Csontváry Kosztka Tivadar

festőművész, író, gyógyszerész

Névváltozatok

Kosztka Mihály Tivadar, postupici

Születési adatok

1853. július 5.

Kisszeben, Sáros vármegye

Halálozási adatok

1919. június 20.

Budapest

Család

Lengyelországból a 17. században Magyarországra települt, s posztupici előnévvel magyar nemességet szerzett (1693) családból származott: Sz: Kosztka László dr. (1818. jún. 27. Lugos–1904. okt. 13. Jászapáti. Temetés: 1904. okt. 15. Jászapáti), gyógyszerész, orvos, daróczi Hajczelmajer (= Heizelmayer) Franciska, Hajczelmajer Mihály leánya. Apja fontos szerepet játszott a helyi közéletben, gyógyszerészként pedig, hatvankét éves korában, orvostudori oklevelet is szerzett. Testvérei: Kosztka Anna (1850. febr. 27. Kisszeben–1863. szept. 2. Kisszeben), Kosztka Pál (1851. nov. 19. Kisszeben–1927) honvéd tábornok, altábornagy, Kosztka Ede (1855–), Kosztka Mária (1857–1869), Kosztka László (1858–1918. febr. 20. Temetés: 1918. febr. 23. Izsák, családi sírbolt), Kosztka Irén (1861–1918), Kosztka Ferenc Aladár (1863–), Bódogh Zsigmondné Kosztka Anna Valéria (1865–) és Kosztka Etelka. Legidősebb testvére, Anna, 13 éves korában, a Kisszebenben pusztító tűzvész áldozata lett, amikor a tűzvész során felrobbant a pincéjükben tárolt, tűzijátékokhoz használt rakéták. Apja testvérei: Kosztka Károly (1814. okt. 7. Szentes–1887. febr. 22. Szentes. Temetés: 1887. febr. 24. Szentes) mérnök, feltaláló, honvéd tüzérszázados, Kosztka Lajos és Kosztka Gusztáv. A család, nevét, Kostka változatban is használta.

Iskola

Elemi iskoláit Kisszebenben végezte, a kisszebeni kegyesrendi gimnáziumban és az ungvári kegyesrendi főgimnáziumban tanult, Ungváron éretts. (1871), a budapesti tudományegyetemen gyógyszerész okl. szerzett (1875), de az orvosi és a jogi karon is folytatott tanulmányokat (1874–1876: megszakításokkal).

Életút

Gimnáziumi tanulmányai befejezése után Eperjesen kereskedősegéd (1871–1872), majd édesapja patikájában (Tiszalökön, 1872–1873), utóbb a lévai patikában gyógyszerész gyakornok (1873); közben megtekintette az 1873. évi bécsi világkiállítást. Pályája kezdetén édesapja tudatosan készítette fel a gyógyszerész mesterségre: gyermekkorában megtanulta és felismerte a különös növényeket, gyűjtötte a gyógynövényeket, Eperjesen, a szakmához feltétlenül szükséges alapvető kereskedelmi ismereteket sajátította el; Léván, gyakornokként, már általános gyógyszerkönyvet írt. Budapesten, a tudományegyetemen „górcsői tanulmányokat“ is folytatott, de behatóan foglalkozott az ásvány- és földtannal, valamint a vegyészettel is (különösen az ismeretlen vegyületek meghatározásában tűnt ki). Orvosi tanulmányai során Margó Tivadar (1816–1896) professzor előadásai gyakorolták rá a legnagyobb hatást: Margó az összehasonlító anatómiát a darwinizmus alapjain oktatta. Gyógyszerészként, egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített (1875–1876), majd visszatért Iglóra (helyettes gyógyszertárvezetőként, 1876–1881); közben önkéntesként részt vett a szegedi árvíz (1879) mentési munkálataiban, súlyosan megbetegedett, orvosi tanácsra a Tátrában pihent. Eszéken (1881–1884), Szentesen gyógyszertáros (1884), majd Gácson gyógyszertárat állított fel (1884–1894).

Gyermek- és ifjúkorában mind a tűz (nővére tűzhalála), mind a víz (árvíz) életét befolyásoló fontos sorseseménye lett, egész életében rettegett a sorsát előre nem látható módon befolyásoló végzetes eseményektől, viszont hitt abban, hogy ezeket tudatos önépítéssel megelőzheti. Gácsott szisztematikus szervezői munkával és igen képzett gyógyszerészi ismeretekkel sikerült egy gazdaságosan működő gyógyszertárat megszerveznie. Tíz éves szorgalmas munkájával a helyi értelmiség ismert személyiségévé vált: kertes házat épített, szakmai és közéleti írásokat közölt, kisebb vagyont is gyűjtött (ezt azonban festőművészi tanulmányaira és ezzel összefüggő utazásaira költötte).

A legenda szerint iglói gyógyszertárosként – egy belső sugallat, „kinyilatkoztatás” hatására – határozta el, hogy festőművész lesz. A patikában, egy vénycédula hátoldalára lerajzolta a szemközti ökrös szekeret (1880. okt. 13-án). Főnöke észrevette, amint rajzolgat, s felkiáltott: „Mit csinált, hisz maga festőnek született!“ Ekkor egy hangot is hallott: „Te leszel világ legnagyobb festője!“ E kinyilatkoztatás hatására rajzolni és festeni kezdett, jóllehet korábban semmilyen művészi ambíciója nem volt. Autodidaktaként, a Hermes-féle rajzoktatói másolófüzetekkel (Hermes, Wilhelm: Berliner Systematische Zeichen-Schule für Lehrer und zum Selbst-Unterricht) kezdte, majd levelet írt Keleti Gusztávnak (1834–1902), a budapesti Mintarajziskola igazgatójának. Valószínűleg az ő biztatására kezdett el tájképeket festeni, majd egy minorita szerzetes ajánlólevelével látogatást tett az 1853-tól Rómában élő Szoldatits Ferencnél (1820–1916), a Raffaello modorában oltárképeket festő nazarénus művésznél, egyúttal megtekintette a vatikáni Raffaello-képeket (1881). Munkácsy Mihály (1844–1900) Krisztus Pilátus előtt c. festménye hatására útja Párizsba vezetett, hogy Munkácsy mellett festőinas legyen (1883–1884: az ott alkotó Munkácsyval tervezett találkozója azonban nem valósult meg, viszont néhány hónapot tanult a párizsi Julian Akadémián). Gyógyszertárosként tíz éven át, elhivatottan készült a művészi pályára, 1893–1894-ben készítette első olajfestményeit (állatképeket egy iskolai szertár kitömött állatai alapján; kisebb figurális tanulmányokat, köztük első jelentős művét, az Almát hámozó öregasszonyt). Miután úgy látta, hogy művészi pályafutásához elegendő vagyont gyűjtött, bérbe adta gyógyszertárát öccsének, Kosztka Lászlónak (1894), megkezdte utazásait azért, hogy festőművész legyen. – Hollósy Simon (1857–1918) iskolájában tanult (Münchenben, 1894), majd Friedrich Kallmorgen (1856–1924) tanítványa (Karlsruhéban, 1895–1896).

Itt ismerkedett meg a plein air fogalmával, amit ő „nap-út festészetnek“ nevezett. Kallmorgen naturalista épület- és városábrázolásai, a szentföldi zarándoklatra vállalkozó festők iránti tisztelete, a fény- és a színviszonyok iránti különleges vonzódása bizonyára hatottak a pályakezdő művészre. Karlsruhéból Düsseldorfon át ismét Párizsba utazott (1896), a Julian Akadémián, s méginkább a múzeumokban, kiállítóhelyiségekben tanult. Különös, archaikus-modern életműve felépítéséhez és kiteljesítéséhez, a nagy motívumok megtalálásához alapvetően hozzájárultak további utazásai (több mint tíz éven át, szinte szakadatlan úton volt: 1897–1909). Rómában, Nápolyban, Pompejiben (1897–1898), Dalmáciában (Trau, Trogir; 1899–1900), ismét Pompejiben, majd Castellamare di Stabiában és Szicíliában (Olaszország, Taormina, 1901–1902, 1903, 1904 tele), Bosznia-Hercegovinában (Mosztar, Jajce, 1903 tavasza), a Tátrában, Szigetvárott, a Hortobágyon (1903), Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Londonban, Párizsban, Spanyolországban (1903 ősze), a Szentföldön, Egyiptomban (1903 vége–1904 eleje), újra a Tátrában (1904 nyara és 1905 nyara), Athénban (1904 ősze), Jeruzsálemben, Baalbekben (1905 ősze), Libanonban (1907 nyara), Palesztinában (Názáret, 1907–1908), Szíriában (Aleppó, 1908 eleje), Nápolyban (1909 ősze).

Korai korszakának egyik kiemelkedő alkotása a Festőlegény (1898). Mezítlábas fiatal suhanc, féltérdre ereszkedve, antik táncosnőket fest egy bolthajtásos alagút falára. A festmény több mint egyszerű zsánerkép, olyan áhitat árad belőle, hogy sokáig Csontváryt „Madonnafestőként“ tartották számos. A Selmecbánya látképe (1902) c. műve új utat nyitott művészetében: itt jelentkeznek először művészetének panteisztikus vonásai. A látvány naturalista visszaadását mindinkább kiszorítja a festő sajátos, egyéni látásából fakadó, szuverén ihletettségű művészi alakítása. Jajcei életképein (Jajcei villanymű éjjel; Jajcei vízesés; Villanyvilágította fák Jajcéban, 1903) a lemenő nap utolsó sugarai világítják meg a tájat, amelyen titokzatos alakok kelnek életre: hosszú hajú bosnyák asszonyok csónakáznak a tavon, egy másikon, egy másik asszony szamárháton ül. Irracionális, álomittas látomásos jelenetek, amelyeket különösen fokoz a képek gazdag, meseszerű színvilága. Első fő művének Csontváry azonban a Vihar a Nagy Hortobágyon (1903) c. festményét tekintette, a téma iránti érdeklődését a pusztáról készült fényképfelvételek keltették fel. Képzeletét egyetlen egy szó (pl. a puszta) indította el. A szó már a képzeletében fogalmak képeivel (vihar, naplemente, állati foltok, száguldó csikósok stb.) bővült, amelyekhez a helyszínen már csak „hitelesítő jegyeket“ keresett. A kép a vihar előtti mozdulatlan csend és a távolban már tomboló és egyre közeledő vihar ellentétének drámai ábrázolása. Míg az előtérben a gulya még meg sem rendül, az állatok békésen legelnek, a távolban, a horizont szélén, már gyűlnek a fekete viharfelhők és a hortobágyi hídon vad vágtába kezdenek a megvadult lovak. Csontváry élete nagy részében állandóan utazott: mindig és mindenütt fény- és színélményeket keresett, a sokat idézett napút színeit és fényeit kereste, s úgy gondolta, hogy ezekhez az archaikus élményeket a világtörténet legarchaikusabb helyszínein találhatja meg. A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben (1904) a zokogó, jajongó, gyászoló zsidók megrendítő ábrázolásán túl az emberiség ősi történetének tragikus színjátéka, tragikus látomása.

Csontváry művészi útja 1894 után a kicsit archaikus, heroikus történeti tájfestészet felé vezetett, amelyben stilárisan érezhető volt a párizsi impresszionisták hatása is. 1896-tól egyedül a természetet vallotta mesterének „költői kiegészítésekkel”, mint ezt írásban is többször kifejezte. A romantikus-historizáló előzmények közül fontos lehetett számára Carl Rottmann (1797–1850) történeti tájképsorozata. Rottmannhoz hasonlóan Csontváry is konzervatív, királytisztelő volt, több rajzot készített I. Ferenc Józsefről, s a századfordulótól kezdve rendszeresen beutazta az Osztrák–Magyar Monarchia nevezetes történeti tájait, városait, s igyekezett azokat legjellemzőbb színeikben és formáikban, múltjukban és jelenükben megörökíteni. A 19. század eleji, klasszicizáló romantikus vedutafestők (látványfestők, tényszerülő, realista, általában városképeket készítő művészek) utódaként személyes felfogásban festett meg több hagyományos témát, amelyekben – az 1880–1890-es évek európai historizáló festészetéhez hasonlóan – segítségül hívta a néprajzot, az archeológiát, a vallás és a mítosz új értelmezéseit, valamint a fotográfia eszközeit. Pontosan megfigyelte a tájakra legjobban jellemző színeket. Kairói festői tanulmányai (1903–1904) közben rátalált a „színek világításbeli fokozatainak” törvényeire, a sajátosan értelmezett plein air megoldására, amelyet „Napút festészetnek” nevezett. Tervezett berlini kiállításának (1910) katalógusában is utalt „a napszakok színeire”. Képeit csaknem mindig a motívum előtt festette, de nem elsősorban a látványt ábrázolta, hanem az arról támadt vízióját. A hagyományos magyar tájképtémák közül megfestette még a Tátrát (A nagy Tarpatak a Tátrában, 1905), aktualizált, csaknem naiv formában Szigetvárt (Zrínyi kirohanása, 1903). Ezekhez kapcsolódott új témaként Bosznia-Hercegovina (Római híd Mosztárban,1903) és Dalmácia tájainak megörökítése. Expresszionista és panteisztikusan realista festői korszakát lezáró monumentális festményein heroikus panorámák láthatók egy-egy kiemelkedő történelmi romegyüttesről (A taorminai görög színház romjai, 1904; A Naptemplom Baalbekben, 1906; Mária kútja Názáretben,1908). Kisebb festményei impresszionisztikus, lírai pillanatképek egy-egy történelmi táj aktuális életéről (Sétakocsizás újholdnál Athénben, 1904). A párizsi tárlat (1907) visszhangtalansága miatti csalódásából kiútként kínálkozott Libanonban tett utazása; ekkor jutott el az egyik „nagy motívum”-hoz, a libanoni cédrusokhoz. Az impresszionisztikus táj és az évezredes kultuszszimbólum harmonikusan olvad eggyé fő művein, a cédrusokról festett két olajképén; a Zarándoklás a cédrusoknál Libanonban (1907) c. képen a – Libanon hegyén, a ma is elkerített és tisztelt cédruserdőben fellelt minta alapján festett – fa törzsénél kultikus szobortartású, fekete és fehér ló, ill. kis kunyhó jelzik a távoli múltat, az évezredes múlt egyik, Csontváry által elképzelt epizódját, amelynek szálai szerinte nemzete múltjához kötődnek. (A művész töredékesen fennmaradt feljegyzéseiben a cédrus mindenekelőtt a sok ezer éves, a történelem viharai által meg nem tört magyar nemzet szimbóluma, másodsorban a művész kibontakozó, örök értéket létrehozó tehetségének jelképe.) A fa körül kultikus táncot lejtő, fehér ruhás lányok és a táncukat figyelő zarándokok egyszerre képviselői múltnak és jelennek. A másik cédrusfestmény, a művész magányát jelképező Magányos cédrus (1907) nem az ősi cédruserdőben készült, modellje 1800 méter tengerszint feletti magasságban, magányosan állt az út mentén, ahol a szél egyik oldalát megtépázta, a másik oldalán pedig hosszú ágakat eresztett. Csontváry naturalista tanultságának megfelelően, pontosan visszaadja a táj színeit és fényeit.

Csontváry először a Tátra lábánál lévő Felka (Vel’ká) faluban, a parkban lévő műtermében szeretett volna kiállítást rendezni (1905), ezt azonban nem sikerült megszerveznie, így előbb Budapesten (1905), majd Párizsban (1907) állította ki műveit. A párizsi bemutatkozás 1905-ben felmerült szándékát megerősíthette az a két Budapesten időző – névről nem ismert – műértő, akik a japánok festészetével hasonlították össze műveit, s megállapították Csontváry festményei színvilágának Wilhelm Ostwald (1853–1932) színelméletével való rokonságát. A japanizmus hatása Párizsban volt a legerősebb: „Itt fehér színek pompáznak, világító színek ragyognak!” – vallotta büszkén képeiről. Az 1908. évi budapesti kiállítás katalógusában közölt életrajzában, leveleiben és töredékes feljegyzéseiben is megemlékezett a párizsi kiállításról, amelytől nemcsak személyes, de hazájának szóló elismerést is várt. A mai napig nem ismert párizsi kiállításának recepciója (Pierre Weber kritikus állítólagos, de a korabeli lapokban fel nem lelt, elismerő véleménye: „minden a világon létező festmény túl van szárnyalva”). Tény, hogy ez a visszhang nem lehetett arányban várakozásaival. Fő művei, a cédrusokról festett képek elkészülése után újabb budapesti kiállítást rendezett (1908). Nem sokkal ezután berlini bemutatkozásra készült, levelezéséből pedig egy bécsi kiállítás tervéről is tudunk. 1908–1910 között még sokat utazott, tudósításokat küldött Nápolyból, képet festett Itáliában, Salzburgból írt levelet Koronghi Lippich Eleknek, a gödöllői művészek minisztériumi pártfogójának, akitől utazásokhoz és kiállításhoz remélt segítséget (1910). Budapesti tartózkodásai alatt eljárt az Andrássy úti Japán Kávéház művészasztalához – a kor művészeti életének egyik központjához –, amely többek között Szinyei Merse Pál, Lechner Ödön, Hermann Lipót törzsasztala volt. Utolsó képét (Tengerparti sétalovaglás) teljesen be sem fejezve 1909-ben felhagyott a festéssel. Ebben szerepet játszhatott küldetése befejezésének érzése, a siker elmaradása, de legfőképpen pszichózisának súlyosbodása. Szaporodtak víziói, irreális álmai (pl. egy kultúrpalota terve a Tátrával szemben, majd Budapesten, a Japán Kávéház helyén), téveszméi, s fokozatosan bezárkózott saját belső világába. 1910-től haláláig Budapesten élt.

Élete utolsó éveiben kezdett el az írással komolyabban foglalkozni (Energia és művészet. A kultúrember tévedése, 1912; A lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni, 1913). Különös előadásai, életrajzi részleteket is tartalmazó füzetei azt jelzik, hogy ekkor is utazott képzeletben, évezredek távlataiban. Már csak emlékezett, s egyre szélsőségesebb formákat öltött személyes, romantikus-historikus előzmények nyomán formált nemzeti mitológiája. Időnként nemcsak a nemzetet, hanem saját magát is azonosította Attilával, a hunok uralkodójával. A késői írásokban visszatért, ill. szavakban, gondolatmeneteiben, egyre markánsabbá formálódott az ifjúkori elhivatás. Súlyos betegsége (1913–1914 tele) után visszavonult Fehérvári út (ma Bartók Béla út) 34–36. sz. alatti műtermébe. Az I. világháború kitörése után újra aktivizálódott, beadványokat írt a királyhoz, a had- és a belügyminiszterhez, a csataképfestés és egy nagy kompozíció terve (A magyarok bejövetele)foglalkoztatta – készített is néhány nagy méretű szénrajzot – a háború befejeztével azonban elveszítette vagyonát (hadikölcsönbe fektetett 60 000 koronáját; a cseh uralom alá került Gácson lévő patikája bérleti díjának folyósítása ugyancsak megszűnt), s rokonai és művésztársai szerény támogatása ellenére éhezve, betegen halt meg.

Emlékezet

Csontváry biztos volt művei értékében. Festményei kvalitásait néhány festő és kritikus észrevette, még ha tárgyukat, műfajukat különösnek találták is. Hagyatékát – néhány kép kivételével – a család elárvereztette, a felkért szakértő a képeket csak zsákvászonként javasolta eladni. Az irodahelyiséget kereső Gerlóczy Gedeon (1895–1975) építészmérnök szerencsére meglátta, s a műteremmel együtt megvásárolta a hagyatékot (1919). Gerlóczy a későbbiekben rendkívül sokat tett Csontváry elismertetéséért. Az 1930. évi budapesti kiállításon (Ernst Múzeum) mutatták be először a nagyközönségnek a gácsi patika padlásáról Kecskemétre került képeket. 1936-ban a Fränkel Szalonban rendeztek újabb Csontváry-kiállítást; ezen a Gácsról és Losoncról újabban előkerült tizenöt kép is szerepelt. A Gerlóczy-gyűjteményben levő képekből is több kiállítást rendeztek. Az 1958. évi brüsszeli világkiállítás alkalmával, a művészettörténészekből álló nemzetközi zsűri az 50 év modern művészete c. kiállítás egyik nyitóképének választotta a Tengerparti sétalovaglást, s ezen a kiállításon Csontváry műve Grand Prix-t nyert. Az 1962. évi újabb brüsszeli kiállítást követően vált Csontváry neve külföldön is ismertté vált. Az 1963. évi székesfehérvári életmű-kiállítása nyomán a Csontváry művészetével szembeni politikai elutasítás oldódott, s a kiállítás nagy sikere hozzájárult ahhoz, hogy életműve elfoglalja méltó helyét a magyar és az egyetemes művészetben is. A Gerlóczy-gyűjteményben levő képekből jött létre a Csontváry Múzeum (Pécsett, 1973); ezzel teljesült a nagy művész kívánsága, hogy műveit együtt, egy külön e célra szolgáló kiállítócsarnokban állítsák ki.

Kiállítások

F. kiállításai: Csontváry Kosztka Tivadar képei (Budapest, Városligeti Iparcsarnok, 1905)
Exposition Csontváry-Kosztka (Párizs, Grand Serre de la Ville, 1907)
Csontváry Kosztka Tivadar képkiállítása. (Budapest, Városligeti Iparcsarnok, 1908)
Csontváry Kosztka Tivadar képkiállítása (Budapest, József Műegyetem, 1910)
Csontváry Kosztka Tivadar műveinek gyűjteményes kiállítása (Budapest, Ernst Múzeum, 1930)
Csontváry Kosztka Tivadar újonnan fölmerült képeinek kiállítása (Budapest, Fränkel Szalon, 1936)
Kiállítás Csontváry Kosztka Tivadar műveiből. (Budapest, MKP II. kerületi helyisége, Fillér utca, 1946)
Exposition d’art hongrois contemporain (Párizs, Musée National d’Art Moderne, 1949)
Exposition d’art hongrois contemporain (Brüsszel, 1949)
50 ans d’art moderne (Brüsszel, Világkiállítás [EXPO], 1958)
Csontváry rétrospective (Brüsszel, Palais des Beaux-Arts, 1962)
Csontváry (Belgrád, Izlozbeni paviljon, 1963)
Csontváry-emlékkiállítás (Budapest, Csók István Képtár–Székesfehérvár, István Király Múzeum, 1963)
Csontváry-emlékkiállítás (Budapest, Szépművészeti Múzeum, 1963–1964)
Csontváry Múzeum, állandó kiállítás (Pécs, 1973)
Csontváry-életműkiállítás (Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1994)
Stockholm–Rotterdam–München (Liljevals Konstholl–Kunsthal–Haus der Kunst, München, 1994–1995).

Főbb művei

F. m.: írásai: Csontváry ismeretlen levelei. Közli Bényi László. (Magyar Művészet, 1936)
Csontváry ismeretlen levele. Közli Kampis Antal. (Műterem, 1958)
Csontváry írásaiból. Vál., az írásokat közli Németh Lajos. (Forrás, 1973)
Önéletrajz. Az előszót írta Szigethy Gábor. (Gondolkodó magyarok. Bp., 1982
2. jav. kiad. 1999)
Csontváry-dokumentumok I–II. köt. I. köt. Csontváry írások Gegesi Kiss Pál hagyatékából. Szerk. Mezei Ottó. II. köt. A Gerlóczy-féle Csontváry-kézirat Romváry Ferenc olvasatában. (Új művészeti tanulmányok. Bp., 1995–1997)
Önéletrajz és más írások. A függelékben Pap Gábor Fejezetek Csontváry mitikus történelméből. (Főnix Téka. 15. Debrecen, 2008).

F. m.: Csontosy néven írt szakdolgozatai: Felvidékünk iskolái. (Losoncz és Vidéke, 1885. júl. 12.)
Mezőgazdasági viszonyaink és a háziipar. (Losoncz és Vidéke, 1886. márc. 28.)
A mezőgazdaság és a pénzhiány. (Losoncz és Vidéke, 1886. júl. 25.)
A gyógyszertárak helyzete vidéken. 1–2. (Gyógyszerészi Hírlap, 1886. aug. 20. és szept. 3.)
Mezőgazdaságunk és a hazai ipar. 1–2. (Losoncz és Vidéke, 1886 szept. 12. és szept. 19.)
A „gyógyszerárulás“, tekintettel a vidékre. 1–2. (Gyógyszerészi Hírlap, 1887. febr. 19. és febr. 26.).

F. m.: festményei: Mátyásmadár (1893)
Őz (1893)
Süvöltőt leterítő ölyv (1893)
Önarckép (1893 k.)
A gácsi Forgách-kastély (1894)
Ablaknál ülő nő (1894)
Almát hámozó öregasszony (1894 k.)
Piros ruhás gyermek (1894 k.)
Prédikáló szerzetes (1894–1897, ismeretlen helyen)
Pompeji Have (A Chirurgus háza a Vezúvval, 1897–1898)
Ódon boltozat (1897–1898)
Festőlegény (1898)
Visszatekintő nap Trauban (Traui tájkép naplemente idején, 1899)
Holdvilágos éj Trauban (Zárda, 1899–1900)
Délelőtti kis plein-air Trauban (1900)
Délutáni vihar Trauban (1900)
Önarckép (1900 k.)
Teniszező társaság (1900 k.)
Füstölgő Etna (1901)
Halászat Castellammaréban (1901)
Holdtölte Taorminában (1901)
Naplemente a nápolyi öbölben (1901)
Világító éj Castellammaréban (1901)
Mandulavirágzás (Olaszországi táj, 1901–1902 k., magántulajdon)
A Keleti pályaudvar éjjel (1902)
Castellammare di Stabia (1902)
Mandulavirágzás Taorminában (1902)
Önarckép (1902)
Öreg halász (1902)
Selmecbánya látképe (1902)
Tengerparti város (1902 k.)
Szerelmespár (1902–1903)
A schaffhauseni vízesés (1903)
Fohászkodó Üdvözítő (1903)
Hajótörés (1903)
Hunyadi a nándorfehérvári ütközetben (1903)
Jajcei villanymű, éjjel (1903)
Jajcei vízesés (1903)
Passió (1903)
Római híd Mosztárban (1903)
Tavasznyílás Mosztárban (1903)
Titokzatos sziget (1903)
Vihar a Nagy Hortobágyon (1903)
Villanyvilágította fák Jajcéban (1903)
Zrínyi kirohanása (1903)
Éjszakai táj holdvilágnál, alakokkal (Táj holdfényben, 1903 k.)
Hídon átvonuló társaság (1903–1904)
A Jupiter-templom romjai Athénben (1904)
A kis Taormina (1904)
A Panaszfal bejáratánál, Jeruzsálemben (1904)
Athéni utca (1904)
Egy este Kairóban (1904)
Sétakocsizás újholdnál, Athénben (1904)
A Nagy Tarpatak a Tátrában (1904–1905)
A taorminai görög színház romjai (1904–1905)
Erődítmény tevés arabokkal (Kairói tengerpart, 1904–1905)
Görög tengerpart (1904–1905)
Az élet fája (Cédrus 3., 1905 k.)
Az Olajfák hegye, Jeruzsálemben (1905)
Templomtéri kilátás a Holt-tengerre, Jeruzsálemben (1905)
A Naptemplom Baalbekben (1906)
Áldozati kő Baalbekben (1906–1907)
Magányos cédrus (1907)
Zarándoklás a cédrusokhoz, Libanonban (1907)
Marokkói tanító (1908)
Mária kútja, Názáretben (1908)
Tengerparti sétalovaglás (1909)

F. m.: grafikái, rajzai: Fiú tanulmányfej (1894)
Marie (1894)
Párizsi emlék (Louvre, 1894)
Öregasszony (1894)
Szakállas férfialak hátulról (1894)
Tanulmányfej (Georg Tretter modell portréja, 1894)
Werthmüller Mihály portréja (1894)
Önarckép rigóval (1913 k.)
Ferenc József I. (1914)
Ferenc József II. (1914)
Magyarok bejövetele (1914–1919).

