Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Blaha Lujza és a mozgófilmek
    Házy Erzsébet
    Házy Erzsébet
    Igazházi, az első magyar színi játék
    Simai Kristóf

    Pulszky Ferenc, cselfalvi és lubóczi

    politikus, régész, művészettörténész


    Született: 1814. szeptember 17. Eperjes, Sáros vármegye
    Meghalt: 1897. szeptember 9. Budapest
    Temetés: 1897. szeptember 11. Budapest
    Temetési hely: Kerepesi út

    Család

    Elmagyarosodott, evangélikus hitéért üldözött, lengyel nemesi családból származott: a család ősét, dédapját, Pulszky Sámuelt Mária Terézia nemesi oklevéllel tüntette ki (1741. szept. 13.) és Cselfalvát, majd Lubócot nemesi adományként ajándékozta neki. Nagyapja: Pulszky Dániel; anyai nagyszülei: komlóskeresztesi Fejérváry Károly, Semsey Polixéna. Sz: Pulszky Károly (1754–1841), a szász-coburg-gothai fejedelmi herceg uradalmi főkormányzója, komlóskeresztesi Fejérváry Apollónia, Fejérváry Károly (1743–1794) neves műgyűjtő leánya. Anyai nagybátyja: Fejérváry Gábor (1780–1851) régész. Apjának, Fejérváry Apollónia a második felesége volt. Apja első felesége: kisszalóki és lucsivnai Várady-Szakmáry Judit (1762­–) akinek testvére: Várady-Szakmáry Donát (1765–1852), gr. Benyovszky Róza férje (= gr. Benyovszky Móric [1746–1786] utazó és Hönsch Zsuzsanna [1742–] leánya) volt. Apja első házasságából született fia, Pulszky Ferenc féltestvére: Pulszky László (†1821). Szerelmi bánatában öngyilkos lett, emlékére gr. Dessewffy József latin nyelvű elégiát írt. Testvére: Pulszky Apollónia. F: 1.: 1845–1866: Walter, Theresa (írói nevén: Pulszky Teréz; 1819–1866), egy bécsi bankár leánya. Fia: Pulszky Ágost (1846–1901) politikus, szociológus, filozófus, az MTA tagja; Pulszky Gyula (Giulio, 1849–1863), Pulszky Károly (1853–1899) művészettörténész, művészeti író, muzeológus, az MTA tagja; Pulszky Garibaldi (1861–1926) mérnök, miniszteri tanácsos és Pulszky Gábor (†1866). Leánya: Pulszky Polyxénia (1857–1921) írónő, Hampel József (1849–1913) régész, az MTA tagja felesége és Pulszky Harriet (†1866). Özvegy. Felesége és Harriet leánya majdnem egy napon haltak meg (1866. szept. 5. és szept. 6.), néhány héttel később elhunyt Gábor fia is. 2. 1886–1897: Geszner Róza Terézia (†1939). 

    Iskola

    Elemi és középiskoláit Miskolcon és Eperjesen végezte, Eperjesen jogtudományi (1833) és ügyvédi vizsgálatot tett (1835). Br. Vay Miklós táblabíró joggyakornokaként (1833–1835) részt vett az 1832–1836. évi országgyűlésen, s az országgyűlési ifjak tagjaként megismerkedett Kossuth Lajossal, Bajza Józseffel, Czuczor Gergellyel, Kölcsey Ferenccel, Vörösmarty Mihállyal és a reformkor más, meghatározó személyiségeivel. Ezek a kapcsolatok és az országgyűlés döntően befolyásolta későbbi pályafutását, ideológiai fejlődését.

     

    Az MTA tagja (l.: 1838, szept. 7.; r.: 1840. szept. 5.; t.: 1841. szept. 3.; ig.: 1873. máj. 21.). 

    Életút

    Sáros vármegye aljegyzője (1835-től) és a vármegye országgyűlési követe (1839–1840). Az 1840-es években a reformellenzék egyik ismert képviselője az augsburgi Allgemeine Zeitung munkatársa (1839–1846) és Kossuth lapja, a Pesti Hírlap alapító munkatársa (1841–1843). A forradalom és szabadságharc idején az ideiglenes rendőri országos bizottmány tagja (1848. márc. 24.–1848. ápr. 20.), a Pénzügyminisztérium (PM, 1848. ápr. 29.–1848. máj. 3.), a király személye körüli minisztérium államtitkára (1848. máj. 3.–1848. nov.), az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja és ideiglenesen, a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium mb. vezetője (1848. nov. 29.–1848. dec. 31.). A szabadságharc bukása után távollétében (= in contumatiam) halálra ítélte.

