Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Bálint Ágnes és Mazsola
    Bálint Ágnes
    Az első névportré
    Keleti Ágnes, a mozdulatok művésze
    Passuth László, kriványi és héthársi

    Tompa Mihály, nemes

    költő, író, református lelkész


    Született: 1817. szeptember 28. Rimaszombat, Gömör vármegye
    Meghalt: 1868. július 30. Hanva, Gömör vármegye
    Temetés: 1868. augusztus 2. Hanva
    Temetési hely: Református temető

    Család

    Régi, elszegényedett, Székelyföldről származott református nemesi családból származott. Családja később Igricibe (Borsod vm.), majd Rimaszombatba költözött. Dédszülei: Tompa István (†1791. márc. 8. Igrici) kisbirtokos nemes, Fazekas Borbála (†1789. jan. 29. Igrici). Nagyszülei: Tompa György (1769. szept. 3. Igrici–1840. jan. 17. Igrici) kisbirtokos nemes, Tóth Katalin (1770. jún. 30. Igrici–1844. okt. 29. Igrici); Bárdos János (†1835. ápr. 11. Rimaszombat) csizmadiamester, Jakab Erzsébet (†1843. szept. 21. Rimaszombat). Sz: Tompa Mihály (1794. szept. 27. Igrici–1859. júl. 1. Miskolc) csizmadiamester, Bárdos Zsuzsanna (1788. dec. 21. Rimaszombat–1822?) cseléd. Testvére: Tompa József (1822–). Apja céhen kívüli csizmadiamester és foltozóvarga volt, aki keresetkiegészítésként, megélhetésért szőlőt kapált, egy időben Miskolc tizedesi, ill. ún. fertálymesteri posztját is betöltötte, valamint ponyváról kalendáriumot és verses történeteket is árult, ilyenek írásával maga is próbálkozott. Anyját, öccse születése után, kisgyermekkorában, tüdővészben elvesztette, Igriciben lakó nagyapja, Tompa György és családja nevelte.

     

    F: 1849–1868: runyai Soldos (= Zsoldos) Emília (†1880. nov. 29. Putnok. Temetés: 1880. dec. 1. Hanva). Fia: Tompa Kálmán (1850. márc. 10.–1850. máj. 18.) és Tompa Géza (1853. jan. 13.–1857. okt. 23.). Mindkét fiát csecsemő-, ill. kisgyermekkorában elvesztette. 

    Iskola

    Igriciben járt elemi iskolába, tanítója, Bihari György felismerte tehetségét, támogatásával a sárospataki református kollégiumban tanult tovább (1832–1837), majd uo. bölcseletet (1839–1841), jogot (1841–1843) és teológiát hallgatott (1843–1845), Pesten jogot hallgatott (1845–1846), Miskolcon református lelkészi vizsgát tett (1846).

    Az MTA tagja (l.: 1858. dec. 15.). 

    Életút

    Diákkorában sokat nélkülözött, ezért tanulmányai mellett gazdag családoknál (Szentimrey Sámuel és özvegy Pásztorné Hajdú Mária) nevelői, ill. házitanítói állást is vállalt. Tanulmányai megszakítása után Sárbogárdon segédtanító (1837–1839), később tanulmányai mellett, Hernádkakon és Eperjesen is segédtanítóskodott. Eperjesen, a Péchy család nevelője (1845), majd Pestre utazott, hogy jogi tanulmányait folytatva ügyvédi vizsgát tegyen, helyette azonban csak irodalommal foglalkozott, Vahot Imre kérésére elvállalta a Pesti Divatlap segédszerkesztését (1845–1847). A bejei (Gömör vm., 1847–1849), a keleméri (Borsod vm., 1849–1851), a hanvai (Gömör vm.) gyülekezet lelkipásztora (1851–1868).

    A forradalom és szabadságharc idején a rimaszombati nemzetőrszázad lelkészeként részt vett a schwechati csatában (1848. okt. 30.), a Bach-korszakban házkutatást tartottak nála, és Kassán heteket töltött vizsgálati fogságban (1852. júl. 6.–1853. ápr. 3.). 



    Kezdetben az almanachlíra ízlését követő, szokványos „bú-dalokat” (Kandalló-dal, 1840) és finomkodó költeményeket (Éjfélkor, 1842; Megnyugvás, 1843) írt. Az elmúlás elégiáját búsongó pózokkal, emelkedetten választékos stílusban, gyakran modorosnak tűnő szavakkal, szóösszetételekkel (virány, korány, csörgeteg, bíborajk, fényöl, rózsakedv, tavaszderű stb.) fejezte ki. Jóllehet, már sárospataki diák korában is kísérletezett népregékkel, történelmi beszélyekkel. szemléletváltozását elsősorban Petőfinek köszönhette. Első sikereinek évében (Pestre költözése idején, 1846-ban) már nyíltan szembefordult a divatos almanachlírával népdalszerű versei és történeti elbeszélő költeményei rendkívül népszerűek voltak, Arany Jánossal és Petőfi Sándorral egy sorban emlegették. Mondáiban, népregéiben nem a konfliktusok drámai felépítésére törekedett, elnyomta azokat a hangulatfestés, a tájleírás, a líraiság megnyilatkozása. Ezekből a burkoltan jelentkező hangulatfestő képekből észrevétlen nőtt ki az allegória, amely általában a lírai keretből egy közismert tanulságot vont le vagy tényközlést állapított meg, újra visszaidézve ismét a bevezető képek hangulatát. Sokat bírálták azért mert a szép képeket egyértelműen, didaktikusan magyarázta meg (A gólyához, 1850; A madár, fiaihoz, 1850), a következtetéseket maga vonta le, nem hagyta az olvasóra (ellentétben Arannyal, aki tudatosan törekedett a balladai homályra, bízván abban, hogy képei egyértelműen kétértelműek…). 



