Bajcsy-Zsilinszky Endre
Bajcsy-Zsilinszky Endre

2020. október 26. Hétfő

Bajcsy-Zsilinszky Endre, 1925 –1935-ig vitéz

politikus

Névváltozatok

Zsilinszky Endre 

Születési adatok

1886. június 6.

Szarvas, Békés vármegye

Halálozási adatok

1944. december 24.

Sopronkőhida, Sopron vármegye


Család

Sz: Zsilinszky Endre, Bajcsy Mária. Apja a 18. sz. elején a Felvidékről Békés vm.-be telepített szlovák jobbágyok leszármazottja volt, akik Békéscsabán éltek; anyja, Bajcsy Mária régi magyar köznemesi családból származott. Nagybátyja: Zsilinszky Mihály (1838–1925) történész, kultúrpolitikus. Testvére: Zsilinszky Gábor (1888–1953) vegyészmérnök, politikus; ill. Zsilinszky Margit és Zsilinszky Erzsébet. A család 1887-től Békéscsabán élt. Vitézzé avatásakor (1925) anyja családi nevét is felvéve, nevét Bajcsy-Zsilinszkyre változtatta, 1935-ben lemondott vitézi rangjáról. F: 1944-től Bende Mária (1900–1974) politikus.

Iskola

A békéscsabai ev. gimnáziumban éretts. (1904), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen állam- és jogtud. doktori okl. szerzett (1908); közben egy-egy félévig a lipcsei, majd a heidelbergi egyetemen tanult (1906–1907).

