Auer Pál
Auer Pál

2024. április 18. Csütörtök

Auer Pál, 1910-től alsóterényi

politikus, ügyvéd

Születési adatok

1885. október 3.

Budapest

Halálozási adatok

1978. június 20.

Párizs


Család

Sz: Auer Róbert tőzsdetanácsos, a Kereskedelmi Utazók Egyesületének elnöke, Gallitzenstein Klára. A család kikeresztelkedett, református hitre tért át, 1910-ben nemesi rangot kapott.

Iskola

A budapesti VII. kerületi főgimnáziumban éretts. (1903), a budapesti tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktori okl. szerzett (1907), majd berlini és párizsi kiegészítő tanulmányokat követően ügyvédi szakvizsgát tett (1910).

Életút

Tanulmányai befejezése után Budapesten nyitott irodát, ahol elsősorban nemzetkőzi jogi ügyekkel foglalkozott (1911–1914 és 1919-től). Az I. világháborúban tüzértisztként frontszolgálatot teljesített (1914–1918), a Tanácsköztársaság idején Bécsben élt (1919. márc.–aug.). Mint a két világháború közötti korszak ismert jogásza a trianoni békeszerződés által létrehozott ún. határmegállapító bizottság jogi szakértője (1921), a frankhamisítási per során a francia kormány és a Banque de France magánvádlója (1926), a budapesti francia követség jogtanácsosa (1930-as évek). A gr. Károlyi Mihály vezette Függetlenségi és 48-as Párt tagja (1918–1919), Kossuth-párti, majd független képviselőként a budapesti törvényhatósági bizottság tagja (1926–1939). A Független Kisgazdapárt (FKgP) tagja (1943-tól), az ország német megszállása után (1944. márc. 19.) francia és angolszász kapcsolatai miatt bujdosni kényszerült.

 

A II. világháború után az FKgP budapesti VI. kerületi szervezetének elnöke és az országos intéző bizottság tagja (1945–1946), a budapesti nemzeti bizottság (1945), ill. a budapesti törvényhatósági bizottság tagja (1945–1946). Az Ideiglenes Nemzetgyűlés (Budapest, 1945. ápr.–nov.), a Nemzetgyűlés képviselője (Nagy-Budapest, 1945–1946) és Külügyi Bizottágának elnöke (1945–1946). Magyarország párizsi követe (1946–1947), Nagy Ferenc miniszterelnök eltávolítása után lemondott, s Franciaországban maradt.

 

A magyar politikai emigráció egyik meghatározó, mértékadó személyiségeként a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottságának tagja és franciaországi képviselője (1949–1957), egyúttal alelnöke (1950–1957) és a kereskedelemügyi bizottság vezetője (1951–1957). A Magyar Európa Tanács alapító tagja és elnökeként (1949-től), a keleti blokk országaiból érkező emigránsokat összefogó Közép- és Kelet-európai Bizottság létrehozója, s mindkét szervezet képviselője az Európa Mozgalom végrehajtó bizottságában. A Maurice Schumann által vezetett Önrendelkezési Jog Ligájának főtitkára. A Magyar Parasztszövetség Emigrációs Szervezete politikai bizottságának tagja (1951-től). A Magyar Bizottság tagja (1958–1978).

Az albertfalvai L. C. H. Lakkgyár elnöke, több, elsősorban francia érdekeltségű rt. igazgatóságának tagja. A Magyar Béke Egyesület elnöke (1923-tól), a Pánerópai Unió magyar tagozatának elnöke (1924-től), s Magyarország képviselője a szervezet központi tanácsában (1924–1944). A II. világháború után az Országos Földhitel Intézet igazgatóságának, s a Magyar–Amerikai Kereskdelmi Kamara Elnöki Tanácsának tagja.

Elismerés

A Francia Becsületrend lovagja.

Szerkesztés

Avar Pál és Arató Pál néven írt versei, műfordításai, novellái az Egyetértés, a Magyar Géniusz (1901-től); jogi tanulmányai elsősorban A Jog (1908), a Jogtudományi Közlöny (1911–1927), a Világ (1912), az Ügyvédek Lapja c. folyóiratban jelentek meg (1913-tól).

 

A két világháború között egy ideig a Nemzetek Szövetsége lapjának, a Journal de Genève-nek állandó magyarországi tudósítója, az emigrációban kiterjedt politikai írói tevékenységet folytatott, francia és angol nyelvű újságok (Le Monde, Le Figaro, International Herald Tribune stb.) mellett munkái az Irodalmi Újságban, a Látóhatárban, a Buenos Aires-i Magyar Hírlapban, a Március és Októberben, a Nyugati Hírnökben és az Új Hungáriában láttak napvilágot, ezenkívül a müncheni székhelyű Szabad Európa Rádiónak is dolgozott.

Főbb művei

F. m.: Idegen költők. Műfordítások. Szerk. Avar Pál néven, Benedek Marcellal. (Bp., 1906)
Becsület és becsületsértés. (Bp., 1908)
A magyar középosztály forradalma. Márciusi beszéd. (Bp., 1913)
A népek szövetsége. (Bp., 1918
németül: Wien–Leipzig, 1921)
A vegyes döntőbíróságok illetékessége. (Bp., 1927)
Nemzetközi kereskedelem és jogi bábel. (Bp., 1929)
Briand Páneurópa- memoranduma és Magyarország érdekei. (Komárom, 1930)
Amióta Genfből kormányozzák a világot. (Bp., 1931)
Miért nem tagja az Egyesült Államok a Nemzetek Szövetségének? (Pécs, 1931)
Ügyvédség külföldön. (Bp., 1931)
A nemzetközi szerződések revíziója. (Pécs, 1932)
Problèmes danubiens. (Paris, 1932)
Revision of Treaties. (London, 1933)
Schiedsgerichte für den internationalen Handel. (Wien, 1933)
Die Lehren des Konflikts zwischen Italien und der Völkerbund. (London, 1936)
Le droit des peuples à l’’autodetermination. (Nancy, 1963)
Initiatives toward Corporation in the Danubian Basin in the 19th and 20th Centuries. (Astor Park, 1970)
Fél évszászad. Események, emberek. Visszaemlékezések. (Washington, 1971)
Elkerülhető-e a harmadik világháború ? (München, 1977).

Irodalom

Irod.: Vadnay Zsuzsa: A magyar diplomácia grand old man-je. A. P. 90 éves. (Saáry Éva–Vadnay Zsuzsa: Érdekes emberek. Zürich, 1981).

Megjegyzések

A lexikonok – pl. MÉL, UMÉL – adataival ellentétben a két Auer (György és Pál) nem voltak testvérek!

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője