Gyurkó Lajos
Gyurkó Lajos

2020. november 30. Hétfő

Gyurkó Lajos

honvéd tábornok, határőr vezérőrnagy

Születési adatok

1912. május 26.

Budapest

Halálozási adatok

1979. június 15.

Pécs

Temetési adatok

1979. június 22.

Pécs

Központi Temető


Család

Sz: Gyurkó Imre szobafestő, cipészsegéd, majd továbbszolgáló katona, aki 1928-ban törzsőrmesterként vonult nyugállományba, Popov Mária. F: 1938–1979: Agárdi Ilona.

Iskola

Öt elemit és három polgári osztályt végzett, pék segédlevelet szerzett (1930). A Magyar Néphadsereg hat hónapos törzstiszti tanfolyamának elvégzése után tisztté avatták, s rögtön alezredessé nevezték ki (1949. máj. 1.), öt hónapos parancsnoki tanfolyamot (1950), majd a Szovjetunióban hároméves Vorosilov Katonai Akadémiát végzett (1954).

Életút

A Magyar Kalap- és Posztógyár fonómunkása (1925–1926), egy rákosfalvai tetőfedőnél napszámos (1926–1927), pékinas (1927–1930), segédlevele megszerzése után a Perl Kenyérgyár pékmunkása (1930–1935), majd egy katonai élelmezési raktár szakácsa (1935–1938). Illegálisan Franciaországba ment, ahol alkalmi segédmunkákból élt, kiutasítása után Németországban különböző péküzemeknél fizikai munkásként dolgozott (1938–1939), hazatérése után kisebb vállalkozásokba kezdett, azok sikertelensége után munkanélküli, ill. alkalmi fizikai munkákból élt (1939–1942), katonai behívót kapott, ám a frontszolgálatot elkerülte, a nyilas hatalomátvételig egy budapesti laktanyában szakácsként szolgált (1942–1944).

A Sütőmunkások Szakegylete ifjúsági tagja (1927-től), az MKP tagja (1945-től). Az MKP Gyöngyösi Bizottsága propagandistája, titkára (1946–1948), majd pártutasításra a Magyar Honvédség (MH; 1951-től Magyar Néphadsereg, MN) állományába került (1948. nov.). A törzstiszti tanfolyam elvégzése után – alezredesi rendfokozatban – a MH szolnoki 1. ejtőernyős zászlóalja (1949. máj.–1949 ősze), a tapolcai 25. lövész ezred parancsnoka (1949 ősze–1950. okt.); 1950. márc.-ban ezredessé léptették elő. A Kalocsán álomásozó 12. lövész hadosztály parancsnoka (1950. okt.–1952. szept.), majd a katonai akadémia elvégzése után vezérőrnagyi rangban a kecskeméti III. hadtest parancsnoka (1954. nov.–1956. okt.).

 

A forradalom és szabadságharcot kezdetektől fogva ellenforradalomnak ítélte meg, az egyetlen magas rangú katonai parancsnok volt, aki jelentős erőket bevetve, a legnagyobb kegyetlenséggel lépett fel a felkelőkkel szemben (1956. okt. 24.–1956. okt. 31.). A felelősségre vonás elől a szovjet csapatokhoz menekült (távozása után leváltották hadtestparancsnoki beosztásából: 1956. okt. 31., végül a szovjet csapatokkal tért vissza: 1956. nov. 4.). A Magyar Néphadsereg Katonatanácsa tagjaként, ill. a Tiszti Felülvizsgáló Bizottság elnökeként aktívan részt vett a megtorlásban (1956. nov. 5-étől). A forradalom leverése után a Honvédelmi Minisztérium (HM) kiképzési főcsoportfőnöke (1956. nov. 5.–1957. aug. 9.), a Belügyminisztérium (BM) Határőrség országos parancsnoka (1957. aug. 9.–1960. aug. 31.). Nyugdíjaztatása után a Hatvani Cukor- és Konzervgyár igazgatója (1960-1961), majd az Országos Sertéshizlalda nagytétényi telepének igazgatója (1961–1962).

Az MSZMP KB póttagja (1959. dec. 5.–1962. nov. 24.).

 

 

A forradalom idején rendkívüli kegyetlenségéről vált hírhedtté. Az általa vezetett III. hadtest alárendeltségébe tartozó szinte valamennyi alakulat részt vett a tüntetések szétverésében. A felkelés hírére kivégzéssel fenyegette meg a parancsot megtagadó katonáit (1956. okt. 24.), majd tűzparancsot adott ki a kecskeméti börtönnél tüntető tömeg ellen (1956. okt. 26.), a tiszakécskei tüntetőkbe lövetett egy vadászgép géppuskájával (tiszakécskei sortűz, 1956. okt. 26.), ezen katonai műveletek számos civil halálát és súlyos sebesülését okozták. A tüntetők elleni kíméletlen fellépése miatt katonai egységeinél forradalmi katonatanácsok alakultak. Bizonyíthatóan Csongrádon, Kiskőrösön és Kiskunhalason is jelentős szerepe volt a felkelők elleni, halálos áldozatokat követelő kíméletlen fellépésben. A megtorlások idején, mint a Magyar Néphadsereg Katonatanácsa tagja a karhatalom vidéki parancsnokaként működött. A Tiszti Felülvizsgáló Bizottság elnöke, valamint a Katonai Felsőbíróság tagja volt annak a másodfokú bíróságnak, amelyik halálra ítélte Pálinkás-Pallavicini Antal honvéd őrnagyot, aki fogságából kiszabadította Mindszenty József bíborost. Személye később gátolta a Kádár-féle konszolidációnak nevezett stabilizációt, vélt korrupciós ügyei miatt leszerelték és nyugdíjazták.

Emlékezet

Élete végén Pécsett (7621 Pécs János út 11.) élt, ott is hunyt el. A pécsi Bolgár Néphadsereg úti Központi Temetőben nyugszik.

Elismertség

A Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) Országos Elnöksége tagja (1958–1960).

Elismerés

Magyar Népköztársasági Érdemrend (1950), Vörös Csillag Érdemrend (1955), Magyar Népköztársasági Érdemérem (arany, 1951), Vörös Zászló Érdemrend (1957), Munkás–Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958), Magyar Partizán Emlékérem (1958), Szolgálati Érdemérem (1959).

Főbb művei

F. m.: írásai a Katonai Szemlében: A belrend, belszolgálat végrehajtása és a harckiképzés nyilvántartása. (1957. 2.)
A hadsereg személyi állományának nevelése és a parancsnokok fegyelmi fenyítő jogkörének gyakorlása. (1957. 3.).

Irodalom

Irod.: Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1979. jún. 20.)
Kubinyi Ferenc: Fekete lexikon. (Thousand Oak, 1994)
Szabó Miklós: Gy. L. Adalékok egy ellenforradalmár pályaképéhez. (Beszélő, 1994. 8.)
Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: „Gy. L., aki szétvert mindent…” „És negyedikétől kezdve megint ugyanezt csinálta…” (Kortárs, 1996. 8.)
Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma? (Bp., 1997)
Kahler Frigyes: Gy. L.. Az ellenforradalom erős embere. (Rubicon, 2010. 9.).

 

 

neten:

 

 

https://neb.hu/asset/phpMm7JOc.pdf

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu 2020