Almási Gyula Béla
Almási Gyula Béla

2024. október 6. Vasárnap

Almási Gyula Béla

festőművész, grafikus, író

Névváltozatok

Almásy

Születési adatok

1908. október 13.

Makó

Halálozási adatok

1976. augusztus 2.

Hódmezővásárhely


Iskola

Kereskedelmi érettségit tett (1926), Rudnay Gyula képzőművészeti szabadiskolájában tanult, majd Rómában és Párizsban járt hosszabb tanulmányúton (1926–1930).

Életút

Rövid ideig Bp.-en (1930), majd Makón élt (1930–1942), utóbb Hódmezővásárhelyen telepedett le (1942). A II. vh. után sokat tett a nagy hagyományokkal rendelkező vásárhelyi művészeti élet újraindításáért. A Vásárhelyi őszi Tárlatok kezdeményezője, rendszeres résztvevője, a hódmezővásárhelyi művésztelep alapító tagja és gondnoka (1953-1976). Szerepe volt a mártélyi művésztelep vezetésében is. Festészete Tornyai János, Rudnay Gyula és Endre Béla hagyományait követi, az alföldi népi realizmus stílusjegyeit hordozza. Visszafogott színvilágú pasztelljei, síkokban fogalmazott parasztfigurái és nagy horizontú tájai elsősorban a Viharsarokban élők életszemléletét ábrázolják. Festményekent kívül fametszeteket, exlibriseket is készített. Műveit a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) őrzi.

Emlékezet

Emlékkiállítását a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban rendezték meg (1991).

Elismerés

Tornyai János-plakett (1957).

Szerkesztés

Versei a Veszprémi Antológiában (1930?), a Nagyhegyek felé (1932) és más gyűjteményes kötetekben; írásai és metszetei a Kisgrafika c. lapban jelentek meg (1940-es évektől).

Kiállítások

F. kiállításai: Hódmezővásárhely (1931
1947
1954)
Párizs (1947)
Brüsszel (1952)
MNG (Bp., 1964)
Gyűjteményes. Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely, 1968)
Gyűjteményes. Hatvani Galéria. (1973)
Magyar tájak. MNG. (Bp., 1975)
Városi Kiállítóterem (Makó, 1979)
Emlékkiállítás. Tornyai János Múz. (Hódmezővásárhely, 1991).

Főbb művei

F. m.: írásai: Alföldi magyarok. Fametszetek. (Hódmezővásárhely, 1942)
Örök mécs. Versek. (Hódmezővásárhely, 1947)
Vásárhelyi vázlatkönyv. Összeáll. Szabó Endrével. (Hódmezővásárhely, 1958).

Irodalom

Irod.: Pogány Ö. Gábor: A. Gy. B. Kat. (Bp., 1964)
Kovács Gyula: A. Gy. B. művészete. (Művészet, 1968)
Dömötör János: Vásárhelyi művészet. (Alföld, 1971)
Bánszky Pál: Hódmezővásárhely és a képzőművészetek. (Művészet, 1974)
Dömötör János: A vásárhelyi tárlatok negyedszázada. (Művészet, 1978)
Pogány Ö. Gábor: Hommage à Almási. (Csongrád megyei Hírlap, 1979. jún. 8.)
Kozma Ildikó: A. Gy. B. festő és grafikus életútja. (Csongrád Megyei Hírlap, 1986. aug. 18.)
Dömötör János: Nagy elődök nyomában. A festő, művészetszervező A. Gy. B.-ra emlékezünk. (Délsziget, 1991).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője