Bőhm Vilmos
Bőhm Vilmos

2020. október 23. Péntek

Bőhm Vilmos

politikus, szakszervezeti vezető

Születési adatok

1880. január 6.

Budapest

Halálozási adatok

1949. október 29.

Stockholm, Svédország


Család

Árvaházban nevelkedett, szüleit nem ismerte.

Iskola

Írógépműszerésznek tanult, később középiskolát is végzett.

Életút

A Vas- és Fémmunkások Szövetsége bp.-i szervezetének elnökhelyettese (1910–1913), a műszerész szakosztály vezetője (1914–1918), szabadszervezeti irodájának titkára (1918. máj.–okt.). Az MSZDP tagja, vezetőségi tagja (1913–1919). Az I. vh.-ban tartalékos főhadnagyként egy népfelkelő alakulatnál szolgált (1914–1918). Az összeomlás után, az általános sztrájk idején rövid időre letartóztatták (1918. jún.), az őszirózsás forradalom győzelmét követően a Károlyi-kormány hadügyi államtitkáraként leszerelte a frontról hazatérő magyar alakulatokat (1918. nov. 4.–1919. jan. 19.), mint hadügyi államtitkár megbízva a Hadügyminisztérium ideiglenes vezetésével mb. miniszterelnök helyettesítésével (1918. dec. 12.– 1918. dec. 29.). A Berinkey-kormány kinevezett hadügyminisztere (1919. jan. 19.–1919. márc. 21.), a Tanácsköztársaság alatt szocializálási népbiztos (1919. márc. 21.–1919. ápr. 3.), majd az öt hadügyi népbiztos egyike (tkp. a hadügyi népbiztosok vezetője, 1919. ápr. 3.–1919. jún. 24.), egyúttal a tiszántúli Vörös Hadsereg főparancsnoka (1919. ápr. 21.– 1919. júl. 10.), lemondása után bécsi követként tárgyalásokat kezdett az antant megbízottaival a Tanácsköztársaság megbuktatásáról (1919. júl. 17.–aug.5.). A Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja vezetőségi tagja (1919. jún.–júl.). A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriában maradt, áruházi osztályvezetőként dolgozott (1919–1934), Csehszlovákiában (1934–1938), később Svédországban élt (1939–1945). Hazatérése után az SZDP jobboldali szárnyához csatlakozott (1945). A Magyar Köztársaság rk. követe és meghatalmazott minisztere (1946. máj. 17.–1948. jún. 28.), stockholmi (1946. máj. 17.–1948. jún. 28.), oslói (1948. jan. 31.– 1948. jún. 28.) és koppenhágai követe is (1948. márc. 3.–1948. jún. 28.). A 20. sz.-i magyar szociáldemokrácia egyik legjelentősebb képviselője. Politikai pályafutását vasas szakszervezeti vezetőként kezdte: egyik szervezője volt az első vasas ifjúmunkás mozgalmaknak, ill. a munkanélküliek különböző megmozdulásainak. Első írásaiban a magyarországi munkaerőpiaccal, a munkaközvetítés problémáival, a munka és a termelés összefüggéseivel foglalkozott. Az I. vh.-ban katonai szolgálatot teljesített, a polgári demokratikus forradalom idején hadügyi államtitkárként feladata a hátország biztosítása, a hazaözönlő katonák leszerelése volt. Népszerű szónokként több híres beszédet tartott, amelyben igazságos békét követelt, ill. tiltakozott Magyarország, akkor még csak tervezett feldarabolása ellen. Az intervenció megindulása után a Vörös Hadsereg főparancsnokává nevezték ki. Személyes érdemének köszönhető a tehetséges és lojális tisztek csoportjának reaktiválása, a Stromfeld Aurél parancsnoksága alatt működő vezérkar megszervezése, valamint a szervezett munkásság mozgósítása. Az így újjászervezett haderő sikeres hadműveleteket hajtott végre, amelyek irányításában maga is részt vett. A Tanácsköztársaság vezetésének belső vitáiban gyakran szembehelyezkedett a kommunista vezetőkkel: nem értett egyet a párizsi békekonferencia követelése nyomán leállított támadással és a felszabadított területek kiürítésével. Miután sikertelenül tárgyalt az antanttal, a proletárdiktatúra bukása után a bécsi emigrációt választotta. Az emigrációban az SZDP jobboldali szárnyához, az ún. Világosság-csoporthoz tartozott; a kommunistákkal megszakította a kapcsolatot, gr. Károlyi Mihály körül kívánta tömöríteni az ellenzéki mozgalmakat. Csehszlovákia megszállásáig Pozsonyban élt (1934–1938), ahol Práger Jenővel kiadót alapított; baloldali, részben szovjet irodalmat adott ki magyar nyelven. A német megszállás után a semleges Svédországban telepedett le (1939-től), ahol az SZDP megbízásából közvetíteni próbált a brit és a magyar kormány között (1943–1944). Hazatérése után (1945 ősze), mint a hazai szociáldemokrata mozgalom nagy tekintélyű vezetője bekapcsolódott az SZDP újjászervezésébe. Támogatta a baloldali pártok összefogását, de ragaszkodott pártja önállóságához. Elsősorban svédországi kapcsolatai miatt bízták meg a stockholmi magyar követség vezetésével, no meg azért, hogy így távol tartsák a hazai belpolitikai küzdelmektől. Az MKP és az SZDP egyesülését élesen ellenezte, amikor ez mégis megtörtént (1948. jún. 12.), lemondott minden tisztségéről, s másodszorra is az emigrációt választotta. Még néhány hónapot élt Stockholmban, halála előtt magyar állampolgárságától is megfosztották (1949. jún. 3.).

Emlékezet

Számos visszaemlékezést írt a Tanácsköztársaságról, emigrációiról, gr. Károlyi Mihályról. Munkái fontos kordokumentumok (Második emigrációban… c. munkája csak halála után jelenhetett meg.). Válogatott politikai leveleit Szabó Éva és Szűcs László rendezte sajtó alá (1997-ben).

Főbb művei

F. m.: Kenyeret és munkát a munkanélkülieknek! B. V. beszéde. (Bp., 1913)
A munkaközvetítés hazai állapota. A munkapiac megszervezése és a munkaközvetítés. (Bp., 1914)
B. V. előadói beszédei. (Bp., 1918)
A munkások és a termelés. (Haladás Könyvtár. 2. Bp., 1918)
Magyar szociálpolitika. B. V. előadói beszéde a magyarországi szakszervezetek 1918. máj. 25–26-án megtartott kongresszusán. (Bp., 1918)
A háborús korszak bűnei. A nyomorúság Magyarországon. (Szocialista agitációs iratok. 25. Bp., 1919)
A Magyar Tanácsköztársaság keletkezése és összeomlása. Németből fordította Szigony. (New York, 1920)
Két forradalom tüzében. Októberi forradalom, proletárdiktatúra, ellenforradalom. (Wien, 1921
2. kiad. München, 1924, a három részt önállóan is kiadták
németül: München, 1925)
Ellenforradalom. (München, 1924)
Októberi forradalom. (München, 1925)
Proletárdiktatura. (München, 1926)
A nagy tragédia. (Wien–Leipzig, 1933)
Országvesztő diplomácia. (Szocializmus, 1938)
Két forradalom tüzében. (2. kiad. Bp., 1946)
Hámori László: Károlyi Mihály, a földosztó. Az előszót írta. (Bp., 1946)
Másodszor emigrációban. (Bp., 1986)
Másodszor emigrációban… Íródott a politikus halála előtt, 1948–1949-ben. A bevezetőt írta Böhm István, a szöveget ellenőrizte Szűcs László. (Bp., 1990)
Két forradalom tüzében. Hasonmás kiad. (Bp., 1990)
B. V. válogatott politikai levelei. 1914–1949. Sajtó alá rend. Szabó Éva, Szűcs László, a bevezető tanulmányt Szűcs László írta. (Bp., 1997).

Irodalom

Irod.: S. Balogh Éva: A Böhm–Cunninghame-tárgyalások 1919 júliusában. (Történelmi Szemle, 1979)
Szabó Éva: Adalékok B. V. politikai életrajzához. (Történelmi Szemle, 1980)
Ruff Miklós: B. V. tárgyalásai Prágában, 1946 tavaszán. (SOTE Marxizmus- Leninizmus Intézete tudományos közleményei, 1984)
Kende János–Sipos Péter: B. V. (A magyar történelem nagy alakjai 13. Bp., 1989)
Tilkovszky Lóránt: A magyarországi szociáldemokrácia és a nemzeti problematika a két világháború között. B. V. füzetének tükrében. (Múltunk, 1994)
Szűcs László: B. V. politikai pályája. (B. V. válogatott politikai levelei. 1914–1949. Bp., 1997)
Gábor Róbert: Az igazi szociáldemokrácia. Küzdelem a fasizmus és a kommunizmus ellen. 1944–1948. (Bp., 1998)
Kende János: B. V. (A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. Főszerk. Varga Lajos. Bp., 1999).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013