Névpont.hu

Keresés a következőre: Keresnivaló

    Részletes keresés

    Legfrissebb publikációk
    Blaha Lujza és a mozgófilmek
    Házy Erzsébet
    Házy Erzsébet
    Igazházi, az első magyar színi játék
    Simai Kristóf

    Ottlik László, felsőozoróczi és kohanóczi

    szociológus, filozófus


    Született: 1895. október 17. Budapest
    Meghalt: 1945. január Budapest

    Család

    Sz: Ottlik Iván (1858–1940) politikus, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, miklósvári Miklós Róza (1862–1940). Testvére: Ottlik György (1889–1966) újságíró, diplomata, a Pester Lloyd főszerkesztője és Ottlik Péter (1885–1905). F: Kolosy Ilona. (1898–1976). Leánya: Ottlik Csilla (1920–) és Ottlik Lilla (1923–).

    Iskola

    Középiskoláit Budapesten végezte, az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített (1914–1918), az összeomlás urán kezdte meg egyetemi tanulmányait. A Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi (1922) és bölcsészdoktori okl. (1924), a társadalomtan tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1927).

    Életút

    A Földművelésügyi Minisztérium (FM), majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) különböző osztályain segédtitkár (1919–1921), a Miniszterelnökség II. sz. Ügyosztálya (= Sajtóosztálya), ill. Kisebbségi Osztálya segédtitkára (1921–1940), miniszteri titkára (1940–1944); miniszteri osztálytanácsosi címmel és jelleggel (1935-től). A Kecskeméti Református Jogakadémián a jog- és állambölcselet előadó tanára (1922–1927), r. tanára (1927–1940). A Pázmány Péter Tudományegyetemen a társadalomtan (= szociológia) magántanára (1927–1941), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a politika ny. r. tanára (1941. febr. 9.–1944. jún.).



    A két világháború közötti korszak egyik jelentős, jóllehet szinte teljesen elfeledett társadalomtudósaként pályafutásának kezdetén elsősorban a századfordulón elterjedt ideológiák bírálatával, valamint a korabeli munkásmozgalom elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. A marxizmus társadalomelmélete (1922) c. első jelentős művében megkísérelte bemutatni a marxizmus belső ellentmondásait, amelyek lehetetlenné teszik a polgári társadalom összeomlását és egy új, kizsákmányolásmentes társadalom utópiáját. A szocializmus – véleménye szerint – olyan világnézet, amelynek hívei a vallásos meggyőződés fanatizmusával vakon hisznek egy megváltó szkémáiban. Rendkívüli hatóerejének az a legfőbb oka, hogy ún. tudományos jóslata voltaképpen vallásos képlet: ellentmondást nem tűrő, feltétlen állítás. Marx a társadalom egy csoportját, a polgárságot az osztályharc teóriája jegyében kirekesztette a társadalomból, likvidálandó ellenségnek nevezte meg. Könyvében a neomarxizmus fejezet alatt tárgyalta továbbá a marxizmus eredeti koncepciójából kinövő kortárs ideológiákat: a revizionizmust, mint a marxizmust meghamisító szociáldemokráciát; a szindikalizmust, mint a marxizmus latin követőinek elméletét, amely a szakszervezetekben látja egy új, eljövendő társadalom ún. csontrendszerét; valamint a bolsevizmust (= politicizmus), amely a marxi proletárforradalom misztikus továbbfejlesztése. Még nem tudni, hogy milyen társadalmi forma fogja felváltani a kapitalizmust, az azonban biztos, hogyha valamilyen „szocialisztikus” államforma lesz, az semmiképpen sem fog hasonlítani a „marxista ábrándvilágra.”

     

    A gazdasági világválság éveiben ismét visszatért a kapitalizmus általános válságjeleinek vizsgálatára (Kapitalizmus, szocializmus és világválság,1931). A marxi szocializmus szerinte Szovjet-Oroszországban valójában államkapitalizmus. Amennyiben a szocializmus lényege a megtermelt javak igazságos elosztása, akkor ezt a társadalmi rendet valójában nem Keleten, hanem Nyugaton kell keresni. Nyugat-Európában a keresztényszocializmus mint humanista szocializmus – érintetlenül hagyva a kapitalista termelési viszonyokat – igyekszik a társadalmi igazságosság eszméjét érvényre juttatni. Oroszország viszont manapság egy nagy állami vállalat, az egyetlen olyan európai ország, amelynek gazdaságpolitikáját elsősorban az állam mint üzleti vállalkozás antihumanista szempontjai határozzák meg. 

