szimfonikus műveinek ihletője a verbunkos (Galántai táncok), a magyar népzene legősibb, keleti rétegei (Fölszállott a páva). Színpadi művei (Háry János, Székely fonó) nem hagyományos értelemben vett operák, műfaji meghatározásuk inkább daljáték, ill. népballada, fő céljuk a magyar népdal operaszínpadi megjelenítése. Életművének csúcsa a Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum; mindkét mű a nyugat-európai műzene több évszázados hagyományainak egybeolvasztásával is a magyar népzene szellemét sugározza, anélkül, hogy magyar népdalnak nyoma lenne bennük. Bartók megfogalmazása szerint Kodály zenéje „hitvallomás a magyar lélek mellett”.

     

    Népzenetudósként Bartók Bélával együtt kiemelkedő munkát végzett a magyar népzenekincs feltárása és feldolgozása terén. Gyűjtőmunkája, Bartókkal ellentétben, szinte kizárólagosan a magyar nyelvterületre korlátozódott. Gyűjtött Gömör és Kishont, valamint Nógrád vármegyében (1906, 1913–1914), Gyergyóban (1910), az Ipoly mentén (1910, 1912), a Kászoni-medencében (1912), Bars vármegyében (1912, 1914), Bukovinában (1914), a Dél-Alföldön (1916), a Dunántúlon (1922), a Nyírségben (1926), Baranya megyében (1950). Lejegyezte Vikár Béla gyűjtéseinek nagy részét. A magyar népzene (1937) c. monográfiája a kutatás egyik megkerülhetetlen alapműve. Zeneelméleti tevékenysége is jelentős. Pedagógiai munkásságának legfontosabb része az ifjúság zenei nevelése új módszerének elterjesztése, módszertanának kidolgozása és alapvető műveinek összeállítása (Kodály-módszer). Ennek szolgálatában írt egynemű és vegyes kari kórusműveket, ének- és olvasógyakorlatokat (pl. Bicinia Hungarica; Énekeljünk tisztán; 333 olvasógyakorlat), s szervezte újjá a magyarországi kórusmozgalmat. Zeneakadémiai tanári munkája során olyan tanítványokat – zeneszerzőket, tudósokat, tanárokat, karnagyokat stb. – nevelt, akik az 1930-as évektől a magyar zenei életben meghatározó szerepet töltöttek be, s többek között megindították az Éneklő Ifjúság mozgalmat. Kodály az 1940-es évektől megújította az elemi, majd az általános iskolai korosztályok énekoktatását, Iskolai Énekgyűjteményt (1943–1944), énektankönyveket állított össze. Fő jelszava: „Legyen a zene mindenkié!” A népzenére alapozott új magyar zenekultúra megteremtése érdekében kiterjedt népszerűsítő és szervezőmunkát végzett; halála évéig 120 általános iskolában vezették be a mindennapos énekoktatást. Zenetudósként nemcsak a magyar és a nemzetközi népzenekutatást gazdagította, hanem az etnográfia, a zenetörténet, a zeneesztétika, a nyelvészet és nyelvművelés, az irodalomtudomány szempontjából is maradandó eredményeket ért el. A zenetudományi kutatások fellendítését kívánta elősegíteni a Magyar Zenei Dolgozatok c. kiadványsorozat megindításával (1927). Utóbb megalapította a Studia Musicologica c. zenetudományi folyóiratot is. Fáradhatatlanul küzdött a helyes magyar nyelv és általában a nemzeti hagyományok megőrzéséért. 

    Elismertség

    Az MTA Zenetudományi Bizottságának elnöke (1951–1967). A Magyar Néprajzi Társaság t. tagja.

     

    A Nemzetközi Népzenei Tanács (IFMC) elnöke (1961), a Nemzetközi Zenepedagógiai Társaság (ISME) díszelnöke (1964). A Belga Tudományos Akadémia (1964), a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium és az Amerikai Művészetek és Tudományok Akadémiájának tb. tagja (1963). 

    Elismerés

    A Magyar Köztársaság Érdemrendje (1947), Kossuth Érdemrend (1948), a Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1952 és 1962).

     

    Corvin-koszorú (1930), Kossuth-díj (arany fokozata 1948; csillaggal ékesített arany fokozata, 1952, nagydíj, 1957), Herder-díj (1965), Magyar Örökség Díj (1996). A Kodály-módszert az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította (2016). 

     

    Az ELTE (1957), az Oxfordi Egyetem (1960), a berlini Humboldt Egyetem (1964), a Torontói Egyetem tb. doktora (1966). 