Irodalom

Irod.: fontosabb monográfiák, katalógusok: Lehel Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar, a posztimpresszionista festés magyar előfutára. 10 táblával. (Bp., Amicus, 1922)
Csontváry-Kosztka műveinek gyűjteményes kiállítása. Kat. A kiállítást rendezte Ernst Lajos és Lázár Béla. (Az Ernst Múzeum kiállításai. 113. Bp., 1930)
Lehel Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar, a posztimpresszionista festés magyar előfutára. Második vázlat. (Paris, 1931)
Csontváry Tivadar újonnan fölmerült képeinek kiállítása. Kat. A kiállítást rend. és a katalógust szerk. Lehel Ferenc. (Bp., 1936)
Gachot, François: Csontváry. 33 táblával. (Bp., Új Idők, 1944)
Ybl Ervin: Csontváry Tivadar. 12 táblával. (Bp., 1958)
Ybl Ervin: Csontváry rétrospective. Bruxelles, Palais de Beaux-Arts, 1962. dec. 7–25. Kat. A kiállítást rendezte és a katalógust szerk. Bodnár Éva. 18 táblával. (Bp., 1962)
Csontváry-emlékkiállítás. Magyar Nemzeti Galéria–István Király Múzeum, 1963. Kat. A kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette, a kísérő tanulmányt írta Bodnár Éva és Kovács Péter. 18 táblával. Fotó Petrás István. (Székesfehérvár, 1963)
Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Monográfia. 24 táblával. (Bp., 1964
2. bőv. és átd. kiad. 1970
románul: Bucuresti, 1974)
Jászai Géza: Csontváry. Kritikai jegyzetek. 2 táblával. (München, 1965)
Németh Lajos: Mednyánszky – Csontváry – Egry. Beragasztott képekkel. (Az én múzeumom. 17. Bp., 1966)
Pertorini Rezső: Csontváry patográfiája. (Bp., Akadémiai Kiadó, 1966)
Németh Lajos: Csontváry művészete. Doktori értek. (Bp., 1967)
Németh Lajos: Csontváry. Album. 80 táblával. (Bp., 1974
2. kiad. 1975
3. kiad 1976
4. kiad. 1980
Magyar klasszikusok. 5. bőv. kiad. 1988
6. kiad. 1992
7. kiad. 1999
8. kiad. 2002
9. kiad. 2004)
Pataky Dénes: Csontváry. (A művészet kiskönyvtára. 92. Bp., 1975)
Fülep Lajos: Rippl-Rónai–Csontváry–Derkovits. Tanulmányok. (Gyorsuló idő. Bp., 1975)
Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar műveinek kiállítási katalógusa. A pécsi Csontváry Múzeum állandó kiállítása. Kat. A bevezető tanulmányt Hárs Éva írta. (A Janus Pannonius Múzeum művészeti kiadványa. Bp., 1975)
Csontváry-emlékkönyv. Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból. Vál. és emlékezéseivel kiegészítette Gerlóczy Gedeon A kötetet szerk. és a bevezető tanulmányt írta Németh Lajos. 126, részben színes fotóval ill. (Művészet és elmélet. Bp., 1976
2. kiad. 1977
3. bőv. kiad. 1984)
Csontváry. 1853–1919. Bibliográfia. Összeáll. Kováts Katalin. (A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár kiadványa. Győr, 1978)
Huszárik Zoltán: Csontváry. A filmről és rendezőjéről. Szerk. Gervai András, fotó: Markovics Ferenc. (A Mafilm, a Hunnia Stúdió és a MOKÉP közös kiadványa. Bp., 1979)
Csontváry Múzeum, Pécs. Kat. Az állandó kiállítás katalógusa. A kiállítást rendezte, a katalógust szerk. Romváry Ferenc. (Bp., 1984)
Rudnay Gábor: Csontváry a költészetben. Egy. doktori értek. (Bp., ELTE, 1984–1985)
Romváry Ferenc: Pécs, Csontváry Múzeum. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára. 223. Bp., 1985
2. kiad. 1987
3. átd. kiad. 1999
4. kiad. 2001)
A napút festője. Dokumentumkiállítás Csontváry Kosztka Tivadar életéről és munkásságáról. Óbudai Galéria, 1986. szept. 16.–nov. 2. Kat. A kiállítást rendezte és a katalógust szerk. Pap Gábor. (Bp., 1986)
Zöld Angéla: A kóros lelkifolyamatok kifejeződése a művészeti alkotásokban. Csontváry Kosztka Tivadar A magányos cédrus c. festményének pszichopatológiai elemzése a Koch-féle fateszt alkalmazásával. Szakdolgozat. (Bp., Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, 1986)
Hamvas Béla–Kemény Katalin: Forradalom a művészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon. (Pannónia Könyvek. 2. jav. kiad. Pécs, 1989)
Bardi Terézia: Tivadar Csontváry Kosztka. Kismonográfia német és angol nyelven. (Bp., 1991)
Pap Gábor: A Napút festője. Csontváry Kosztka Tivadar. A Csontváry-képek adatai c. fejezetet Antal István állította össze. (Varázstükör. 1. Debrecen, 1992)
Szabó Csilla: Ember a világban. Csontváry, az ember és a művész. Szakdolgozat. (Bp., Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, 1994)
Pertorini Rezső: Csontváry patográfiája. Hasonmás kiad. (Bp., 1997)
Lehel Ferenc: Csontváry. Vál. írások. Vál., szerk., a bevezető tanulmányt írta Miltényi Tibor. (Szellemkép Könyvek. 2. Bp., 1997)
Csontváry Kosztka Tivadar. Szerk., összeáll. Romváry Ferenc. (Pécs, Alexandra, 1999)
Keserű Katalin: Rippl-Rónai, Csontváry, Gulácsy. (Bp., Noran, 1999)
Szabó Júlia: A mitikus és a történeti táj. Monográfia. (Az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete kiadványa. Bp., 2000)
Vadas József: Csontváry. Tanulmány. (Bp., 2000 angol és német nyelven is
2. kiad. 2002
3. kiad. 2007)
Gönczi Tamás: Napúton. Ősvallás, mítosz, tradíció Csontváry írásaiban, művészetében. (Uránusz Könyvek. Bp., 2002
2. kiad. 2007)
Németh István: Csontváry Kosztka Tivadar családtörténete. Új adatok és szempontok Csontváry Kosztka Tivadar festőművész életének és művészetének vizsgálatához. (Pozsony, 2005)
Romváry Ferenc: Csontváry. Művészi album. (Debrecen, 2006)
Szegedy-Maszák Mihály: Az értelmezés tröténetisége. Csontváry és József Attila. (Pannonia Könyvek. Pécs, 2006)
Zombori Lajos: Csontváry közelítések. (Nagykovácsi, 2007)
Németh Lajos: Csontváry. (Magyar mesterek. Új, átd. kiad. Bp., 2008)
Molnos Péter: Csontváry. Legendák fogságában. Monográfia. (Népszabadság Könyvek. Bp., 2009)
Mészáros, Anton: Michal Teodor Kosztka Csontváry. Maliar Slecnej cesty. Összefoglaló angol, német és magyar nyelven is. (Sabinov, 2009)
Szabó László: Csontváry Kosztka Tivadar. (A magyar festészet mesterei. 12. Bp., 2009)
In memoriam Csontváry Kosztka Tivadar, a napút festője. A Kortárs Galéria kiállítássorozatának 7. rendezvénye. 2009. okt. 9–okt. 31. Kat. A kiállítást rendezte, a katalógust szerk. Sashegyi Gabriella. (Tatabánya, 2009)
Pap Gábor: A Napút festője. Csontváry Kosztka Tivadar. (Varázstükör. Debrecen, 2011)
Puntigán József: Csontváry és Nógrád. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból. 62. A Nógrád Megyei Levéltár kiadványa. Salgótarján, 2012)
Csontváry. A magányos cédrus – Csontváry géniusza – 2015. júl. 5.–2016. jan. 31. – c. kiállítás katalógusa. A kiállítást rendezte, a katalógust szerk. Gulyás Gábor. (Bp., 2015)
Fodor Zoltán: A rejtőzködő műértő. I–II. köt. (Medgyesbodzás, 2015)
Fodor Zoltán: Néztek, de nem láttok. Néhány Csontváry- és Raffaello-kép kompozíciójának szerkezeti elemzése. (Medgyesbodzás, 2016)
Mai cédrusok. A magányos cédrus – Csontváry géniusza – 2015. júl. 5.–2016. jan. 31. – c. kiállításhoz kapcsolódó interjúkötet. (Bp., 2016)
Pap Gábor: Ismerem az utat. Csontváryval a napúton. (Bp., 2017).

Irod.: fontosabb tanulmányok, megemlékezések és kritikák: Feleky Géza: Csontváry képei. (Nyugat, 1910)
Bálint Rezső: Csontváry Kosztka Tivadar. (A Ház, 1910)
Várnai Sámuel: Csontváry Kosztka Tivadar képkiállítása. (Renaissance, 1910)
Lehel Ferenc: Emlékezés Csontváry Tivadarra. (Magyar Művészet, 1929)
Farkas Zoltán: Csontváry-Kosztka hagyatéki kiállítása. (Nyugat, 1930)
Vaszary János: Csontváry. (Magyar Művészet, 1930)
Háy Gyula: Csontváry Kosztka Tivadar. (Korunk, 1930)
Lyka Károly: Csontváry. (Új Idők, 1930)
Bálint György: Csontváry, a félreismert nagy magyar festő élete és halála. (Az Est, 1930. okt. 4.)
Csontváry ismeretlen képei. (Pesti Napló, 1930. okt. 5.)
Ybl Ervin: Csontváry Kosztka Tivadar. (Budapesti Hírlap, 1930. okt. 5.)
Csontváry Tivadar újonnan felfedezett képei. (Pesri Napló, 1936. máj. 3.)
Herman Lipót: Csontváry. (Pesti Napló, 1936. máj. 8.)
Héjas János: Csontváry Kosztka Tivadar. (Történetírás, 1939 és külön: Bp., 1939)
Kmetty János: Csontváry Kosztka Tivadar. (Fórum, 1946)
Bernáth Aurél: Írások a művészetről. (Bp., Dante, 1947)
Gerlóczy Gedeon: A magyar képzőművészet Brüsszelben. (Magyar Építőművészet, 1959)
Dévényi Iván: Csontváry Tivadar. (Vigilia, 1959)
Csontváry Tivadar kevésbé ismert festményei. (Művészettörténeti Értesítő, 1960 és külön: Bp., 1960)
Bernáth Aurél: A múzsa körül. (Bp., 1962)
Bodnár Éva: Csontváry Brüsszelben. (Művészet, 1963)
Haits Géza: Csontváry mai szemmel. (Jelenkor, 1963)
Bencze László: Csontváry Székesfehérvárott. – Fülep Lajos: Csontváryról – hangszalagra. (Kortárs, 1963)
Takács Imre: Csontváry ege alatt. (Jelenkor, 1963)
Géczy József: Csontváry. (Nők Lapja, 1963. jún. 8.)
Németh Lajos: La vie et l’art de Tivadar Csontváry. (Acta Historiae Artium, 1964)
Halász László–Harsányi István: Csontváry és Rousseau alakjának és művészetének pszichológiai összehasonlítása. – Kocsis Szabolcs: Az aranymetszés Csontváry művészetében. – Maksay László: Csontváry festészetének lélektani indítékai. (Művészet, 1964)
Illés Endre: Csontváry világa. (I. E.: Gellérthegyi éjszakák. Tanulmányok, arcképek. Bp., 1965)
Rabinovszky Máriusz: Csontváry. (R. M.: Két korszak határán. Válogatott művészi írások. Vál., szerk. Dávid Katalin. Bp., 1965)
Kovács Péter: A Csontváry-életmű értékelése. (Tiszatáj, 1965)
Zádor Anna: Csontváry Kosztka Tivadar és az építészet. (Magyar Építőművészet, 1966)
Maksay László: Csontváry, a „magányos cédrus“. (Magyartanítás, 1966)
Klaniczay Tibor: A „Csontváry-kérdés.“ (Kritika, 1966. 1.)
Vayer Lajos: Emlékbeszéd Csontváry Kosztka Tivadar sírjánál. (Kritika, 1966. 12.)
Rajcsányi Károly: Libanoni látogatás Csontváryval. (Magyar Nemzet, 1966. jún. 19.)
László Miklós: Az ismeretlen magyar különös képei. (Magyar Nemzet, 1966. aug. 13.)
Komlós János: Kritikátlan kritikák. Tanulmányok, kritikák. (Bp., 1969)
Mezei Ottó: Csontváry és az újabb Csontváry-értékelés. (Nagyvilág, 1969)
Németh Lajos: Csontváry emlékezete. (Magyar Hírlap, 1969. jún. 20.)
Oelmacher Anna: Csontváry és Derkovits felszabadulás utáni útja. (Magyar Nemzet, 1969. jún. 21.)
Rózsa Gyula: Csontváryról, nyugodtan. Halálának ötvenedik évfordulóján. (Népszabadság, 1969. jún. 20.)
Márffy Albin: Csontváry néhány müncheni rajzának ismertetése. (A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, 1970)
Hann Ferenc: A gácsi patikus. Ismeretlen dokumentumok Csontváryról. (Palócföld, 1973)
Tóth András: Csontváry, a gyógyszerész. – Faludy Anikó: Csontváry, a „nap-út“ festő. (Orvosi Hetilap, 1973. 26.)
S. Nagy Katalin: Munkácsy–Csontváry–Vasarely. (Kultúra és közösség, 1974)
Romváry Ferenc: Csontváry szénrajzai. Adalékok Csontváry grafikai munkásságához. 6 táblával. (A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. 1975/76. Pécs, 1977 és külön: Pécs, 1977)
Mezei Árpád: Csontváry. (Magyar Műhely, 1976)
Hann Ferenc: Csontváry gácsi évei. (Ars Hungarica, 1976 és külön: Bp., 1976)
Császár István: Csontváry. (Palócföld, 1977)
Mezei Ottó: Adatok Csontváry Kosztka Tivadar élményvilágához. Az 1879-es szegedi árvíz és a haláélmény összefüggése. (Magyar Pszichológiai Szemle, 1978)
Székely András: Csontváry. (Múzsák, 1978)
Tóth András: Csontváry, a „nehéz ember.“ (Orvosi Hetilap, 1978. 28.)
Mezei Ottó: Adatok Csontváry Kosztka Tivadar gácsi gyógyszerészi éveiből. (Gyógyszerészet, 1980)
Lakatos József: Csontváry nyomában a Tisza mentén. (Művészettörténeti Értesítő, 1980)
Németh Lajos: Baalbek. N. L. tanulmánya Csontváry Kosztka Tivadar Baalbek c. festményéről. 1 reprodukcióval. (Bp., 1981)
Szabó, Júlia: „Cedrus aeternitatis hieroglyphicum”. (Acta Historiae Artium, 1981)
Ludvig Nándor: A Csontváry-dráma. (Vigilia, 1982)
Keserű Katalin: Az állandó Csontváry-kiállításról. (Somogy [folyóirat], 1983)
Szabó Júlia: Csontváry’s Pilgrimage to the Cedars of Lebanon. (The New Hungarian Quarterly, 1983)
Mezei Ottó: Csontváry a „Panaszfal Jeruzsálemben“ c. festményének eszmetörténeti háttere és a belső kép problémája. (Ars Hungarica, 1986)
Czakó Ferenc–Tarai Teréz: A Csontváry-képek megóvásáról. (Múzeumi műtárgyvédelem, 1986)
Szilágyi Ferenc: Magyar képírók. 9. Csontváry Kosztka Tivadar. (Nyelvünk és kultúránk, 1987)
Haitovsky, Dalia: Csontváry’s Bilder von Jerusalem – eine neue Betrachtung. (Acta Historiae Artium, 1989)
Kállai Ernő: Csontváry. (K. E.: Új magyar piktúra. 1900–1925. Válogatott írások. Vál., szerk., az utószót írta Bajkay Éva. Bp., Gondolat, 1990)
Zombori Lajos: A Hermes-féle füzetek. (A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. 1990. Pécs, 1991)
Mezei Ottó: Csontváry kozmoszmodellje, a Baalbek. (Kortárs, 1991)
Sinkó Katalin: A Madonna-festő. Művészszerep és historizálás Csontváry önarcképein. (Művészettörténeti Értesítő, 1991 és S. K.: Ideák, motívumok, kánonok. Tanulmányok a 19–20. századi képkultúra köréből. S. K. 70. születésnapjára kiadott válogatott tanulmányai. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványa. Bp., 2012)
Cserjés Katalin: Néhány sajátos kérdés Csontváry önéletrajzában. Az elhívás-élmény vizsgálata. (Acta Historiae Artium, 1992)
Szabó Júlia: Csontváry utazásai elődök és kortárs festők utazásai tükrében. (Ars Hungarica, 1993)
Noszlopy György: Az egyedi és az univerzális Csontváry művészetében. (Magyar Szemle, 1993)
Romváry Ferenc: Csontváry újjászületése. (Jelenkor, 1993)
Perneczky Géza: A rejtőzködő Csontváry. (Holmi, 1993)
Petheő Károly: Egy látomásos művész. Csontváry Kosztka. (Élet és Tudomány, 1993. 8.)
Kovács Péter: Csontváry mint ürügy. Adalék a kultúrpolitika változásainak mechanizmusához. – Sinkó Katalin: Az „hommage“ Csontváry késői önarcképein. (Művészettörténeti Értesítő, 1994)
Molnár Sándor: Szellemi energia és művészet. – Karátson Gábor: Vigasztalan mélységen át. – Lajta Gábor: A látás fegyelme. Írások Csontváry Kosztka Tivadarról. (Új Művészet, 1994)
Aknai Tamás: Miért szög? Csontváry Kosztka Tivadarról. (Jelenkor, 1994)
Tímár Árpád: Interpretáció vagy legendagyártás? Megjegyzések Csontváry művészetének befogadás-történetéhez. 1. 1905–1910. (Ars Hungarica, 1995)
Romváry Ferenc: Csontváryról, hitelesen. – Csontváry Kosztka Tivadar nyugat-európai kiállításának visszhangja. Irodalmi szemle. Ford. O. Szabó Rita és Bakos Katalin. (Új Művészet, 1996)
Lükő Gábor: Csontváry zarándokútja. (Országépítő, 1996)
Zombori Lajos: Csontváry nyomában a Felvidéken. (A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. 1996/97. Pécs, 1998)
Kissné Budai Rita: Csontváry Kosztka Tivadar: Fohászkodó üdvözítő. (Ars Hungarica, 1997)
Kratochwill Mimi: Pertorini Rezső szerepe Csontváry Kosztka Tivadar művészettörténeti helyének kialakításában. (Vasi Szemle, 1998)
F. Petres Éva: Emlék és valóság. Csontváry Kosztka Tivadar gyűjteményes kiállítása, Székesfehérvár, 1963. (Magyar Múzeumok, 1998)
Miltényi Tibor: „Őrült“ volt-e Csontváry? (Kritika, 1998. 6.)
Drescher J. Attila: Zrínyi kirohanása. (Irodalomismeret, 1999)
Tímár Árpád: Új Csontváry-reneszánsz? (Buksz, 1999)
Szepesi Attila: Cédrus a vállamon. Csontváry-vásznak egy polgárlakásban. (Kortárs, 1999)
Szabó Júlia: Csontváry Tivadar: Zarándoklás a cédrusoknál. – Tímár Árpád: Forráskritikai problémák a Csontváry-kutatásban. (Ars Hungarica, 2000)
Miltényi Tibor: Csontváry és Papp Gergely. (Limes, 2000)
B. Jánosi Gyöngyi: Csontváry–Gerlóczy–Lehel. (Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve, 2001)
Horváth Róbert: Az isteni megnyilvánulás és a szuverenitás festője. Csontváry. (Tradíció [folyóirat], 2002)
Gróh János: A lélek tájain. Három Csontváry-kép. (Magyar Szemle, 2003)
Romváry Ferenc: 150 éve született Csontváry Kosztka Tivadar. 30 éves a Csontváry Múzeum. (Pécsi Szemle, 2003)
Stájer Géza: Gyógyszerész és festőművész. Csontváry Kosztka Tivadar a napút – plein air – festészet mestere. (Gyógyszerészettörténet, 2003)
Rudnay Gábor: Csontváry „Mária kútja Názáretben“. – Szabó Ferenc: 150 éve született Csontváry. (Távlatok, 2003)
Aknai Tamás: A teljes igazság felderítése. 150 éve született Csontváry Kosztka Tivadar. (Echo. Kritikai szemle, 2003)
Sz. Haltenberger Kinga: Gömör és Nógrád művészei. 15. Csontváry Kosztka Tivadar. (Gömörország, 2005)
Czakó Ferenc: Új felfedezések Csontváry kései rajzain. Hogyan módosítja egy restaurátor megfigyelése a művek értelmezését? (Műtárgyvédelem, 2006)
Dezső József–Kaposvári Ferenc–Sajó István–Velledits Lajos: Természettudományos vizsgálatok Csontváry palettájának megismerésére a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. Tapasztalatok és kutatások az átfogó XRF-vizsgálatok előtt. (A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 2007)
Czakó Ferenc: Töredék az egész. Csontváry kései rajzainak új értelmezése. (Műértő, 2007)
Horváth Csilla: Csontváry-képek a borcímkéken. (Kertészet és Szőlészet, 2007)
Süle Tamás: Csontváry, ahogy az éremművészek látták. (Pécsi Szemle, 2009)
Süle Tamás: Csontváry emlékezete érmeken. (Magyar Belorvosi Archívum, 2009)
Velledits Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar palettája. Az eredetvizsgálat módszerei és eredményei. (Műértő, 2009)
Lükő Gábor: Csontváry zarándokútja. (Ősi gyökér, 2009)
Hadarics Tibor: Csontváry madarai. (Madártávlat, 2009)
Velledits Lajos: Csontváry palettája és sajátos festőtechnikája. (Szalon, 2010)
Molnos Péter: A klasszikus önarckép … és még egy. Csontváry Kosztka Tivadar: Önarckép – 1893 k. (Múzeumcafé, 2010)
Ibos Éva: Víz és tűz. Kosztka tények – Csontváry legendák. (Tiszatáj, 2011)
Németh Lajos: A cédrusok árnyékában. Csontváry-kiállítás Szegeden. (Szeged [folyóirat], 2011)
Losonczy István: Színút. A színkompozíció párhuzamai Csontváry Kosztka Tivadar és a Nyolcak festészetében. – Kaszás Gábor: Traui tájkép naplemente idején. Egy lappangó Csontváry-alkotás története. (Artmagazin, 2012)
Kósa Pál: Jajca. Utazás Csontváry nyomában. (Várak, kastélyok, templomok, 2012)
Gurzó K. Enikő: Gerlóczy Gedeon és Dévényi Iván levélváltása Csontváry felfedezőjével, Lehel Ferenccel és rokonaival. (Lymbus, 2012)
Mezei Ottó: Kosztka Tivadar gácsi közművelődési tevékenysége. 1884–1891. – Csontváry kozmoszmodellje, a Baalbek. (M. O.: Magyar, európai, modern. Vál. írások. Vál., szerk. Andrási Gábor és Pataki Gábor. Az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete kiadványa. Bp., 2013)
Czeizel Endre: A „Napút“ festő, Csontváry. (Lege Artis Medicinae, 2013)
Szabadi Judit: Csontváry Kosztka Tivadar helye korunk szellemi életében. A közelmúlt Csontváry-kutatásainak rövid áttekintése. (Holmi, 2013)
Erdélyi Ilona: A Csontváry-ügy. (National Geographic, 2013)
Kaszás Gábor: Csontváry nyomában Dél-Olaszországban. Adalékok Csontváry plein air festményeihez. 1899–1905. (Artmagazin, 2013)
Horváth Viktor: Csontváry kirohanása. Csontváry Kosztka Tivadar Zrínyi kirohanása c. művéről. – Szabadi Judit: Hit és elhivatottság. Néhány vonás Csontváry Kosztka Tivadar szellemi portréjához. (Új Művészet, 2013)
Anghy András: A táviratok poétikája. Csontváry táviratai. (Jelenkor, 2013)
Puntigán József: A Felsőnógrádmegyei Közművelődési Egyesület. Csontváry és Nógrád. (Élet és Tudomány, 2013. 31.)
Szabó Júlia: Vándorévek Itáliában. – Csontváry Tivadar utazásai elődök és kortárs festők utazásai tükrében. – Csontváry: Zarándoklat a cédrusoknál, Libanonban. – Csontváry üzenete képei sorsáról. Egy visszaemlékezés aktualitása. (Sz. J.: Utak és tanulmányok. Vál. művészettörténeti tanulmányok és műkritikák. Vál., szerk. Marosi Ernő. Bp., 2014)
Anghy András: Egy fa. Csontváry cédrusfája. (Holmi, 2014)
Gáborjáni Szabó Péter: „A tehetség és a zseni határmezsgyéjén.“ A „Napút“ festője: Csontváry Kosztka Tivadar. (Tehetség [folyóirat], 2014)
Kaszás Gábor: „Pleinair erfunden…“ Adalékok Csontváry plein air-tanulmányaihoz. 1897–1903. (Művészettörténeti Értesítő, 2015)
Gréczi Emőke: Huszonnyolc pesti vonat a Csontváry-képekért. Romváry Ferenc művészettörténész a pécsi képtár történetéről. (Múzeumcafé, 2015)
Szőnyi István: Mégis kinek a géniusza? A budavári Csontváry-kiállításról. (Credo. Evangélikus folyóirat, 2015)
Fodor Zoltán: Csontváry a Várban. (Buksz, 2015)
Hársfalvi Magdolna: Csontváry géniusza. A magányos cédrus. (Gyermekgyógyászat, 2015)
Sághy Erna: Lappangó Csontváry-képek. Sötétség az éjszakában. (Heti VG, 2015. 6.)
Németh János: Csontváry-életmű-kiállítás. Egy géniusz magányossága. (Élet és Tudomány, 2015. 34.)
Végvári Zsófia: Csontváry Kosztka Tivadar titokzatos múzsája. Isadora Duncan. (Tánc és társadalom. V. Tánctudományi Konferencia. 2015. nov. 13–14. Előadások. Szerk. Bolvári-Takács Gábor, Németh András, Perger Gábor. A Magyar Táncművészeti Főiskola kiadványa. Bp., 2016)
Gellér Katalin: Csontváry Kosztka Tivadar szinkretikus mítoszinterpretációja. (G. K.: A magyar szimbolizmus. Bp., 2016)
Tóth Károly: Csontváry a Julian Akadémián. Lábjegyzet Kosztka Tivadar önéletrajzához. (Műértő, 2016)
Grynaeus András: Csontváry cédrusainál. (A Földgömb, 2016)
Bellák Gábor: Az öreg halász. Csontváryról, tényszerűen – a talányos mű restaurálása kapcsán. (A Herman Ottó Múzeum kiadványa. Miskolc, 2016)
Tímár Árpád: Interpretáció vagy legendagyártás? Megjegyzések Csontváry művészetének befogadás-történetéhez. 2. 1911–1925. (Ars Hungarica, 2017)
Gulyás Gábor: Hogyan értjük Csontváryt? A magányos cédrus. Csontváry géniusza. (G. G.: Mire való a művészet? Kiállításokról kurátori szemmel. Bp., 2017).

Irod.: lexikonok, enciklopédikus művek: Hevesy Iván: A posztimpresszionizmus története. (Gyoma, 1922)
Kállai Ernő: Új magyar piktúra. (Bp., 1925)
Művészeti lexikon. Szerk. Éber László és Gombosi György. (2. jav. és bőv. kiad. 1935)
Pogány Ö. Gábor: A magyar festészet forradalmárai. (Bp., 1947)
Művészeti lexikon. Felelős szerk. Lajta Edit. I–IV. köt. (Bp., 1965–1968)
Szabadi Judit: A magyar szecesszió művészete. (Bp., Corvina, 1979)
Mezei Árpád: Elméletek és művészetek. Művészetlélektani kísérletek. (Bp., Gondolat, 1984)
Seredélyi György: Magyar festők és grafikusok adattára. (Szeged, 1988)
Kiss László: Kínok tövisében. Nagy emberek – hétköznapi kórok. (Dunaszerdahely, 1997)
Motesiky Árpád: Felvidéki vadászok életrajzi lexikona. (Bp., 2001)
Magyar művészeti kislexikon. Főszerk. Körber Ágnes. (Bp., 2002)
Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. I–III. köt. (Újvidék, 2002)
Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. (Déva, 2002)
Születtem… Magyar képzőművészek önéletrajzai. Összeáll. Csiffáry Gabriella. (Curriculum vitae. Bp., 2002)
Szmodits László: Neves magyar gyógyszerészek kegyeleti adattára. (Bp., 2003)
Czeizel Endre: A magyar festőművész-géniuszok sorsa. (Bp., 2009)
Csiffáry Gabriella: Rejtett arcok. Híres magyarok más oldalról. (Bp., 2009)
Pécs lexikon. Főszerk. Romváry Ferenc. I–II. köt. (Pécs, 2010)
Molnos Péter: Aranykorok romjain. Tanulmányok a modern magyar festészet és műgyűjtés történetéből, a Kieselbach Galéria alapításának huszadik évfordulóján. (Bp., Kieselbach, 2015)
Németh Attila: Művészek és pszichopatológia. (Bp., 2015)
Festők, múzsák, szerelmek. Szerk. Molnos Péter. (Bp., Kieselbach, 2016)
Csiffáry Gabriella: „Magyarázom a bizonyítványom…“ Híres magyarok az iskolában. (Bp., 2017).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2018

Aktuális havi évfordulók

További évfordulók...

Foglalkozások

politikus (662), orvos (599), író (459), történész (363), jogász (330), irodalomtörténész (285), szerkesztő (273), újságíró (268), műfordító (228), pedagógus (212), költő (189), közgazdász (181), nyelvész (166), gépészmérnök (166), biológus (144), festőművész (121), vegyészmérnök (119), kémikus (115), római katolikus pap (115), mezőgazdasági mérnök (108), matematikus (99), művészettörténész (95), muzeológus (93), levéltáros (91), fizikus (88)

További foglalkozások...

Csontváry Kosztka Tivadar