     

    A marxizmus társadalomelméleti bírálata után érdeklődése általános politikaelméleti kérdések felé fordult; sokat foglalkozott a modern parlamentarizmus, a parlamentáris demokráciák válságával és az új diktatúrák kialakulásával (Diktatúra és demokrácia, 1929; Parlamentarizmus és diktatúra, 1932). A parlamentarizmus modelljei közül az angol, a francia és a német viszonyokat elemezte. A modellek közül az angol parlamentarizmust tartotta a legsikeresebbnek, amely lényegében egyesítette az arisztokrácia és a demokrácia előnyeit: arisztokratikus kormányzást biztosított a legszélesebb demokratikus alapon. A kontinentális kormányzati rendszerek egykor a monarchiából nőttek ki, és mivel a parlamentarizmus alapvetően mégis csak arisztokratikus intézmény, a változás iránya végül is nem lehet más, mint visszatérés a kormányzati rendszerhez (a monarchizmus Ottliknál nem feltétlenül királyságot jelent, inkább azt, hogy az irányítás egyetlen személyiség kezében van, aki lehet király, elnök, pártfőtitkár vagy vezér is!) Mindazonáltal a kontinentális viszonyokra jellemző válságjelek felvetik különböző diktatúrák kialakulásának lehetőségét és szükségességét. A modern diktatúrák úgyszólván szemünk előtt bontakoztak ki az ún. liberális világ által kirobbantott világháború teremtette káoszból. Új, az egyéni erők teljes és önkéntes önfeláldozását követelő új mítoszok kreálódnak, amelyek a liberális állam által olyannyira elhanyagolt egyének érzelmi és képzeleti szükségleteire épülnek. A modern diktatúrák – véleménye szerint – egy-egy világnézet korlátlan uralmát teremtik meg. Az új diktatúra, új, az addiginál sokkal szigorúbb társas (társadalmi) fegyelmet teremt, s az egyéneket csupán az állam által képviselt világnézet eszközeinek tekinti: azaz teljes egészében megtagadja az egyéntől az öncélúság és az önrendelkezés jogát. Paradox módon a modern diktatúrákban is megtalálhatóak bizonyos demokratikus jegyek: mind az orosz kommün, mind az olasz fasizmus demokratikus szavazatokat említ. A szavazó tömegek demokratikus felvonultatása azonban nem demokrácia. A proletariátus diktatúrája pedig nem más, mint a „demokratikus demokrácia diktatúrája.” 



    Az 1920-as évektől igen gyakran foglalkozott a nemzetiségi és kisebbségi kérdésekkel, és mindenek előtt a Trianon után kialakult status quóval. Legismertebb írása, az Új Hungária felé (1928), egy új eszme, a neopatriotizmus keretében megfogalmazott új nemzetpolitika lehetőségeit elemezte. Nagy visszhangot kiváltott írásában úgy vélte, hogy tudomásul kell venni, hogy Szent István hagyatéka nem a kisebbségé és nem is a többségé, nem uraké és nem magyaroké csupán; hanem mindazoké, akiknek ősei a Kárpátok ölén nyugszanak, akik véreztek vagy izzadtak ezért a honért, s akiknek tényleg „a nagyvilágon e kívül nincs számukra hely.” Az Új Hungária eszméje feloldhatja mindazokat az ellentéteket, amely elválasztja egymástól a magyart a horváttól, a tóttól, az erdélyi romántól. E népek ugyanis szenvedéseiket „csakis egymás kebelén pihenhetik ki”, problémáikat csakis egymás támogatásával oldhatják meg: különválva csakis a legázolás, a megalázás, a megalázó helótasors lehet az övék. Ottlik úgy vélte, hogy Közép-Európa számára a Brit Birodalomhoz hasonló változatos státusz fogadható el, az így kialakuló, ún. Nagy Hungária igazi otthona lehet a benne egyesülő népeknek. Elképzelése nagyon hasonlított Jászi Oszkár Keleti Svájc ideológiájára, jóllehet ezen összehasonlításokat ő élesen visszautasította (sőt több pontosító írásban is védte és elhatárolta elgondolásait: „Új Hungária” és „Keleti Svájc”, 1929 és Pax Hungarica, 1934). 

    Emlékezet

    Egyetemi tanári kinevezése után Kolozsvárott telepedett le. A front előrehaladtával családjával együtt Kolozsvárról Budapestre költözött; Buda ostromának idején otthonából eltávozott (1945. jan. 29-én), további sorsa ismeretlen. Életművével évtizedekig nem foglalkoztak, az utóbbi évtizedekben, elsősorban a rendszerváltás után fedezte fel a szűkebb (politológus) szakma. Csizmadia Ervin, Major Zoltán és Szabadfalvi József közöl munkásságáról kisebb-nagyobb tanulmányokat.

