Iskola

Az ELTE BTK-n néprajz–muzeológia szakon végzett (1957).

Életút

A Néprajzi Múzeum, majd a győri Xantus János Múzeum gyakornoka (1957–1958), a szombathelyi Savaria Múzeum Néprajzi Osztályának vezetője (1958–1983). Népi halászattal, településtörténettel, népi építkezéssekkel fogl. Tudományos pályafutásának kezdetén elsősorban a Fertő-tó, a a Rába, ill. a Vas megye kisebb vizeit, valamint a Dráva alsó szakaszának népi halászatát tanulmányozta. Vizsgálta az erdei és mezei gyűjtögetést, a gyógynövények gyűjtését, a különböző gyógymódokkal kapcsolatos hiedelmeket, s a népi vadfogási módokat. Később fő kutatási területe a tárgyi néprajz, ezen belül a nyugat-dunántúli népi építkezés lett: az 1960-as évektől gyűjtötte a Vas megyei népi építészet különlegességeit. Irányításával épült fel a Vasi Múzeumfalu, Magyarország második regionális szabadtéri néprajzi múzeuma (1973). A 19–20. sz.-i paraszti életforma sokoldalú bemutatására törekedett, ill. arra, hogy az épületek az egész megye népi építészeti kultúráját (pl.: őrség, Hegyhát, Kemenesalja, Vendvidék stb.) és a nemzeti sajátosságokat (német, horvát, szlovén) is reprezentálja. Különösen jelentős munkát végzett a népi műemlékek és műemlékegyüttesek megmentése érdekében: Vas megyében több tájházat is létesített. Munkája nyomán vált ismertté a Szalafő– Pityerszeri műemlékegyüttes, a cáki pincesor és a hegyhátszentpéteri tájház. Kezdeményezte Vas megye helyneveinek összegyűjtését, amelyhez széles körű társadalmi gyűjtőhálózatot szervezett.

Emlékezet

Tiszteletére a Vasi Múzeumfaluban emlékfát ültettek (1986).

Elismertség

A Magyar Néprajzi Társaság, a Vasi Honismereti Mozgalom; ill. az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége (1982-től) és az ICOMOS Nemzetközi Skanzen Biz. tagja.

Elismerés

Honismereti Emlékérem (1980), Csűry Bálint-emlékérem (1982).