    Már gyermekkorában, elemi iskolában verselgetett, első költeményei (Posta-dal, Víz-dal) a Társalkodóban jelentek meg (1840), első, nagyobb feltűnést keltő írását, a Mohos váromladékon c. románcát az Athenaeum közölte (1841). Az általa románcnak hívott költemény valójában az első rege volt, amely Vörösmarty hatására régi korok bajnokára emlékezik, aki egy ódon vár romjai között a múltba tekint. A későbbi műveire jellemző allegória már első, jelentősebb költeményében is felbukkan, hisz az egész művön végigfut a dicső múlt és a szomorú, örömtelen jelen ellentétének jelképrendszere. Első írásai, nemes gondozású, klasszikus költeményei ismertté tették nevét a szűkebb irodalmi közéletben és az akkor induló, kisebb irodalmi szalonokban. Még kollégiumi hallgató volt, amikor első népregéit írni kezdte, írásaira előfizetőket is gyűjtött, ám ez ekkor még nem járt sikerrel. Tanulmányai befejezése után elfogadta az Eperjesen felkínált segédtanítói állást (korábban, már kollégiumi hallgatóként, rövid ideig megfordult ott). Eperjesen, Kerényi Frigyes (1822–1852) házában ismerkedett meg Petőfi Sándorral (1823–1849), aki felvidéki körútra indult, s Kerényiéknél vendégeskedett. Egy alkalommal közösen kirándultak az Eperjes mellett fekvő Villec-hegyre, melynek oldalában egy csőszkunyhót találtak: a három költő egy költői versenyben ezt énekelte meg (mindhárman Erdei lak címmel, 1845-ben). Miután sikertelenül próbálkozott a miskolci református gimnázium szónoklat- és költészettani helyettes tanári állásával, Pestre utazott, hogy jogi tanulmányait kiegészítve ügyvédi oklevelet szerezzen. Az egyetemen ritkán fordult meg, Petőfi biztatására elsősorban irodalommal foglalkozott, majd elfogadta Vahot Imre felkérését a Pesti Divatlap segédszerkesztői feladatainak ellátására. A sokat betegeskedő költő – „vérhányás” miatt, 1846. febr.–márc.-ban a Szent Rókus Kórházban ápolták – 1846 végén megírta Szuhay Mátyás c. „költői beszélyét” (a Kisfaludy Társaság emlékezetes pályázatára, amelyen az első díjat az ismeretlen Arany János nyerte el Toldijával). A Szuhay Mátyás dicséretben és külön jutalomban részesült, s nemsokára Petőfi Sándort, Arany Jánost (1817–1882) és Tompa Mihályt az ifjú költők nagy triumvirátusaként tartották számon. Szentgyörgyszuhai és szuhafői Szuhay Mátyás Abaúj vármegyei kuruc rebellis nemes, a korai kuruc–labanc küzdelmek ismert alakja volt, akinek személyét, hősiességét, hazaszeretetét Tompa korában legendák övezték. Tompa Petőfi hatására élénken érdeklődött a helyi hazafias népi hagyományok, egy-egy híres hős „népregéi” iránt. A Kisfaludy Társaság elsősorban a hazafias emlékek felelevenítésére írta ki híres pályázatát, amelyen Tompa egy, a nemzet szabadságáért küzdő híres, ám időközben elfeledett kuruc kapitány történetét dolgozta fel. Nagy sikert aratott művével, sőt Népregék, népmondák (1846) c. kötetével már országosan ismert költő lett, a Kisfaludy Társaság rendes tagjai közé választotta (1847-től).

     

    Pesti „kirándulása” ezzel véget is ért, a nevet szerzett Tompa Mihály már sikerrel pályázta meg a bejei gyülekezet lelkipásztori tisztségét, s 1847-től, hátralévő élete több mint húsz évében, református lelkészként tevékenykedett (1849–1851-ben Keleméren; 1851–1868-ban Hanván). Gyülekezete hívei szerették és becsülték a szerény papot és neves költőt, akinek azonban ekkor már egyre több betegsége zaklatta kedélyét. Petőfivel való kapcsolata fokozatosan megromlott előbb az 1847-es Széchy Mária történetére kiírt pályázat, majd a Shakespeare-fordítás okán. A szerelmes Petőfi, Széchy Mária történetében, a szerelem legyőzhetetlen hatalmát, a csalódott, beteges Tompa, ugyanebben a történetben, az esküszegés példaképét látta (Arany kompromisszumként Murány ostromának dicsőségét gondolta megörökíteni…). A forradalom kitörését ódával köszöntötte (Ünnep, 1848), az eseményekbe azonban csak később, késve tudott bekapcsolódni, mert újabb betegsége miatt Gräfenbergben gyógyíttatta magát. Híres Gräfenbergi leveleiben (1848. júl.) azonban hazakívánkozott, hogy mielőbb tevékeny részese lehessen a magyar forradalom és szabadságharc ügyének: végül is a gömöri önkéntesek közé állt, s mint tábori lelkész tevékenykedett (1848. okt. 30-án részt vett a schwechati ütközetben). A forradalom idején néhány toborzó költeményen kívül, mint a Vas Gereben és az Arany János által szerkesztett Nép barátja c. lap munkatársa két kisebb elbeszélő költeményt írt (Fejér Kati, 1848 és Pali története, 1849). Naiv népi mesemondói hang és erős agitatív szándék vezette történetei szálait, fordulatai egyszerű érzelmek kiváltására törekedtek, közmondásszerű gondolatai bátorításra, készenlétre intettek.

     

    A szabadságharc összeomlása és családi tragédiája (1850 pünkösd reggelén elvesztette első kisfiát) mélyen megrendítette az amúgy is melankóliára, állandó búskomorságra hajló, érzékeny idegrendszerű költőt. Tompa nem volt szenvedélyes alkat, kis falvakban élő, egyszerű hívei is elsősorban a szerény lelkipásztort, a derék családapát tisztelték és szerették. A nemzeti kétségbeesés és egyéni sorsfordulata, őszinte és mély fájdalma azonban megrendítő erejű, nagy nemzeti költeményeket ihletett. A nemzeti ellenállást ébren tartó híres műveiben őrizte a szabadságharc eszméjét, a függetlenség gondolatát. Kisfia születése a meghaltakra emlékeztette (Fiam születésekor, 1850), tájleírásai szinte mindig átitatódtak a belső nyugtalanság komor színeivel (Alföldi képek, 1850) és a tehetetlen, gyakran önmaga ellen forduló, szörnyű víziókkal terhelt kétségbeeséssel (Mit kérek…, 1850). A költő önnön megkeseredésének rabja lett, lelki világa nem ismert megnyugvást, első gyermekének halála és a nemzet szabadságához fűzött nagy reményeinek összeomlása összeolvadt, egybeforrt verseiben (Pünköst reggelén, 1850; Tornácomon, 1851). Minden vigasz hazugságnak, minden remény elviselhetetlen gúnynak tűnt számára, s sem a családhoz (meghalt a gyermeke!), sem barátaihoz (meghalt a Petőfi, akinek barátságát is elvesztette!) nem menekülhetett.

     

    Leghíresebb verse, A gólyához (1850). A gólya a magyar nép kedves madara, oltalmazója annak a háznak, amelynek tetejére fészkét rakja. A költői hatást fokozza, hogy éppen arról a kedves madárról szól, amelyik Petőfinek az elvesztett, egykori barátnak is kedves madara volt („Nekem valamennyi között legkedvesebb/ Madaram a gólya/Édes szülőföldem, a drága szép alföld/Hűséges lakója.) A gólya tehát többszörösen is allegória: a haza szimbóluma és Petőfi emlékezete okán. A vers vidám képpel nyit: újra visszatér a mindenki által oly’ nagyon szeretett alföldi madár, hogy fészkét megigazítsa, és hogy kiköltse „magzatát”. Látszólag az „ócska” szó negatív hatású, ám tudni kell, hogy ó szavunk eredeti jelentése ‘nagyon régi’, az ócska, ó szavunk kicsinyítőképzős változata, jelentése ‘nagyon szeretett, féltett’, mert ha valamilyen régi tárgy kedves számunkra, azt becézzük, s nagyon vigyázunk rá. Az első versszak tehát a visszatérő gólyáról szól, aki azért tér haza, vagyis fészkébe, hogy kiköltse magzatát. A magzat nem a madárcsecsemő elnevezése, Tompa szándékosan már első képében emberi utódról, egy új nemzedék első képviselőiről szól. Az idillikus kép azonban már a második versszakban megváltozik: a váratlanul hirtelen megszólaló parancsszavak (Csak vissza, vissza!) után kiderül, hogy a hazájába egy év után visszatérő madarat csalárd napsugár, síró patak és megfagyott élet fogadja. A képek aztán megállíthatatlanul követik egymást, szinte egymásra torlódnak, mindenütt rom, vér, temető, nincs itt hely még a madár számára sem. Az egész vers egy megfeszülő ív, mely érzelmi és formai csúcspontját a költemény középső részében éri el („Neked két hazát adott végzeted,/Nekünk csak egy – volt! az is elveszett!”) A gólya ugyanis költöző madár, nyár végén útra kel, ám tavasszal újra visszatér – ugyanoda. Ez alatt az egy év alatt azonban nagyon sok minden megváltozott: az az egy haza sokak számára végleg elveszett. Kéve szavunk látszólag pozitív hatású ‘összekötött növény-, általában gabonaszálak kisebb-nagyobb csomóját’ jelenti. A gabona anyagából készült kötéllel kévébe kötött, „ölre szedett”, szálas gabona meghatározott rendben és formában a tarlón „sorakozott”. Amikor a kévét a cséplőgépbe dobták, akkor ezt a kötelet elvágták: abban a pillanatban a kéve széthullott. Amikor a saját anyagából készült nemzeti köteléket elvágták, úgy a magyarságot összefogó kéve és széthullott. A tragikus kép a forradalom után a hazájából széthulló, megállíthatatlanul pusztuló nemzet víziója. Voltak, akik elestek a hosszú harcok során, sokakat kivégeztek vagy bebörtönöztek, mások bujdosásra kényszerültek, s maradtak élők is, kik járnak-kelnek búsan, szótlanul. A költemény első részében a szétdúlt haza sorsa a mező, a tó, a templomtornyok és otthonok képeiben jelenik meg, a második részben a rombolás nem a természetben, a tárgyi világban, hanem az emberek lelkében megy végbe. A valódi tragédia az, hogy míg a mező újra kivirulhat, a házakat, templomokat újjáépíthetik, addig az emberi lelket megülő keserűséget nem lehet elűzni; méreggé, nemzedékeket titkosan pusztító betegséggé válik. A gólyához és más hazafias versei rendkívül népszerűek voltak, kéziratban terjedtek, reménységet adtak az elnyomatás éveiben. Költeményei miatt névtelenül feljelentették, otthonában házkutatást tartottak: írásait, személyes dolgai egy részét lefoglalták. A meghurcolt költőt 1852. júl. 6-án letartóztatták, a kassai haditörvényszék elé idézték, ahol hat hétig zaklatták, majd ügye elintézése nélkül elengedték. Nemsokára, 1853. jan.-ban megszületett második fia, febr.-ban azonban ismét beidézték; minden különösebb indok nélkül nyolc hétig ismét fogva tartották (1853. ápr. 3-án azonban végleg felmentették). Felesége súlyosan megbetegedett, a kiállott rettegés, családja elvesztése miatti aggodalom örökre megmaradt szívében. Még megrendítőbb volt számára második fiának halála, az újabb tragédia okozta fájdalmas sebe sohasem gyógyult be.

     

    Mély líraisággal szólította meg intimebb témáit: a családi boldogság keresését, az otthon melegét és néhány kedves barátját (Itthon vagyok, 1853; Madárfészek, 1853, Nyári estén, 1854). „Házi tűzhelye” óvó, védő menedékül is szolgált a Bach-rendszer elnyomatása, falusi parókiája magánya idején. Táj és lélek egysége azonban csak viszonylagos, a legszebb lírai képeit is gyakran átszőtte egy elégikus szomorúság: hiába ragyogja körül napfény és glória a természetet, ha az haldoklik. Légiesen finom jelzések, különös hangulatú egyéni színek sejtetik az életösztön lassú elmúlását, jóllehet a pusztulás szépsége még mindig gyönyörű (Ősszel, 1856). Ezek a formabontó hangulatversek, akárcsak az idős Arany lírája, a századvég új modern törekvéseit is előrevetítették, jóllehet Tompa művei semmilyen hatást sem gyakoroltak a 19. század végén, Magyarországon is jelentkező újszerű költői mondanivalókra: egy átmeneti korszak különös lenyomatai, egy elfeledett költő érdekes kísérletei maradtak.