     

    Külföldre távozott, ahol a magyar kormány képviseletében sikertelenül próbálta megnyerni az angol kormány támogatását, de nagyszabású sajtókampánnyal sikerült a forradalom ügye mellé állítani az angliai közvéleményt (1849). A forradalom bukása után Londonban maradt, és jelentős szerepet játszott a magyar emigráció életében: elkísérte Kossuth Lajost angliai és amerikai körútjára (1851–1852). Torinóban, majd Firenzében telepedett le, a Daily News itáliai tudósítója és a magyar emigráció képviselője az olasz kormánynál (1860–1866). Szakított Kossuthtal: előbb felesége és egyik gyermeke halálhírére ideiglenesen, majd br. Eötvös József – gyermekkori barátja – biztatására végleg hazatért, és Deák Ferenc politikáját támogatta. Végleges hazatérése után, kormánypárti programmal a Szentesi, majd a Szécsényi választókerület országgyűlési képviselője (1877–1897). A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója (1869. febr. 25.–1894. dec. 19.). 



    Pályafutását politikusként kezdte, az 1832–1836. évi országgyűlésen mint jurátushallgató, a fiatal, liberális reformellenzék egyik ismert képviselőjeként tűnt fel. Itt barátkozott össze Kossuth Lajossal (1802–1894), akivel élete és sorsa sokáig összetartozott. Nagybátyja, Fejérváry Gábor, az ismert műgyűjtő, kapcsolatai révén értesült arról, hogy a jurátusokat letartóztatják, ezért hazarendelte unokaöccsét, akivel aztán hosszabb nyugat-európai utazást tett (1836–1837), angliai tapasztalatairól írta meg első, még német nyelvű könyvét (Aus dem Tagebuche eines in Gross-Britannien reisenden Ungarn, 1837). A nagy sikert aratott napló után az augsburgi Allgemeine Zeitung magyarországi levelezőjeként (1839-től) tudósított a hazai eseményekről, egyúttal Bajza József (1804–1858) ösztönzésére az Athenaeumban történeti dolgozatokat közölt (már magyar nyelven, 1838–1841). Kossuth megnyerte új lapja, a Pesti Hírlap vezércikkírójának (1841-től), írásai meghatározó szerepet játszottak a nemzeti liberális politika radikalizálódásában. A forradalom és szabadságharc idején, az események egyik fontos szereplője, a magyar külpolitika kulcsfigurája. A Batthyány-kormány lemondása után, Bécset elhagyva, Kossuth mellett tevékenykedett, aki a kereskedelmi ügyek intézésével bízta meg. Később megbízott, majd kinevezett követként képviselte a magyar érdekeket Londonban.

     

    A bukás után Londonban telepedett le, írásaival – publicisztikai, történeti és szépirodalmi dolgozataival – igen értékes propagandatevékenységet fejtett ki a magyar forradalom ügye mellett. Művei közül kiemelkedik a magyar jakobinusok működését feldolgozó történelmi regénye (The Jacobins in Hungary, or the Conspirancy of the Abbot. I–II., 1851; magyarul csak tíz évvel később, Beniczky Emil fordításában adták ki). Kossuth Lajost elkísérte európai és észak-amerikai útjára (1851–1852), egyúttal Londonban, majd Torinóban szervezte az emigráns közéleti mozgalmakat: minden héten, szombaton, híres estélyeket tartott, amelyek egyre jelentősebb politikai és közéleti eseményekké váltak. Az emigráció mindennapi életéről pedig híres leveleiben (Levelek a számkivetésből, Pesti Napló, 1861; Levelek Florenczből, Politikai Hetilap, 1865–1866) számolt be. Az 1860-as évek közepén szakított Kossuthtal, elfogadta a politikai realitást, a kiegyezést Ausztriával: végleges hazatérése után Deák Ferenc (1803–1876) politikáját támogatta. Döntése igen nagy vihart kavart, hisz Kossuth egyik legközelebbi támogatója, legrégibb híve „dezertált“. Döntése – amelyet nyílt levélben vitatott meg Kossuthtal – nemcsak a kortársakat osztotta meg, de elhatározását, szándékait még ma is vitatják történészek. Egyes – túlzóan elfogult – vélekedések szerint Pulszky kétszer is cserbenhagyta Kossuthot: még jurátusként, a felelősségre vonás elől elmenekült, utóbb, a kiegyezés idején pedig „hazaszökött“. Reálisabb értékelések szerint a forradalom alatt és után is mindig reálpolitikusként cselekedett. 

