Család

Evangélikus hitre áttért zsidó családból származott.

Nagyszülei: Wettenstein Jakab, Rosenberg Rozália (†1901. márc. 25. Kolozsvár. Temetés: 1901. márc. 27. Kolozsvár, Izraelita Temető).

Szülei: dr. Wettenstein Noé (1859. nov. 4.–1933. febr. Dés) naszódi járási orvos, Brécher Lea.

Wettenstein Noé testvérei: dr. Borsai (1898-ig Wettenstein) Mór jogász kir. törvényszéki aljegyző, dr. Borsai (1900-ig Wettenstein) Áron (1866. febr. 15. Kolozsborsa–1942) bánffyhunyadi járási orvos, dr. Wettenstein József (1869. Kolozsborsa–1938. dec. 12. Bp. Temetés: 1938. dec. 14. Rákoskeresztúri Izraelita Temető) kolozsvári orvos, tüdőgyógyász, a Comain nevű tüdőgyógyszer feltalálója, a csobánkai margitligeti szanatórium alapítója, ill. Jakobi Lajosné Wettenstein Róza (†1938. júl. 11. Kolozsvár. Temetés: 1938. júl. 12. Kolozsvári Izraelita Temető), Neumann Ignácné Wettenstein Berta és Farkas Lászlóné Wettenstein Mária. A Comain nevű tüdővészellenes gyógyszer értékesítésére 1909-ben Budapesten alapított részvénytársaság elnökségi tagja volt – többek között Ignotus (Veigelsberg Hugó) és Miklós Andor.

Borsai Áron unokája: Borsai Ilona (1924. ápr. 10. Kolozsvár–1982. júl. 8. Bp. Temetés, hamvasztás előtti búcsúztatás. 1982. júl. 21. Farkasrét) zenetörténész, népzenekutató, folklorista.

Felesége: 1919–1942: Melitskó Margit Melitskó Frigyes (†1914. aug. 27. Kolozsvár. Temetés: 1914. aug. 29. Kolozsvár) gépészmérnök, MÁV-főfelügyelő és Schulek Thea (1859. Eperjes) leánya.

Gyermeke, fia: Wettenstein Egon és Wettenstein Edgár Erik (†1941. dec. 4 Kolozsvár. Temetés: 1941. dec. 7. Kolozsvár) orvostanhallgató. Edgár fiát levente-kiképzése során, 19 éves korában halálos baleset érte. A kolozsvári Hója-erdőben egy síterepet építettek, és a síugró sánc kialakítása közben, rászakadt egy rönk…

Iskola

A dési állami főgimnáziumban éretts. (1911), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen orvosdoktori okl. szerzett (1917); közben a Zeneakadémia hegedű szakos hallgatója. Az országváltás után a kolozsvár Ferdinánd Tudományegyetemen művészettörténet–régészet szakon tanult (1920-as évek), oklevelet itt nem szerzett.

Életút

Tanulmányai befejezése után előbb Retteg településen (Beszterce-Naszód vm., 1919–1921), majd Galgón (Szilágy vm.) körorvos (1921–1941, származása miatt 1941-ben eltiltották a hivatásától). Az 1920-as évektől írásaiból (is) élt. A Kolozsvári Nemzeti Színház adta elő színműveit és néhány román szerzőtől – pl. Lucian Blaga misztériumjátékai – fordított darabjait (1920–1936).

A kolozsvári Haladás (1911-től), az Erdélyi Figyelő (1914) és a Napkelet szerkesztője (1922-től). A Korunk állandó munkatársa.

A két világháború közötti erdélyi irodalom egyik jelentős képviselője, drámaírói munkássága Tamási Áronéval mérhető. Mentora Karácsony Benő volt, ő ajánlotta Tabéry Géza figyelmébe. Művei többsége a polgári társadalomból kiábrándult, elidegenedett életérzést, kételkedést tükröznek, színműveiben szakít a cselekményépítés és karakterizálás hagyományos módszereivel, egyedi sorsábrázolások helyett nem ritkán az univerzális emberi helyzetek és a lelki élet mozgásait irányító, mélyebb törvényszerűségek feltárására törekszik. Első műve A halál és még több (1920) egy sorsmisztérium (második műve a Ben Tairy bey sorsa, ez utóbbi darab rövidített, átdolgozott változatát A csoda címmel mutatták be szintén 1920-ban). Első nagy sikere a Silvio lovag (1921) c. drámája, amelynek címszereplője egy nemzetközi szélhámos, egy gátlástalan kalandor, aki miután szerelmes lesz, elhatározza, hogy becsületessé válik – ez vezet erkölcsi bukásához és teljes összeomlásához. Hasonló konfliktusokat elemez A Professzor úr (1922) c. műve, ahol a főhősnek humanista elkötelezettsége és a szerelem között kell választania. Citera (1923) c. drámájának főszereplője Nagy Gergely borbély- és fodrászmester, vállalkozása rendkívül sikeres, mert a gróf támogatja elképzeléseit. Idővel azonban Gergely rájön, hogy patrónusa elszerette feleségét. A betegesen féltékeny borbély tragikomédiája, hogy beretválás közben képtelen elvágni a gróf nyakát. A kiábrándult kisember végigjárja a pokol minden kínját, vállalnia kell a cselekvésképtelenség borzalmait. Egyes vélemények szerint a mű az egyik első magyar abszurd színdarab, a reménytelen emberi állapot mesteri megörökítése. A taposómalom (1930) a férfi és a nő örök harcát eleveníti meg. A Molnár Ferenc-szerű alaphelyzet szerint, a drámaíró főhős boldog házasságban él színésznő feleségével, de sohasem engedi, hogy neje a saját darabjaiban játsszon. Végül barátja unszolására megírja élete főművét és az asszonyra bízza a főszerepet. A bemutató óriási sikert hoz, a drámaíró élete azonban tragédiába fullad. Felismeri, hogy élete csupán tartalom nélküli csillogás, önhitt üresség; a dráma végén két boldogtalan ember élete tragédiája sejlik fel.

Bárd Oszkár rövid élete során nagyon intenzíven foglalkozott a világhírű zeneszerző, Liszt Ferenc (1811–1886) munkásságával. Lisztről több kisebb publicisztikát, néhány elbeszélést és ezek alapján egy ún. színpadi regényt is írt. A Liszt (1932) nem tradicionális, színpadra szánt mű, hanem drámai formába öntött életrajz. Bárd Oszkár Liszt Ferenc sorseseményeit egyfelvonásosokra osztotta, a drámai mű (valamint a kisprózai írásai) hallatlan ismeretanyaggal, komoly zenei műveltséggel és kiváló drámai technikával sűrítette össze a zeneszerző életútját. Filológiai aprólékosságal elevenítette fel Liszt életének kiemelkedő epizódjait kamaszkorától haláláig, különös tekintettel a nagy művész belső vívódásaira, magánéletére és társadalmi konfliktusaira. A Liszt Bárd Oszkár munkásságának talán legjelentősebb írása(i), nem egységes, zárt szerkezetű tragédia, hanem önmagában is megálló ún. mikrodrámák füzére (kiegészítve a drámai szituációkat tovább bontó elbeszélésekkel, a Liszt munkásságához kötődő egyéb kisebb írásokkal). Utolsó színpadi műve a Teleki László (1936), amely a nemzetvesztés vagy nemzetmentés dilemmáját elemzi a 19. század egyik tragikus hősének életeseményein, személyes bukásán keresztül. A darabot nem mutathatták be a két világháború közötti Romániában, sőt Magyarországon sem vált ismertté. Amikor a bukaresti Kriterion Kiadó 1989-ben válogatást adott ki drámáiból a román cenzúra nem engedte meg a Teleki László kiadását.

Emlékezet

Bárd Oszkár Wettenstein Oszkár néven Naszódon született jómódú orvoscsaládban. (A család több tagja a Borsai családnevet vette fel, ő Wettenstein maradt, írásaiban azonban a Bárd Oszkár költői nevet használta.) Mivel édesapját Désre helyezték tiszti- és törvényszéki orvosnak, tanulmányait ott végezte. A dési gimnáziumban írta első verseit, amelyek Ady hatását tükrözték, az önképzőkörben is az ő verseit népszerűsítette, elsők között szavalta Ady költeményeit (ami akkor jelentős tettnek számított). Kisgyermek korától érdeklődött a klasszikus zene iránt, Liszt volt a kedvelt zeneszerzője, kiválóan hegedült; apja kívánságára azonban feladta művészi ambícióit és 1911-ben beiratkozott a kolozsvári orvosi egyetemre.