Életút

Önkéntesként a bécsi 1. cs. és kir. huszárezrednél szolgált (1909–1910), tartalékos tiszti vizsgát tett (1910). Békéscsabára visszatérve Linder Károly irodájában ügyvédjelölt (1910–1911). Ekkorra már rendkívül elmérgesedett az Achim L. András és a Zsilinszky-család között régóta meglevő ellenségeskedés. A politikai ellenfeleivel szemben rendkívül durván fellépő Achim egy cikkében (Békéscsabai Ujság, 1911. máj.) id. Zsilinszky Endrét gyalázta, ezért a Zsilinszky-testvérek felelősségre vonták a lakásán. A szóváltás verekedéssé fajult, ennek során Achimot két lövés érte, s Zsilinszky Endrén külsérelmi nyomok keletkeztek. Achim a dulakodás következtében meghalt. A bírósági eljárás során az ügy a Kúria döntése nyomán a bp.-i büntető törvényszék elé került. Egyes tanúk szerint Zsilinszky Endre lőtte le hátulról a menekülő Achimot, a testvérek azt állították, hogy a bátyja életéért aggódó Gábor pisztolyából érte a végzetes lövés. A bíróság a több bizonyítékkal alátámasztott utóbbi vallomást fogadta el, s önvédelem címén a Zsilinszky-fivéreket felmentette a gyilkosság bűntettének vádja alól. Ezután közigazgatási pályára lépett (1912), Alsókubinban Árva vm. főispánjának hivatalában közigazgatási gyakornok; Szinyei- Merse István főispán titkára (1912–1914). Az I. vh. kitörése után huszárhadnagyként vett részt a szerbiai hadjáratban (1914– 1915), ezután az olasz fronton harcolt (1915–1916), majd az orosz frontra került (1916. jún.), ahol a halicsi ütközetben súlyosan megsebesült (1916. szept.), saját kérésére ismét kikerült az orosz frontra (1917 eleje). Itt az állóháború csendesebb időszakában írta le elképzeléseit a háború utáni magyar újjászületésről. A vh. vége és az összeomlás Oroszországban érte, ahonnan László Miklós tábornok parancsnoksága alatt alakulatával hazatért (1918. nov.). A leszerelt tiszteket tömörítő Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) alapító tagja (1918. nov.), a Tanácsköztársaság alatt a br. Perényi–Szörtsey-féle ellenforradalmi csoportosulás tagja. A kőszegi ellenforradalom leverése után több hétig a vörösök fogságában volt, innen megszökött és Bécsbe, majd Zágrábon át Szegedre jutott. Szegeden beállt a nemzeti hadseregbe, de katonai feladatok híján a Külügyminisztérium Sajtóosztályának segédfogalmazója (1919. jún.). Bp.-en a Szózat c. lap munkatársa (1919–1921), főmunkatársa (1921–1922), főszerkesztője (1922–1925). Nacionalista, fajvédő, antiszemita nézeteket vallott és MOVE-beli bajtársaival szorosan együttműködött. Németországban barátja, Kozma Miklós, az MTI elnöke felkérésére megszervezte a berlini magyar sajtóirodát (1920). Megválasztották a MOVE dísztagjának (1920); tagja lett az Egységes Pártnak (1920), kormánypárti programmal ngy.-i képviselővé választották (Derecskei választóker., 1922). A gr. Bethlen István miniszterelnök és a fajvédők közötti ellentétek kiéleződése miatt kilépett az Egységes Pártból (1923), Gömbös Gyulával és másokkal együtt megalapította a Fajvédő Pártot (Magyar Nermzeti Függetlenségi Párt). Ngy.-i képviselőként és újságíróként egyaránt hevesen támadta a Bethlen-kormány politikáját. Az ogy.-i választásokon Pekár Gyulával szemben vereséget szenvedett, képviselői mandátumát elvesztette (1926), s lapja, a Szózat is megszűnt (1926). Egyre inkább eltávolodott Gömbös Gyulától, kilépett a Fajvédő Pártból (1927 ősze). Ekkor új utakat kezdett keresni, s megindította Előörs c. lapját (1928. márc.). Harcba szállt a megüresedett képviselői mandátumért, de ismét vereséget szenvedett (Tarpai választóker., 1929. jún.). A választást petícióval akarta megtámadni, de amikor a kérvényhez szükséges aláírások összegyűjtéséhez hozzáfogott a Tarpán megjelent csendőrök letartóztatták, s csak főszolgabírói intézkedésre engedték szabadon. Ebben az időben egyre határozottabban ismerte fel az ellenforradalmi rendszer igazi jellegét, s azt, hogy Mo.-ot és Délkelet- Európa népeit a német expanzió fenyegeti. Politikai fejlődésének jelentős állomása a Nemzeti Radikális Párt bp.-i megalakulása (1930. nov.), majd tarpai zászlóbontása (1931. jan.). Nem sokkal ezután ogy.-i képviselővé választották (Tarpai választóker., 1931. jún.). Az Előörs megszűnése után a Szabadság c. lap alapító szerkesztője (1932–1936). Szoros kapcsolatba került Szabó Dezsővel, Szabó Pállal, Illyés Gyulával, Kodolányi Jánossal, Tamási Áronnal, Veres Péterrel, akik rendszeresen írtak lapjába. Hitler hatalomra jutása után szinte azonnal felismerte a náci veszedelem nagyságát, s határozottan fellépett ellene (1933. júl.). Az Ogy.