     

    Nagybátyja révén már fiatal korában megfordult szabadkőműves körökben. Torinóban, a Dante Alighieri Páholy tagja (1858–1860). Hazatérése után az Einigkeit in Vaterland (= Egység a Hazában) c. angol orientációjú páholy főmestere (1868–1870), a Magyarországi János-rendi Nagypáholy első nagymestere (1870–1886), majd a Magyarországi János-rendi Nagypáholy és a Magyarország Nagy-Orinese páholyok egyesüléséből létrejött Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első nagymestere (1886-tól). 



    Pulszky Ferencet, a tudóst, a 19. század „neoreneszánsz polihisztorának“ tartották. Már 18 évesen antik témájú dolgozatokat közölt, tudományos írásaira nemzetközileg is felfigyeltek: mindössze 20 éves, amikor a római Istituto di Correspondenza Archaeologica tagjává választotta (l.: 1838). Műveltségét részben autodidakta módon, részben magánúton, nagybátyjától szerezte meg, akivel az 1830-as években és később is hosszabb nyugat-európai körutakat tett; megannyi értékes antik emlékkel tértek haza. Nagybátyja példáját követve később maga is jelentős műgyűjtővé vált: antik és reneszánsz műtárgyakat, festményeket, egyéb antikvitásokat, értékes, ritka könyveket gyűjtött. Végleges hazatérése idején, már széles körben ismert, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal, jelentős tudományos munkássággal rendelkező tudós volt, amikor kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) igazgatójának (1869). Negyedszázadot átívelő igazgatói tevékenykedése alatt az MNM európai hírű intézménnyé vált. Irányítása idején befejezték a klasszicista múzeumépület belső tereinek és a főlépcsőháznak díszítőfestészetét, kezdeményezésére törvény született a nagy értékű Esterházy-gyűjtemény megvásárlására (1871), megszerezte a Lobkowitz-féle világhírű ásványgyűteményt. Nevéhez fűződik továbbá az MNM tudományos intézménnyé való átalakítása: az MTA mintájára tudományos osztályokat szervezett; világhírű szakkönyvtárat alakított ki; fénykép-, iparművészeti és gipszmásolat-gyűjteményt hozott létre; kezdeményezte az iparművészeti tárgyak beszerzését. Különösen értékes tudományszervezői tevékenysége: kezdeményezte az MNM részvételét az 1873. évi Bécsi Világkiállításon, jelentős szerepet játszott a Magyar Történelmi Társulat, az Országos Képzőművészeti Tanács és az Országos Régészeti és Embertani Társulat megalapításában. Legbüszkébb azonban talán a műemlékek védelme érdekében kezdeményezett törvényre volt (1881).

     

    Régészként, művészettörténészként, tudományos pályafutásának kezdetén, elsősorban klasszikus (római és görög kori) archeológiával foglalkozott, később érdeklődése a népvándorlás kora és a magyarországi vaskor kutatása felé fordult. A régészeti emlékekre épülő történeti rekonstrukció egyik első, és kiváló íráskészsége révén egyik legnépszerűbb képviselője. Magyarország archaeologiája (1897) című kétkötetes nagymonográfiája a szaktudomány klasszikus alkotása. Régészeti és művészettörténeti kutatásai mellett néprajzi, nyelvészeti, irodalomtörténeti és szociológiai dolgozatokat is közölt. Jóllehet 1867 után szakított a direkt politizálással, ám a korszak legjelentősebb politikusairól, államférfiairól találó Jellemrajzokat állított össze (1876–1888). Utolsó jelentős munkája, négykötetes Életem és korom (1880–1882) c. visszaemlékezése, amely az egyik legjelentősebb 19. századi magyar memoár

