Család

Sz: Bálint Aladár (1881–1924) író, újságíró, kritikus. Anyai nagybátyja Osvát Ernő (1876–1929) író, szerkesztő, kritikus.

Iskola

Apja korai halála után árvaházban nevelkedett (1924–1930). Reklámgrafikusnak készült, a bp.-i Iparművészeti Iskola Rajz Tagozatán Helbing Ferenc tanítványa (1930–1934). Rövid ideig Párizsban Robert Capa fotográfus munkatársa (1934), majd Vaszary János (1935) és Aba-Novák Vilmos magániskolájában tanult (1936).

Életút

1935-től kiállító művész, első önálló tárlatára a Tamás Galériában került sor (1938). A II. vh. idején gyakran behívták munkaszolgálatra; művei nagy része ekkor megsemmisült, részben maga égette el azokat. Fél évet Párizsban töltött, részt vett a szürrealisták 2. világkongresszusán, s önálló tárlatot is rendezhetett (1947). Az Európai Iskola tagja (1946–1948), annak betiltása után hosszú ideig nem léphetett nyilvánosság elé. Sárospatakon alkotott (1954–1957), majd visszatért Párizsba (1957–1962). Megbízást kapott a Jeruzsálemi Biblia (= Bible Jerusalem) illusztrációinak elkészítésére (amelyekkel megnyerte az edinburghi illusztrációs pályázat I. díját. Hazatérése után Bp.-en élt és alkotott, elsősorban díszlettervezőként dolgozott. Az SZDP Dekorációs Osztályának vezetője (1945 után). A szentendrei iskola egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a vajdai művészeti program továbbvivője, továbbfejlesztője. Hatással volt a fiatalabb generáció szürreális jellegű útkeresésére is (pl. Ország Lili). Tanulmányai befejezése után – részben a párizsi tanulmányút élményeinek hatására – „franciás modorban” festett. Ábrázolásmódja a francia avantgárd, az expresszionizmus, ill. magyarországi viszonylatban Czóbel Béla festészetével vethető össze (Szobám Bindorferéknál, 1937;Virágárus asszony, 1945). Ebben az első korszakában (1937–1945) már felbukkant festészetében barátja, Vajda Lajos művészetének hatása (Figura lámpással, 1939), de egyelőre még nem tudta kiszorítani az École de Paris befolyását. E korszak pályáján egyértelműen az útkeresésnek tekinthető; erre utal az is, hogy több ízben is elégedetlen volt műveivel, ezért megsemmisítette képeit. A második korszak (1946–1957) a saját út megtalálásának időszaka. Ez egy válságok során át vezető folyamat, s azok alapján további periódusokra bontható. Az Európai Iskola működése idején (1946–1948) a kortárs francia avantgárd (Chagall, Picasso) művészetéhez kapcsolódva próbálta saját hangját megtalálni (Fej, 1946; Csendélet, 1946). 1947-es párizsi útja során ismerkedett meg a szürrealizmussal, annak alkotómódszereivel. A szürrealista periódusában (1948–1954) képeit manók, koboldok népesítik be, s egy olyan fajta formaalakítás jellemzi, amely Korniss Dezső művészetével vethető össze (Ördögök és koboldok, 1948; Kecske horoggal, 1950). Az 1954–1957 közötti időszak az egyéni ábrázolásmód megalapozásának periódusa. Ekkor gyűjtötte össze alapmotívumkincsét, másrészt ekkor kezdett el Vajda Lajos alkotói módszerével behatóbban foglalkozni. A párizsi korszak (1957–1962) jelenti művészetének egyik csúcspontját. Remekművek során jelenítette meg a gyermekkori emlékek, érzelmek, álmok szürreális világát (Itt már jártam valaha I–II., 1960). Hazatérése új korszakot nyitott művészetében (1963–1969), amely az egyéni stílus kiteljesedését és szintézisét jelentette (Groteszk temetés, 1963; Szentendre nyolcadik temploma, 1969). E korszak új elemet is hozott művészetébe: a valós tárgyak és tárgytöredékek beépítését a festményekbe, ill. az objekteket. (Calais-i polgárok leszármazottai, 1963; Marhavagon. Litográfia, 1968). Már ebben a korszakban felismerhető az a tendencia, amely a következő korszaknak (1969–1986) jellemzője lesz, hogy a kompozíció mindinkább egyetlen motívumra redukálódik (Képszonettek. I–XVI., 1970). Ezen az utolsó korszakon belül elkülönül az a periódus (kb. 1978–1986), amikor betegsége miatt már nem tudott festékkel dolgozni, s ezért fotómontázsokat, kollázsokat készített (pl. In memoriam Ország Lili. Sorozat, 1981).

Elismertség

A Munkás Kulturális Szövetség képzőművészeti szakosztályának titkára (1945–1948), a Magyar Képzőművészek Szövetségének titkára (1956–1957).

Elismerés

Munka Érdemrend (arany, 1977), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1984). A Miskolci Grafikai Biennálé III. díja (1971 és 1973), a debreceni Bartók-emlékkiállítás nagydíja (1972), UNESCO Nemzetek Díja (1973), érdemes művész (1973), Miskolc város művészeti díja (1975), kiváló művész (1982), Kossuth-díj (1985).

Szerkesztés

A Népszava művészeti kritikusa (1939–1943).