Család

Sz: Bognár István (1905–1994) gépészmérnök, Tóth Amália zongoratanár. Testvére: Bognár Botond (1944–) építész, egyetemi tanár az USA-ban és Bognár Tas (1945–2006) pedagógus, irodalomtörténész. F: 1. 1970–1986: Magyari Éva (= Bognár Éva). Elvált. 2. 1986-tól Udvari Kerstin. Fia: Bognár Botond (1973–), Bognár Tas (1975–), Bognár Szabolcs (1991–) és Bognár Bence (1992–); leánya: Bognár Eszter (1983–).

Iskola

A Budapesti Épületgépészeti Technikumban éretts. (1965), műszaki ellenőri képesítést (1970), az ELTE ÁJTK-n állam- és jogtudományi doktori okl. szerzett (1982), jogi szakvizsgát tett (1998).

Életút

A bp.-i IX. kerületi Tanács gyámügyi, ill. családvédelmi csoportvezetője (1977–1984), a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet családgondozó jogásza (1984–1987), a Terézvárosi Családsegítő Központ szaktanácsadója (1987–1989). Családjával Tiszabőre költözött, a helyi családsegítő szolgálat vezetője (1989–1991), a bp.-i Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Főosztályának vezetője (1991–1994), ügyosztályvezetője (1994), a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatóhelyettese (1994. okt. 1.–1998. dec. 31.). Önálló irodát nyitott (1999. jan. 1-jétől). Az SZDSZ és a TDDSZ alapító tagja. A Független Jogvédő Szervezet, a Független Jogász Fórum, a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság, a Szeta, a Phralipe Független Cigányszervezet és a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, ill. a Roma Polgárjogi Alapítvány tagja. Családvédelemmel, elsősorban az állami gondozottak és a hajléktalanok szocializációjával fogl. Jelentős eredményeket ért el a szociálpolitika közigazgatási és szervezési működésének vizsgálata terén, egy egységes családvédelmi politika kidolgozását hirdette, Magyarországon az elsők között vizsgálta a gyermekek jogait (ezzel kapcsolatos, A család c. írása igen nagy port kavart a Mozgó Világban) és a hajléktalanság, ill. a hajléktalanná váló állami gondozottak problémáit (a Kritikában megjelent, szintén klasszikus írása után ugyanilyen – Törvényes csövesek címmel – dokumentumfilm is készült). A hajléktalanok érdekében polgári engedetlenségi mozgalmat is indított (részben az ezzel kapcsolatos kampány miatt sikerült módosítani az általa többször is bírált belügyminisztériumi rendeletet, 1983-ban!). Később egyik kezdeményezője volt az első, hajléktalanoknak szánt átmeneti szállás megépítésének: a Budapest IX. kerület, Soroksári út 72. alatti krízisközpont végül is nem valósult meg (1985-ben); de az ezzel párhuzamosan elindított szociális családsegítő mozgalom először hívta fel a figyelmet egy új típusú, komplex, pszichoszociális hálózat jelentőségére. Tiszabőn, egy fele magyar, fele cigány lakosú faluban családsegítő szolgálatot szervezett (1989-től), egyúttal részt vett a Maradj köztünk! alapítvány létrehozásában, amely elsősorban hajléktalan, szenvedélybeteg, állami gondozott fiataloknak igyekezett segíteni. Jogászként elsősorban a családjoggal foglalkozott: több jogi álláspontja és szakvéleménye beépült a családjogi törvény későbbi módosításaiba, ill. az Alkotmánybíróság állásfoglalásaiba. Élete végén önálló irodát alapított, a szegények ügyvédje kívánt lenni…

Emlékezet

Életrajza elérhető a Szociális Szakma Digitális Archívumában (SZSZDA) (www.fszek.hu/szociologia/szszda/eletr_bsz.html). Barátja, Csalog Zsolt több írásában, s egy novellájában (Kalap c. novellája a Csendet akarok! c. kötetben, 1999) is megörökítette emlékét.

Elismerés

Soros-ösztöndíj (1985–1987), Magyar Rádió Nívódíja (1986), György Júlia-emlékérem (1988), Állami Ifjúsági Díj (1990).

Szerkesztés

Az Esély c. folyóirat szerkesztője (1989-től).