Györki Imre
Györki Imre

2020. október 27. Kedd

Györki Imre

politikus

Névváltozatok

1905-ig Grosz; Gross

Születési adatok

1886. február 26.

Pusztakovácsi, Somogy vármegye

Halálozási adatok

1958. április 25.

Budapest

Temetési adatok

1958. április 30.

Budapest

Rákoskeresztúr


Család

Sz: Gross Jakab, Klein Hermine. Testvére: Györki Béla (1889–) orvos és Györki József (1891–1957) vegyészmérnök. Fia: Györki László; leánya: Györki Kató. Gyermekei Amerikában, ill. Venezuelában telepedtek le.

Iskola

A bp.-i tudományegyetemen jogtudományi doktori okl. szerzett, ügyvédi vizsgát tett (1910).

Életút

Budapesten ügyvéd (1910-től). Az MSZDP tagja, a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár tisztviselője, aligazgatója (1910– 1919), a Munkásbiztosítási Alkalmazottak Szakszervezetének alapító titkára. A bányász- és vasasszakszervezet jogi tanácsadója (1920–1937), az ÁFOSZ ügyvezető igazgatója, a szocialista jogászok mozgalmának kezdeményezője és irányítója (1937–1939). Nemzetgyűlési, ill. országgyűlési képviselő (Debrecen, I. választókerület, 1922–1939). Az MSZDP vezetőségi tagja (1935–1939). A zsidótörvények elfogadása után kiszorult a közéletből; az ország német megszállása után a Gestapo letartóztatta, a mauthauseni koncentrációs tábor foglya (1944. márc.–1945. máj.). Hazatérése után az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) vezérigazgatója (1945), az MSZDP, ill. az SZDP vezetőségi tagja, a jobboldali szociáldemokrata mozgalom egyik meghatározó személyisége. A párton belüli baloldali előretörés és a személye elleni támadások miatt kilépett az SZDP-ből, a Magyar Radikális Párthoz (MRP) csatlakozott. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta (1950. jún. 13.), koncepciós per során Kálmán József és társai ügyében első- (1950. szept. 13.) és másodfokon is életfogytiglani fegyházra ítélték (1950. szept. 20.; 1956. febr. 19-én szabadult, de csak halála után, 1962. aug. 6.-án rehabilitálták nem bűncselekmény, hanem bizonyítékok hiányában). A két vh. közötti korszak egyik jelentős szociáldemokrata politikusa. Az Országgyűlésben a radikális ellenzék egyik legismertebb képviselője, a szociáldemokraták vezérszónoka. Nagy feltűnést keltett, hogy az 1926. évi választásokon legyőzte gr. Bethlen Istvánt. Felszólalt az Eskütt-féle panamák, a frankhamisítási botrány kirobbanásakor, napirenden tartotta a Somogyi– Bacsó-gyilkosság kivizsgálásának ügyét. Elítélte az 1921. évi. III. törvénycikket, amely az állami és a társadalmi rend erőszakos felforgatását, a nemzetrágalmazást és a nemzetgyalázást olyan bűntettnek minősítette, amelynek megtorlásául a statáriális bíráskodást is lehetővé tette. Rákosi Mátyás letartóztatásakor az igazságügy-miniszterhez interpellált a tervezett statáriális kormányintézkedés ellen (beszédében szenvedélyesen elítélte a bolsevizmust, ugyanakkor kimutatta, hogy perjogilag nem áll fenn a lázadás tényállása). Elsősorban Györki közbenjárására nem végezték ki Rákosit és társait. A korszak népszerű ügyvédjeként elsősorban szakszervezeti vezetőket védett. Az 1940-es években csatlakozott a nemzeti ellenálláshoz, az ország német megszállása (1944. márc. 19.) után a Gestapo letartóztatta, és Peyer Károllyal együtt a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. A II. vh. után a végsőkig ellenezte a kommunistákkal való együttműködést, ebben a szociáldemokrata párt felmorzsolódását és megsemmisülését látta. ő fogalmazta meg az SZDP vezetésének címzett, s egyúttal az angol és az amerikai követségre is eljuttatott Peyer-memorandumot (1946. nov.). Az SZDP ún. baloldali fordulata után szakított a párttal, Peyer Károllyal együtt az MRP színeiben indult az 1947. évi országgyűlési választásokon (jóllehet megválasztották mindkettőjüket, mandátumaikat már nem vehették át!) Koncepciós perében háborús bűntett, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és hűtlenség koholt vádjával életfogytiglani szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Beismerő vallomása kikényszerítésekor rendszeresen bántalmazták, fizikai és pszichikai kényszert alkalmaztak. Hat év múlva, súlyos betegen szabadulhatott, utolsó éveiben teljes visszavonultságban élt.

Emlékezet

Budapesten élt és tevékenykedett, a Rákoskeresztúri Izraelita Temetőben nyugszik. Egykori lakóházát (Lipótváros, V. kerület, Honvéd utca 16.) emléktáblával jelölték meg (halálának 50. évfordulóján, 2008. okt. 2-án). Visszaemlékezéseit a Politikatörténeti Intézet Személyi Gyűjteménye őrzi.

Szerkesztés

A Munkásbiztosítás (1908–1909), a Munkásifjúság (1933–1939) és a debreceni Várospolitikai Szemle szerkesztője (1935–1938).

Főbb művei

F. m.: A munkásbiztosítási bíráskodás reformja. (Jogtudományi Közlöny, 1921)
Néhány megjegyzés a Kúria jogegységi tanácsának 24. sz. polgári döntvényéhez. (Jogtudományi Közlöny, 1922)
A bányanyugbérbiztosítás kislexikona. Összeáll. Az előszót Heim József írta. (Bp., 1942).

Irodalom

Irod.: Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. (Bp., 1929)
Az új városháza. A főváros főtisztviselőinek és a törvényhatósági bizottság tagjainak életrajza, a főváros hivatalainak, intézményeinek és üzemeinek ismertetése. Az 1931–1937. évi törvényhatóság. Szerk. Weichert Béla. (Bp., 1931)
Ki kicsoda. Kortársak lexikona. (Bp., 1937)
Magyar politikai és közigazgatási compass. 1919–1939. Szerk. Madarász Elemér. (Bp., 1939)
Gergely Ernő: Az Országos Munkásjogvédő Iroda története. (Bp., 1985)
Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938–1948. (Bp., 1997)
Sipos Péter: Gy. I. (Múltunk, 1999)
Pelle János: Gy. I. és a magyar szociáldemokraták eltiprása. (Heti VG, 2008. szept. 28.)
Jeszenszky Géza: Két diktatúra áldozata. (Magyar Hírlap, 2008. okt. 2.).

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013