-ben és a sajtóban egyaránt hevesen támadta az új miniszterelnök, Gömbös Gyula feltétel nélküli nácibarát politikáját, s a Magyarország c. esti lapban rendszeresen megjelenő cikkeiben szállt harcba az országot fenyegető náci veszedelem szellemi- politikai behatolása ellen. Külpolitikai felfogásában ekkor erősödött meg a francia orientáció hangsúlyozása. Mikor Gömbös a Képviselőház feloszlatása után kiírta az új választásokat, Zsilinszkynek és még néhány barátjának felajánlotta a mandátumot, ha felhagynak az ellenzéki politizálással (1935. márc.), határozottan visszautasította Gömbös ajánlatát, s választási szövetséget kötött az oktobristákkal és a polgári radikálisokkal. A választások idején (1935. márc.) Gömbös miniszterelnök kíméletlen csendőrterrorral és csalással megakadályozta képviselővé választását a tarpai választókerületben. Erre válaszul lemondott vitézi rangjáról (1935. ápr.). Az 1935. év döntő fordulatot hozott politikai fejlődésében, csatlakozása a polgári demokratikus és náciellenes erőkhöz tekintélyét az írókon kívül a fiatal értelmiség körében is nagyon megnövelte. A választások után egyre szorosabb kapcsolatba került az FKgP-vel végül Zsilinszky Nemzeti Radikális Pártja egyesült a kisgazdákkal (1936). Kiteljesedett publicisztikai tevékenysége, sokat foglalkozott társadalmi kérdésekkel, az akkor napirendre került zsidókérdésben is teljesen szembefordult a kormánypolitikával. A következő ogy.-i választásokon (1939. máj.) ismét képviselővé választották Tarpán. Nemsokára megindította saját lapját, a Független Magyarországot (1939. szept.), amely a náciellenes, függetlenségi gondolat szószólója lett. Már az 1930-as évek elejétől szorgalmazta a Jugoszláviával való megbékélést, s amikor gr. Teleki Pál miniszterelnök is helyeselte tervét, Belgrádba utazott (1940. febr.), ahol vezető politikusokkal tárgyalva lényegében a pár hónap múlva megkötött jugoszláv– magyar barátsági szerződés politikai előkészítését végezte el. Szabó Pál író és mások felkérésére elvállalta a Szabad Szó c. hetilap főszerkesztői tisztét (1940. okt.). A következő évben az Ogy.-ben a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás ellen szavazott (1941. febr.), Mo.-nak a Jugoszlávia elleni háborúban való részvétele kapcsán egy memorandumban igen élesen bírálta a kormányt a barátsági szerződés megszegése miatt, s figyelmeztette Bárdossy László miniszterelnököt az ország önállóságának és szuverenitásának fokozottabb védelmére. A SZU elleni háborúba való belépés (1941. jún.) után emlékiratban tiltakozott a hadbalépés ellen és élesen bírálta Bárdossyt, mert kiprovokálta az angolszász hatalmakkal szembeni háborús állapotot. A Képviselőházban az FKgP vezérszónokaként mindvégig keményen bírálta a magyar kormányok feltétlen németbarát külpolitikáját, s követelte Mo. háborúból való azonnali kilépését. A Népszava híres karácsonyi számában (1941. dec.) írt cikkében a Duna-völgyi népek összefogását hirdette a német terjeszkedés megállítására. Amikor híreket kapott az elfoglalt Bácskában elkövetett katonai és csendőri brutalitásról, figyelmeztette a miniszterelnököt (1941. dec.), majd nem sokkal ezután tudomást szerezve a vérengzésekről, követelte a felelősök szigorú megbüntetését (1942. febr.). A politikai események hatására fenntartás nélkül csatlakozott a Magyar Történelmi Emlékbizottsághoz (1942. febr.), részt vett a Petőfi-szobornál tartott tüntetésen (1942. márc. 15.). Kapcsolatba került a Szociáldemokrata Párttal, s közreműködött a kisgazdapárttal való szövetsége létrehozásában (1943. jún.). Az olasz fasiszta rendszer bukása után megszövegezte, és Tildy Zoltánnal együtt benyújtotta Kállay Miklós miniszterelnöknek az FKgP háborúellenes és az ország demokratikus újjászületéséről kifejtett programját (1943. júl. 31.). A háború második szakaszában igen sokat tett a politikai és származási okok miatt üldözöttek érdekében, főként a munkaszolgálatosokért. Az ellenzéki politikusok közül egyedül ő képviselte azt az álláspontot, hogy egy várható német agresszióval szemben fegyveres ellenállást kell tanúsítani. Amikor a német megszállás (1944. márc. 19.) reggelén rendőrök és SS-katonák törtek rá lakásában, tűzharcot vívott velük, amelyben súlyosan megsebesült. Elfogták és sebesülése miatt a bp.-i rendőrfőkapitányság rabkórházába került, majd átszállították a Fő u.-i börtönbe (1944. ápr.). Itt vette feleségül élettársát és titkárnőjét, Bende Máriát (1944. aug.). A Lakatos- kormány többszöri kérésére végül a Gestapo másokkal együtt őt is átadta a magyar hatóságoknak (1944. okt. 11.), s a kiugrási kísérlet zűrzavarában Vladár Gábor igazságügyminiszter intézkedése nyomán szabadult ki (okt. 15.). A nyilasok hatalomra jutása után illegalitásba vonult (1944. okt. 15.). Az ellenzéki erők széles körű összefogásával megalakították a németellenes fegyveres ellenállási mozgalom megszervezésére a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát, amely elnökévé választotta (1944. nov. 5.). Mikulics Tibor páncélos főhadnagy árulása folytán a nyilas Számonkérő Szék emberei, Radó Endre csendőrszázados vezetésével rejtekhelyén elfogták és feleségével együtt a Margit körúti börtönbe hurcolták (1944. nov. 23.). Bp.-en katonai bíróság elé állították (dec. 6.), a szovjet csapatok közeledése miatt a Margit körúti börtönt is kiürítették és a foglyokkal őt is Sopronkőhidára vitték (dec. 11.). A nyilas ogy. felfüggesztette képviselői mentelmi jogát (dec. 20.), a hadbíróság kötél általi halálra ítélte (dec. 23.), s kivégezték (dec. 24. reggelén). Exhumálása után országos gyászünnepély búcsúztatta Bp.-en (1945. máj. 27.), majd végakaratának megfelelően Tarpán temették el.