    Emlékezet

    Eperjesen született, gyermek- és ifjúkorát a Pulszky-házban töltötte, amelyet korábban Zimmermann-háznak hívtak. A ház tudniillik Zimmermann Zsigmondé volt, akit Eperjes sok más patrícius polgárával együtt Caraffa Antal (1642–1693) tábornok, itáliai zsoldosvezér végeztetett ki a Thököly-féle felkelés után (= eperjesi vésztörvényszék). Caraffa – a legendák szerint – a Zimmermann-házból nézte, ahogy lefejezték Eperjes tisztes polgárait, köztük Zimmermann Zsigmondot is, akié a ház volt… Pulszky érdeklődését a régebbi korok története iránt épp a Pulszky-ház története kelthette fel. Családja otthon németül beszélt, magyarul nagyszüleinél, Komlóskeresztesen kezdett el tanulni, majd nyelvtudása Miskolcon erősödött meg, amikor cserébe adták egy táblabíró házába magyar nyelvet és irodalmat tanulni. Eperjesen ismerkedett meg br. Eötvös Józseffel (1813–1871), aki br. Eötvös Ignáccal, akkoriban főispánná megválasztott apjával, gyakran megfordult Sáros vármegyében. Idővel nagybátyja, Fejérváry Gábor is Eperjesre költözött, s a Pulszky-ház közelében lakott. Nagybátyja hatására érdeklődése végleg az antikvitások felé fordult, nemsokára kiválóan megtanult latinul és barátjával, Henszlmann Imrével (1813–1888) közösen a görög nyelv tanulásához is hozzáfogott (utóbb az angol, a francia és az olasz nyelvet is tökéletesen elsajátította.) A forradalom kitörésekor Bécsben tartózkodott, a híres Razumovszkij-palotában. Andrej Kirilovics Razumovszkij (= Razumofsky, 1752–1836) a cári Oroszország követe volt, aki hosszú éveket töltött Bécsben, az általa építtetett palotában. Az épület 1848-ban már a gazdag Walter bankár (Pulszky Ferenc apósa) tulajdona és otthona. Walter Teréz minden héten híres fogadásokat és ünnepélyeket tartott itt; Pulszky Ferenc és családja a forradalom bukása után, az emigrációban is ragaszkodott a minden héten rendszeresen megtartott eseményhez (igaz Walter Teréz szalonja csütörtökönként nyílt meg, a Pulszky-szalon viszont minden szombaton várta a hazafiakat). Végleges hazaköltözése után Budapesten telepedett le, élete végén a Józsefvárosban (VIII. kerület, Öt Pacsirta utca) lakott. Budapesten hunyt el, a Kerepesi úti temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2001-ben; a síremlék Donáth Gyula szobrászművész alkotása).

     

    Emlékét – és fia, Pulszky Károly emlékét is! – őrzi a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, amely Magyarország legnagyobb taglétszámmal rendelkező szakmai civil szervezete. A Társaság névadóiról, Pulszky-díjjal jutalmazza a múzeumi terület kiemelkedő szakembereit (2003-tól). Apósa anyagi segítségével megvásárolta a tönkrement Forgách grófoktól szécsényi birtokukat a kastéllyal. Hazatérése után visszakapta Szécsényben lévő uradalmát is, ahol telket adott a helyi evangélikus gyülekezetnek, s kezdeményezte egy templom felépítését. A Szécsényi Evangélikus Egyházközség a templom felújítása után – a templom falán – emléktábláját is elhelyezte (2011. szept. 18-án). Mád egyik híres, patinás épülete, a Rákóczi út 59. sz. alatti kúria a Pulszky-család tulajdonában volt. Pulszky Ferenc születésének 200. évfordulóján a barokk stílusú épületet a Pulszky Társaság szintén emléktáblával jelölte meg (Kontur Bertalan szobrászművész alkotása, 2014. szept. 17-én). 

    Elismertség

    Az MTA I. Osztályának (1870. jan. 15.–1882. máj. 29.), II. Osztályának elnöke (1886. máj. 6.–1895. máj. 8.); az MTA másodelnöke (1895. máj. 8.–1897. szept. 9.). Az MTA Archaeológiai Bizottsága elnöke (1875–1897).

     

    A Kisfaludy Társaság (r.: 1847), a Petőfi Társaság tagja (alapító r.: 1876). A Magyar Történelmi Társulat másodalelnöke (1879–1889), első alelnöke (1889–1897). Az Országos Képzőművészeti Tanács alelnöke és az Országos Régészeti és Embertani Társulat alapító tagja. 

    Elismerés

    A budapesti tudományegyetem tb. bölcsészdoktora (1888). 

