Család

Sz: Achim Mihály (†1911) evangélikus lelkész, Bekker Gizella, Johann Becker pozsonyi tanító leánya. Heten voltak testvérek, közülük öt élte meg a felnőtt kort. Testvérei: Achim Mihály, ifj.; ill. Szolár Ferencné Achim Gizella (1881–1962) óvónő, Szakolczai Béláné Achim Mariska és Kuszenda Kálmánné Achim Piroska. Testvérével, Achim Mihály (†1917. jún. 8.) honvéd főhadnaggyal együtt harcolt az I. világháborúban: ő néhány héttel korábban halt meg ugyanabban a tábori kórházban. Másod-unokatestvére: Achim L. András (1871–1911) politikus, országgyűlési képviselő, akinek megválasztása alkalmából ajánló sorokat írt. 

Iskola

Elemi iskoláit szülőfalujában, a gimnáziumot Szarvason és Békéscsabán végezte, a békéscsabai evangélikus gimnáziumban éretts. (1902). A Soproni Evangélikus Teológiai Akadémián tanult (1902–1904), később közigazgatási tanfolyamon tanult (Budapesten, 1906–1907 és 1907–1908), de vizsgát nem tett.

Életút

Még teológiai hallgató korában egy amerikai párbaj „eredményeként” öngyilkosságot kísérelt meg (1904. jan. 24-én), ezért kénytelen elhagyni az akadémiát. Tanulmányai megszakítása után a pozsonyi Nyugat-magyarországi Híradó munkatársa (1904–1905), majd apja kérésére a gyóni községháza jegyzőgyakornoka (1905–1906), a közigazgatási tanfolyam elvégzése után az alsódabasi szolgabírói hivatal gyakornoka, egyúttal az Dabas és Vidéke c. lap szerkesztője (1907–1909). Vidéki városokban működött: Sopronban a Soproni Napló és a Nemzetőr belmunkatársa (1910–1912) és a Sopron c. lap felelős szerkesztője (1912. szept. 28.–nov. 1.); Szabadkán a Bácskai Hírlap és a helyi Színházi Ujság szerkesztője (1913. febr.–1914. jún.). Szabadkán érte a háborús mozgósítás: az I. világháborúban, mint póttartalékos a magyar kir. 8. honvéd gyalogezred kötelékében szolgált. Przemysl (Tarnów mellett, Galícia) várának feladásakor (1915. márc. 1.) Achim Mihály testvérével orosz hadifogságba esett. Előbb Alatirba (ma: Ulatar, Oroszország, Csuvas Köztársaság), majd Kijevbe szállították, a krasznojarszki hadifogolytáborban, elborult elmével halt meg.

Már gimnazista korában verselgetett, első verseit a Képes Családi Lapok, a Puszta kertben c. első ismert költeményét az Új Idők közölte (1902. okt. 26-án). Első verseskötete még Pozsonyban jelent meg (Versek címmel, 1904-ben), korai művei Vajda Péter (1808–1846) utánérzései, hangulatos zsánerképek, hazafias pátosszal telt ódák vagy a sűrűn változó szerelmi kalandjai emlékképei. Budapesten, a közigazgatási tanfolyamon volt, amikor megismerkedett a Nil álnéven alkotó Dapsy Gizellával (1885–1940), aki megismertette Ady Endre (1877–1919) költészetével. Második kötete, a Szomorú szemmel (1909) már radikális szakítás korábbi zsengéivel: szimbólumrendszere, szóképei Adyt idézik (Betlehemesek, Agarászinduló) szociális érzelmű költeményei azonban ’48-as ellenzékiségből születtek. Sopronban rendszeresen közölték verseit a helyi lapok, egyúttal kiterjedt publicisztikai tevékenységet is folytatott. Rövid életének legboldogabb napjait töltötte itt, egy váratlan ismeretség hatására itt születtek legszebb szerelmes versei, és elkezdte összeállítani az Élet szeretője (1909–1914; megjelent: 1917) c. kötetét. A soproni lapok hamarosan sorra csődbe mentek, kénytelenek felmondani Gyóninak. Az állástalanná váló, nyomorgó költőt Nádasy József szabadkai színigazgató a Bácskai Lapokhoz hívta – színikritikusnak. A lapba azonban szinte mindent írt: rendőrségi „riportage”-t, vezércikket, közigazgatási tanulmányt és persze sok-sok verset, nem szólva arról, hogy a helyi Színházi Újságot is szerkesztette. Az általános mozgósítás is Szabadkán érte (1914. aug. 1-jén indult Przemyslbe).

A jóformán ismeretlen vidéki költő nevét háborús költeményei tették népszerűvé. A przemysli várból küldte haza első háborús verseit Szabadkára, amelyek kezdetben lelkesítő, buzdító és derűs hangvételűek voltak. Az ostromlott várban adta ki első háborús verseskötetét (Lengyel mezőkön, tábortűz mellett, 1914). Ezres példányszámban, tíz sorozatot, tehát összesen 10 000 példányt nyomtak belőle, s ez hetek alatt elfogyott a harcoló katonák között. (Gyóni honoráriumából 5000 koronát az elesett katonák özvegyeinek ajándékozott.) A kötet megjelenése után Rákosi Jenő (1842–1929) „felfedezte” a költőt, lapjában, a Budapesti Hírlapban sorra közölte verseit, sőt kezdeményezésére a przemysli kötetet itthoni, „megbővített” változatban újra kiadatta. Rákosi úgy vélte, hogy Gyóni háborús verseivel – amelyek között néhány nacionalista hangvételű is akadt – frontot nyithat Ady Endre és nyugatos követőivel szemben. Az Ady–Rákosi-vita akkor robbant ki, amikor a költő már a krasznojarszki hadifogolytáborban volt. Valójában az ő háborús lírája csak ürügyet szolgáltatott a két tábor közötti harchoz, jóllehet Gyóni Géza Ady híve maradt, ám egyik szekértáborhoz sem csatlakozott. A háború énekesének indult Gyóni versei kezdetben a magyarság önvédelmi harcáról szóltak, a háborút belülről, a résztvevő szemével megélő költő később már a pusztítást a maga teljes szörnyű valóságában mutatja be. A przemysli vereség átélőjeként, majd hadifogolyként, a harctéren szenvedő és hazavágyó katonák kétségbeesését szólaltatta meg lírai hangon (Levelek a Kálváriáról és más költemények, 1916). Katonái már nem hősök, csupán kötelességből és becsületből helytálló egyszerű emberek, akik szeretnének minél előbb hazatérni. Krasznojarszkban, a tábor tiszti részlegének elkülönített barakkjában alkotott, versei kézről-kézre jártak a hadifoglyok között, akik több száz példányban másolták le azokat. Összesen 35 krasznojarszki költeménye maradt fenn. Legismertebb verse, a magyar háborúellenes líra sokat idézett klasszikusa, a 26 nyelvre lefordított Csak egy éjszakára… elnyerte a Brit Irodalmi Társaság nemzetközi pályázatának I. Díját (1934). Nevét szülőfalujáról vette fel, de néhány kötete Gyóni (Achim) Géza néven jelent meg. 

Emlékezet

Öccse a táborban súlyosan megbetegedett, már nem lehetett megmenteni. A magára maradt költőnek a fájdalomtól elborult az elméje, születésnapján halt meg. Mind Gyóni Géza, mind Achim Mihály a krasznojarszki Szentháromság Temetőben nyugszik. A költő temetésére ünnepélyes szertartással került sor: a rézveretes, kék keresztekkel mintázott fakoporsójának fedelére belülről odaszegezték bajonettjét, betették ezüstfogantyús botját, s kifejezetten egy később remélt hazaszállítását megkönnyítendő, azonosítójegyként, egy hordóabroncsot húztak testére. A hadifogoly-temető nagy részét beépítették, a fa sírkereszteket eltüzelték, ill. a temető egy részén a Győzelem terét alakították ki a világháborús katonák emlékművével. Gyóni földi maradványainak azonosítására nem került sor. Híres przemysli versei Budapesten öt kiadást is megéltek (1915–1921 között), míg Rabságban címmel utolsó versei posztumusz jelentek meg (1919-ben). Az életművel először a család, elsősorban Gyóni (Szolár) Ferenc kezdett el foglalkozni (összes versei az ő kezdeményezésére jelentek meg először, 1941-ben). A II. világháború után Z. Szalai Sándor gondozásában adták ki válogatott verseit (1959-ben). Békéscsabán, az Evangélikus Gimnázium falán emléktábláját helyezték el (Bődy Henrik szobrászművész alkotása, 1922). Budapesten, az Erzsébetvárosban (VII. kerület Damjanich utca 28/a) élt, egykori lakóhelyét szintén emléktábla jelöli. Sopronban (Orsolya tér 1.) állították fel első emléktábláját (Lukácsy Lajos alkotása), s szintén Sopronban utcát is elneveztek róla, valamint szobrát is felállították (terméskő alapon ülő katonaköpenyes bronz férfi alak, Nagy Benedek szobrászművész alkotása, 1996-ban). Szabadkán a Virág utcában lakott, lakhelyét még az I. világháború éveiben ugyancsak emléktáblával jelölték meg. Az összeomlás után emléktábláját leverték, a II. világháború után a házát is elbontották! (Jelenleg a helyi Centrum Áruház működik ott.) Dévavári Zoltán szabadkai helytörténész összegyűjtötte helyi írásait, a kézirat sorsa ismeretlen. Szarvason, a helyi gimnáziumban (jelenleg: Tessedik Sámuel Múzeum, Vajda Péter utca 1.) is bronz domborműves márvány emléktábláját állították fel (Bődy Kálmán szobrászművész alkotása, 1927). Emlékére alakult meg a Gyóni Géza Társaság, amely a kultuszának megőrzése mellett célul tűzte ki a költő hamvainak azonosítását és hazahozatalát is (elnökévé Balogh Istvánt, Gyóni Géza szibériai hadifogolytársát választották meg, 1933-ban).