Fényes Adolf
Fényes Adolf

2024. október 15. Kedd

Fényes Adolf

festőművész

Névváltozatok

1886-ig Fischmann Adolf

Születési adatok

1867. április 29.

Kecskemét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

Halálozási adatok

1945. március 14.

Budapest


Család

Vallásos zsidó családból származott. Nagyapja Fischmann Ezékiel Mózes Lipsitz (†1874) miskolci főrabbi. Sz: Fischmann Simon Henrik (1821–1879) kecskeméti rabbi, Wahrmann Regina, Wahrmann Izraelnek (1755–1826), a Pesti Izraelita Hitközség első főrabbijának unokája. Fischmann Simon 1846-ban telepedett le Kecskeméten, 1849-ben jelentős szerepet játszott abban, hogy Kecskemét megtagadta a városra kirótt császári hadisarcot, majd magára vállalta a kecskeméti zsinagóga építési költségeit. Nagybátyja: Fischmann Feis pozsonyi rabbi, ill. Wahrmann Mór (1832–1892) nagykereskedő, az első zsidó országgyűlési képviselő. Testvére: Fényes (Fischmann) József. 

Iskola

A budapesti tudományegyetemen egy félévig jogot hallgatott (1884). Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János tanítványaként kezdte meg (1884–1887), Weimarban, Max Thedynél tanult tovább (1887–1890), majd a párizsi Julian Akadémia növendéke (1890–1892); utóbb két évet ismét Weimarban Max Thedynél töltött (1892–1894).

Életút

Tanulmányai befejezése után, Budapestre költözött; kiállító művész (1894-től). A szolnoki művésztelep alapító tagja (1902-től). 

 

A 20. századi magyar képzőművészet egyik jelentős, nagyhatású művésze. Munkáiban ugyan kifejezésre jutott nagyfokú szociális érzékenysége, ám ez erősen távol állt a kor radikális szocialista mozgalmaitól. Képeit mély humánum, az elesettekkel, a szegényekkel való együttérzés jellemzi, de nem élt a kor divatos naturalista, részletező szemléletével. Híres, Szegényemberek-ciklusának képeit hollandiai és belgiumi tanulmányútja, valamint a német Arme–Leute–Malerei stílus tanulmányozása előzte meg. Komor tónusú portréi a deprivált és marginalizált embercsoportok iránti mély részvétről és szolidaritásról tesznek tanúbizonyságot. A korabeli művészettörténet-írás a szocialista realizmus előfutárának, egyfajta „szocialista” messiásnak igyekezett beállítani, valójában Fényes Adolfot nem a társadalmi közegek, az elégedetlen tömegek vizsgálata, hanem az egyéni sorstragédiák érdekelték. 

Első munkái a századforduló német művészetében népszerű, naturális hűséggel előadott, anekdotizáló, az egyszeri szituációt forrponton megörökítő életképek. 1898-ban kezdte el, s csaknem tíz éven át folytatta Szegényemberek c., félszáznál több képből álló, a magyar kritikai realizmus tendenciáját folytató ciklusát (Özvegy, 1898; Falusi szerelmesek, 1899; Napszámos, 1901; Anya, 1901; Anyaság, 1902; Ebéd, 1902). A sötét tónusú, szélesen festett foltok kontrasztjából kibontakozó, szociális érdeklődésű emberábrázolás (pl. fáradt napszámosok, falatozó szolgaemberek, falusi és kisvárosi kézművesek, „halálba vágyó öregasszonyok” stb.) Munkácsy Mihály komoran passzív világát idézik. A ciklus Család c. tagja a Képzőművészeti Társulat párizsi kiállításán (1900) kitüntetésben részesült. Első munkáinak fogadtatása ellentmondásos: az elismerő kritikák mellett számos durva bírálatot is kapott. Az 1900. évet Olaszországban és Franciaországban töltötte. 1901-ben a Műcsarnok különtermében rendezte meg kiállítását, Öregember c. műve a Lipótvárosi Kaszinó díját nyerte el. A realista népéletkép továbbfejlesztését célul kitűző szolnoki művésztelep egyik alapítója (1902), s nyaranta rendszeres festője, bár a kolónián kívül festett Pesten, Vácott, Szentendrén és Nógrádban is. A művész újabb festői korszaka Szolnokon kezdődött el: paraszti tárgyú életképein a szociális tendenciát idillikusabb szemléletmód és újfajta festészeti törekvés, a plein air festés harmonikus hatáskeresése váltotta fel. Palettájának kivilágosodását, figurális kompozíciójának üdébb koloritját Egy legény meg egy leány (1904) és a Szegények ebédje (1906) c. festményei példázzák. Fényekből, színekből szőtt falusi házsorok, udvarok, a bennük élő emberek napi tevékenységét, érzelmi kapcsolatát ragyogó festőiséggel jelenítette meg. A kompozíció megalkotásakor a nap fényének színbontó, színváltoztató, árnyékszínező hatásából indult ki; reflexvariációkkal, foltokra bontott, sokszínű árnyékokkal tagolta a nagyformátumú, összefüggő felületeket (Napsütötte udvar; Kisvárosi délelőtt; Babfejtők; Holdvilág utca a Tabánban, 1902– 1903; Utca Vácott, 1904; Testvérek, 1906; Szentendre, 1907). A plein air festés oldott folthatása érvényesül Fiúarcképén (1900 után) és Vedres Márk portréján (1907) is.

 

Az 1907-től 1912-ig alkotott műveit, elsősorban csendéleteit és enteriőrjeit nem az impresszionizmus irányába történő továbblépés, hanem a tárgyi valóság szecessziós, dekoratív ábrázolása váltotta fel. A szigorú szimmetria, a színek és formák racionális rendje jellemzi ezeket a képeket (Parasztszoba három gyerekkel, 1907; Mákoskalács, 1910; Mme de Maintenon szalonja, 1911; A torta, 1912). – Művészete 1913-tól alapvetően megváltozott: bibliai témák keretében a képzelet teremtette, díszletjellegű városképeket, romantikus bibliai tájakat festett. Utóbbi korszakának jellemző sajátossága a dekoratív-szimmetrikus elrendezés és a tragikus hatású fény-árnyék kettőssége. Művein az égbolt kiemelt félelmetessége nyomasztó teherként nehezedik a kisméretű tájképi motívumok (várak, hegyek) és az apró, összezsúfolt figurák együttesére (Mesetáj, 1913 után; A folyó, Bujkáló nap, 1925; Nyugtalan idő, 1929; Felvidéki táj tavasszal, 1937; Éjszakai támadás, Sziklavár, A festő álma, 1930-as évek). A kor akut társadalmi problémái elől visszavonuló, zárkózott természetű művész a Tanácsköztársaság idején tagja lett a Kommunista Művészek Végrehajtó Bizottságának.

 

Horthy Miklós kormányzótól mentességben részesült (1944), az ország megszállása idején gettóba hurcolták (1944), Pest ostromát túlélte, hazatérése után, Nagymező utcai műteremlakásában agyvérzés érte. Műveinek nagy része a budapesti Magyar Nemzeti Galéria (MNG) tulajdonában van, az 1910-es években készült legtöbb festménye azonban elpusztult vagy lappang. 

Emlékezet

Kecskeméten született, elemi iskolái Kecskeméten és Budapesten végezte; a család 1881-ben költözött a fővárosban. Apja jogi pályára szánta, ám megszakította tanulmányait, festőművésznek készült. Alkotótevékenységét Budapesten kezdte meg (1894-ben végleg a fővárosban telepedett le), Budapesten hunyt el, a Salgótarjáni úti Izraelita Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2005-ben). Kecskeméti szülőházát (Wesselényi utca) emléktáblával jelölték (1960-ban), majd mellszobrát is felállították (Kecskeméten, a Kodály Zoltán téren, a vasútállomás melletti parkban; bronz és mészkő, Petri Lajos alkotása, 1961. aug. 20.). Budapesten a Lipótvárosban (V. kerület Sas utca), majd a Terézvárosban (VI. kerület Nagymező utca) volt műterme, maga viszont Óbudán lakott (III. kerület, ma: Fényes Adolf utca 10.). Óbudai lakását emléktáblával jelölték meg (bronz domborműves emléktábla, Kiss Nagy András alkotása, 1975). Munkássága az általa alapított szolnoki művésztelephez kötődik: Fényes Adolf már az 1890-es években gyakran megfordult Szolnokon, barátjának, Kohner Adolf földbirtokosnak vendégeként kezdte el megörökíteni a vidék tanyáit, falusi házait, füzeseit. 1902-től minden nyarat ott töltött, munkássága erősen kötődik az általa alapított művésztelephez (1942-ben járt utoljára a városban). A róla elnevezett szolnoki Fényes Adolf Magiszter Művészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban szintén domborműves emléktáblája látható (bronz és márvány, Révi Norbert, 2014. nov. 21.). Egy rövid ideig, 1904-ben Vácott is tevékenykedett, ahol elsősorban tájképeket, az ún. váci Tabánt festette (Kisvárosi délelőtt, 1904). Váci lakóházát is emléktábla jelöli. 

Elismerés

A Képzőművészeti Társulat díja (Pletyka c. képéért, 1895), Rudits-ösztöndíj (Civódás c. festményéért, 1897), a Képzőművészeti Társulat párizsi kiállításának díja (A család c. képéért, 1900), a Lipótvárosi Kaszinó díja (1901). Állami nagy aranyérem (1924), a Varsói Képzőművészeti Társulat Diplôme d’Honneurja (Háromkirályok c. művéért, 1927), a Barcelonai Világkiállítás Nagydíja (1929).

Kiállítások

F. kiállításai: önálló és gyűjteményes: F. A. művei. (Budapest, Nemzeti Szalon, 1905)
F. A. újabb művei és rajzai. (Budapest, Ernst Múzeum, 1912)
F. A. gyűjteményes kiállítása. (Budapest, Ernst Múzeum, 1918, 1923, 1927, 1932)
F. A. romantikus képei. (Budapest, Fränkel Szalon, 1936)
A szolnoki művésztelep (F. A. utolsó csoportos kiállítása, Szolnok, 1942)

 

emlékkiállításai: F. A. hagyatéka. (F. A. első emlékkiállítása, Budapest, Ernst Múzeum, 1946)
F. A. emlékkiállítása. (Budapest, Fővárosi Népművelési Központ, 1949)
F. A. emlékkiállítása. (Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1960)
F. A. emlékkiállítása. (Kecskemét, Katona József Múzeum, 1967)
F. A. emlékkiállítása. (Kecskeméti Galéria, 1987). 

Irodalom

Irod.: F. A. gyűjteményes kiállítása. Kat. A bevezetést írta Ernst Lajos. (Bp., Nemzeti Szalon, 1905)
Lyka Károly: F. A. (Művészet, 1905)
F. A. újabb festményei és rajzai. Kat. (Az Ernst Múzeum kiállításai. 4. Bp., 1912)
Bálint Aladár: F. A. új képei. (Nyugat, 1912)
F. A. gyűjteményes kiállítása. 1918. Kat. A kiállítást rendezte Ernst Lajos, a tanulmányt írta Lázár Béla. (Az Ernst Múzeum kiállításai. 35. Bp., 1918)
Bálint Aladár: F. A. új képei. (Nyugat, 1919)
F. A. gyűjteményes kiállítása. 1923. Kat. A kiállítást rendezte Ernst Lajos, a tanulmányt írta Lázár Béla. (Az Ernst Múzeum kiállításai. 64. Bp., 1923)
Bálint Aladár: F. A. (Nyugat, 1923)
F. A. gyűjteményes kiállítása. 1927. Kat. A kiállítást rendezte Ernst Lajos, a tanulmányt írta Lázár Béla. (Az Ernst Múzeum kiállításai. 94. Bp., 1927)
Lyka Károly: F. A. új képei. (Magyar Művészet, 1927)
Elek Artúr: F. A. (Nyugat, 1928)
F. A., Cserepes István és Kontuly Béla gyűjteményes kiállítása. A kiállítást rendezte Ernst Lajos, a tanulmányt írta Lázár Béla. (Az Ernst Múzeum kiállításai. 134. Bp., 1932)
F. A. romantikus képei. Kat. (Budapest, Fränkel Szalon, 1936)
F. A. hagyatéka. Festmények, metszetek, szobrok stb. Kat. I–II. köt. (Budapest, Ernst Múzeum, 1946)
Cseh András: F. A. Szegénylegények című sorozata. Szakdolgozat. (Bp., Képzőművészeti Főiskola, 1951)
Végvári Lajos: Szolnoki művészet 1852–1952. (Bp., 1952)
Oelmacher Anna: F. A. (Természet és Társadalom, 1955)
F. A. emlékkiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. Kat. A kiállítást rendezte és a katalógust összeáll. Oelmacher Anna és N. Pénzes Éva. (Bp., MNG, 1960)
F. A. emlékkiállítása Budapesten és Szolnok. A kiállítást rendezte Oelmacher Anna, a katalógust szerk. Kaposvári Gyula. (Bp.–Szolnok, MNG–Damjanich János Múzeum, 1961)
Oelmacher Anna: F. A. (Jászkunság, 1961)
Oelmacher Anna: F. A. 25 táblával. (A művészet kiskönyvtára. 39. Bp., 1962)
F. A. emlékkiállítása. Kat. A kiállítást rendezte és a katalógust összeáll. Telepy Katalin. 11 táblával. (Kecskemét, Katona József Múzeum, 1967)
Egri Mária: Szolnoki művésztelep. Monográfia. (Bp., 1977)
Aradi Nóra: F. A. Album. 24 egészoldalas képtáblával. (Bp., 1979)
Bíró Katalin: Egy kép története. F. A.: Paraszt leány. (Múzeumi Kurír, 1982)
F. A. emlékkiállítása. 1987. márc. 19.–máj. 31. Kat. A kiállítást rendezte és a katalógust szerk. Király Erzsébet. Fotó: Berényi Zsuzsa, Kiss Béla és Nádor Katalin. (Kecskemét, Kecskeméti Galéria. 1987)
Szabó Ernő: Magyar táj magyar ecsettel. (Búvár, 1987)
Schiller Alfréd–Szíj Béla: A Szegényemberektől a mese világáig. F. A: festészete. (Élet és Tudomány, 1987. 17.)
Bálintné Hegyesi Júlia: F. A. munkássága. Bibliográfia. 20 táblával. (A Verseghy Ferenc Múzeum bibliográfia. Képzőművészet. 9. Bp., 1992)
Palotainé Simon Ilona: Művészetpedagógia. F. A. Testvérek c. festményének elemzése, feldolgozása. (Tanító, 2001)
Szolnoki művésztelep. 1902–2002. Szerk. Kertész Róbert. (A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok Igazgatósága kiadványa. Szolnok, 2002)
Bobryk, Roman: F. A.: Mákoskalács. (A szó élete. Tanulmányok a hatvan éves Kovács Árpád tiszteletére. Szerk. Szitár Katalin. Bp., 2004)
Vitéz Ferenc: A szegényemberség szolnoki festője. 120 éve született F. A. (Néző Pont[folyóirat], 2007)
Révész Emese: F. A. (A magyar festészet mesterei. 2. sorozat. 2. Bp., 2014)
Támba Renátó: A parasztleányi élet motívumai F. A. festészetében. (Zempléni Múzsa, 2016). 

Irod.: Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. (Bp., 1929)
A magyar legújabb kor lexikona. Szerk. Kerkápoly M. Emil. (Bp., 1930)
Ki kicsoda? Kortársak életrajzi lexikona. (Bp., 1937)
Művészeti lexikon. I–IV. köt. Felelős szerk. Lajta Edit. (Bp., 1965–1968)
Heltai Nándor–Váry István: Kecskemét jelesei. (Kecskemét, 1968)
Kecskeméti életrajzi lexikon. (Kecskemét, 1992)
Don Péter: Magyar zsidó históriák. Anekdota lexikon. Szerk. Raj Tamás. (Bp., 1997)
Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. (Bp., 2001)
Magyar művészeti kislexikon. Főszerk. Körber Ágnes. (Bp., 2002)
Zsidó síremlékek Budapesten. Szerk. Haraszti György. (Bp., 2004)
Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára. 1848–2007. (Bp., 2008). 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2017

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője