Család

Sz: Schwarz Julianna. Zsidó családból származott, apja fényképész volt Békéscsabán. Négyen voltak testvérek, gyermekkorát Békéscsabán töltötte. Kétszer elvált. 3. F: Domonkos Anna (1923–1991), Domonkos Miksának a Pesti Izraelita Hitközség ügyvezető igazgatójának a leánya.

Iskola

Az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolán előbb Róna Józsefnél szobrászatot, majd Magyar-Mannheimer Gusztávnál festészetet tanult.

Életút

Kiállító művész (1926-tól). Tanulmányait felfüggesztve Jugoszláviában, Olaszországban, ill. Münchenben élt és alkotott (1928-ban tért haza), majd rövid időre Bécsben telepedett le (1932–1934-ben, ahol két ízben is kiállított a Glaspalastban). Ismét hazatért, s ekkor évente néhány hónapot Szentendrén töltött (1936–1945-ben). Többször behívták munkaszolgálatra: Szentkirályszabadján, Várpalotán és a Dunántúlon dolgozott (1938–1945 között). A II. vh. után képzőművészeti szabadiskolát vezetett Nagymaroson (1945–1947-ben). Pályája kezdetén elismert portréfestő volt, akadémikus modorú arcképeket festett – megrendelésre. Rövid jugoszláviai tartózkodása idején, Ivan Mestrovic hatására szobrokat is alkotott. Művészete későbbi, szimbolikus tartalmú korszakaiban a fényeknek és a színeknek kiemelkedő jelentőségük volt. Szentendrén készítette első ismert képciklusát, a Fényvárost (1933– 1935), amelyen fénnyel ölelt, gigantikus, utópisztikus városokat ábrázolt; ill. komor hangú, lírai képeket készített. Ekkor készült képei gyakran foglalkoznak a közelgő világháborúval: kihalt utcákon vakító fények, lángba borult városok, színei fenyegető, komor vörösek, lilák. A misztikus fény a közelgő apokalipszist idézi. Közvetlenül a II. vh. után gyakran készített képeket az áldozatokról, a háborúban elpusztultakról. A Halottsiratók (1945) c. megrendítő festményén az egyetlen halottat hat gyászoló veszi körül, ezáltal egy egész közösség fájdalma sűrűsödik a képbe. A földre terített szőnyeg ugyanakkor az otthont is idézi, valamint a reményt is arra, hogy vannak családok, hozzátartozók, akik túlélték a borzalmakat. Nagymaroson újra akarta teremteni a hitet, a békés, háborúmentes állapotot. Erőteljes színeket alkalmazott, naiv ábrázolású, meseszerű festményei a cirkuszok, vásárok világát eleveníti meg (Robin úr és társulata, 1945–1947). Arcképei naivak és bizakodóak, szomorúak és vidámak, portréin gyakran helyez el virágokat. A Rákosi-rendszer kultúrpolitikájában nem állíthatott ki, az ezt követő rövid alkotói periódusában madaras, idilli festményekkel jelentkezett. Az 1950-es évek végi figurális kompozíciói fokozatosan vezettek el a nonfiguratív képekhez, de a teljes absztrakcióig nem jutott el. Késői munkái lírai absztraktok voltak, képein organizmusok, élő szerveződések mozogtak a térben. Az első űrrepülés hatására szívesen festett kozmikus, bomló, felrobbanó és újraalakuló világokat. Élete utolsó szakaszában üvegablakokat is díszített.

Emlékezet

Vallásos zsidó családból származott, életét, festői munkásságát döntően befolyásolta az őt körülvevő jellegzetes, magyarországi vidéki zsidó kultúra. Egyik korai képe, A péntek este két falusi zsidót ábrázol, amint a helyi zsinagóga elé sietnek a szombatot köszönteni. Munkaszolgálatosként zsinagógabelsőket, tóraszekrényeket, menórákat, imádkozó rabbikat, éneklő kántorokat ábrázolt, egy eltűnő közép-európai kultúra utolsó képviselőit. A háború végén őt is bevagonírozták Auschwitzba, de szerencséje volt, a Budapest körül bezárult gyűrű miatt a vonatot nem tudták elindítani, így a fővárosi gettóban élte túl a holokausztot. A II. vh. után 1948-ig rendszeresen kiállíthatott, ám a szocialista realizmus uralkodóvá válásával fokozatosan kiszorult a képzőművészeti közéletből. A forradalom után jelentkezhetett újra egyéni tárlattal (a bp.-i Műcsarnokban, 1958- ban). A tervezett katalógus szövegét azonban nem hagyták jóvá, csupán egy képjegyzék és Berda József ajánló sorai jelenhettek meg. Sőt, a meghirdetett és beharangozott kiállítást végül is betiltották (a Memento c. képéért, 1958. dec.-ben; a képen ugyanis egy vörös, medve alakú figura szerepelt, akinek karján egy felpuffadt madár volt!) Ekkor készült képein ugyanis gyakran ábrázolt szimbolikus madáralakokat, akik mesés, csodás világukban a maguk szabad életét élik, de igen gyakran örökített meg leigázott rab, elpusztított madarakat is… 1965-ben önálló műteremlakáshoz jutott (Budapesten, a XI. kerületben, a Bartók Béla úton). Első üvegablak-kompozícióit a bp.-i Ernst Múzeumbeli életmű-kiállításán mutatta be, s ő maga helyezte el azokat Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában (a város egykori zsinagógájában, 1979-ben). Az avatáson felhangzott Szokolay Sándor zeneszerző Bolmányi Ferenc üvegablakainak ihletésére, Weöres Sándor versére készült Orbis pictus c. szólókantátája, amelyet a bemutatón a szerző vezényelt. Az Ernst Múzeumban, 80. születésnapján jubileumi életmű-kiállítását rendezték meg (1984-ben). A kiállításról, valamint Bolmányi festészetéről B. Farkas Tamás rendezett tévéfilmet (Színöröm címmel, 1985-ben). Halála előtt egy évvel, Orosházán újabb kiállítást rendeztek (1989-ben), végrendelete szerint a városnak ajándékozta volna hagyatékát. Az 1990-es években azonban a helyi önkormányzatnak nem volt pénze a hagyaték gondozására, így a tervezett emlékház-galéria nem valósulhatott meg. Művei közül többet a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) őriz.

Elismerés

Osztrák állami ezüstérem (1933), érdemes művész (1987).