Iskola

Négy polgárit végzett, majd épületlakatosi segédlevelet szerzett (1899), berlini tartózkodása idején (1907–1909) kitanulta a csillárkészítő szakmát is.

Életút

Előbb lakatosként, majd különböző kis üzemekben csillárkészítőként (1909–1914), később ismét eredeti szakmájában, a csepeli Weiss Manfréd-féle hadiüzemben dolgozott (1914–1918). Az MSZDP és a Műlakatosok Szakegylete (1899-től), majd a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének tagja (1909-től), utóbbi felügyelő bizottságának is tagja (1912-től). A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szövetsége Gyáripari-lakatosok Szakosztályának titkára (1917–1918), a szövetség elnöke (1918), a Bp.-i Munkástanács tagja (1918. nov.-től). A Tanácsköztársaság idején az összes vas- és fémüzemek szociális termelési népbiztosa (1919. ápr. 7.–1919. jún. 24.), majd népbiztosi rangban a négy tagú Népgazdasági Tanács elnökségének tagja (1919. jún. 24.–1919. aug. 1.), egyúttal a Népgazdasági Tanács IX. (Munkaügyi) Főosztályának vezetője és képviselője a Forradalmi Kormányzótanácsban (1919. jún. 29.– 1919. aug. 1.). Az MSZDP és a KMP egyesüléséből létrejött Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja tizenhárom tagú vezetőségének tagja. A Tanácsköztársaság bukása után a népbiztosperben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték (1920), de fogolycsere-akció keretében Szovjet-Oroszországba került (1921. nov.). Az emigrációban Kun Béla csoportjához tartozott, belépett az Orosz Kommunista (Bolsevik) Pártba (1922), a Vasúti Népbiztosság és a Népgazdasági Tanács autógarázsának autólakatosa (1922– 1926), munkanélküli (1926–1927), a Moszkvai Magyar Klub főállású titkára (1927–1928), a moszkvai Elektrozavod nagyüzem munkása (1928–1931), mestere (1931–1935), rokkantnyugdíjasként leszázalékolták (1935). Koholt vádak alapján letartóztatták (1938. febr.), halálra ítélték és kivégezték (1939; a SZU-ban rehabilitálták: 1956).

Emlékezet

Emlékét Csepelen (Bp., XXI. ker.) utca őrzi.