Család

Dédszülei, apai: Dunajecz/Dunajetz Jakab, Lőw Janka; ?, ?.

Dédszülei, anyai: Stahl Hermann, Reismann Gizella; Grünwald Naftali, ?.

Nagyszülei: Dunajecz Simon (1843. Hunfalu, Szepesi kerület–1919. szept. 30. Bp.) az abádszalóki zsidó hitfelekezeti iskola tanítója, Berger Eszter (1860–1941. ápr. 14.); Stahl Áron (= Stahl Arnold 1861. Máramarossziget–1894. jan. 27. Bp.) kereskedő, Grünwald Dina (1867–).

Szülei: Abádi Imre (= 1906-ig Dunajecz Jakab, 1883. jún. 14. Abádszalók, Jász-Nagykun-Szolnok vm.–1944) író, újságíró, szerkesztő, műfordító, a nagykanizsai felsőkereskedelmi, majd a budapesti kereskedelmi iskola r. tanára, Stahl Borbála (= Jávor Izabella/Bella; Stahl Arabella, Stahl Bella; Nagybánya, Szatmár vm. 1890. okt. 12.–1941. aug. 10. Bp. Temetés: 1941. aug. 12. Rákoskeresztúr) író, műfordító. Stahl Bella 1916-ban ment férjhez Abádi Imréhez, akitől később elvált.

Testvére: Abádi Róbert (1919. jún. 8. Bp.–2002. máj. 5. Hol?).

Stahl Bella 2. férje: Hevesi József (1893. Szeged–1944) mérnök.

Stahl Bella leánya: Kerekes Gáborné Hevesi Judit (1927. dec. 20. Bp.–2009. jún. 20. Bp.) hegedűművész.

Felesége: Abádi Sára (= Grossmann Sára, 1923. márc. 13. Bp.–2013. nov. 4. Ramat Gan, Izrael) újságíró, szerkesztő, Grossmann László (1897. okt. 1. Bp.–1944) és Blum Margit (1897. ápr. 17. Hol?–1969. okt. 24. Hol?) leánya.

Iskola

A budapesti Wesselényi utcai polgári fiúiskolában tanult, a pesti izraelita hitközség gimnáziumában éretts. (1936), a budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult tovább (1936–1938); közben Rómában Esterházy-ösztöndíjas (a Collegium Hungaricumban, 1937–1938).

Tanulmányai befejezése után Budapesten grafikus és könyvillusztrátor (1938–1942). Behívták munkaszolgálatra, majd a bergen-belseni koncentrációs tábor foglya (1942–1945; 1945 nyarán tért haza).

Életút

A II. világháború után a Szikra Könyvkiadó könyvtervező grafikusa (1945–1950). Munkaszolgálatos és koncentrációs tábori szenvedéseit Elmondom… My story… (1947) c. kétnyelvű művészi albumában örökítette meg (a 27 táblát tartalmazó, igen nagy feltűnést keltett, rendkívül ritka és értékes kiadvány a holokauszt egyik első, korai képi megörökítése). Izraelben telepedett le (1949 vége), ahol kezdetben könyvillusztrátorként, majd grafikusként dolgozott (1950–1953). 1953-tól csak újságírással és szépirodalommal foglalkozott.

Az egyik legjelentősebb izraeli magyar íróként 1953-tól elsősorban irodalommal foglalkozott; kezdetben magyar és héber nyelvű riportokat, majd elbeszéléseket írt. Írásaiban az izraeli bevándorlók, a koncentrációs táborokat megjárt magyar ajkú új olék beilleszkedési konfliktusait ábrázolta, ill. riportregényekben számolt be az 1967. évi és az 1973–1974. évi arab–izraeli háborúkról. Grafikusként több népszerű regényt illusztrált.

Emlékezet

Abádszalóki zsidó családból származott. Édesapja, Abádi Imre ellen az ügyészség istengyalázás címen vádat emelt (1911-ben, Jean Rictus Találkozás Jézussal című verséből közölt fordításáért), de az esküdtszék felmentette. Abádi Imre 1912-től gyakran járt Palesztinában, a korai cionista mozgalom egyik magyarországi szervezője. Abádi Imre a holokauszt áldozata lett, halálának körülményei és pontos időpontja ismeretlenek.

Abádi Ervin Ukrajnában munkaszolgálatos volt, majd a bergen-belseni koncetrációs tábor foglya. A tábor felszabadulása után visszatért Magyarországra, Budapesten, a VII. kerületben, a Damjanich utca 44. sz.-ban lakott. Négy évig kiadói képszerkesztőként és grafikusként tevékenykedett: a Szikra Könyvkiadó kiadványai mellett a magyarországi cionista irodalom műveit is ő tervezte és illusztrálta. Feleségével 1949 végén, Izraelben, Tel-Avivban, majd Ramat-Ganban telepedett le.

Tel-Avivban a Neografika Nyomdai Műintézetben képszerkesztőként működött, majd izraeli szerzők munkáit illusztrálta. Az 1950-es évek közepén kisebb írásokkal jelentkezett az izraeli magyar nyelvű napilapban, az Új Keletben és egyéb, rövid életű helyi magyar sajtótermékekben. Első regénye, a Bál után (1955) meghozta számára az áttörést, rögtön az egyik legismertebb izraeli író lett, majd sorra jelentette meg sajátos hangulatú írásait és dokumentumregényeit. 1968-tól több magyar lapot és képes magazin szerkesztett, haláláig a legmegbecsültebb magyar íróként tisztelték Izraelben.

Elismerés

Max Nordau-díj (1955), Krausz Moshe-díj (1963).

Szerkesztés

A Hónap (1968. jan.–1969. febr.) és A Hét Tükre c. izraeli magyar lapok alapító szerkesztője (1969. ápr. 2.–1979. máj. 3.).