     

    Utolsó művei – csaknem valamennyi hazafias verse – ismét allegóriák voltak. Képeit a természetből vagy az állatvilágból (A tűz, 1860), A kikiricshez (1861), A sebzett szarvas (1862), A hajó (1864), ill. néha a Bibliából (Régi történet, 1861; Új Simeon, 1862), a görög mitológiából (Ikarus, 1863), valamint a református egyháztörténetből (A gályarab fohásza, 1865) választotta. Képei végighúzódnak költeményein, egységes, kompakt rendszert alkottak, szinte „kibeszélték” magukat. Sokan megvádolták, hogy allegóriái utóbb modorossá váltak, a képsor egyre pontosabb kifejtésével, egyre világosabbá tételével paradox módon épp az allegória jelentőségét értékelte le: a könnyen megfejthető talány leegyszerűsödött, érzelmi töltése fakult, költői hevülete megtorpant.

     

    Munkásságának másik jelentős területe a kálvinista hagyományokat folytatta. Tompa korának egyik leghíresebb szónoka volt, aki szuggesztív előadásairól, megemlékezéseiről, halotti beszédeiről (A halál mint az élet birodalma, 1854; Hűség, 1855; Mit örököl a haza nagyfiai után?, 1855) is híressé vált. Beszédei nemcsak hazafias szónoklatok, hanem gyakran ótestamentumi példázatok voltak, amelyeket néha verses elbeszéléseiben is kifejtett. Történetei leggyakoribb funkciója az erkölcsi tanítás erősen didaktikus szándékkal, a morális jóság keresése okán. Példázataival anekdotikus történeteket, tréfákat is feldolgozott, amelyek gyakran a kincsszerzés morális tévedését és hiábavalóságát mesélték el, máskor kalandos témákat, sőt népies zsánerképeket írt szintén tanítói szándékkal. 

    Elismertség

    A Kisfaludy Társaság tagja (r.: 1847).

    Elismerés

    A Kisfaludy Társaság jutalma (Szuhay Miklós c. elbeszélő költeményéért, 1846), az MTA Nagyjutalma (1866).

    Főbb művei

    F. m.: Népregék, népmondák. (1–2. kiad. Pest, Beimel, 1846)
    T. M. versei. I. köt. (Pest, Emich, 1847)
    Regék, beszélyek. (Miskolcz, 1852)
    T. M. versei. II. köt. (1–2. kiad. Pest, 1854)
    Virágregék. (Pest, Friebeisz, 1854)
    A halál mint az élet bírálata. Halotti beszéd Szathmáry Király Pál felett. (Rimaszombat, 1854)
    Mit örököl a haza nagy fiai után? Halotti beszéd boldog emlékezetű széki gr. Teleki József felett. T. M. hanvai ref. lelkésztől. (Pest, Landerer Heckenast, 1855)
    Virágregék. Kiadta Friebeisz István. (2. bőv. kiad. Pest, 1856)
    Regék és beszélyek. Olcsó kiadás. (Miskolcz, 1858)
    T. M. versei. I–VI. köt. (Pest, Heckenast, 1858–1863)
    Egyházi beszédek. I–II. köt. (Miskolcz, 1858–1864)
    Dalok és románczok. I–II. köt. (Pest, Heckenast, 1860)
    Regék és népregék. (Pest, Heckenast, 1863)
    Újabb költemények vegyes tartalommal. (Pest, Heckenast, 1866)
    T. M. legújabb költeményei. (Pest, Heckenast, 1867)
    Olajág. Elmélkedések, fohászok és imák. (Pest, Heckenast, 1867)
    Halotti emlékbeszédek – orácziók – néhány utófohásszal. (Miskolcz, 1867)
    Virágregék. (4. kiad. Pest, Heckenast, 1869)
    Olajág. Elmélkedések, fohászok és imák. Hölgyek számára olvasó- és imakönyvül. (Pest, Heckenast, 1869; 2. kiad. 1871; 3. kiad. 1883; 4. kiad. 1890?; 5. kiad. 1895; 6. kiad. 1903; 7. kiad. 1911)
    T. M. összes költeményei. Teljes kiadás. Az életrajzot írta Szász Károly. I–IV. köt. 1 táblával. (Bp., Méhner, 1870)
    T. M. összegyűjtött költeményei. I–VI. köt. (Pest, Ráth, 1870)
    T. M. papi dolgozatai. 1. füz. Egyházi beszédek. (1–2. kiad. Miskolcz, 1870)
    T. M. lyrai költeményei. Ódák, dalok, románczok. I–III. köt. (Pest, Ráth, 1872)
    T. M. elbeszélő költeményei. I–III. köt. (Pest, Ráth, 1872)
    Virágregék. (5. kiad. Bp., Franklin, 1877; 6. kiad. 1883; 7. kiad. 1888; 8. kiad. 1894; németül: Blumen-Märchen. Ford. Pauer Mária. Berlin, 1905)
    T. M. összes költeményei. Teljes kiadás. Sajtó alá rend. Lévay József. A költő életrajzát írta Szász Károly. I–IV. köt. (Bp., Méhner, 1885)
    Mit beszélnek a virágok? Virágmesék. (Magyar mesemondó. Bp., 1889)
    Rege az árvalányhajról és a fénybogárról. (Históriák, nóták. Bp., 1890)
    A légkő. Néprege. (Históriák, nóták. Bp., 1894)
    Keresztúton, vagy Péter gazdát mire vitte a babona? – A félkezű koldus, vagy átkozott a kéz, melyet a szülőkre emelünk. – Árokháti Lőrincz. – Pipás kántor. Két mulatságos történet a régi háborús időkből. (Históriák, nóták. Bp., 1895)
    Szécsi Mária. Németre ford. Höllrigl Ferencz. (Sátoraljaújhely, 1896)
    A vámosújfalusi jegyző, vagy a rászedett fösvény ember vidám históriája. (Magyar mesemondó. Bp., 1898)
    Három szép rege Szent László királyról. – A pozsonyi harczjáték, vagy a magyar tréfából sem adja meg magát a németnek. (Históriák, nóták. Bp., 1898)
    T. M. népregéi. 1844–1860. (Olcsó Könyvtár. Bp., 1899; 2. kiad. 1905; 3. kiad. 1908; 4. kiad. 1915)
    T. M. munkái. I–IV. köt. Sajtó alá rend. és a bevezetést írta Lévay József. (Bp., Franklin, 1902–1905)
    T. M. válogatott művei. Az ifjúság számára összeáll. Lengyel Miklós. (Bp., Lampel, 1904)
    T. M. összes költeményei. (3. kiad. Bp., Franklin, 1913)
    T. M. művei. I. köt. Költemények. 1840–1847. Sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta Kéki Lajos. (A Kisfaludy Társaság Nemzeti Könyvtára. Bp., Franklin, 1914)
    T. M. munkái. I–III. köt. Ravasz László bevezetésével. (Bp., Franklin, 1928)
    T. M. válogatott költeményei. V. Sipos Ida előszavával. (Bp., Keresztyén Család, 1929)
    Szuhay Mátyás daljáték 3 felvonásban. T. M. költői elbeszélése nyomán írta K. Pap János, zenéjét szerezte Hollósy Kornél. A verseket írta Sassy Csaba. (Kaposvár, 1936)
    Népregék, virágregék. Sajtó alá rend. Lévay József. (Bp., Franklin, 1937)
    Virágregék. (Renaissance Könyvek. Bp., 1937)
    Elbeszélő költemények. (A Magyar Nép Könyvtár. Kolozsvár, 1938)
    T. M. legszebb virágregéi. Magyarkuti Béla rajzaival. (Magyar Kincsek. Bp., Athenaeum, 1940)
    T. M. elbeszélő költeményei. (Népbarát. Az Országos Református Szeretetszövetség kiadványa. Bp., 1940)
    A madár, fiaihoz. (Magyar Könyvek. Bp., Franklin, 1940)
    Népregék. (Magyar Klasszikusok. A Magyar Népművelők Társaság kiadványa. Bp., 1941)
    T. M. összes versei. Dalok, ódák, balladák, beszélyek, regék, népregék, virágregék. Vajthó László bevezetésével. (Bp., 1942)
    T. M. összes művei. (Bp., Franklin, 1942)
    Válogatott versek és levelek. Vál., szerk. Bisztray Gyula. 2 táblával. (Magyar Könyvtár. Bp., Magvető, 1955)
    Versek és regék. Vál., szerk., a bevezetést írta Majtényi Erik. (Tanulók Könyvtára. Bukarest, 1955)
    T. M. válogatott versei. Vál., szerk. Csanády János, a jegyzeteket és az életrajzokat írta Szíjgyártó László. (A magyar irodalom gyöngyszemei. Bp., 1958)
    A jávorfácska. Mesejáték. T. M. versét színpadra alkalmazta Siposs Jenő. (Bratislava, 1959)
    T. M. válogatott művei. Vál., szerk., a bevezetést írta Bisztray Gyula. (Bp., Szépirodalmi, 1961)
    T. M. levelezése. I–II. köt. Sajtó alá rend. Bisztray Gyula. (A magyar irodalomtörténetírás forrásai. Bp., 1964)
    Szőlőhegyen. Vál., a bevezetést írta Bisztray Gyula. 1 táblával. (Bp., Szépirodalmi, 1967)
    Versek és regék. Vál., szerk., a bevezetést írta Majtényi Erik. Ill. Róth Magda. (Napsugár Könyvek. Bukarest, 1969)
    Válogatott versek és levelek. Vál., szerk. Danielisz Endre. (Kolozsvár-Napoca, 1977)
    T. M. költeményei. (A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Múzeumok Baráti Köre kiadványa. Miskolc, 1987)
    Népregék. 1844–1860. Vál., szerk. Csorba Csaba. (A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár kiadványa. Miskolc, 1987)
    Dalfüzér, 1844. T. M. kéziratos, kottás népdalgyűjteménye. A kézirat hasonmás kiadása. Szerk., a kísérő tanulmányokat írta Pogány Péter és Tari Lujza. (A Herman Ottó Múzeum kiadványa. Miskolc, 1988)
    Pünköst reggelén. Vál., szerk. Szénási Sándor. (Bp., Kálvin Kiadó, 1992)
    T. M. összes költeményei. I–II. köt. Szerk., az előszót írta Alexa Károly. (Felfedezett klasszikusok. Bp., 1994)
    T. M. válogatott versei. Vál., szerk., az utószót írta Fábri Anna. (A magyar költészet kincsestára. Bp., 1994)
    Népregék. Vál., szerk. Vistai András János. (Kriterion kincses könyvtár. Bukarest, 1996)
    A madár, fiaihoz. Vál. versek és levelek. (Corvin klasszikusok. Déva, 2002)
    Népregék, virágregék. Vál., szerk. Kerecsényi Dezső. (Klasszikusok kincsestára. Bp., 2002)
    T. M. összes költeménye. I–II. köt. (Bp., Fapadoskonyv.hu, 2009)
    Szuhay Mátyás tréfája. T. M. Szuhay Mátyás c. elbeszélő költeménye nyomán írta Csire Gabriella. Ill. Keller Emese. (Székelyudvarhely, 2009)
    T. M. összes költeménye. I–III. köt. (Bp., Fapadoskonyv.hu, 2010)
    T. M. összes költeménye. Elektronikus dokumentum. (Bp., Quattrocento, 2013)
    Virágregék. Repity Aranka akvarelljeivel. (Gömöri múlt és jelen. A T. M. Gömöri Kulturális Egyesület kiadványa. Gömörszőlős, 2015)
    „Fiaim, csak énekeljetek!“ T. M. válogatott versei. Vál., szerk. Imolay Lenkey István. (A T. M. Gömöri Kulturális Egyesület kiadványa. Gömörszőlős, 2017). 

    Irodalom

    Irod.: Lévay József: Emlékbeszéd T. M. felett. (Miskolcz, 1869)
    Ferenczy József: T. M. (Kassa, 1877)
    Tolnai Lajos: T. M. költészete. (Budapesti Szemle, 1878)
    Kerékgyártó Elek: T. M. költészete. (Magyar Könyvesház. 61–63. Bp., 1879)
    Ferenczy József: T. M. életrajza. (Magyar Helikon. Jeles férfiak életrajzai. I. 2. Pozsony–Bp., 1883)
    Szana Tamás: Magyar költők szerelmei. (Bp., 1887)
    Váczy János: T. M. lyrai allegóriái. (A Kisfaludy Társaság évlapjai. 1887/88. Bp., 1888)
    Komáromy Lajos: T. M. (Egyetemes Philologiai Közlöny, 1889)
    Péterfi Lajos: A természet T. M. költészetében. (Keresztény Magvető, 1893)
    T. M. két levele. Közli Borovszky Samu. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1893)
    Gaál Mózes: T. M. élete és költészete. (Nemzetünk nagy költői. Bp., 1898; 2. kiad. 1905)
    Komoróczy Miklós: A virágok költőjéről. Kiszakított lapok T. M. életéből. (A Rozsnyói Katholikus Főgimnázium Értesítője, 1898/99 és külön: Rozsnyó, 1899)
    Réti József: T. M. Jellemrajz. (Bp., 1899)
    Heller Bernát: T. M., az evangélium és az agáda. (Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Évkönyve, 1900)
    S. Szabó József: T. M., a költő-pap. Életrajz T. M. arczképével és a rávonatkozó irodalom repertóriumával. (Bp., 1901)
    Máriássy Béla: T. M. Eperjesen. (Eperjes, 1902)
    Sas Ede: T. M., a virágok költője. Elbeszélés. Ill. Mühlbeck Károly. (Filléres Könyvtár. Bp., 1905; 2. kiad. 1910?)
    Lengyel Miklós: T. M. élete és művei. Monográfia. (Bp., 1906)
    Kemény János: T. M., mint elégia-költő. (Tata, 1906)
    Szent-Imrey György: T. M. (Bp., 1907)
    Nagy Sándor: T. M. nemzetsége. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1907)
    Nagy Sándor: T. M. a kassai haditörvényszék előtt. – Nagy Sándor: T. M. iskolai pályája. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1908)
    Nagy Sándor: T. M. Eperjesen és Pesten. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1909)
    Kéki Lajos: T. M. ifjúkori költészete. (Budapesti Szemle, 1909)
    Nagy Sándor: T. M. tanári pályázata Miskolcra. (Erdélyi Múzeum, 1909)
    Szabó Ignác: T. M., a virágok költője. (A rákospalotai Wágner Manó Főgimnázium Értesítője, 1908/09 és külön: Rákospalota, 1909)
    Bereczky Imre: T. M. népregéi. – Endrei Ákos: T. M. regéi. Lengyel Miklós: T. M. elbeszélő költeményei. (Irodalmi segédkönyvek. Szeged, 1911)
    Kömley János: T. M. (Koszorú. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság népies kiadványai. 177. Bp., 1911)
    Budai Ézsaiás, Bajza József és T. M. egy-egy ismeretlen levele. Közli Ruhmann Jenő. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1911)
    Kéki Lajos: T. M. A Kisfaludy Társaságtól 1909-ben, a Széher Árpád-díjjal jutalmazott pályamű. (Költők és írók. Élet- és jellemrajzok az irodalom köréből. 3. Bp., 1912)
    Pollák Miksa: T. M. és a Biblia. (Az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság kiadványai. XXXVII. köt. Bp., 1912)
    Váczy János: T. M. életrajza. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata. Új folyam. Bp., 1913)
    Harsányi István: Adatok T. M. életéhez. 1–2. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1913)
    Elek Oszkár: T. M. Basa kútja c. költeményéről. (Irodalomtörténet, 1915)
    T. M. két levele. Közli Gálos Rezső. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1916)
    Wallentinyi Dezső: Kérelem T. M. levelei ügyében. (Irodalomtörténet, 1916)
    Berzeviczy Albert: T. M. emlékezete. Elnöki beszéd a Kisfaludy Társaság 1917. okt. 28-iki Tompa-ünnepélyén. (Budapesti Szemle, 1917 és A Kisfaludy Társaság évlapjai. 1917/18 Bp., 1918)
    Váczy János: T. M. emlékezete. Születésének századik évfordulóján. (Az MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. 17–18. Bp., 1917)
    Schöpflin Aladár: T. M. (Nyugat, 1917)
    Kiss Ernő: T. M. születésének 100. évfordulójára. (Keresztény Magvető, 1917)
    Hanvay Zoltán: T. M. emlékezete. T. M. születésének 100. évfordulójára. (Rimaszombat, 1918)
    Benkő István: T. M. élete s költészete. (Sopron, 1918)
    T. M. „fekete könyve“. (Budapesti Szemle, 1918) Ferenczi Zoltán: T. M. első megjelent versei. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1918)
    Harsányi István: Apróságok T. M. életéből. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1919)
    Kuncz Aladár: T. M. (Nyugat, 1921)
    Madzsar Imre: T. M. két költeményének tárgyáról. (Irodalomtörténet, 1922)
    T. M. kiadatlan levelei Toldi Ferenchez és Kain Dávid orvoshoz. Közli Hellebrandt Árpád. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1922)
    Császár Elemér: T. M. (Bethlen Könyvtár. 5. Bp., 1923)
    Magyary-Kossa Gyula: T. M. és Skoda. (Orvosi Hetilap, 1925)
    Barcsai Károly: T. M. a nevelésről és tanításról. (B. K.: Költők, írók jellemrajza. Győr, 1926)
    T. M. ismeretlen levelei Borsodi Józsefhez. Közli Csizovszky Sándor. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1926)
    Székely Károly: T. M. levelei miskolci kiadójához. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1929)
    Hegyaljai Kiss Géza: T. M. barátai. (Irodalomtörténet, 1929)
    Trencsénÿ Károly: T. M. Zivatar c. költeményének keletkezése. (Irodalomtörténet, 1931)
    Hegyaljai Kiss Géza: T. M. ismeretlen verse 1842-ből. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1932)
    Hajas Béla: Isten akaratja. Rajz T. M. lelki életéből. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat. 14. Új népiratok. 2. Bp., 1933)
    T. M. egy ismeretlen levele. Közli Kerekes Emil. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1933)
    Hegyaljai Kiss Géza: T. M. levelei Bajza Józsefhez és Fáy Andráshoz. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1934)
    Kozocsa Sándor: Adalékok T. M. két költeményéhez és a költő két kiadatlan levele. (Irodalomtörténet, 1938)
    T. M., az anekdoták tükrében. Összegyűjtötte és szerk. Panka Károly. (Magyar Kincsek. 2. Bp., 1940)
    Kiss Tamás: A szenvedő T. M. 1–4. (Nyugat, 1940)
    T. M. Graffenbergben. (Búvár, 1942)
    Krúdy Gyula: T. M. (Írói arcképek. Vál., szerk., az utószót írta Kozocsa Sándor. Bp., 1957)
    Mészöly Gedeon: Tompa Mihály Ferenc Józsefet elátkozó verse. (Acta Universitatis Szegediensis. Sectio Ethnographica et Linguistica, 1958)
    Busa Margit: T. M. ismeretlen versei. (Irodalomtörténet, 1958)
    Hatvany Lajos: T. M., a Fekete könyv írója. (H. L.: Irodalmi tanulmányok. Bp., 1960)
    Smidt Lajos: T. M. ismeretlen levele. (Vasi Szemle, 1961)
    Lukácsy Sándor: T. M. cikkei a forradalmi sajtóban. – Bisztray Gyula: T. M. elfelejtett írásai. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1963)
