Bolza Marietta gr.
festőművész, grafikus
Névváltozatok
Zichy Domokosné, gr.
Születési adatok
1911. december 15.
Budapest
Halálozási adatok
1996. július 5.
Budapest
Család
Dédapja: Podmaniczky János politikus, főrend. Nagyapja: gr. Vigyázó Sándor politikus, főrend. Sz: gr. Bolza Pál (1861–1947), politikus, főrend, a Szarvasi Arborétum létrehozója, Vigyázó Jozefine.Iskola
Képzőművészeti főiskolára nem járt, Balló Ede, Diósy Antal és Pécsi Pilch Dezső magántanítványa volt.Életút
Már tizenhét éves korában kiállított (első munkáit a bp.-i Műcsarnokban mutatta be, 1928-ban), majd Bécsben telepedett le (1928–1938), ahol gyakran részt vett a helyi Sezession tárlatain. Hazatérése után Budapesten alkotott (1938-tól). A II. vh. után arisztokrata származása miatt kilakoltatták, később hatévi börtönre ítélték (1961; az általános amnesztiával szabadult: 1963). Az 1970-es években újra bekapcsolódott a művészeti életbe, Magyarországon és külföldön is rendszeresen részt vett egyéni és csoportos tárlatokon. Finom hangulatú, realista személetű akvarelleket és olajképeket festett, amelyeknek témái a természet motívumai portrészerű hűséggel. Gyakran örökített meg kolostorokat, várakat, templombelsőket is.Emlékezet
A család tulajdonában volt a Vangel- és Bolza-telep (1990-től hivatalosan is Rákoscsaba-Újtelep). A városrész utolsó földbirtokosa Bolza Marietta volt, aki a birtokot házhelyekké parcellázta és eladta. Az apja által létrehozott Szarvasi Arborétumban már életében állandó tárlata nyílt (1985-től). A család tagjai a szarvasi r. k. ótemetőben lévő Bolza-mauzóleumban nyugszanak.Kiállítások
F. kiállításai: egyéni: Medikus KISZ Klub (Budapest, 1975)Galerie der Kernst (Basel, 1976)
Bad Ragaz (Svájc, 1977)
Tessedik Sámuel Múzeum (Szarvas, 1984)
Kertészeti Egyetem (Budapest, 1984)
József Attila Művelődési Központ (Budapest, 1988)
Borkombinát (Eger, 1988 és 1990)
Átrium Hyatt Szálloda (Budapest, 1991)
Apáczai Nevelési Központ Könyvtára (Pécs, 1993).
Irodalom
Irod.: Fedor Ágnes: „Akár a nagyapám házában” (Nők Lapja, 1976. febr. 7.)Pécsi Ilona: Hazatalált… Látogatóban B. M.-nál. (Hevesi Szemle, 1985)
Pogány Ö. Gábor: Vissza a természethez. (Hevesi Szemle 1985)
Kárpáti Tamás: Grófnő ecsettel, rabruhában. (Új Magyar Hírek, 1992. 7.)
Sipos András: Beszélgetés B. M.-val. (Szarvasi Krónika, 1992)
Nádor Tamás: Színek és szavak. (Új Dunántúli Napló, 1993. ápr. 30.)
B. M. (Magyar Nemzet, 1996. júl. 16.).
Szerző: Kozák Péter
Műfaj: Pályakép
Megjelent: nevpont.hu, 2013
Aktuális havi évfordulók
Alexander Bernát
filozófus, esztéta
Alexits György
matematikus, matematikatanár, kultúrpolitikus
Haar Alfréd
matematikus
Hajdú Gusztáv
állatorvos
Hajnal Gábor
költő, műfordító, szerkesztő
Foglalkozások
politikus (662), orvos (602), író (459), történész (363), jogász (331), irodalomtörténész (285), szerkesztő (273), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (213), költő (189), közgazdász (181), nyelvész (167), gépészmérnök (166), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (120), római katolikus pap (117), kémikus (115), mezőgazdasági mérnök (109), matematikus (99), művészettörténész (95), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (88)