Agorasztó Tivadar
Agorasztó Tivadar

2020. október 30. Péntek

Agorasztó Tivadar

politikus, jogász

Születési adatok

1870.

Budapest

Halálozási adatok

1945. január 26.

Budapest


Iskola

Középiskoláit Budapesten, Szatmáron és Pozsonyban, a jogot Pozsonyban, Debrecenben és Budapesten végezte. A bp.-i tudományegyetemen államtudományi doktori okl. szerzett (1893).

Életút

Békés vm. tb. aljegyzője, Szatmár szolgabírója (1893–1896), Pest vm. al-, és főjegyzője, majd alispánja (1896–1900), a bp.-i községi közigazgatási tanfolyam tanára (1900–1913), Pest vm. törvényhatósági bizottságának örökös tagja (1931–1944). Országgyűlési képviselő, a Főrendiház (1905–1918), majd a Felsőház tagja (1931–1944). Az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság elnökhelyettese. A bp.-i V. kerület Petőfi téri görögkeleti magyar egyházközösség főgondnoka. Az ország egyik legkiválóbb közigazgatási szakembereként különösen sokat tett a főváros környéki települések infrastruktúrájának fejlesztéséért: kórházakat, művelődési és gondozó egyesületeket alapított. Magyarországon az elsők között szervezte meg a közigazgatási szakemberek képzését és továbbképzését, kidolgozta az ezzel kapcsolatos tanfolyami tananyagot és a vizsgafeltételeket.

Emlékezet

Emlékét Dunaharasztiban utca őrzi.

Elismertség

A Városok és Vármegyék Országos Mentőegyesületének egyik megszervezője (1926) és elnökhelyettese. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége és a Pest vm.-i Gazdasági Egyesület alelnöke. A Magyar Vöröskereszt Egyesület, a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége, a Vakokat Gyámolító Országos Egyesület, az Alföldi Közművelődési Egyesület, a Budapesti Mentőegyesület, a Faluszövetség, az Országos Kaszinó és a Tisztviselő Kaszinó választmányi tagja.

Elismerés

Kalocsa, Rákospalota és Szentendre díszpolgára.

Szerkesztés

A Pest vármegye lexikonja szerkesztőbizottságának tagja.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013