Bittó István
Bittó István

2020. október 23. Péntek

Bittó István, sárosfalvi és nadasdi

politikus, miniszterelnök

Születési adatok

1822. május 3.

Sárosfa, Pozsony vármegye

Halálozási adatok

1903. március 7.

Budapest


Család

Sz: Bittó Benő [Benjamin], Pozsony vm. alispánja, lidertejedi Nagy Mária. A 14 gyermek közül hat élte meg a felnőttkort. Testvérei közül: Bittó Kálmán Pozsony vm. főjegyzője, Bittó Lajos Moson vm. főszolgabírája, majd alügyésze és Bittó Béni Sáros vm. főszolgabírája. F: a család aradi ágából származó Bittó Irma, Dulovits Andor özvegye.

Iskola

Középiskolai tanulmányait a pesti piarista gimnáziumban végezte, Budapesten jogtudori okl. és ügyvédi képesítést szerzett (1843).

Életút

Moson vm. tb. aljegyzője (1843–1845), aljegyzője (1845–1847), Pozsony vm. főszolgabírája (1847–1848), a forradalom és szabadságharc idején az első népképviseleti országgyűlés tagja (Dunaszerdahely, 1848. júl.–1849. aug.), s követte a kormányt előbb Debrecenbe, majd Szegedre. A szabadságharc bukása után emigrált: Szemere Bertalannal előbb Várnába, majd Isztambulba menekült, majd Franciaországban élt (1849–1851). Miután amnesztiát kapott hazatért; drávafoki birtokán gazdálkodott (1851–1861), majd Deák Ferenc párthíveként bekapcsolódott a politikai életbe. Országgyűlési képviselő (Szigetvári választókerület, 1861. márc.–ápr. és 1865–1868; Abrudbányai választókerület, 1868–1875); közben a Képviselőház másodalelnöke (1869. máj. 1.–1870. aug. 4.), első alelnöke (1870. aug. 4.–1871. jún. 10.), egyúttal magyar részről a kiegyezési delegáció elnöke (1870). Az Andrássy- és a Lónyay-kormány igazságügy-minisztere (1871. jún. 5.–1872. szept. 4.), a Képviselőház elnöke (1872. szept. 10.–1874. márc. 23.), miniszterelnök (1874. márc. 21.–1875. márc. 2.). Felmentése után hamarosan ellenzékbe vonult, s az Apponyi-párt képviselőjeként vett részt a közéletben (1875–1881). Valóságos belső titkos tanácsos (1872-től). A Főrendiház élethossziglan kinevezett tagja (1899. aug. 7.–1903. márc. 7.). A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének elnöke (1881–1903). A forradalom és szabadságharc idején aktívan részt vett az első népképviseleti országgyűlés munkájában: a népiskolai törvény vitájában támogatta br. Eötvös József és Pázmándy Dénes javaslatait, ill. a katonaállítás ügyében is a kormány mellett szavazott (1848. aug. 22-én). 1848 végétől a világosi fegyverletételig (1849. aug. 13.) a Békepárt híve. A bukás után az emigrációban is jelentős szerepet játszott, Párizsban, a gr. Teleki László vezette emigráns egyesület titkáraként tevékenykedett (1851). Amnesztiával hazatérhetett, de még évekig lakóhelye elhagyásának tilalma alatt állt (1851–1855). A kiegyezést megelőző években tért vissza a közéletbe (1861-től), országgyűlési képviselőként, mint a Deák-párt híve kezdett el politizálni. A Felirati Párt (1861–1865), a Deák-párt (1865–1875), a Szabadelvű Párt tagja (1875–1878), majd az Egyesült Ellenzékhez (1878–1880), ill. a Mérsékelt Ellenzékhez csatlakozott (1881–1884). Miniszterelnökként legnagyobb feladata a Deák-párt és a Balközép fúziójának előkészítése volt; de kormánya fogadtatta el az első összeférhetetlenségi s az 1913-ig érvényben lévő új választójogi törvényt (1874: XXIII. tc.) is. A fúzió megvalósulása után (1875. márc. 1.) azonnal lemondott (Ferenc József ekkor a Lipót-rend nagykeresztjével jutalmazta).

Emlékezet

Budapesten, a Terézvárosban hunyt el, a sárosfai családi sírboltban nyugszik. Portréját és felesége arcképét is Barabás Miklós festette meg (1875).

Irodalom

Irod.: Kovács Lajos: A békepárt a magyar forradalomban. Válasz Irányi Dániel röpiratára. (Bp., 1883)
B. I. Arcképével. (Vasárnapi Ujság, 1894. 40.)
Eötvös Károly: Magyar alakok. (Bp., 1901)
Bittó Béla: A sárosfalvi és nádasdi Bittó család és a vele rokon bári Báry család. (Bp., 1931)
Pölöskei Ferenc: B. I. (Magyarország miniszterelnökei. 1849–1990. Bp., 1992)
A magyar országgyűlés elnökei. 1848–2002. Szerk. Jónás Károly és Villám Judit. (Bp., 2002).

Megjegyzések

Lexikonok téves halálozási adata: márc. 8.!

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013