Mindössze tizenkilencéves volt, amikor a békéscsabai Tevan Kiadónál megjelent első verseskötete (Bálványok s bilincsek), amelynek költői képei és hangulata Adyra emlékeztetett. Kolozsvári fiatal írókkal kiadta a Haladás c. irodalmi lapot (1911), majd Désen az Erdélyi Figyelőt (1914). Lapjai a Nyugat szellemiségét követték, szűkebb baráti köréhez tartozott ekkor Áprily Lajos, Olosz Lajos és Reményik Sándor. Az I. világháború kitörését követően orvostanhallgatóként katonai szolgálatra jelentkezett, a szatmári barakk-kórház kolera- és tífuszosztályán, utóbb Nagybányán teljesített orvosi szolgálatot. Másfél évnyi katonáskodás után tért vissza Kolozsvárra, ahol Sütő-Nagy Lászlóval megalapította az Erdélyi Szemlét (az első szám 1916. nov. 5-én jelent meg, 1918 karácsonyától 1919. márc.-ig szünetelt; a lap 1919. márc. 2-án újraindult. Felelős szerkesztő ismét Sütő-Nagy László lett, Bárd Oszkár belső munkatársként működött). Orvosi tanulmányai befejezése után Rettegre nevezték ki körorvosnak (1919-ben, s még ugyanebben az évben feleségül vette Melitskó Margitot, Melitskó Frigyes kolozsvári MÁV-főmérnök leányát). Nemsokára családjával Galgóra költözött, s ott elsősorban a Kolozsvári Nemzeti Színház felkérésére színműveket írt és fordított. Bárd Oszkár az első helikoni találkozóra (Marosvécs, 1926. júl. 16–18.) mint az erdélyi magyar dráma megteremtője kapott meghívót, jóllehet ekkor már megjelent második verseskötete (Mi lesz velünk?, 1924).

Az 1920-as években a Napkelet, az Ellenzék, a Korunk és a Pásztortűz munkatársaként sorra jelentette meg költeményeit, ill. alig volt olyan erdélyi lap, amelyik ne közölte volna verseit, kisebb prózai műveit és drámáinak részleteit. Az elkövetkező években idegbetegsége egyre jobban elhatalmasodott, súlyos idegösszeroppanással újra és újra kórházba került, s hiába állították helyre egészségét, a nyugodt légkör helyett tragikus eseményekből állt élete hátralévő néhány éve. Zsidó származása miatt húsz év után (!) felmentették körorvosi állásából (1941. jún.), majd kisebb fiát érte halálos baleset (1941. dec.). Utolsó művei a letisztult hangú, feldolgozhatatlan fájdalomról szóltak (több költeményét fia emlékének szánta). Az elviselhetetlen tragédia után egy évvel öngyilkos lett. Bárd Oszkár Désen hunyt el, a galgói evangélikus temetőben nyugszik.

Bárd Oszkár munkássága mind Magyarországon, mind Erdélyben szinte teljesen ismeretlen, jóllehet a kortársak – mindenekelőtt Áprily Lajos és Dsida Jenő – igen nagy elismeréssel szóltak mind költészetéről, mind drámáiról. Az életpályáról Murvai László írt nagyobb monográfiát, néhány tanulmányában Kötő József méltatta az életutat (ő rendezte sajtó alá az 1989-es bukaresti kiadást is), az emigrációs irodalomban pedig Györgyey Klára foglalkozott Bárd Oszkár életútjának problémáival, elsőként ismerte fel színpadi és dramaturgiai újdonságait, hasonlította össze színműveit Molnár Ferenc színműveivel.  

Elismertség

A Kemény Zsigmond Társaság (1926-tól), az Erdélyi Irodalmi Társaság és az Erdélyi Magyar Írói Rend tagja. A marosvécsei Helikon alapító tagja.