    Főbb művei

    F. m.: Aus dem Tagebuche eines in Gross-Britannien reisenden Ungarn. Névtelenül. (Pest, 1837)
    Holland. Úti vázlat. (Társalkodó, 1838)
    Uti vázlatok 1836-ból: Prága, Drezda, Lipcse, Potsdam, Berlin, Hamburg. Angolhon, Irland, Scocia, Holland. Köln, Rajnai út. Belgium. (Budapesti Árvízkönyv, 1839)
    Történelmi és népgazdászati elmélkedések a pénzről. (Themis, 1839)
    Töredékes észrevételek a Dunaszabályozás ’s a keleti kérdés iránt. (Pozsony, 1840)
    A régi műemlékek befolyásáról az új művészetre. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1841. aug. 28.; megjelent, kivonatosan: Akadémiai Értesítő és a Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. 1840–1842. Pest, 1845)
    A bajor király és a művészet. (Kliegl-könyv. Pest, 1842)
    Tavaszi eszmék. (Regélő Pesti Divatlap, 1842)
    Nyelvkérdés Magyarországon. (Lipcse, 1844; németül: Die Sprachfrage in Ungarn. Ungarische Tabletten, 1844)
    A magyar ifjúság. (Életképek, 1845)
    Actenstücke des Geschichte des Ungarischen Schutzvereines. Névtelenül. (Leipzig, 1847)
    A vörösvágási nemes opálról. (Magyar orvosok és természetvizsgálók munkálatai, 1847; németül: Über den Edlen Opal von Vörösvágás. Haidinger Berichte, 1847)
    A bécsi octoberi események. (Magyar Emléklapok, 1850)
    The Records of the Ancient Persia. (Fraser’s Magazine for Town and Country, 1850)
    The Jacobins in Hungary, or the Conspirancy of the Abbot. A Tale of Austrian Opression. I–II. köt. (London, 1851; németül: Die Jacobiner in Ungarn, oder die des Abts. Originalroman. I–III. köt. Verschwörung. Leipzig, 1851; 2. kiad. Berlin, 1868)
    White, Red, Black. Sketches of American Society in the United States during the Visit of Their Guest. Pulszky Teréziával. I–II. köt. (New York, 1853 és I–III. köt. London, 1853; németül: Weiss, roth, schwarz. Skizzen aus der amerikanische Gesellschaft in den vereinigten Staaten. I–V. köt. Kassel, 1853)
    The Tricolor on the Atlas, or Algeria and the French Conquest. (London–Edinburgh–New York, 1854)
    A magyar képzők és ragok a szanszkrit nyelvészeti rendszer világában. (Uj Magyar Muzeum, 1859)
    Levelek a számkivetésből. (Pesti Napló, 1861 és németül: Pester Lloyd, 1861)
    A magyar jacobinusok. Történelmi regény két kötetben. Ford. Beniczky Emil. (Pest, 1861–1862; 2. kiad egybekötve is: 1862)
    Levelek Florenczből. (Politikai Hetilap, 1865–1866)
    Regék Olaszföldről. Pulszky Ágosttal és Pulszky Terézzel. (Pest, 1866)
    Válasz Kossuth Lajos nyílt levelére Deák Ferenczhez. (Pest, 1867 és németül: Antworf auf Ludwig Kossuth’s Offenen Brief. Pest, 1867)
    Báró Eötvös József. Jellemrajz. (Pesti Napló, 1871. 228–229.)
    A magyarországi avar leletekről. (Értekezések a történeti tudományok köréből. III. köt. 7. Bp., 1876)
    Adalékok a hazai műtörténelemhez. (Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1874)
    Mikes Kelemen ismeretlen kéziratairól. – Két középkori olasz művész magyarországi viszonyairól. (Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1875)
    Deák Ferencz. Jellemrajz. P. F. előadása a történelmi társulat 1876. márcz. havi ülésén. (Századok, 1876 és külön: Bp., 1876; németül: Franz Deák. Eine Charakterskizze. Magyarból ford. Neugebauer László. Leipzig, 1876)
    Deák Ferenczről. (Pesti Napló, 1876. 52.)
    Az őstörténelmi leletekről Magyarországban. P. F. előadása a természettudományi társulat estélyén, 1876. okt. 13-án. (Népszerű tudományos előadások gyűjteménye. Bp., 1876; 2. kiad. 1877)
    Petőfi és a kritika a negyvenes években. (Petőfi Társaság Lapja, 1877)
    Die Krise. Röpirat a bosnyák kérdésről. Német nyelven. (Bp., 1878)
    Die Personal-Union. Ein offener Brief. (Wien, 1878)
    Prähistorische und andere Funde in Ungarn. (Literarische Berichte aus Ungarn, 1878)
    A kelta uralom emlékei Magyarországon. (Pesti Napló, 1878. 268.)