Emlékezet

A II. vh. után Bajcsy-Zsilinszkyre az új hatalom mint a magyar demokrácia első vértanújára tekintett. Emlékére róla nevezték el Bp. egyik főútját, a korábbi Vilmos császár utat Bajcsy-Zsilinszky útnak, ahol emléktábláját is elhelyezték. A Bajcsy-Zsilnszky út– Erzsébet tér sarkán helyezték el székről felugrani készülő szobrát (bronz, Győrfi Sándor alkotása, 1986; a szobrot 1997-ben lebontották, majd 2002-ben a tarpai művelődési ház udvarán állították fel.). Születésének 120. évfordulóján a bp.-i V. ker.-i Deák téren avatták fel legújabb szobrát (ún. negatív lenyomatú kőszobor, Illyés Antal alkotása, leleplezték: 2006. jún. 6.). Egy másik bronz ülőszobra Kiskunfélegyházán látható (Eskulits Tamás és Novák Márta alkotása, 1989). Bp.-en kívül még a legtöbb nagyvárosban (pl. Miskolc, Békéscsaba, Eger, Esztergom, stb.) utca őrzi emlékét, amelyek a rendszerváltozás után is megmaradtak. Róla nevezték el – többek között – az újfehértói Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnáziumot és Szakképző Iskolát, ill. a bp.-i Bajcsy-Zsilinszky Kórházat és Rendelőintézetet (korábban: Horthy Miklós Kórház). Az 1920-as évek végén Pálkövén (Veszprém m.) bérbe vett egy balatoni partmenti területet, ahol felépítette nyaralóját. A talpas, tornácos és nádtetős ház két lakóhelyiségében alakult meg a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékmúzeum, megnyílt: 1966. júl. 10-én, születésének 80. évfordulóján). Születésének 100. évfordulóján (1986) alakult meg a Bajcsy-Zsilnszky Endre Baráti Társaság, amelynek fő célja életművének és szellemi hagyatékának gondozása. A Társaság jelentős szerepet játszott a rendszerváltozásban, Vigh Károly révén az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is részt vett, és aláírója volt a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait lezáró megállapodásnak. A Társaság kezdeményezésére 1987-től, halálának évfordulóján a pesti ev. gyülekezet liturgikus megemlékezést tartott.

Szerkesztés

A Szózat c. lap munkatársa (1919–1921), főmunkatársa (1921–1922), főszerkesztője (1922–1925). Az Előörs (1928–1932), a Szabadság alapító szerkesztője (1932–1936). A Független Magyarország (1939-től) és a Szabad Szó főszerkesztője (1940-től). Publicisztikái a fenti lapokon kívül még elsősorban a Magyarországban jelentek meg (1933–1939).

Főbb művei

F. m.: Nemzeti újjászületés és sajtó. (Bp., 1920)
B.-Zs. E. újévi nyílt levele a derecskei választókerület polgáraihoz. (Bp., 1924)
Nemzeti radikálizmus. (Bp., 1930)
A Nemzeti Radikális Párt gazdasági és szociálpolitikai programja és szervezete. (Bp., 1931)
Német világ Magyarországon. (Bp., 1937)
Egyetlen út: a magyar paraszt. (Bp., 1938)
Mátyás király. (Bp., 1939
2. kiad. 1983)
Helyünk és sorsunk Európában. (Bp., 1941)
Transylvania. Past and Future. (Genf, 1944)
Erdély múltja és jövője. Utószó: Vigh Károly. (Bp., 1990).

Irodalom

Irod.: Lévai Jenő: A hősök hőse. B.-Zs. E., a demokrácia vértanúja. (Bp., 1945)
Féja Géza: Szabadcsapat. Életreg. (Bp., 1965)
Kállai Gyula: A magyar függetlenségi mozgalom. (5. kiad. Bp., 1965)
Dernői Kocsis László: B.-Zs. (Bp., 1966)
Kortársak B.-Zs. E.-ről. Szerk., bev. Vigh Károly. (Bp., 1969, 2. bőv. kiad. 1984)
Domokos József: Achim L. András. (Bp., 1971)
Talpassy Tibor: A holtak visszajárnak. (Bp., 1971)
Dósa Rudolfné: A MOVE. Egy jellegzetes magyar fasiszta szervezet. 1918–1944. (Bp., 1972)
Talpassy Tibor: Betöltötte hivatását. Emlékezés B.-Zs. E.-re. I. (Bp., 1975)
Domokos József: Két per egy kötetben. Visszaemlékezések. (Bp., 1978)
Vigh Károly: B.-Zs. E. külpolitikai nézeteinek alakulása. (Bp., 1979)
Talpassy Tibor: A reggel még várat magára. Emlékezés B.-Zs. E.-re. II. (Bp., 1981)
Féja Géza: Lapszélre. (Bp., 1982)
Borsi József: B.-Zs. E. a történeti irodalomban. 1957–1985. Vál., annotált bibl. (Békéscsaba, 1986)
Illés György: Kivégzés karácsonykor. (Bp., 1986)
B.-Zs. E. és politikai pátriája. Dokumentumok. 1929–1945. Összeáll., bev. Tidrenczel Sándor (Nyíregyháza, 1986)
Tilkovszky Lóránt: B.-Zs. Írások tőle és róla. (Bp., 1986)
Sebestyén Endre: B.-Zs. E. Nemzeti Radikális Pártja. 1930–1936 (Bp., 1988)
Vigh Károly: B.-Zs. E. (Bp., 1992)
Tilkovszky Lóránt: Emlékirat Magyarország miniszterelnökéhez nem sokkal az özönvíz előtt. Egy B.-Zs. memorandum 1942-ből. (Századok, 1994)
Tilkovszky Lóránt: Emlékirat Magyarország főméltóságú kormányzójához. (Somogy megye múltjából, 1996)
Ungvári Tamás: A „zsidókérdés” és a jobboldali radikalizmus. Zsilinszky és Milotay. (Valóság, 1999)
B.-Zs.-emlékszám. (Valóság, 2006).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013