Andreánszky István
Andreánszky István

2024. október 7. Hétfő

Andreánszky István

újságíró, politikus

Születési adatok

1911. június 14.

Mezőlaborc

Halálozási adatok

1989. október 12.

Forest, Belgium


Iskola

Középiskoláit Sárospatakon végezte.

Életút

Kommunista szervezkedés vádjával letartóztatták (1930-as évek eleje), Csehszlovákiába távozott, Pozsonyban telepedett le (1934). A pozsonyi Magyar Újság és a Csehszlovákiai Népszava szerkesztője (1934–1938), ill. magyarországi lapok felvidéki tudósítója. A II. vh. után az SZDP debreceni napilapja, a Tiszántúli Népszava felelős szerkesztője (1945–1946), letartóztatták (1946), s miután kizárták az SZDP-ből elhagyta az országot, Belgiumban telepedett le (1948). Tevékenyen részt vett az emigráció politikai életében. Előbb a Bán–Szélig-féle Magyarországi Szociáldemokrata Párt Emigrációban tagja, majd Erőss Ferenccel közösen a keresztény nemzeti jelleget hangsúlyozó Független Magyar Szocialista Mozgalom alapítója (1951). A Szabadság Mozgalom ún. elnöki tanácsának (1952) és a Magyar Szocialisták Permanens Európai Konferenciájának tagja.

Szerkesztés

A pozsonyi Magyar Újság és a Csehszlovákiai Népszava szerkesztője (1934–1938), ill. magyarországi lapok felvidéki tudósítója. A II. vh. után az SZDP debreceni napilapja, a Tiszántúli Népszava felelős szerkesztője (1945–1946). A brüsszeli Fáklya kiadója és szerkesztője (1950–1957), a londoni Szocialista Élet szerkesztője (1961–1963). A tanyavilágot bemutató szociográfiái Kassák Lajos Ma c. lapjában, elméleti írásai a Szocializmus c. folyóiratban jelentek meg.

Főbb művei

F. m.: A magyar dolgozók vívmányainak és a demokratikus jogoknak a védelméért, biztosításáért és fejlesztéséért. Nagy Balázzsal. (H. n., 1972).

Irodalom

Irod.: Szabó Éva: A. I. életútja. (Múltunk, 2007).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője