Család

Evangélikus családból származott.

Dédszülei, apai: Fleischhacker Pál szűcsmester, Brunner Zsuzsanna; ?, ?.

Dédszülei, anyai: ?, ?; Andorka János (1812. ápr. Pusztamiske, Veszprém vm.–1894. dec. 19. Iharosberény. Temetés: 1894. dec. 22. Iharosberény) evangélikus esperes, iharosberényi lelkész, Fejér Erzsébet (†1881. jún. 7. Iharosberény, Somogy vm. Temetés: 1881. jún. 10. Iharosberény).

Nagyszülei: Fleischhacker Károly Frigyes (1820. júl. 22. Sopron–1893. júl. 16. Ágfalva, Sopron vm. Temetés: 1893. júl. 18. Ágfalva) evangélikus lelkész, a soproni evangélikus egyházmegye esperese, Roth Amália (1829. jún. 20. Kőszeg, Vas vm.–1913. szept. Sopron); Keill/Keil Rudolf (= Keil Endre Rezső), Andorka Mária.

Andorka Mária testvérei: Andorka Gyula (†1897. márc. 29. Csurgó. Temetés: 1897. márc. 31. Csurgó) csurgói kir. járásbíró és Andorka Elek (1850. okt. 31. Vése, Somogy vm.–1920. okt. 7. Kaposvár. Temetés: 1920. okt. 9. Kaposvár) jogász, Somogy vármegye tiszti főügyésze.

Szülei: Fleischhacker Mór Fridolin (1856. febr. 27. Ágfalva, Sopron vm.–1900. jún. 6. Sopron): a soproni állami főreáliskola tanára, Keill Ilona (†1911. márc. 25. Sopron. Temetés: 1911. márc. 27. Sopron, evangélikus temető).

Fleischhacker Mór Fridolin testvérei: Fleischhacker Lajos Imre (1850. júl. 9. Ágfalva), Fleischhacker Emma Róza (1852. febr. 23. Ágfalva), Fleischhacker Gusztáv Adolf (1854. okt. 14. Ágfalva–1938. dec. 3. Bp. Temetés: 1938. dec. 4. Kaposvár, Keleti Temető) honvéd ezredes, Fleischhacker Mária (1856. febr. 21. Ágfalva), Herczeg Árpádné Fleischhacker Amália (1858. okt. 12. Ágfalva–1943. máj. 30. Bp.), Fleischhacker Matild (1860. márc. 15. Ágfalva) Fleischhacker Ernő Róbert (1867. febr. 28. Ágfalva–1898. dec. 16. Csorna, Sopron vm.), Fleischhacker Imre (1878. febr. 3. Ágfalva).

Testvérei: Cziegler Gusztávné Fleischhacker Ilona (1887. aug. 28. Sopron), Andorka Gyula (= 1930-ig Fleischhacker Gyula István, 1889. aug. 9. Sopron–1959. máj. 28. Keszthely) mérnök, városi tanácsos, Fleischhacker Mária (1895. júl. 24. Sopron), Fleischhacker Erzsébet (1897. nov. 15. Sopron).

Fleischhacker Ilona férje: Cziegler Gusztáv (1885. dec. 26. Bp.–1966. jún. 6. Solothurn, Svájc) honvéd tábornok, altábornagy.

Felesége: 1929. dec. 14.–1961. márc. 30.: verebélyi Verebélÿ Judit (1908. nov. 13. Bp.), Verebélÿ Tibor (1875. jan. 28. Bp.–1941. márc. 28. Bp. Temetés: 1941. ápr. 1. Kerepesi út) orvos, sebészprofesszor, az MTA tagja és Bókay Nadine (1887. dec. 28. Bp.–1957. okt. 8. Bp. Temetés: 1957. okt. 14. Farkasrét) leánya. Bókay Nadine, Bókai János (= Bock János, 1822. máj. 18. Igló–1884. okt. 20. Bp. Temetés: 1884. okt. 22. Kerepesi út): orvos, gyermekgyógyász, unokája.

Gyermekei, fia: Andorka Rudolf (1931. ápr. 30. Bp.–1997. jún. 30. Bp. Temetés: 1997. júl. 10. Farkasrét) szociológus, az MTA tagja; leánya: Bezzegh Tiborné Andorka Nadine (1935. okt. 14. Bp.) a Sport és Játékkereskedelmi Vállalat könyvelője.

Magyarosításakor anyai nagyanyja családnevét vette fel!

Iskola

Soproni hadapródiskolát, majd Ludovika Akadémiát végzett, hadnaggyá avatták a budapesti 1. honvéd gyalogezredhez (1911), laibachi vezérkari tanfolyamot (1917), budapesti Hadiakadémiát végzett (1921); a budapesti tudományegyetemen államtudományi doktori okl. szerzett (1921). 

Életút

Csapatszolgálatot teljesített, majd alakulatával és a 306. honvéd gyalogezreddel az I. világháború különböző harcterein küzdött (1911–1917), vezérkari tisztként több beosztásban szolgált (1917–1918). A Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadseregben Stromfeld Aurél segédtisztjeként részt vett a felvidéki hadjáratban (1919. máj.–jún.), a proletárdiktatúra bukása után belépett a Nemzeti Hadseregbe; a Fővezérség Nyilvántartó Osztályának munkatársa (1919. aug.).

Revalban (= Tallinn) a szovjet–magyar hadifogolycsere intézőbizottság tagja (1921. dec.–1922. aug.), a prágai magyar követségen ún. rejtett katonai attasé (1923–1925). Rövid budapesti szolgálat (1925–1927) után Varsóban katonai attasé (1927–1931), majd Rőder Vilmosnak, a Honvéd Vezérkar Főnökének szárnysegédje és a budapesti Hadiakadémián a nemzetközi jog r. tanára (1931. máj. 1.–1934. máj. 1.). A Honvédelmi Minisztérium (HM) VI-2 Osztályának helyettes vezetője (1934–1936), a HM Elnökség B. Csoportjának vezetője (1936–1937), a HM VI-2 Osztályának vezetője (1937. aug. 1.–1939. máj. 1.), szolgálaton kívül helyezték és tábornokká nevezték ki (1939. máj. 8.). I. osztályú tanácsosként Magyarország madridi követe (1939. jún. 12.–1941. ápr. 3.); gr. Teleki Pál öngyilkossága (1941. ápr. 3.) után lemondott tisztségéről, és nyugdíjaztatását kérte.

A II. világháború után a Vasútforgalmi Vállalat tisztviselője (1945–1949).

A két világháború közötti Magyarország egyik jelentős diplomatája, a magyar ellenállási mozgalom meghatározó, befolyásos személyisége, az angolszász orientáció híve. Nyugdíjaztatási kérelme után 1941-ben az angol követ felajánlotta neki, hogy Londonban kapcsolódjon be egy ellenkormány megalakításába. Ő ezt visszautasította, ugyanakkor magánkihallgatáson óva intette Horthy Miklós kormányzót egy Szovjetunió elleni hadba lépéstől. Meggyőződéses demokrataként élesen szembehelyezkedett a náci Németországgal, a fasizmussal szemben minden demokratikus erő összefogását hirdette (eljutott a szociáldemokratákkal és kommunistákkal való együttműködésig is: Schönherz Zoltán mellett tanúskodott tárgyalásán, 1942-ben.). Németellenes nézetei miatt az ország megszállása után a Gestapo az elsők között tartóztatta le (1944. márc. 22.), Mauthausenbe hurcolták, ahonnan súlyos betegen tért haza (1945. jún.).

A II. világháború után semmilyen közszereplést sem vállalt, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) azonban egy házkutatás során letartóztatta (1949), hosszú hónapokig az Andrássy út 60-ban raboskodott, ahol a kihallgatások során többször kegyetlenül bántalmazták, majd tárgyalás és ítélet nélkül a kistarcsai internáló táborba vitték, lakását elkobozták, családját kitelepítették Besenyszögre (Szolnok megye, 1951). Háborús és népellenes cselekedetekért utóbb börtönre ítélték (a váci börtönben raboskodott: 1953. szept.; betegsége miatt szabadon engedték: 1954; a Legfelsőbb Bíróság perújrafelvétel után rehabilitálta: 1956. dec. 17.).

Andorka Rezső röviddel Spanyolországba kerülése előtt kezdett el naplót írni (1938-tól 1944-ig, német fogságáig vezette feljegyzéseit). Füzeteit letartóztatása után az ÁVH elkobozta, nyomozati anyagához csatolta, és azt később sem kapta vissza. Lőrincz Zsuzsa levéltáros találta meg naplója egy részét, s adta ki (A madridi követségtől Mauthausenig címmel, 1978-ban).

Andorka Rezső Budapesten élt és tevékenykedett (utolsó lakcíme: VIII. kerület József körút 65), a Farkasréten – fiával közös sírban – nyugszik. A sírt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2002-ben).

Szerkesztés

A nemzeti ellenzék összefogását sürgető írásai rendszeresen megjelentek a Magyar Nemzetben (1941–1944), a Magyarországban (1941–1944) és a Magyar Újságban (1942–1944).