    Főbb művei

    F. m.: írásai: A magyar népdal strófaszerkezete. (Bp., 1906)
    Zoborvidéki népszokások. (Ethnographia, 1909)
    Ötfokú hangsor a magyar népzenében. (Zenei Szemle, 1917)
    Béla Bartók. (La Revue Musicale, 1921)
    Erdélyi magyarság. Népdalok. (Bp., 1923)
    Gyermekkarok. (Zenei Szemle, 1929)
    Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében. (Pécs, 1935)
    A magyar népzene. (Bp., 1937)
    A folklorista Bartók. (Új Zenei Szemle, 1950)
    Arany János népdalgyűjteménye. (Bp., 1952)
    A zene mindenkié. (Bp., 1954)
    Visszatekintés. (Magyar Zenetudomány. Bp., 1964)
    The Selected Writings of Zoltán Kodály. (Bp., 1974)
    A magyar népzene. (Bp., 1991)
    K. Z. nagyszalontai gyűjtése. (Magyar népköltési gyűjtemény. (Bp., 2001). 


    F. m.: zeneművek: Zongoramuzsika (1905–1909; átd.: Kilenc zongoradarab)
    Adagio (hegedűre vagy brácsára vagy gordonkára és zongora, 1906)
    Nyári este (zenekarra, 1906; átd. 1929)
    Magyar népdalok. Bartók Bélával (1906)
    Méditation sur un motif de Claude Debussy (zongorára, 1907)
    Énekszó, Op. 1 (dalok népi versekre, 1907–1909)
    Négy dal (Arany János, Bálint A., Móricz Zsigmond verseire, 1907–1917)
    I. vonósnégyes, Op. 2 (1908–1909)
    9 zongoradarab, Op. 3 (1909)
    Szonáta gordonkára és zongorára, Op. 4 (1909–1910)
    Két ének, Op. 5 (Berzsenyi Dániel és Ady Endre verseire, 1913–1916)
    Megkésett melódiák, Op. 6 (hét dal Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály és Kölcsey Ferenc verseire, 1912–1916)
    Duó hegedűre és gordonkára, Op. 7 (1914)
    Szonáta gordonkára, Op. 8 (1916–1918)
    Magyar rondó (zenekarra, 1917; címváltozat: Régi magyar katonadalok)
    Öt dal, Op. 9 (Ady Endre, Balázs Béla verseire, 1915–1918)
    II. vonósnégyes, Op. 10 (1910–1918)
    7 zongoradarab (Op. 11. 1910–1918)
    Magyar népzene (énekhangra és zongorára, 1–10. füzet, 1917–1932; 11. füzet, 1964)
    Szerenád két hegedűre és brácsára, Op. 12 (1919–1920)
    Szonatina gordonkára és zongorára (1921)
    Psalmus Hungaricus, Op. 13 (tenor hangra, vegyes és gyermekkarra, zenekarra és orgonára, 1923)
    Három ének, Op. 14 (Balassi Bálint versére, 1918–1923)
    Balettzene (ered. Sárkánytánc a Háry Jánosból, 1925)
    Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burg váráig. Daljáték öt kalandban, Op. 15 (1925–1927)
    Háry János-szvit (zenekarra, 1927)
    Színházi nyitány (ered. a Háry Jánoshoz, 1927; átd. 1932)
    Marosszéki táncok (zongorára, 1927; zenekari változat, 1929)
    Székely fonó. Magyar életkép Erdélyből (1924–1932)
    Tantum ergo (gyermekkarra és orgonára, 1928)
    Pange lingua (vegyes karra és orgonára, 1929)
    Galántai táncok (zenekarra, 1933)
    Budavári Te Deum (szólóhangokra, vegyes karra, zenekarra és orgonára, 1936)
    Kállai kettős (énekhangra és zongorára, 1937; vegyes karra, 3 klarinétra, 2 cimbalomra és vonósötösre, 1950)
    Felszállott a páva. Változatok magyar népdalra (zenekarra, 1938–1939)
    Concerto (1939–1940)
    Csendes mise (orgonára, 1942; átd. Organoedia, 1966)
    Adventi ének (orgonával, 1943)
    Kádár Kata (dal kamarazenekarral, 1943)
    Molnár Anna (dal kamarazenekarral, 1943)
    Missa brevis (vegyes karra és orgonára / szólóhangokra, vegyes karra, zenekarra és orgonára, 1944)
    Vejnemöjnen muzsikál (vegyes karra és hárfára vagy zongorára, a Kalevala szövegére, 1944)
    Vértanúk sírján (vegyes karra és zenekarra, 1945)
    Czinka Panna. Daljáték (1946–1948; Balázs Béla szövegére)
    A 114. genfi zsoltár (vegyes karra és orgonára, 1947)
    Minuetto serio (ered. a Cinka Pannához, 1948–1953)
    Zrínyi szózata (bariton szólóra, vegyes karra és zenekarra, 1955)
    Szimfónia, C-dúr (1961)
    Epitaphium Joannis Hunyadi (Janus Pannonius versére, énekhangra és zongorára, 1965)
    Mohács (1965)
    Magyar mise (énekhangra és orgonára, 1966)
    Laudes organi (vegyes karra és orgonára, 1966). 

    Irodalom

    Irod.: Molnár Antal: K. Z. (Bp., 1936)
    Emlékkönyv K. Z. hatvanadik születésnapjára. Szerk. Gunda Béla. (Bp., 1943)
    Szöllősy András: K. művészete. (Bp., 1943)
    Emlékkönyv K. Z. 70. születésnapjára. (Zenetudományi Tanulmányok. I. Bp., 1953)
    Eősze László: K. Z. élete és munkássága. (Bp., 1956)
    Eősze László: K. Z. élete képekben és dokumentumokban. (Bp., 1971; 3. bőv. kiad. 1982)
    K. Z. 75. születésnapjára. (Zenetudományi Tanulmányok. VI. Bp., 1957)
    Bárdos Lajos: Heptatonia secunda. Egy sajátságos hangrendszer Kodály műveiben. (Magyar Zene, 1962. 6.; 1963. 1.)
    Young, Percy M.: Zoltán Kodály. A Hungarian Musician. (London, 1964)
    Zoltán Kodály Mein Weg zur Musik. Fünf Gespräche mit Lutz Besch. (Zürich, 1966)
    Eősze László: K. Z. (Kis Zenei Könyvtár. Bp., 1967)
    Eősze László: K. Z. (A múlt magyar tudósai. Bp., 1971)
    Szabolcsi Bence: Utam Kodályhoz. (Bp., 1972)
    Lendvai Ernő: Bartók és Kodály harmóniavilága. (Bp., 1975; 1996)
    Eősze László: Kodály életének krónikája. (Bp., 1977)
    Magyar Zenetudományi Tanulmányok K. Z. emlékére. (Bp., 1977)
    Breuer János: Bartók és Kodály. Tanulmányok századunk magyar zenetörténetéhez. (Bp., 1978)
    K. Z. levelei. Szerk. Legány Dénes. (Bp., 1982)
    K. Z. és Szabolcsi Bence emlékezete. Szerk. Bónis Ferenc. (Magyar zenetörténeti tanulmányok. Kecskemét, 1992)
    Így láttuk Kodályt. Szerk. Bónis Ferenc. (Bp., 1979; 3. bőv. kiad. 1994)
    Breuer János: K. kalauz. (Bp., 1982)
    Bereczky János–Domokos Mária–Olsvai Imre–Paksa Katalin–Szalai Olga: Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai. (Bp., 1984)
    Kecskeméti István: A zeneszerző Kodály. Kistanulmányok az életmű első feléből. (Kecskemét, 1986)
    Szőnyi Erzsébet: K. Z. nevelési eszméi. (2. kiad. Bp., 1987)
    Bónis Ferenc: Hódolat Bartóknak és Kodálynak. (Bp., 1992)
    Kodály emlékkönyv 1997. Szerk. Bónis Ferenc. (Bp., 1997)
    Breuer János: K. Z. (Bp., 1999)
    Eősze László: Örökségünk K. Válogatott tanulmányok. (Bp., 2000)
    Tari Lujza: K. Z., a hangszeres népzene kutatója. (Bp., 2001)
    Breuer János: Kodály és kora. (Kecskemét, 2002). 

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2016

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (14), állatorvos (72), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (32), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (183), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (27), edző (70), egészségpolitikus (10), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (46), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (111), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (101), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (27), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (70), gépészmérnök (156), grafikus (68), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (62), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (929), irodalomtörténész (271), jezsuita szerzetes (11), jogász (308), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (173), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (180), könyvtáros (65), közgazdász (178), kritikus (52), kultúrpolitikus (20), labdarúgó (32), levéltáros (89), matematikus (95), mérnök (684), meteorológus (14), mezőgazda (122), mezőgazdasági mérnök (100), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (15), műfordító (206), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (83), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (44), neveléstörténész (12),


    © Névpont, 2019. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu