Család

Sz: Fabriczy András evangélikus lelkész, Augustini Klára. Testvére: Fabriczy János (1800–1865) mérnök, Szepes vármegye [kerület] főmérnöke (1830–1849). F: 1821-től Scultéty Mária Izabella (†1855). Fia: Fabriczy Kornél (1839–1910) mérnök, művészettörténész.

Iskola

Iskoláit a poprádi (1803–1805), a lőcsei (1805–1807) és a késmárki evangélikus líceumokban végezte (1807–1808), jogot Miskolcon és Eperjesen tanult (1808–1810), ügyvédi vizsgát tett (1810). Az MTA tagja (l.: 1832. márc. 9.).

Életút

Okolicsányi Jánosnak, Torna vm. főispánjának titkára (1811–1813), a vm. táblabírája (1813–1814). Berzeviczy Gergely hívására Szepeslomnicra költözött, ahol ügyvédként dolgozott (1814-től), egyúttal Szepes vármegye aljegyzője (1816-1818), táblabírája (1818–1828). Abaúj vármegye táblabírája (1841–1847), Szepes vm. főtáblabírája (1847). A tiszai ágostai evangélikus superintendentia főjegyzője (1820–1841) és a szepesi tizenhárom város esperességi felügyelője (1826–1841), a tiszai egyházkerület főfelügyelője (1847. júl. 5.–1848. ápr. 24.). A forradalom és szabadságharc idején a fővárosba költözött, vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos (1848. ápr. 24.–1849). A szabadságharc bukása után visszaköltözött Lőcsére, ahol ügyvédként tevékenykedett és jogi értekezéseket írt. A lőcsei evangélikus egyházkerület felügyelője (1854–1858). Jogtudósként büntetőjoggal foglalkozott, ill. jogtörténeti dolgozatokat és népszerű tudományos értekezéseket írt, Magyarországon az elsők között javasolta az esküdtszék intézményének megvalósítását, elsők között vizsgálta a halálbüntetés kérdését. Összeállította Berzeviczy Gergely életrajzát és a család történetét. Két, nagyobb jogi munkáját latin nyelven, népszerű írásait magyarul, kéziratban maradt jogi dolgozatainak többségét németül írta.

Emlékezet

Lőcsén hunyt el, a helyi evangélikus temetőben nyugszik. Halála után évtizedekkel, fia, emlékére (1905–1907-ben) igen nagy összeget, 254 000 koronát adományozott az MTA-nak.

Szerkesztés

Írásai a Tudományos Gyűjteményben (1819–1829), a Figyelmezőben (1837–1839), az Athenaeumban (1840–1842), a Jelenkorban (1844–1847), a Budapesti Híradóban (1846) és az Uj Magyar Muzeumban jelentek meg (1852). Néhány kisebb elbeszélését a Társalkodó közölte. (1834–1837).