    Kovács Kálmán: „Mit mond az agg rege?“ T. M. mondafeldolgozásai. (Studia Litteraria, 1963)
    Tasnádi Attila: T. M.: Szőlőhegyen. (Kortárs, 1967)
    Molnár Mátyás: Adalékok T. M. Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolataihoz. – Hinweisen zu den Beziehungen des ungarischen Dichters Mihály Tompa zu den Komitaten Szabolcs und Szatmár. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, 1968)
    Scheiber Sándor: Arany János és T. M. levelei Garay János költeményeinek kiadása tárgyában. (Studia Litteraria, 1968)
    Szeghalmi Elemér: T. M. mai szemmel. (Vigilia, 1968)
    Pór Péter: T. M.: Szőlőhegyen. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1968)
    Mezei József: T. M. és a költőiség. (Irodalomtörténet, 1969)
    Valkóné Huszti Rozália: T. M. élete és költészete. (Gömöri Honismereti Szemle. 21. Bratislava, 1970)
    Vati Papp Ferenc: T. M. (Írók, képek. Írók, költők gyermek- és ifjúkora. Bp., 1970; 2. kiad. 1974; 3. kiad. 1977)
    Sonkoly István: T. M. megzenésített versei. (A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 1974)
    Kovács Kálmán: Egy barátság világa. T. M. és Lévay József levelezése. (Studia Litteraria, 1975)
    Cennerné Wilhelmb Gabriella: T. M. arcképei. (Folia Historica. A Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve, 1975)
    Beney Zsuzsa: T. M.: A gólyához. (B. Zs.: Nyitva van az aranykapu. Verselemzések. Bp., 1979)
    Kőhegyi Mihály: T. M. kapcsolata a kecskeméti Szilády-nyomdával. (Cumania, 1979)
    Jáger Katalin: T. M. sárospataki diákévei, költészetének pataki, zempléni vonatkozásai. (Sárospataki Pedagógiai Füzetek, 1981)
    Martinkó András: T. M.: A gólyához. (M. A.: Értjük, vagy félreértjük a költő szavát? Közismert versek nyelvi magyarázata. Bp., 1983)
    Tari Lujza: T. M. Dalfüzér c. gyűjteményének dallamai. (Zenetudományi Dolgozatok. 1984. Szerk. Berlász Melinda és Domokos Mária. Bp., 1984)
    Ujváry Zoltán: Folklór elemek T. M. költészetében. Előadás T. M. halálának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a keleméri református templomban, 1988. okt. 2-án. (Borsodi kismonográfiák. U. Z.: Folklór írások. Miskolc, 1990)
    Kelemen Imre: T. M. A hétben. (Szülőföldünk, 1990)
    Kováts Dániel–Miklós Róbert: T. M. költői útja. (Borsod-miskolci irodalomtörténeti füzetek. Miskolc–Sárospatak, 1991)
    T. M.-évforduló Keleméren. Szerk. Ignácz Erzsébet és Mile Lajos. Debrecen, 1991)
    Vörös Attila: T. M. falujában. (Honismeret, 1991)
    Molnár István: T. M. Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolatához. (Szülőföldünk, 1991)
    Sorssal vert poéta. T. M., a magyar költők lantján. Vál., szerk., a bevezető tanulmányt írta Bényei József. (Debrecen, 1992)
    Kerékgyártó Mihály: T. M. emléke Susán. (Honismeret, 1992)
    T. M.-emlékszám születésének 175. évfordulóján: Ujváry Zoltán: T. M. verse „édes jó“ barátjához, Szemere Miklóshoz. – Ráczi Győző: T. M. életfa Kelemérben. – Bényei József: T. M., az anekdotahős. – Takács Béla: T. M. imádságoskönyve, az „Olajág“. – Kováts Dániel: T. M. öröksége. – Kiss Boáz: T. M. Sárbogárdon. – Danielisz Endre: T. M. Erdélyben. – Matyikó Sebestyén József: T. M. és a Balaton. – Dankó Imre: T. M. Alföld-képéhez. (Múzeumi Kurír, 1992)
    Kováts Dániel: T. M. virágregéi. (Új Horizont, 1992)
    Pozbai Dezsőné: T. M. és a Péchy-fiúk Eperjesen. (Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 1993)
    Pozbai Dezsőné: T. M. 1844-es Dalfüzére. (Szülőföldünk, 1993)
    Bényei József: T. M. és a magyar költők. (Confessio, 1993)
    Baracska Károly: Irodalmi áramlatok hatása T. M. lírájára. Egy. doktori értek. (Bp., ELTE, 1994)
    Pozbai Dezsőné: T. M. és Szentpéteri Sámuel. (Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 1994)
    Ráczi Győző: T. M. Olajág c. imádságoskönyvének keletkezéstörténete. – Veres János: T. M. és Hanva. (Szülőföldünk, 1994)
    Barsi Ernő: T. M. és a zene. (Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 1997)
    Motesiky Árpád: T. M. barátja volt. Hanvay Zoltán nyomában. (Nimród, 1997)
    T. M. levele Palóczy Lászlóhoz, 1848 márciusából. Közli Fazekas Csaba. (Új Holnap, 1998)
    Születtem… Magyar írók önéletrajzai. Összeáll. Csiffáry Gabriella. (Bp., 1999)
    Porkoláb Tibor: „Felette szúrós koszorú“. T. M. pályanyertes Kazinczy-ódájának „compromittáltatása“. (Irodalomtudomány, 1999)
    Kováts Dániel: T. M. és Sárospatak. (Sárospataki Pedagógiai Füzetek, 1999)
    Győző Marianna: Az ünneprontók. Ünnep és ünneprontás Arany János és T. M. versei alapján. Egy. szakdolgozat. (Bp., ELTE Tanárképző Főiskolai Kar, 2000)
    Ráczi Győző: Tompa virágai. (Múzeumi könyvtár. 6. Putnok, 2000)
    Katona Béla: Nagy írók Szabolcsban. Vonások Kölcsey Ferenc, Jósika Miklós, Vörösmarty Mihály, T. M. és Szilágyi István arcképéhez. (Nyíri múzsa füzetek. 6. Nyíregyháza, 2000)
    Puskó Gábor: A bejei pap. T. M. az egyházi jegyzőkönyvekben és a népi emlékezetben. – Egerszeginé Hurták Erzsébet: T. M. költészetének történelmi indítékai. (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 2001)
    Kulcsár Ferenc: T. M. ismeretlen költői levele. (Gömörország [folyóirat], 2001)
    Írások, emlékek T. M.-ról. A Gömöri Múzeum és a Gömöri Népfőiskolai Egyesület által 1999. okt. 8-án megrendezett Tompa-konferencián elhangzott előadások. (Múzeumi Könyvtár. 8. A Gömöri Múzeum és Baráti Köre kiadványa. Putnok, 2002)
    É. Kovács László: T. M. a gömöri néphagyományban. (Gömör néprajza. 58. Debrecen, 2002)
    Laskai Andrea: T. M. vallásos verseinek elemzése és azok nevelési lehetőségei. (Nyíregyháza, 2002)
    Varga György: T. M. keresése. (Gömörország [folyóirat], 2003)
    Kovács Tibor: Egy találkozás „holdudvarának“ szegletei. Arany János százötven éve, Hanván, T. M. vendége volt. (Gömörország [folyóirat], 2005)
    Demmel József: „…ösmerem ezt az impertinens, akasztófára való publicumot.“ A prenumeráció forrásértékének vizsgálata T. M. kapcsolati hálóján keresztül. (Irodalomtörténeti Közlemények, 2006)
    Tóth Sándor: Irodalomtörténeti bóklászatok. T. M. ismeretlen sírbeszéde. (Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2007)
    Gulyás Judit: T. M. Népregék, népmondák c. munkájának forrásai és egykorú fogadtatása. (Ethno-Lore, 2008)
    Imre László: T. M. vallási élményének tanulságai egykor és ma. (Új Hegyvidék, 2008)
    Imre László: Személyközti és szövegközi viszonya és líratörténeti funkciója T. M. költészetében. (Irodalomtörténeti Közlemények, 2009)
    Nagy Ákos Róbert: T. M., a nemzeti öntudat ébren tartója és Gömör. – Bettes István: Hanvay Zoltán és T. M. barátságáról. (Gömörország [folyóirat], 2010)
    Bakó Endre: T. M., a nemzet költője. (B. E.: Ágak és hajtások. Tanulmányok, verselemzések. Miskolc, 2014). 

