Család

Nagyszülei: Pfeffer Mór kereskedő, Kapli Hanni (= Kapl Johanna); Mangold Henrik (1828. okt. Vágújhely, Nyitra vm.–1912. febr. 5. Bp. Temetés: 1912. febr. 7. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető) orvos, kir. tanácsos, Balatonfüred fürdőorvosa (1860–1912), az Ungarische Medizinich-Chirurgische Presse szerkesztője (1865–1878), Nobel/Nobl Karolina (†1924. júl. 14. Balatonfüred. Temetés: 1924. júl. 16. Rákoskeresztúr, Izraelita Temető).

Szülei: Abonyi József (= 1882-ig Pfeffer Simon József, 1858. márc. 19. Sárközújlak, Szatmár vm.–1914. aug. 19. Bp. Temetés: Rákoskeresztúr, Izraelita Temető, 1914. aug. 20.): orvos, fogorvos, szerkesztő, Mangold Flóra Mercedes (1864. jan. 20. Balatonfüred–1919. ápr. 13. Bp. Temetés: 1919. ápr. 15. Óbuda).

Mangold Flóra testvérei: Mangold Béla Kolos (1859. dec 24. Felsőőrs, Zala vm.–1945 ápr. Bp.) divatáru-kereskedő, szaklapszerkesztő, a Színházi Élet Ádám c. férfidivat-rovatának vezetője és Mangold Gusztáv (1866. nov. 10. Pest–1939. jún. 29. Bp.) újságíró, szerkesztő.

Mangold Béla 1887-ben tért át Pannonhalmán a r. kat. hitre és vette fel a Kolos nevet. Abonyi István kikeresztelkedésekor szintén a Kolos nevet vette fel.

Felesége: Bojár Anna Lujza (= Bojár Annus; Harmat Sándorné, 1894. szept. 15. Bp.–1982. ápr. Bp. Temetés, hamvasztás utáni búcsúztatás: 1982. ápr. 23. Farkasrét), Bojár Sándor (= 1907-ig Bergl Salamon, 1863. jan. 19. Pápa, Veszprém vm.–1924. nov. 13. Bp. Temetés: 1924. nov. 16. Farkasrét) mérnök, a Műszaki Világ szerkesztője és Beck Ludmilla (= Beck Lili, 1871. dec. 7. Pilsen, Csehország–1943. Bp.) leánya.

Bojár Anna testvérei: Bojár Géza László (1895–1969. júl. Bp. Temetés: 1969. júl. 28. Farkasrét) építész, Bojár Klára (1897. jún. 6. Bp.) és Bojár Pál (1898. márc. 31. Bp.–1973. márc. 15. Bp. Temetés, hamvasztás előtti búcsúztatás: 1973. márc. 21. Farkasrét).

Bojár Géza fia: Bojár Iván (1924. márc. 27. Bp.–1995. dec. 22. Bp.) művészettörténész, grafikus.

Iskola

A budapesti VII. kerületi Barcsay utcai m. kir. állami gimnáziumban éretts. (Abonyi Kolos István néven, 1903), a budapesti tudományegyetemen jogot tanult (1903–1908), államtudományi végbizonyítványt szerzett (Abonyi Kolos István néven, 1908).

Budapest székesfőváros szolgálatába állt (1908-tól), a tanácsi VII. ügyosztály (1908–1911), az V. kerületi elöljáróság ideiglenes hivatalnoka (1911–1914). Állásáról lemondott, és csak a hazai sakkélet szervezésével foglalkozott. Sakkszervezői tevékenysége miatt később kormányfőtanácsossá nevezték ki (1926-tól).

Életút

Sakkozóként, Abonyi István néven, a magyar bajnokságon 2/3. (1907); részt vett a prágai (1908: 2/3.) és a hamburgi nemzetközi versenyen (1910: nem került döntőbe). Élete során több száz ötperces játszmát váltott, ezekben a villámjátszmákban a legjobb magyar versenyző (1921: Budapesten 1.; 1923: Bécsben 1.; 1924: Párizsban 2.). Magyarországon az elsők között tartott száz táblát meghaladó szimultánokat. Városok közötti levelező sakkmérkőzésen a magyar csapat vezetője (1936: Berlin: Magyarország–Németország 1,5:0,5; 1939/40: Riga: Magyarország–Lettország 1:1).

Sportvezetőként, Abonyi István néven a Budapesti Sakk-kör titkára, főtitkára (1911–1914), elnöke, ill. ügyvezető elnöke (1914–1940), egyúttal a Magyar Sakkszövetség alelnöke, ügyvezető elnöke (1921–1937). Szövetségi elnökként ő vezette a magyar válogatottat az I. (nem hivatalos) párizsi sakkolimpián (1924). A Nemzetközi Levelezési Sakkszövetség (Internationaler Fernschachbund, IFSB) alelnöke, ügyvezető elnöke (1935–1939).

Abonyi István Budapesten született, jómódú kikeresztelkedett zsidó családból, édesapja Abonyi József (= Pfeffer Simon) tekintélyes fővárosi fogorvos és az Abonyi-házak tulajdonosa volt. Az egyik ilyen házban (VII. kerület Nefelejts utca 27–29.) élt Abonyi István, aki középiskoláit a Barcsay utcai gimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett államtudományi végbizonyítványt.

Tanulmányai befejezése után a fővárosban helyezkedett el mint díjnok, ideiglenes segédfogalmazó. Néhány évig a fővárosban hivatalnokoskodott, majd hátat fordított a közszolgálatnak és csak a hazai versenyszerű sakkozással foglalkozott. Már diákkorában részt vett kisebb jelentőségű versenyeken, majd 1907-ben ért el legjobb eredményét: a székesfehérvári II. nemzeti versenyen Forgács Leó mögött, Székely Jenővel holtversenyben a 2–3. helyen végzett. A székesfehérvári, a prágai és a hamburgi versenyekkel sakkozói pályafutása véget ért. A kortársak nem értették, hogy 1910-ben miért hagyott fel versenyzői karrierjével (egyes vélemények szerint talán súlyos – epileptikus – betegsége miatt) jóllehet a századelő egyik legerősebb játékosának tartották.

A Magyar Sakkszövetség évekkel később számára kiállította a mesteri címet – a verseny- és szimultáneredmények által is igazolt valószínűsített játékerő miatt. Az ötperces villámpartik legjobb magyar sakkozójának országosan ismert, legendásan kiváló és gyors szimultánjai az 1920-as–1930-as években a sakkozás népszerű propagandaeseményei voltak.

Emlékezet

Abonyi István Budapesten élt és tevékenykedett (utolsó lakcíme: Belváros, IV. kerület Deák Ferenc utca 17.), a fővárosban hunyt el, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Gyászszertartásán a Budapesti Sakk-kör nevében Örvényi Béla búcsúztatta, a Magyar Sakkszövetséget Sipőcz László ügyvezető elnök és Maróczy Géza nagymester, szövetségi kapitány képviselte.

A sakkirodalomban nevét őrzi az Abonyi-csel, ill. nevét vette fel a budapesti (zuglói) Abonyi Sakk-kör. Tiszteletére a Magyar Sakkszövetség Abonyi István-emlékversenyt rendezett (1947-ben), valamint a levelezési sakkban az értékszámrendszeren alapuló minősítés bevezetése után a Nemzetközi Levelezési Sakkszövetség (az IFSB utódja, az International Correspondence Chess Federation, ICCF) szintén Abonyi István-emlékversenyeket rendezett az új nemzetközi mesteri címek elnyerésére (1989-től).

Szerkesztés

A Magyar Sakkvilág főmunkatársa (1911–1916), felelős szerkesztője (1917–1919 és 1922), a Világ (1916), a Képes Krónika (1922–1923) és az Érdekes Ujság (1924) sakkrovatának vezetője.