Bálint Béla
pedagógus
Születési adatok
1914. október 22.
Tornalja
Halálozási adatok
1967. október 12.
Budapest
Iskola
A Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem–földrajz szakos tanári okl. (1940), a debreceni Tisza István Tudományegyetemen bölcsészdoktori okl. szerzett (1944).Életút
A nyíregyházi r. k. gimnázium (1940–1941), a muraszombati állami gimnázium h. tanára (1941–1944), a nyíregyházi r. k. gimnázium r. tanára (1945–1947), a bp.-i Madách Imre Gimnázium, majd a Szendrey Júlia Leánygimnázium (1947–1949), a Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium igazgatója (1949–1960), szakfelügyelője (1960–1967). A Szilágyi Erzsébet Kamarakórus megalapítója. Kezdeményezésére a Szilágyi Erzsébet Gimnázium lett az UNESCO ún. asszociált iskolája. Kodály Zoltán, Molnár Imre és Tamási Áron közreműködésével versenyeket szervezett a helyes és szép hangzású magyar beszéd érdekében.Szerkesztés
A vendek lakta délnyugat-magyarországi vidék földrajzával, néprajzával és történetével foglalkozó írásai elsősorban az Ethnographia-Népéletben, az Írottkőben, a Földgömbben és a Búvárban jelentek meg; oktatási módszertani cikkeit a Földrajztanítás, a Köznevelés és a Történelemtanítás c. folyóiratok közölték.Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
György Aladár
újságíró, művelődéstörténész, könyvtáros
Győry Sándor
mérnök, matematikus
Jancsó Elemér
irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő
Jancsó Miklós
orvos, belgyógyász, farmakológus
Juhász Béla
irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (664), orvos (606), író (459), történész (365), jogász (332), irodalomtörténész (285), szerkesztő (274), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (214), költő (189), közgazdász (181), gépészmérnök (169), nyelvész (167), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (101), művészettörténész (97), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (89)