Család

Sz: Felkai Gyula, Rotter Ilona. F: 1952-től Dankó Ilona orvos, gyermekgyógyász, reumatológus. Két fiuk született.

Iskola

A bp.-i Madách Imre Gimnáziumban éretts. (1941), a BOTE-n általános orvosi okl. szerzett (1951), üzemi orvosi vizsgát (1953), röntgenológus szakorvosi vizsgát tett (1967), az orvostudományok kandidátusa (1980).

Életút

Az Országos Mentőszolgálat mentőtisztje (1950–1951), mentőorvosa (1951–1957), főorvosa (1958–1971), a Rohamkocsiszolgálat vezető főorvosa (1971–1982); közben az Orvostovábbképző Egyetem tanársegéde is (1957–1958). Nyugdíjba vonulása után a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatója (1987–1997). Jelentős eredményeket ért el a magyarországi korszerű mentéstechnika kialakításában, részt vett egy újfajta mentőautó, a rohamkocsi megszervezésében. Megvalósította az első magyarországi helyszíni tartós eredményű újraélesztést, kidolgozta a helyszíni vérpótlás technikáját (1962). Feldolgozta a magyarországi mentésügy és -technika történetét. Az első magyarországi mentéstörténeti kiállítás szervezője (1964), a Mentőmúzeum (= Országos Mentőszolgálat Mentéstörténeti Gyűjteménye) újraalapítója (1968), a Kresz Géza- és a Kovách Aladár-hagyaték felkutatója (1973), számos oktatási segédlet és dokumentumfilm szerzője. A világon az első rohamkocsi-szolgálatot, elsősorban Felkai Tamás javaslatára Magyarországon szervezték meg (1954. márc. 29- én). A rohamkocsin szolgálatot teljesítő öttagú orvoscsoport tagjai: a szolgálatvezető Varga István, ill. Felkai Tamás, Pitrolffy-Szabó Béla, Stumpf Imre, Véssey Zoltán voltak. Az önálló Kresz Géza Mentőmúzeum – szintén Felkai Tamás kezdeményezésére – a szervezett mentés magyarországi centenáriumának évében nyitotta meg újra kapuit (1987. máj. 10-én). Haláláig gyűjtötte a magyarországi mentés, sürgősségi betegellátás és újraélesztés tárgyi és írásos emlékeit a lovas mentőfogatoktól, a vidéki mentőállomásokon át az államosított Országos Mentőszolgálatig (OMSZ). A gyűjtemény egyes részeiből országszerte ismeretterjesztő kiállításokat rendezett, előadásokat tartott.

Elismertség

A Magyar Orvostörténelmi Társaság tagja (1966-tól), vezetőségi tagja (1971-től), a Mentéstörténeti Szakosztály elnöke (1975-től), a Társaság főtitkára (1994–1995), ügyvezető alelnöke (1996–1997).

Elismerés

A Dán Mentőszövetség Aranyérme (1973), Érdemes orvos (1973), Vöröskeresztes Munkáért (arany, 1979), Weszprémi István- emlékérem (1987).