    Főbb művei

    F. m.: Síró sugarak. Versek. (Bp., 1917)
    A marxizmus társadalomelmélete. Elméleti, kritikai és történelmi tanulságok. (Kultúra és tudomány. Bp., 1922)
    Az angol munkásmozgalom szelleme. – A semleges munkásmozgalom az Egyesült Államokban. – Angol és német ipari demokrácia. (Magyar Munkás Szemle, 1922)
    Felelősség és szükségszerűség. (Társadalomtudomány, 1923)
    A marxizmus tudományos igényei. (Athenaeum, 1924)
    Az új választások és a parlamentarizmus Angliában. (Társadalomtudomány, 1924)
    Jog és társadalom. 1–2. (Társadalomtudomány, 1924 és külön: Bp., 1925)
    Tisza és a forradalom. (Társadalomtudomány, 1925)
    A művészet és határai. (Athenaeum, 1925)
    A társadalomtudomány filozófiája. (A Magyar Filozófiai Társaság Könyvtára. 5. Bp., 1926)
    A három brit birodalom. (Társadalomtudomány, 1926)
    Begriff und Gegenstand der Geselschaftslehre. (Archiv für systematische Philosophie und Soziologie, 1927; és külön: Berlin, 1928)
    Az amerikai pártrendszer alapjai. Reflexiók az amerikai elnökválasztáshoz. (Társadalomtudomány, 1928)
    Magyar nemzet – cseh birodalom. (Magyar Szemle, 1928)
    Új Hungária felé. (Magyar Szemle, 1928; A magyar állam és a nemzetiségek. Szerk. Balogh Sándor. Bp., 2002 és Trianon. Nemzet és emlékezet. 2. Szerk. Zeidler Miklós. Bp., 2008)
    Az angol választások után. (Társadalomtudomány, 1929)
    Asszimiláció és kisebbségi kérdés. (Magyar Külpolitika, 1929)
    Diktatúra és demokrácia. (Társadalomtudomány, 1929; és külön: Társadalomtudományi füzetek. 11. Pécs, 1929; németül: Diktatur und Demokratie. Archiv für systematische Philosophie und Soziologie, 1929; és külön: Berlin, 1929)
    „Új Hungária” és „Keleti Svájc.” (Magyar Szemle, 1929 és Helyünk Európában. I–II. köt. Bp., 1986)
    Az új deszpotizmus. Gordon Hewart [Lord of Bury] The New Despotism c. művének ismertetése. (Társadalomtudomány, 1930)
    Tótok és magyarok. (Magyar Szemle, 1930)
    Nemzet és nemzetiség. (Magyar Kisebbség. Nemzetpolitikai Szemle, 1930)
    Kapitalizmus, szocializmus és világválság. (Magyar Szemle, 1931)
    Parlamentarizmus és diktatúra. 1–4. (Magyar Szemle, 1932; és külön: Bp., 1932)
    Weimartól Potsdamig. (Magyar Szemle, 1933)
    Pax Hungarica. (Magyar Szemle, 1934)
    A politikai eszmék a történelemben. (Társadalomtudomány, 1934)
    Machiavelli és a Führer-elv. (Magyar Szemle, 1935)
    A kormányzói intézmény reformja. (Magyar Szemle, 1937)
    A politikai rendszerek. (A mai világ képe. II. köt. Szerk. Kornis Gyula. Bp., 1939; és külön: Bp., 1939)
    A politikai rendszerek története. Középkor és újkor a világháborúig. (Kincsestár. 127. A Magyar Szemle Társaság Kis Könyvtára. Bp., 1940)
    Das Stefansreich im neuen Europa. (Bp., 1940)
    A magyar nemzetiségi politika feladatai. (Magyar Szemle, 1940)
    Bevezetés a politikába. Egy. tankönyv. (Bp., 1942)
    Politikai géniusz – politikai elit. – Felelősség a politikában. (Acta Juridico–Politica. Jogi előadások. II. 11. Kolozsvár, 1944)
    Bevezetés a politikába. A közvélemény. (Politikatudományi Szemle, 2002).

    Irodalom

    Irod.: Tóth Árpád: O. L.: Síró sugarak. (Nyugat, 1920)
    Kinszki Imre: O. L.: A marxizmus társadalomelmélete. Elméleti, kritikai és történelmi tanulságok. (Nyugat, 1922)
    Horváth Barna: O. L.: Jog és társadalom. (Jogtudományi Közlöny, 1925)
    Moór Gyula: O. L.: A társadalomtudomány filozófiája. (Társadalomtudomány, 1927)
    Ki kicsoda? Kortársak lexikona. (Bp., 1937)
    Társadalomtudomány. A Magyar Társadalomtudományi Társaság munkássága. Repertórium és történeti feldolgozás. Írta és összeáll. Saád József. (Magyar Szociológiatörténeti Füzetek. 4. Bp., 1989)
    Major Zoltán: Egy elhallgatott modern konzervatív. (Új Magyarország, 1994. ápr. 30.)
    Százhuszonöt éve nyílt meg a Kolozsvári Tudományegyetem. Emlékkönyv. I–II. köt. Összeáll. Gazda István. (Piliscsaba, 1997)
    Csizmadia Ervin: A két háború közötti magyar politikatudomány diszkurzív tematikái. Dékány István, O. L. és Makkai János munkásságáról. (Beszélő politika. A diszkurzív politikatudomány teoretikus környezete. Szerk. Szabó Márton. Bp., 2000)
    Major Zoltán: A nemzet. Politikatörténeti fogalmak O. L. munkásságában. (Havi Magyar Fórum, 2000)
    Szabadfalvi József: Jogfilozófiai töredékek. O. L. normatanának rekonstrukciója. (Regula iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben. A Miskolci Egyetem és a Miskolci Akadémiai Bizottság által 2003. szept. 26–27-én rendezett konferencia anyaga. Szerk. Szabó Miklós. Miskolc, 2004)
    Caples, Matthew: O. L. Új Hungária-koncepciója. (Rubicon, 2005)
    Szluha Márton: Árva, Trencsén, Zólyom vármegye nemes családjai. (Bp., 2006)
    Szabadfalvi József: Egy elfeledett társadalomtudós. Portrévázlat O. L.-ról. (Magyar Szemle, 2006)

    Szerző: Kozák Péter
    Műfaj: Pályakép
    Megjelenés: nevpont.hu, 2013

    Foglalkozások

    agrárpolitikus (14), állatorvos (72), állattenyésztő (16), antropológus (12), atléta (18), bakteriológus (14), bányamérnök (39), belgyógyász (79), bencés szerzetes (33), bibliográfus (22), biofizikus (12), biokémikus (37), biológus (183), bíró (13), bőrgyógyász (17), botanikus (61), ciszterci szerzetes (16), csillagász (17), diplomata (28), edző (70), egyházi író (21), egyháztörténész (10), énekes (14), entomológus (24), építész (66), építészmérnök (26), építőmérnök (32), erdőmérnök (46), esztéta (32), etnográfus (78), evangélikus lelkész (13), farmakológus (19), feltaláló (26), festő (122), festőművész (119), filmrendező (15), filológus (56), filozófus (75), fizikus (111), fiziológus (15), fogorvos (19), földbirtokos (12), földmérő mérnök (19), folklorista (33), fül-orr-gégész (22), gazdasági mérnök (101), gazdasági vezető (10), gazdaságpolitikus (27), genetikus (12), geofizikus (14), geográfus (54), geológus (70), gépészmérnök (156), grafikus (69), gyermekgyógyász (35), gyógypedagógus (14), gyógyszerész (39), hadtörténész (15), helytörténész (14), hidrológus (13), honvéd tábornok (62), honvédtiszt (21), ifjúsági író (11), iparművész (16), író (933), irodalomtörténész (272), jezsuita szerzetes (11), jogász (308), jogtörténész (18), karnagy (12), kémikus (173), kertész (31), kertészmérnök (20), klasszika-filológus (42), kohómérnök (23), költő (180), könyvtáros (65), közgazdász (179), kritikus (52), kultúrpolitikus (20), labdarúgó (32), levéltáros (89), matematikus (95), mérnök (684), meteorológus (14), mezőgazda (122), mezőgazdasági mérnök (100), mikológus (12), mikrobiológus (24), miniszterelnök (15), műfordító (208), műgyűjtő (18), művelődéstörténész (34), művészeti író (14), művészettörténész (90), muzeológus (84), nagybirtokos (63), neonatológus (14), neurológus (44), neveléstörténész (12),


    © Névpont, 2019. | A címszavakat írta, szerkesztette: Kozák Péter | Kapcsolat: kozakpeter@nevpont.hu, nevpont@kozakpeter.hu