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu 2017

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (13), állatorvos (69), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (38), belgyógyász (77), bencés szerzetes (30), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (36), biológus (178), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (16), diplomata (26), edző (67), egyházi író (20), énekes (14), entomológus (24), építész (65), építészmérnök (26), építőmérnök (31), erdőmérnök (44), esztéta (32), etnográfus (77), evangélikus lelkész (13), farmakológus (18), feltaláló (18), festő (120), festőművész (117), filmrendező (14), filológus (56), filozófus (75), fizikus (108), fiziológus (14), fogorvos (18), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (32), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (98), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (23), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (53), geológus (68), gépészmérnök (150), grafikus (66), gyermekgyógyász (34), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (38), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (58), honvédtiszt (21), iparművész (16), író (898), irodalomtörténész (264), jezsuita szerzetes (11), jogász (299), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (169), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (172), könyvtáros (63), közgazdász (169), kritikus (52), kultúrpolitikus (19), labdarúgó (32), levéltáros (88), matematikus (93), mérnök (668), meteorológus (14), mezőgazda (117), mezőgazdasági mérnök (97), mikológus (12), mikrobiológus (22), miniszterelnök (15), műfordító (196), műgyűjtő (17), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (80), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (41), neveléstörténész (11), növénynemesítő (29), numizmatikus (10),


    © Névpont, 2018. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu