Család

Sz: Barankovics István (1879–1939) kántortanító Polgáron, Bartha Erzsébet tanítónő (1879–1936). F: 1937-től Stern Lívia (1907– 1995). Testvérei: Barankovics Erzsébet (1908–1987), Barankovics Sarolta (1910–1968), Barankovics László (1913–1980), Barankovics Irén (1915–1983).

Iskola

Az egri ciszterci főgimnáziumban éretts. (1925), a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi tanulmányait folytatott (1925–1929), tanulmányait megszakítva újságíró lett, majd államtud. doktori okl. szerzett (1944).

Életút

A Deák Ferenc Társas Kör lapjának, Az Ország Útja c. államtudományi és nemzetpolitikai folyóiratnak társszerkesztője (Dessewffy Gyulával, 1937. márc.–1943. máj.), a Kis Újság segédszerkesztője, majd külpolitikai rovatvezetője (1940), az Esti Kis Újság szerkesztője (1941–1944), a Magyar Nemzet felelős szerkesztője és kiadója (1943. máj.–1944. márc.). A II. vh. után a Keresztény Demokrata Néppárt, ill. a Demokrata Néppárt (DNP) alapító igazgató bizottságának tagja (1944. okt.–1945. febr.), a párt főtitkára és három tagú intézőbizottságának tagja (1945. febr.–máj.). A DNP Hazánk című lapjának főszerkesztője (1945. okt.–1949. jan.). Pártja listavezetőjeként ogy.-i képviselő (Győr, 1947–1949). A politikai nyomás hatására nyilatkozatban bejelentette a párt megszűnését (1949. febr. 2.), és elmenekült az országból. A magyar emigráció egyik jelentős vezetőjeként Ausztriában (1949–1951), majd az USA-ban élt (1951-től). A salzburgi menekültügyi iroda vezetője (1949–1950), a Magyar Nemzeti Bizottmány végrehajtó bizottságának tagja (1950–1957), a vallás- és közoktatásügyi bizottság vezetője (1951–1957), a Magyar Keresztény Népmozgalom bizottsági tagja (1949–1955). Egykori pártja az emigrációban egyesült a Közi-Horváth József vezette Keresztény Népmozgalommal (Magyar Keresztény Népmozgalom néven, 1951. szept.), majd híveivel kivált és újjászervezte a Keresztény Demokrata Néppártot (1955). Az emigráció művelődési elveinek kidolgozója (Az emigráció kultúrpolitikai programja, 1952). A Magyar Bizottság tagja (1958-tól), a New York-i Kelet- Európai Kereszténydemokrata Unió elnöke (1958-tól). Egyetemi tanulmányai alatt a Szent Imre Kollégium tagja, az Országos Magyar Katolikus Főiskolai Diákszövetség főtitkára (1928– 1929). Politikai pályafutását a katolikus diákok szociális reformokat sürgető táborában kezdte. A katolikus ifjúsági értelmiség vezetőjeként radikális födreformot javasolt (1929), később legitimista alapon élesen szembehelyezkedett a bal- és a jobboldali radikalizmussal. A II. vh. idején kapcsolatot tartott az antifasiszta körökkel, csatlakozott a Magyar Történelmi Emlékbizottság felhívásához (1942. márc.). A nyilas uralom idején bujkálni kényszerült (1944. okt.–1945. febr.). A II. vh. után a Keresztény Demokrata Néppárt, ill. a Demokrata Néppárt (DNP) alapító igazgatóbizottságának tagja (1944. okt.–1945. febr.), a párt főtitkára és három tagú intézőbizottságának tagja (1945. febr.–máj.). A DNP 1945 nyarán a gr. Pálffy József elnök és a Barankovics által vezetett szárnyra szakadt, szept.-ben az Országos Nemzeti Bizottság Barankovics csoportjának adott engedélyt a törvényhatósági és az ogy.-i választásokon való indulásra. Pártját egy modern, Nyugat-európai értelemben vett kereszténydemokrata párttá kívánta formálni. Elismerte a köztársasági államformát, a földreform szükségességét, figyelembe véve a magyarországi realitásokat, szükségesnek tartotta a Szovjetunióval való jóviszony megőrzését. Nézeteivel éles ellentétbe került Mindszenty József esztergomi érsekkel. Ellenzéki programját híres győri beszédében fejtette ki (győri kiáltvány, 1947. aug. 10.). Az 1947. aug.-i választásokon a DNP a győztes MKP mögött (ún. kékcédulás választások) a második helyet szerezte meg. A legnagyobb parlamenti ellenzéki párt vezéreként konstruktivitásra, kompromisszumos megoldásokra törekedett; részt vett az egyház és az állam között az iskolák államosításáról folyó tárgyalásokon (1948. máj.). A DNP 1947. aug. 31-én, a választásokon több mint 800 ezer szavazatot kapott, s így a polgári oldal legerősebb pártja lett, az Országgyűlés negyedik legnagyobb frakciója lett (ő maga hat helyen is szerzett mandátumot!). A Dinnyés-kormány programvitájában a külpolitikai célokat a puszta létezésen túl, a független államiság és a határokon túli magyarok jogainak biztosításában határozta meg. A szabad vallásgyakorlást nem pusztán magánügynek, lelkiismereti kérdésnek, hanem fontos közszabadságnak tekintette. Kérte a svábok kitelepítésének felfüggesztését. 1948 tavaszán többször is kifejtette, hogy a DNP nem támogat semmiféle olyan kezdeményezést, amely az egyház és az állam történetileg kialakult jogviszonyát megbolygatja. 1948 nov.-ében még ő nyitotta meg a párt keresztény világnézeti akadémiáját. A Dobi-kormány programja feletti vitában elmondott utolsó ogy.-i beszédében (1948. dec.) élesen támadta a tervgazdálkodás és a kollektivizálás irányába mutató kormánypolitikát, ill. a hatalom koncentrációját. Miután pártja megtagadta a hamis vádak alapján letartóztatott Mindszenty bíboros elítélését (1949. jan.), már nem vett részt a törvényhozás munkájában: a politikai nyomás hatására nyilatkozatban bejelentette a párt megszűnését (1949. febr. 2.), és elmenekült az országból.

Emlékezet

Hamvai New Yorkban nyugodtak, míg 2001. dec. 13-án, születésének 85. évfordulóján, a Fiumei úti temetőben, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által adományozott díszsírhelyen, feleségével együtt végső nyugalomra helyezték. Síremlékét (Varga Lászlóével együtt) a Fiumei Nemzeti Sírkertben avatták fel (2007. márc. 12.). Emlékére a KDNP és a Barankovics-alapítvány Barankovics-emlékérmet alapított (1990).

Elismertség

A két vh. között a Bartha Miklós Társaság, ill. az abból kivált Wesselényi Reform Klub vezetőségi tagja (1928–1931), a Prohászka Ottó Társaság alapító tagja (1931). A Grieger-féle Legitimista Néppárt, a Magyar Férfiak Szentkorona Szövetsége tagja, a Deák Ferenc Társas Kör alapító tagja.

Elismerés

Magyar Szabadság Érdemrend (bronz, 1947).

Szerkesztés

A Deák Ferenc Társas Kör lapjának, Az Ország Útja c. államtudományi és nemzetpolitikai folyóiratnak társszerkesztője (Dessewffy Gyulával, 1937. márc.–1943. máj.), a Kis Újság segédszerkesztője, majd külpolitikai rovatvezetője (1940), az Esti Kis Újság szerkesztője (1941–1944), a Magyar Nemzet felelős szerkesztője és kiadója (1943. máj.–1944. márc.). A Demokrata Néppárt (DNP) Hazánk című lapjának főszerkesztője (1945. okt.–1949. jan.). A Demokrácia Könyvtára (1946) és a Kis Magyar Könyvtár szerkesztője (1951). Emigrációs írásai elsősorban a Katolikus Szemlében, a Látóhatárban, a Hírünk a Világban, a Délamerikai Magyar Hírlapban, az Új Európában és a The Hungarian Quaterly-ben jelentek meg.