Család

Apja az Osztrák Nemzeti Bank jogtanácsosa volt.

Iskola

Középiskoláit Bécsben és Grazban végezte, a bp.-i tudományegyetem jogtud. doktori okl. szerzett (1890), majd tanulmányokat folytatott Berlinben, Párizsban és Oxfordban is.

Életút

Zomborban ügyvéd és a helyi felsőkereskedelmi iskola előadója (1890–1917). A Függetlenségi és 48-as Párt bácskai ügyvezető elnöke, ogy.-i képviselője (Újverbászi, [Bács-Bodrog vm.] választókerület, 1906–1910), az első pártszakadáskor Justh Gyulához, a másodiknál gr. Károlyi Mihályhoz csatlakozott. Bács-Bodrog vm. és Zombor utolsó főispánja (1917. júl.–1918. nov.), majd az I. vh. végén kormánybiztosa (1918. nov.–dec.), ill. Szabadka főispánja is (1917. aug.–1918. nov.). A Károlyi-kormányban miniszterelnökségi államtitkár (1918. dec. 12.– 1919. jan. 19.), a Berinkey-kormányban az Országos Közélelmezési Hivatal vezetésével mb. tárca nélküli miniszter (1919. jan. 19.–1919. márc. 21.), a Tanácsköztársaság bukása után Bp.-en ügyvéd, részt vett a függetlenségi párt újjászervezésében, de a politikai életben vezető szerepet már nem játszott (1919–1920). Az 1910-es évek egyik jelentős nemzetiségi politikusa. Fő művében (A magyar kultúra és a nemzetiségek, 1908) kifejtette egy harmincmilliós, osztrák gyámkodástól mentes nagy Magyarország megteremtésének szükségességét. Úgy vélte, hogy ezen a tájon a kultúrát egyedül csak és kizárólag a „magyar faj” képviseli, ill. hogy a nemzetiségiek „önálló kultúrfeladatokra” képtelenek, ezért erőteljes magyar politikát követelt. Műve nagy vihart kavart, különösen Jászi Oszkár támadta erőteljesen.

Szerkesztés

A Szabadkán megjelenő Bácska (1890–1905), ill. a Bácskai Hírlap c. lapok szerkesztője (1906–1909), a pártszakadás után a Délmagyarország alapító szerkesztője (1909–1910). Cikkei a fentieken kívül még a Jog (1896-tól), a Magyarország (1905–1909), a Pesti Hírlap (1908-tól) és a Pester Lloyd c. lapokban jelentek meg (1921-tól).