Család

Családja nem ismert, édesapja Briedl János kereskedő, székesfehérvári polgár volt, akit korán elveszített.

Iskola

Középiskoláit Székesfehérvárott végezte (1816–1822), majd belépett a bencés szerzetesrendbe és felvette a Fidél nevet (1822. okt. 16.), ünnepélyes fogadalmat tett (1828. okt. 15.), pappá szentelték (1830. aug. 6.). Győrött bölcseleti tanfolyamot, Pannonhalmán teológiát végzett.

Az MTA tagja (l.: 1839. nov. 23.).

Életút

Pannonhalmán segédlelkész (1831–1832), Bakonybélben a rendi növendékeknél a nevelés és  széptan tanára (1832–1848), a pannonhalmi bencés apátság jószágigazgatója, egyúttal házgondnok és könyvtáros is (1848–1855). A kőszegi bencés rendház főnöke és a gimnázium igazgatója (1855–1863).

Pályafutását Guzmics Izidor (1786–1839) biztatására költőként kezdte, majd szintén Guzmics hatására esztétikával kezdett el foglalkozni, esztétikai nézetei Hegel munkásságának ismeretéről tanúskodnak. Német és angol nyelvből fordított neveléstudományi és esztétikai írásokat. A fordítások hatására időközben érdeklődése pedagógiai problémák felé fordult, az 1830-as évektől jelentette meg írásait az erkölcsi nevelésről, Immanuel Kant (1724–1804) és Jean-Joseph Jacotot (1770–1840) pedagógiai nézeteiről, leginkább azonban a nevelő személyisége, a jó tanár jellemvonásai és a neveléstudomány „definiálása” érdekelték.

Beély Fidél fő műve, az Alapnézetek a nevelésről már 1842-ben elkészült, megjelenését a cenzúra azonban csak 1848-ban engedélyezte. Ebben a művében elsők között tett kísérletet a nevelés fogalmának tisztázására. Tágabb értelemben a nevelés nem más, mint mindazon tárgyak, lények, körülmények és viszonyok amelyek a gyermekre befolyást gyakorolnak. Szűkebb értelemben azonban a nevelés nem más, mint „az ifjú ember testi, lelki és szellemi … tehetségei kifejlesztése s tökéletesítése.” E kifejlesztés és tökéletesítés a nevelés tárgya és célja. Beély azt vallja, hogy az ember csak a nevelés révén válik emberré, nevelés nélkül az ember elvadul. A nevelés elsődleges célja, hogy jámbor és erkölcsös embert, másodszor, hogy a köztársaságnak [!] hasznos tagot és polgárt képezzen! A nevelés általános elvei után részletesen elemzi a nevelő személyiségét, „elmebéli”, erkölcsi és testi tulajdonságait. Különös figyelmet szentel annak, hogy milyen tudományokban kell jártasnak lennie a nevelőnek (és a tanítónak). Az általános tudományokon (természettan, matematika, történettan stb.) túl elsők között mutat rá a „tanítástan” (didaktika) és a tanítás-módszertan jelentőségére, valamint arra, hogy mindezen tudományokat „honi nyelven” és „honfiszeretettel” kell előadnia! Beély egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a nevelőnek németül, angolul és franciául is tudnia kell, hogy a legújabb szakirodalmat nyomon kövesse. Az állandó tanulásnak és fejlődésnek pedig a legfontosabb eszköze a könyvtár. A nevelői könyvtár a szakirodalman kívül még nyelvkönyveket, szótárakat és a „classikus literatura” remekeit is felsorakoztatja. Művének harmadik részében a neveléstant próbálja meghatározni. A neveléstan nem egyéb, mint „rendszeres összege” azon szabályoknak és törvényeknek, amely szerint az ember testi, lelki és szellemi tehetségei fejlődnek, és „tökéletesülnek”. A pedagógiát elkülöníti a filozófiától, részeként határozza meg a tanítástant, segédtudományaként ismerteti – többek között – az embertant (antropológia) és a lélektant (pszichológia) is. Könyve negyedik része a nevelés történetének összefoglalása a kezdetektől a 19. század közepéig, ezzel Beély az első magyarországi egyetemes neveléstörténeti munka szerzője is! A mű A neveléstan literatúrája fejezettel zárul. A szerző megkísérli, hogy a német nyelven, önálló kötetben megjelent legfontosabb és a magyarul megjelent összes általa ismert neveléstudományi mű könyvészeti leírását közölje (hozzátéve, hogy a legfontosabb – Locke, Rousseau stb. – angol és francia szerzők művei mind hozzáférhetőek német nyelven, ill. a teljességre törekedve felsorolja a magyar szerzők nem magyar – latin és német – nyelvű műveit is).

Pedagógiai dolgozatai közül jelentősek a reformkori népoktatással foglalkozó írásai.

Emlékezet

Beély Fidél Székesfehérvárott született, Bakonybélben, Pannonhalmán és Kőszegen élt és tevékenykedett. Az oktatás nyelve 1844-ig a bencéseknél is latin volt, de kortársi visszaemlékezések alapján joggal feltételezhető, hogy Beély Fidél már az 1830-as években óráinak egy részét magyar nyelven adthatta elő. A fennmaradt latin nyelvű pedagógiai tematika felöleli a neveléstudomány egészét és valószínűsíti, hogy a már magyar nyelven kiadott fő művét e latin nyelvű vázlatai alapján szerkesztette össze.

Beély Fidél Kőszegen hunyt el. A Magyar Tudós Társaság részéről az emlékbeszédet Horváth Cyrill (1804–1884) mondta. Kéziratait, levelezését és önéletírását (Életem rajza) az MTA Kézirattára és a Pannonhalmi Apátság Könyvtára őrzi. Nagyméretű portéja (Barabás Miklós festménye, 1838) a Pannonhalmi Apátságban látható.

Szerkesztés

Az Egyházi Tár szerkesztője (1839). Írásai a fentin kívül még a Regélőben és a Honművészben (1836–1839), a Tudománytárban (1837–1844), az Athenaeumban (1839–1843), a Religio és Nevelésben (1841–1848), a Világban (1844), az Életképekben (1844–1846), a Katholikus Iskolai Lapokban (1849), a Katholikus Néplapban (1849) és a Családi Lapokban jelentek meg (1852–1855).