    P. F. elnöki megnyitó beszéde a történelmi társulat 1879. aug. 30-án Segesvártt tartott zárülésén. (Századok, 1879)
    Die Denkmäler der Kelten-Herrschaft in Ungarn. (Literarische Berichte aus Ungarn, 1879)
    A magyar történetírásról. P. F. elnöki beszéde a történeti társulat záróülésén. (Pesti Napló, 1879. 210.)
    Eszmék Magyarország története philosophiájához. (Olcsó Könyvtár. 91. Bp., 1879; Olcsó Könyvtár. 214–215. 2. kiad. 1895)
    Az 1848. évi törvények. (Havi Szemle, 1880)
    Életem és korom. I–IV. köt. (Bp., 1880–1882; 2. kiad. I–II. köt. 1884; németül: Mein Zeit, mein Leben. I–IV. köt. Pressburg–Leipzig, 1880–1883)
    Martinovics és társai. (Olcsó Könyvtár. 136. Bp., 1881)
    A magyar történelem korszakai. P. F. elnöki megnyitó előadása a történelmi társulat Eperjesen, 1881. aug. 22-én tartott vidéki nagygyűlésén. (Századok, 1881)
    Felsülés. Vígjáték 5 felvonásban. (Bp., 1882)
    A rézkor Magyarországban. 21 ábrával. (Az MTA Archaeológiai Bizottsága kiadványa. Bp., 1883)
    Hegedüs Candid Lajos emlékezete. (Magyar Könyvszemle, 1883 és külön: Bp., 1883)
    Hugo Victornál. (Pesti Napló, 1883. 201.)
    Die Kupfer-Zeit in Ungarn. Monográfia. 149 szövegközti képpel. (Bp., 1884)
    A magyar könyvtárak és gyűjtemények. P. F. jelentése a közoktatási ministeriumhoz. (Egyetértés, 1884. 167–168.)
    Trefort Ágoston. (Ország–Világ, 1885. 10.)
    P. F. megnyitó beszéde az akadémia közgyűlésén. (Pesti Napló, 1885. 149.)
    Ábránd és valóság. I–II. köt. (Nemzeti Könyvtár. 177–178. Bp., 1886)
    Visszaemlékezés a kassai életre. (Egyetértés, 1886. 1–5.)
    Az akadémia és a ponyva. (Egyetértés, 1886. 105.)
    Számkivetés alatt Olaszországban. (Bp., 1887)
    Deák Ferenczről. (Magyar Szalon, 1887)
    Die Kunst in Ungarn. (Ungarische Revue, 1887)
    Visszaemlékezések. – A márcziusi forradalom. (A Hét, 1887)
    Bubics Zsigmond, kassai püspök. (Sárosmegyei Közlöny, 1887. 48.)
    Mese a csillagfiról és királyfiról. (Magyar Könyvesház. 135–140. Bp., 1888)
    Ábránd és valóság. I–III. köt.: Mese a csillagfiról és királyfiról. – Jellemrajzok. – Uti vázlatok. Visszaemlékezések. (Bp., 1888)
    Tanulmányok a népvándorlás korának emlékeiről. Felolvasta P. F. a II. osztály rendkívüli ülésén, 1889. okt. 11-én. (Értekezések a történelmi tudományok köréből. XIV. köt. 1. Bp., 1889)
    Journalista élményeim. (Magyar Szalon, 1888)
    Publicistikai dolgozatok. (Egyetemes Könyvtár. 14. Bp., 1889)
    A magyar pogány sírleletek. Felolvasta P. F. a II. osztály ülésén, 1891. febr. 9-én. (Értekezések a történelmi tudományok köréből. XIV. köt. 10. Bp., 1891)
    Die Renaissance und König Mathias. – Denkmäler der Völkerwanderung. (Ungarische Revue, 1890)
    Hogy lettem magyar íróvá? (Magyar Szellemi Élet, 1892)
    Magyarország archaeológiája. I–II. köt. 194 tábla rajzzal és 278 szöveg közé nyomott ábrával. (Bp., 1897–1898)
    Deák Ferencz. Jellemrajz. (Olcsó Könyvtár. 1312–1313. Bp., 1904)
    Martinovics és társai. (Olcsó Könyvtár. Új sorozat. 136. Bp., 1907)
    A magyar jakobinusok. Történelmi regény. Cserna Károly rajzaival, a bevezetés Mikszáth Kálmán írta. (Magyar regényírók képes kiadása. 26. Bp., 1909)
    P. F. kisebb dolgozatai. Sajtó alá rend. Lábán Antal, a bevezetést írta Marczali Henrik. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata. 215. Új folyam. 98. Bp., 1914)
    A magyar jakobinusok. Történeti regény. (Bp., 1927)
    Eötvös József ifjúsága. (Kortársak nagy írókról. I–II. köt. Vál., szerk. Lukácsy Sándor. Bp., 1954–1956)
    Életem és korom. I–II. köt. Sajtó alá rend., az előszót írta Oltványi Ambrus. (Magyar Századok. Bp., 1958)
    Magyarország archaeológiája. I–II. köt. 194 tábla rajzzal és 278 szöveg közé nyomott ábrával. Hasonmás kiadás. (A Históriaantik Könyvkiadó Reprintsorozata. 10. Bp., 2009–2010)

