Család

Sz: Bethlen Ferenc (1762–1812), br. losonczi Bánffy Zsuzsanna (1763–1840). F: 1820-től gr. bethleni Bethlen Karolina (1803–1891). Fia: Bethlen Sándor (1823–1884) és Bethlen Ferenc (1824–1893); leánya: Bethlen Mária (1827–1876).

Életút

Jogi tanulmányainak elvégzése után Belső-Szolnok vm. t. főjegyzője (1822–1829), egyúttal a kolozsvári református kollégium gondnoka. A forradalom alatt tíz, általa felszerelt önkéntessel Pestre ment, hogy részt vegyen a Jellasics horvát bán vezette sereg elleni harcban (1848. szept.), majd a fel-dunai hadtestnél, a Zemplén vármegyei önkéntes nemzetőr zászlóaljban századosként harcolt (1848. okt.-től), a zászlóalj parancsnoka (1848. nov.–1849. febr.). Tervet dolgozott ki Erdély elfoglalására. A 2. honvéd vadászezred 4. osztályának (7. és 8. századának) parancsnoka (1849. jún.–aug.). A szabadságharc bukása után elmenekült, Európában utazott, több országban is megtelepedett. Az amnesztia idején hazatért, Budán élt, ahol asztalos- és esztergályos műhelyt nyitott. Halála előtt néhány hónappal Bethlenbe költözött. Íróként több népszerű bohózatot írt és fordított, valamint lefordította Victor Hugo Borgia Lucretia c. szomorújátékát (Pesten 1835– 1837-ben többször is előadták). Szépirodalmi műveinek többsége és naplója kéziratban maradt, néhány drámája és drámafordítása kéziratát a Nemzeti Színház könyvtára őrizte. A magyarországi kertészet történetével is foglalkozott. Több találmánya is volt, ill. Erdélyben műkedvelő rézmetszőként is működött (a rézmetszésre Nagy Sámuel tanította).