     

    írásai az Athenaeumban: A műgyűjtemények hasznairól. – Eszmék Magyarország történetének philosophiájához. – A magyarok a kereszténység általános behozataláig. – Német befolyás Szent Istvántól Kálmánig. – Görög befolyás II. Istvántól III. Lászlóig. – II. András és az Aranybulla. – Míveletlen nemzetek befolyása IV. Bélától III. András haláláig. (1838)
    Királyok különböző házakból. Olasz befolyás 1302–1395. Német befolyás. 1395–1444. – Nemzeti visszahatás. Hunyadi-kor. – Iran és Turan. (1839)
    Népmondák. (1840)
    Élet és művészet. (1841)

     

    vezércikkei a Pesti Hírlapban: Szabadföld. (1841. 71.)
    Centralisatio. (1842. 116–119.)
    Központosítás és középítés. (1841. 157–159.)
    A szlávok literaturai viszonosságáról. (1841. 183.)
    Vámszövetségi csatlakozás. (1843. 123.)
    Gróf Széchenyi István académiai beszéde. (1843. 209–210.)
    Adalék a városi kérdéshez. (1843. 272–275.)

     

    az Archaeologiai Értesítőben: Ballagi Mór. – Mésa, Moab királyának diadaloszlopa. (1872)
    A békésgyulai muzeum. (1876)
    A Corvina maradványai. (1877)
    Pusztagéczi lelet. – Pátkai ruhakapocs. – Soproni lelet. – Szebeszlói ruhakapocs bronzból. (1880)
    Bökénymindszenti lelet. – Somogyomi aranylelet. – Rekeszes ötvösség Magyarországon. – Szegedi leletek. (1881)
    A gömörmegyei művészeti és régészeti kiállítás. (1883)

     

    a Budapesti Szemlében: Az írás eredete. (1864)
    Marc Antonio Raimondi és iskolája. – Bisticci Vespasiano Janus Pannoniusról és György kalocsai érsekről. (1873)
    Adalékok a magyarországi műtörténelemhez. – Schliemann Henrik ásatásairól. – Jellemrajzok. 1. Gróf Széchenyi István. 2. Gróf Dessewffy Aurél és társai. (1874)
    A muzeumokról. (1875)
    Életem és korom. – Uti vázlatok. (1875–1879)
    Martinovics és társai. 1–2. (1881)
    Visszaemlékezések. 1–2. (1883)
    Assisi Szent Ferencz és a ferenczesek, mint az újkor kezdeményezői. (1886)
    Gróf Beust Ferdinánd. (1887)

     

    a Fővárosi Lapokban: Az ötven év előtti Pestről. – Töredék Széchenyi jellemrajzához. – A nemzeti múzeum kincsei. – Mikes Kelemen kéziratai a nemzeti múzeumban. (1874)
    A vépi kastély és Vörösvár. (1877)
    Néhány magyarországi ősmagyar leletről. (1878)

     

    a Vasárnapi Ujságban: A muzeumokról. – Az 1831. évi kolera. (1875)
    A kolozsvári iparműkiállítás. (1877)
    A nemzeti muzeum régiségtárának legújabb gyarapodása. (1879)
    Ráth György. (1882)
    Gróf Viczay Mihály. (1884)
    A márcziusi napok. (1887)
    Báró Eötvös József és Trefort Ágoston. Adalék ifjúkori arczképükhöz. (1888). 

    Irodalom

    Irod.: Ferenczy Jakab–Danielik József: Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény. (Pest, 1856)
    P. F. műgyűjteményének jegyzéke. (Pest, 1868)
    Ferenczy József: P. F. életrajza. (Kortársaink. 28–32. Bp., 1890?)
    Berzeviczy Albert: P. F. százados emlékünnepe. (Az MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. XVI. köt. 14. Bp., 1915)
    Morvay Győző: P. F. kisebb dolgozatai. (Irodalomtörténet, 1915)
    Művészeti lexikon. I–IV. köt. Felelős szerk. Lajta Edit. (Bp., 1965–1968)
    Pogányné Balás Edit: P. F. (Művészettörténeti Értesítő, 1969)
    Praznovszky Mihály: P. F., (Nógrád megyei múzeumok évkönyve, 1977)
    Vigh Károly: P. F. levelei a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Folia Historica, 1983)
    Korompay H. János: P. F. irodalomszemlélete az 1840-es években. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1985)
    Halász Zoltán: A Pulszkyak. Tényregény. (Kozmosz Könyvek. Bp., 1987)
    Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. (Bp., 1993)
    Szilágyi János György: P. F. és a múzeum helyzete a 19-20. századi európai kultúrában. (Magyar Tudomány, 1995)
    Csorba László: P. F. a nemzeti múzeumok „filozófiájáról“. (Magyar Múzeumok, 1996)
    A Pulszky-emlékülés előadásai: Erdélyi István: P. F., a népvándorlás kor és a honfoglalás kor kutatója. – Gesztelyi Tamás: P. F. tanulmányai az antik gemmák köréből. – Kádár Zoltán: Pannónia római kori emlékei P. F. munkásságában. – Kovács Tibor: P. F., a Nemzeti Múzeum élén. – Csorba László: P. F., a politikus. – Basics Beatrix: P. F. és a Történeti Képcsarnok. – Darkó Jenő: P. F. és a magyar múzeumügy. – Misóczki Lajos: P. F. és a gyöngyösi műemléki, múzeumi ügy. – P. F. közöletlen életrajza, 1840-ből. (Magyar Múzeumok, 1997)
    P. F. emlékére. Kiállítás a Magyar Tudományos Akadémia Székházának III. emeleti helyiségeiben. 1997. okt. 31.–1998. márc. 31. Kat. és tanulmánykötet. (Az MTA Művészeti Gyűjteménye kiadványa. Bp., 1997)
    Kupa László: P. F. emlékezete. (Nógrád megyei múzeumok évkönyve, 1998)
    Nyerges Éva: P. F. emlékére. (Ars Hungarica, 1998)
    Rónai Mihály András: Történelmi arcképcsarnok. (Bp., 1999)
    Lengvári István: P. F. emlékére. (Századok, 1999)
    Aczél Eszter: P. F. szabadkőműves pohara a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Folia Historica, 1999)
    Erdődy Gábor: A forradalom és szabadságharc vezető diplomatái: Teleki, Szalay, Pulszky. (Rubicon, 1999)
    Dániel Anna: Több is, kevesebb is a kelleténél: P. F. (Liget, 2001)
    Evangélikus arcképcsarnok. Szerk. Tóth-Szöllös Mihály. Bp., 2002)
    Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. (Bp., 2002)
    Kovács Tibor: P. F. (Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002)
    Bölöny József: Magyarország kormányai. (5. bőv. és jav. kiad. Bp., 2004)
    Szentesi Edit: P. F. görög szobrászattörténeti másolatgyűjteménye. (Művészettörténeti Értesítő, 2006)
    Aczél Eszter: P. F. hagyatéka. (Szalon, 2008)
    Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja. (Bp., 2010)
    Szilágyi János: P. F. („Emberek és nem frakkok.“ A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai. Tudománytörténeti esszégyűjtemény. Enigma 62. Bp., 2010)
    Pálmány Béla: P. F. birtoklása és korszerűsítési törekvései. 1845–1848. (Nagy Iván Történeti Kör évkönyve, 2013)
    Tevesz László: „Történetpolitikai tanulmányok“ a reformkorban, 1837–1841. P. F. és Horváth Mihály koncepciója a magyar társadalomfejlődés jellegzetességeiről. (Modern Magyarország, 2014)
    Debreczeni-Droppán Béla: Kétszáz éve született P. F. (Honismeret, 2014)
    Kabdebó, Thomas: Ferenc Pulszky. (Hungarian Review, 2015). 

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu, 2015

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (14), állatorvos (72), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (183), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (28), edző (70), egyházi író (21), egyháztörténész (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (46), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (56), filozófus (75), fizikus (111), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (101), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (27), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (54), geológus (70), gépészmérnök (156), grafikus (69), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (62), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (933), irodalomtörténész (272), jezsuita szerzetes (11), jogász (308), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (173), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (180), könyvtáros (65), közgazdász (179), kritikus (52), kultúrpolitikus (20), labdarúgó (32), levéltáros (89), matematikus (95), mérnök (684), meteorológus (14), mezőgazda (122), mezőgazdasági mérnök (100), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (15), műfordító (208), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (84), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (44), neveléstörténész (12),


    © Névpont, 2019. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu